Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    A nátha miatt megint voltak nyöszörgések éjszaka, és 5-kor sírás is, de aztán reggel 8-ig aludt Rékus. Borkával közben elszaladtam az oviba, majd haza.

    Rékát felöltöztettem, megreggeliztettem, és elindultunk tanácsadásra, mert végre ma kevés kocsit láttam az épület előtt (az óvoda ott van mellette), így gondoltam, nem kell olyan sokáig ott dekkolnunk. És így is lett. Ketten voltak csak előttünk, és negyed órán belül sorrakerültünk.
    Kérdezték a szopizást, mondtam, már nem szopizunk. Nem? Jött a megrökönyödés. Dehát miért? Hát ezért és ezért. Jah, akkor rendben, És hogy megy?- kérdezik. Mondom - Az eslő éjszakát leszámítva semmi gond. Nincs sírás, nincs baj. Tényleg? Hát ez lehetetlen. Egy nap alatt leszokott volna? Mondom:- Igen.
    Szóval a nagykönyv szerint napokat kellene sírnunk, és sokat nyafogni, és étvágytalannak lenni. Ehelyett mindenki nagy megdöbbenésére egy kiegyensúlyozott, boldog, egészséges gyereket láthattak. Súlya: 8,95 kg; hossza: 70 cm.

    Hazaérve rögtön elaludt Réka, én meg kitakarítottam a fürdőszobát, mert végre ma nem kell főznöm.

    A gipszkartonosok pedig szépen dolgoznak, ma már nyílástzárókat is szerelnek be. A fürdőszoba már majdnem kész, hamarosan lehet elkezdeni csempézetetni.

    Elkészült a gyerekszobai beépített szekrény, már csak be kell szerelni, ami talán a héten meglesz.

    Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Aktív témák