Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
toth.szilvi
újonc
Nem a készülék a hibás, a szerviznél is megmondták, hogy nem hardveres, hanem valószínűleg szoftveres a probléma. Meg ahogy írtam korábban is a Sygic alapprogramot kipróbálásként telepítettük és az rendesen működött. De mivel a Sygic írta, hogy vigyük be a szervizbe, ezért is vittem el, illetve ha már fizetem egy szoftverért, akkor használni akarom! Ha pedig nem működik a program, vagy csak ezen a készüléken nem, akkor fizessék vissza a program árát és telepítünk rá mást. Mert ez így a vásárlók megtévesztése és az ember akár a fogyasztóvédelemhez is fordulhat..
-
toth.szilvi
újonc
Pont az előzőekben említett probléma miatt (mindig csatlakozást kér) írtam én is ebbe a fórumba. Két hetet szenvedtem ezzel, már az összes beállítást kipróbáltam, átnéztem, újra lett telepítve többször (gyári beállítások visszaállítása után is), de semmi. Sőt! Még egy olyan ismerősünk is megnézte és telepítette, aki navigációs programok fejlesztésével foglalkozik, vagy valami ilyesmi, de utána sem volt jó. Úgyhogy én elvittem a WayteQ szervízbe, mert meguntam, csináljanak vele valamit, ha már egyszer megvettük hozzá a programot. Ja, és egyébként írtam a Sygic-nek is a problémával kapcsolatban, és azt a választ kaptam újév után, hogy "A hiba oka a készülék meghibásodása lehet. Az aktiválás után a Sygic Voucher Edition szoftvernek sincs szüksége Internet elérésre. Kérjük juttassa el a készüléket szervizbe!"
Azt hittem én vagyok buta, hogy rosszul csináltam valamit, mert ez az első gps készülékünk, de miután többen többször átnézték és telepítették, és most mások is írják, hogy ez a hiba vele, így kicsit megnyugodtam.
-
toth.szilvi
újonc
válasz
laszlohu #193 üzenetére
Kivettem a pipát minden plusz infóból, amihez esetlen netet kérne, ráállítottam a módnál, hogy csak a gps-t használja a tartózkodási hely meghatározására. Kipróbáltam így, ugyanúgy internetet kér. Aztán Upo javaslatára kivettem a csatlakozástól és az automatikus bejelentkezés elől is a pipát, de akkor is kiírja, hogy nincs tétel, és a már korábban írt hibaüzenetet és hogy csatlakozzak az internethez. Most már tényleg minden beállítást kipróbáltam, úgyhogy holnap rámegyek a gyári adatok visszaállítására, és rátelepítem az elejétől, hátha jó lesz.
Egyébként egyedül úgy működik a navigáció és jön be a program, ha wifin keresztül beállítok egy úti célt, vagy csak belépek a térképekhez és utána autóba berakva használjuk. Jól működik a navigáció, és utána út közben is lehet másik célpontot megadni, mert akkor már felül mutatja, hogy bemérte a gps jeleket. De ha használom a programot, kilépek belőle, majd kikapcsolom a készület és utána be, akkor már internetet kér..Köszönöm az eddigi tippeket és segítséget, szerintem még írok, hogy mi lett!
-
toth.szilvi
újonc
Írtam a sygic-nek egy emailt éjjel, de még nem válaszoltak. A csatlakozásnál a sygic fiókba tudok belépni emaillel és jelszóval, vagy facebook/gmail regisztrációval, én az elsőt választottam. Bejelentkezés után olyan menüpontok vannak, hogy: csatlakozás (ki van pipálva), jelszó módosítás, kontó lehetőségek, bejelentkezési adatok törlése, automatikus bejelentkezés (ki van pipálva), rákérdez csatlakozás előtt (nincs pipa), forgalom elősegítése (pipa), plusz egyéb ilyen kipipálható lehetőségek, hogy a sygicről küljön infókat, hogy fejleszthessék, kedvenc úticél szinkronizálható, stb. Szóval nem tudom, hogy ezek bármelyike is erre vonatkozna?!
laszlohu: ha az aktiválás alatt azt érted, hogy a tartózkodási hely legyen használatra húzva, az megvan, az eddig is így volt. Módnál pedig a nagyon pontos van megadva (GPS, Wifi és mobilhálózat használata a tartózkodási hely meghatározására), de lehet változtatni energiatakarékosra (wifi és mobilhálózatok használata), és csak a készüléken-re (gps használata a tartózkodási hely meghatározásához).
Feltelepítettem az általad említett applikációt, és kimentem a szabadba és szinte rögtön talált jelet (úgy is próbáltam, hogy be volt kapcsolva a wifi és nélküle is), és a fix/műhold adatra 6/13-at írt. De a készüléken is van egy GPS infó nevű program és azzal is beméri a jeleket még a szobában is (internet nélkül is). Nem tudom hogy olvassák le ezekről az infókat, de a szabadban a 2 oszlopból 9 zöldre váltott egy szintig, és a számok 28-10 közötti értéket mutattak.
De ha a navigációra kattintok, akkor a sygic logó megjelenése után még mindig ez az szöveg fogad: Sygic is denied to read contact. Valamint "a kapcsolat megszakadt", "nem létesíthető internetkapcsolat. ellenőrizze a készülék beállításait, majd próbálja újra", és akkor alatta rá lehet kattintani a csatlakozás újrapróbálására, vagy a kilépésre...
-
toth.szilvi
újonc
A kód aktiválva lett igen, mert anélkül nem tudtam volna letölteni magát a navigációs hangot se, meg egy térképet sem. A sygic program beállításaiban is körbenéztem (de ugye ez csak wifivel jön be), de nem találtam mi nem lehet jó. Ilyen menüpontok vannak: térkép kezelése, térkép, csatlakozás, tájékoztatások és hang, útvonalszámítás, hardverbeállítások, regionális, elem kezelése, információs sor, oldalsáv, útikalauz, dialógus automatikus bezárása, kedvenc ÉP, információ, alapértelmezett beállítások visszaállítása. Vagy nem erre gondoltál?
-
toth.szilvi
újonc
Sziasztok!
Egy hete vettünk egy ilyen készüléket, viszont akadt néhány problémánk vele, ebben szeretném a segítségeteket kérni! A gps-t Sygic Voucher Edition programmal, élettartam frissítéssel vettük. Rátelepítettem a programokat és néhány szomszédos ország térképét wifin keresztül, viszont amikor internetelérés nélkül rámegyek a navigációra, ott a logó megjelenése után mindig azt írja ki, hogy internetkapcsolatot kér, ellenőrizem a beállításokat, vagy próbáljam meg újra a csatlakozást. Már átnéztem minden beállítást, de nem jövök rá, hogy mi lehet a probléma, hogy miért nem gps jelhez csatlakozik, hanem helyette internetet kér. Ami érdekesség, hogy rá lett töltve a sima sygic program, ami ugye egy "gagyibb" verziója, és az talál jelel, meg egyből bejön a térkép, navigáció. Amikor pedig a kezdőképernyőn rámegyek a gps infóra, ott beméri a gps jeleket, és ki is írja az adatokat, szóval nem tudom mi lehet a probléma. Ez az első navigációs készülékünk, és nem tudom, hogy a sygic voucher edition programmal, a készülékkel vagy a beállításokkal van valami probléma. Ha van ötletetek, vagy tudjátok miért van ez, kérlek, írjátok meg! Köszi
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Házimozi belépő szinten
- Revolut
- PlayStation 5
- Autós topik
- Robotporszívók
- A pornóóriások ellen indít vizsgálatot az EU
- Oázis Computer - Prohardver nyereményjáték egy Acer gamer monitorért
- Tudományos Pandémia Klub
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen okostelefont vegyek?
- További aktív témák...
- Bomba ár! Lenovo X1 Carbon G6: i7-8G I 16GB I 256-512 SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Dell 3420 14" /i5 11gen / 8GB RAM/256GB SSD/ Szép állapotban / 12 hónap jótállással
- Akció! Újra Gamer EGEREK! Glorious , Endgamer XM1R , Nibio
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 10600KF 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- iKing.Hu - Apple iPhone 14 Pro Max - Gold - Használt, szép állapot
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest