Új hozzászólás Aktív témák

• #55 Vakegérke félisten finest #54

  Új Válasz 2012-02-18 21:08:38 #55

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz finest #54 üzenetére

  Jó kis történet.

  Stimmel, fütyülök a tűre. Ő is fütyüljön rám, és akkor béke lesz köztünk.

• #35 Vakegérke félisten finest #34

  Új Válasz 2012-02-06 17:32:02 #35

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz finest #34 üzenetére

  Úgy vagyok ezzel, mint a tanyasi paraszt. Ha nincs bajom, teszem a dolgom, ha van, akkor elbújok kínlódni.

  Egyébként a betegségek zöme olyan, mint az impotencia. Elhiszi az ember, hogy elkapta, megkapta, és kész. A szervezet pedig azt mondja: ha akarod, hát legyen.

  Mindig volt nálam Quarelin, csak úgy. Nagyon régen megfájdult a fejem, több évtizeddel ezelőtt, és ezt adta a gyógyszertáros. Egy szem elfogyott, a többit meg gyorssegélyként hol ez, hol az a kollégám ette meg. Hoztak helyette másikat, így állandóan friss volt a készlet.
  Tavaly augusztus óta egy polcon várja, hogy kidobjam.
  Erre sincs szükségem, mint semmi másra, bár az Amprilan pillanatnyilag társam a magas vérnyomás leküzdésében. Ha a doki áprilisban nem lesz hajlandó kiírni, mert megvétóztam döntését, akkor ettől is búcsút veszek. Ha pedig így lesz, akkor lásson doki, amikor megállapítja, hogy meghaltam.

  Nem is tudom...
  Ülnek a rendelőben az emberek, és a zöme idős. Logikus, hamarabb leveri őket a betegség, mint az életerős fiatalokat. Némelyeken viszont szinte látni, hogy inkább affektál, csakhogy meglegyen a rendszeres "szórakozása". Ők azok, akik sok időt töltenek a dokinál, nem győzi az ember kivárni, hogy kijöjjenek. Társasági szórakozásnak tartják, hogy elbeszélgetnek a dokival, és örömmel veszik tudomásul, hogy fél marék recepttel jöhetnek ki tőle. Ebből logikusan adódik, hogy akit csak lehet, traktálnak a panaszukkal, hogy hú, kedveském, én ezt szedek, meg azt, na de ez még semmi, három másfélét is. Tudja, az epém, meg a szívem, meg csíp a pisim, meg viszket a hátam...
  Soha nem leszek ilyen.

  Három havonta megyek a receptért, és egyszer várakozás közben engem is megtalált egy nem túl szimpatikus néni. Boldogan sorolta, persze jó hangosan a betegségeit, meg hogy hányféle gyógyszert szed, és hogy az a drága doktornő milyen kedves...
  Mikor sikerült a szavába vágnom udvariatlankodás nélkül, mosolyogva vigasztaltam, igyekeztem belé lelket önteni. Letorkollt, lehurrogott, hogy ő aztán tényleg beteg, már meg is váltotta a sírhelyét...
  Jó, itt már sok volt a néniből, így elővettem gonosz énemet. Ujjamat felemelve kimeredt szemmel néztem rá, mire elhallgatott. Torz mosollyal villantottam meg a fogsoromat, és tőlem telhetően mély, rekedtes hangon a következőket mondtam:
  - Én már túl vagyok mindenen, csak a lábcédulámért jöttem.
  A néni azonnal átült máshova, és a közelében lévőknek beszélt felháborodottan, miközben rám mutogatott.

  Nem vagyok, és nem is leszek beteg.

Új hozzászólás Aktív témák