Karácsonyi telefonajánló 2022

Idén is eljött a pillanat, amikor az épp kapható termékek közül megpróbáljuk kiválasztani azokat, amelyeket érdemes lehet megvenni az év végén.

Hirdetés

100 ezer forintig

Mielőtt elsodorna a népfelkelés, rögtön szeretnék egy elég szemléletes példát hozni arra, hogy miért húzzuk meg a legalsó sáv határát 100 ezer forintnál, amikor tavaly ez még 50 ezer volt. Ez pedig a pont most érkezett, vadiúj Redmi A1. Ez most a magyarországi, hivatalos forgalmazásban elérhető egyik legolcsóbb telefon, 45 ezer forintba kerül. Ennél lentebb csak nagyon noname (iLike, Blaupunkt), vagy nagyon tavalyi (Alcatel 1, ZTE Blade A31) eszközöket fogunk találni olyan hardverrel, ami már ránézésre is riasztó (1 GB RAM) és valószínűleg a használhatatlanság határát súrolja. Na, ezeket pont nem küldik el a gyártók tesztre, pedig mi szoktuk kérni.

Redmi A1: 45 ezer forint idén a legolcsóbb Redmi.
Redmi A1: 45 ezer forint idén a legolcsóbb Redmi. [+]

A magyarországi árazási helyzet továbbra is kaotikus, ezzel a témával már sokat foglalkoztunk ebben a cikkben, illetve videóban is, de nagy változás nincs. Mi a gyártói, hivatalos forgalmazásban elérhető, minden költséggel megterhelt árakat vesszük alapul és továbbra is nagyon erősen javasoljuk mindenkinek, hogy ne a legolcsóbb helyről rendeljen meg egy adott modellt, mert bár jól néz ki egy 20-25%-kal alacsonyabb árcímke, de ha probléma adódik, akkor az a probléma hatványozottan fog jelentkezni. A legolcsóbbnak tűnő üzletekben levő készletek származási helye kétséges, sokszor nem is az európai piacra szánt darabok bukkanak fel ismeretlen forrásból, nem, vagy félig lokalizált szoftverrel, ingatag garanciális háttérrel és eltérő tartalmú dobozzal.

Ami már azon a szinten van, hogy tényleg érdemes vele foglalkozni, az általában 50 lepedő körül indul. És itt sem érdemes túl sok extrát várni, itt van például a már említett Redmi A1, ami 2 GB RAM-mal vitézkedik, de csak a fékezett habzású Android, a Go változat dolgozik rajta, ezzel együtt is kimondottan komótos. Tesztünk is lesz róla hamarosan. Ennél sokkal izgalmasabb a Poco C40 50 ezer forintos ársávon, ami most került nekünk is a látóterünkbe, mert nyilvánvalóan ezt sem hirdetik sehol, sajtóközleményt sem adnak ki róla, de a Poco C40 már 3 GB RAM-mal, teljes értékű Androiddal, bődületes méretű akkumulátorral (6000 mAh) jön egy ismeretlen chipsettel, ami a JLQ JR510. A JLQ a Qualcomm és számos kínai cég vegyesvállalata, ez a konkrét chip nagyban hasonlít a Snapdragon 439-hez, ami nem egy túl friss eresztés, de a célnak vélhetően megfelel. Kaptunk az alkalmon és ezt a terméket is elkértük tesztre.

100 ezer forint alatt a mai napig találni olyan készülékeket, melyeken USB-C helyett még microUSB van. A fotón a Redmi A1.
100 ezer forint alatt a mai napig találni olyan készülékeket, melyeken USB-C helyett még microUSB van. A fotón a Redmi A1. [+]

Szintén ebben a ligában focizik a Motorola Moto E20, amely szintén most esett be a szerkesztőségbe. Egyedi hátlapjával igyekszik kitűnni a mezőnyből, de itt is nagyon alapszintűek a képességek Android 11 Góval, Unisoc T606-os chipsettel, de legalább a hardver nem tűnik nagyon gyengének, mert a minimum 2 GB RAM itt is adott. A Nokia C21 Plus is 50 ezer forint alatt vitézkedik, de ebben is az Android Gót találjuk, ahogyan a ZTE Blade A51-ben is ez dolgozik. Vagyis 50 ezer forintig bezárólag jellemzően ez a recept: 2 GB RAM, valami belépő szintű chipset, egyetlen értelmezhető kamera és Android Go, ebből tényleg csak a Poco C40 tud kiemelkedni papíron, magyarán a teljes értékű Androiddal szerelt masinák egy picivel fentebb indulnak, de nem kell sokat árban lépnünk.

A jobb szélső (zöld) készülék a Nokia C21 Plus.
A jobb szélső (zöld) készülék a Nokia C21 Plus. [+]

Ugyanis 60 ezer forintért már kapható a Nokia G11 ugyanazzal a Unisoc T606-os chispettel, ami a Moto E20-ban csak a csökkentett képességű Androidot hajtja meg, itt viszont a fullos rendszer jár mellé. 5050 mAh-s akkumulátorral és sok évnyi ígért terméktámogatással azok választása lehet, akik nem várnak el semmi extrát egy mobiltól, csak alapfunkciókat, némi közösségi médiát, néhány fotót és egy méretes kijelzőt. A Moto E40 is opció, alig kerül többe, mint 50 lepedő, Unisoc T700-zal, 48 megapixeles főkamerával, teljes értékű Androiddal és 4 GB RAM-mal kifejezetten jó árat kapott, hamarosan lesz erről is tesztünk. Hozzá kell tenni, hogy ezt a gépet még tavaly mutatták be, ezért is lehet ennyiért elhozni. Januári bejelentésű a TCL 306 is, ami szintén ennyiért kapható egy jól bevált Helio G25-tel, ettől sem kell csodát várni, nagyjából azt hozza, amit a többiek, szintén 50 ezer forintot kérnek érte.

Moto E40
Moto E40 [+]

65 ezer forintért van az első idei, hivatalosan forgalmazott Samsung, a Galaxy A04s, amely Exynos 850-nek (8 nm), 50 megapixeles főkamerával, 3 GB RAM-mal, 5000 mAh-s akkuval és természetesen One UI kezelőfelülettel igyekszik felvenni a versenyt. Nyilván ez az 50 megapixel csak papíron néz ki jól, valószínűleg ugyanaz a szenzor, mint amit az A23 is kapott, de a szoftveres támogatás és a hazai szervizháttér, valamint a samsungos extrák miatt sokan választják majd a kínálat legolcsóbb Galaxy modelljét, ez sem egy erőgép, de mindennapos használatra megfelel.


Idén már az eddig olcsó Redmik sem annyira olcsók. A képen a Redmi Note 11 és Note 11S. [+]

Noha 75 ezer forinton indult a Moto G31, mostanra jól leesett az ára, 55 ezer forintért pedig kifejezetten jó vétel a termék, amely talán a legolcsóbb AMOLED kijelzős mobil a piacon, ráadásul Full HD felbontással (ez egyik előző készülékre sem volt igaz). Kár, hogy még mindig csak Android 11 fut rajta (ám friss biztonsági csomaggal), viszont hosszú üzemidővel, vízlepergető burkolattal, 3,5 mm-es jack csatlakozóval és az 50 megapixeles kamera mellett ultraszéles optikával is rendelkezik. A legolcsóbb telefonok között nálunk ez az egyik favorit.


A Motorola Moto G31 ára karácsonyra egyértelműen ajánlhatóvá csökkent. [+]

A Galaxy A13 már 65 ezer forint körül megy, az A03-hoz képest a FHD felbontású kijelző és az ultraszéles kamera az előny. Az előlapon pedig 8 megapixelesre hízott szelfik felbontása, már szignifikáns eltérés nincs. Ha nem zavar minket, hogy a cucc tavalyi, akkor viszont ott van a Realme 8i 65 ezer forintért, 120 Hz-es kijelzővel, MediaTek Helio G96-os chispettel, 50 megapixeles kamerával, 4 GB RAM-mal, ez már tényleg egy telefon, csak hát nem egy friss masina, ami csak a későbbi szoftverfrissítések miatt lehet aggasztó, nyilván nem lesz olyan hosszú ideig támogatva, mint egy idei modell. A Realme 8-as szériából már az 5G-s verzió is megkapható ennyiért, ebben már Dimensity 700-as chipset van, bár a kijelző “csak” 90 Hz-es. Ez a két Realme egyébként jó példa arra, hogy a tavalyi modellek ugyanazon az árponton hardveresen mennyire erősebbek, mint az idei kínálat darabjai.


Honor Magic4 Lite [+]

Aztán ott van a Poco M5, ami 73 ezer forintról indul a legcsirkébb kiszereléssel, de ez egy friss modell, 50 megapixeles főkamerával (de a többi kamera semmit nem ér), 90 Hz-es, Full HD kijelzővel és egy relatív friss, Helio G99-es chipsettel. Hasonló tudású a Realme 9i Snapdragon 680-nal körülbelül 70 ezer forintos áron. Ha mindezt AMOLED-del és ultraszéles kamerával akarjuk, akkor a Redmi Note 11 jöhet szóba 80-85 ezer forintos áron. A Honor Magic4 Lite ugyan pont becsúszik még 100 ezer forint alá, de mégsem ezt, hanem a 102 ezer forintos Realme 9 Prót ajánlanánk inkább, még ha ez elvileg a következő kategória első darabja is lenne inkább.

Realme 9 Pro.
Realme 9 Pro [+]

Szerkesztőségi ajánló a kategóriából:

Bog: A 100 ezer forintig tartó mezőnyben tehát van választék, én a legolcsóbb mezőnyből a Poco C40-et és a Moto E40-et javasolnám, 60-100 ezer forint között pedig a Moto G31 és a Poco M5 tűnik ki, ami úgy fest, mintha a két márka jól lefizetett volna, de majd a többi árkategóriánál kompenzálok.

viragdani01: Két szituációra bontanám a kategóriát. Az elsőben az a helyzet, hogy 50 ezer forint a maximum, amit telefonvásárlásra szánok: személy szerint a használt piacon nézelődnék, például Hardveraprón a sok pozitív értékeléssel rendelkező eladóknál, vagy ha fontos a garancia, akkor a Rejoy kínálatában. Ezen az áron ki lehet fogni Xiaomi Mi 8-at, iPhone 7-et vagy 8-at, Huawei P20-at, melyek tény, hogy több éves (régi) készülékek, de teljesítményben és kínált funkcionalitásban így is vígan megeszik azt, amit most újonnan lehet venni ennyiért. Ha már 100 ezer forintig nyitnám a pénztárcát és mindenképpen új telefon kell, akkor a Moto G31 lenne a befutó. De itt is inkább érdemes szétnézni a használtpiacon, egy LG Velvet (béke poraira) 60 - 70 ezer forintért egyértelműen jobb vétel hardveresen, és környezetvédelmileg is.

Bone123: Kollégáim ügyesen körbejárták a 100 rugó alatti kategóriát, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy efölött már elvárom az 5G modemet, azt beáldozva viszont még a feláras 2022-es kollekcióban is akad érdekes választék. 90 ezerért a Realme 9 (4G) például a középszerű hardver mellé elképesztően jó üzemidőt, egész kezes méretet, 90 Hz-es FHD AMOLED panelt, 108 megapixeles főkamerát és bő doboztartalmat nyújt. Ráadásul még jó is ránézni: kellemesen kevés káva maradt az előlapon és szemrevaló a hátlap.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés