Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Tharkoul

    tag

    Újfent visszatértem egy kérdésre. Korábban még írtam, minimum egy hónappal azelőtt, de van már több is, hogy csupán 100 Mbit-et vagyunk képesek elérni, pedig az gép és a router is bírná (még ha a router csak 150Mbit-ig is). Nem számított, hogy routeren keresztül kapcsolódok, vagy direktben, vagy esetleg ONT-ről közvetlenül, bármelyik portról (bár mind a négy gigabites), akármilyen rendszer alól, 100Mbit fölé nem tudunk menni (96/55 a tető úgy is).

    Digis ismerősöm akkor azt mondta, hogy még nincs lecserélve felénk a rendszer, várjunk még egy hónapot, az ügyfélszolgálatos hölgy viszont azt állította, hogy de, már minden rendben, működnie kellene az emelt sávszélességnek (200/50). Én mondtam, hogy várjunk, édesapám azonban erősködött, kikértük a szerelőket, hogy rámérjenek, hátha valamiért hibás a készülék, vagy lássuk, hogy nekik valami csoda folytán mégis jó saját géppel és mi vagyunk bénák.3 nap múlva jelentkezés két hét lett, akkor is úgy jöttek, hogy senki nem volt itthon, egyeztetés nélkül beállítottak, majd közölték, hogy nem voltunk otthon, ejnye. Nem is értem hogy volt arcunk hozzá, mindegy.
    Hát eltelt az egy hónap, több is talán, elvileg már itt is meg van emelve, gyakorlatban viszont nem. Routert hiába resetelem, próbálkozom nélküle, egyik gépről sem tudjuk átlépni az "álomhatárt".

    Így a kérdésem elég specifikus lesz: a XV. kerületből van itt valaki, akinek esetleg 100Mbit feletti kapcsolata van? Szívesebben mennék biztosra, mielőtt még kihívunk valakit, hogy nézzen rá minimum 3500 forintért, merthogy laptopos mérésre van szükség.

    [ Szerkesztve ]

  • Tharkoul

    tag

    válasz Gyufaaa #21599 üzenetére

    Akkor legalább ezzel is közelebb kerültem, köszönöm. A Digis hölgyike azt mondta, hogy dugjam át a 4-es portba. Hiába magyaráztam, hogy felesleges, erősködött. Szóval holnap majd kipróbálom azt is, de úgy néz ki, hogy tényleg az érpár lesz a ludas. Érdekes módon a szembeszomszédnak is ezt javasolták, ott sem ért semmit. Nem tudom mi ez a 4-es port megszállottság.

    Hát akkor FTTH van nálunk is, csak ha ez speciális, fogalmam sincs hogy néz ki másoknál, mert ez nekem így természetes. : D
    Nem, valamit kevertem, rosszul emlékeztem. Nem is láttam egyéb kábelt ott, csak azt az UTP-t, ami aztán hozzám is lemegy a padlásról. Azt se tudom, hogy honnan van akkor telefon. Mágia! Nem, de van valami elágazás még a padlás egyik végében emlékeim szerint ami csak a telefon meg a tévé, de tényleg nem tudom hogy működik, nem is értem. Lényeg, hogy az ONT-be egyetlen kábel van bedugva, csak két érpárt használva a négyből. Holnap felcipelek egy laptopot, kipróbálom direktben, és ha jó lesz, faragok rá két új csatit.

    Legrosszabb esetben tényleg szembesülök azzal, hogy az 1043ND v1 csak 120Mbitre képes, ahogy írtátok, de már akkor is boldog leszek, mert meg lett oldva ez a rejtély.

    [ Szerkesztve ]

  • Tharkoul

    tag

    válasz poli27 #21592 üzenetére

    T-vonalról váltottunk Digire, teljesen más technológia. Kötelezően meg kellett szüntetni előtte, mert Digi közölte, hogy addig nem jön ki.

  • Tharkoul

    tag

    válasz cSuwwi #21587 üzenetére

    Nyáron általában nagyon sokat kell várni, főleg mivel új szuper csomagok vannak, biztos sokan váltanak. Két éve, mikor megrendeltük a 80/40-es csomagot, akkor egy masszív 2 hónapos várólista volt, de mivel előző szolgáltatót meg kellett szüntetni, ez azt jelentette, hogy 3 hétig nem volt se internet, se telefon, se tévé.

  • Tharkoul

    tag

    @21557 @21559 @21561

    Abból a szempontból most mindegy a router, hogy direktben sem produkál nagyobb sebességet 95/55-nél, szóval nem feltétlenül az 1043ND v1 fogja csak vissza. (ha a nélkül meglenne, fejet hajtanék annak, hogy oké, ez ennyit bír és elgondolkodnék azon, hogy mindenképp megéri váltani a v2-re, mert ez már elavult).

    Amúgy a XV. kerületben lakom, és bár nem világos, hogy mi ez az FTTH terület, de inkább csak családi háznak mondanám, mert ez az új kiépítés ahogy nézem inkább a külsőbb kerületekre vonatkozik, Mogyoród, stb.

    Az ONT egy Huawei HG8242-B, a Cat5e-ből az érpár fele le van vágva (telefon miatt?), illetve a LAN1-be van dugva. Vegyem le valami egyéb információért, hátha szerepel valami a hátlapon, vagy elegendő ez?

    Nem tudom, hogy mennyire normális az, hogy a kábel fele el van nyesve, de ahogy olvasom egy korábbi posztban, a 8 érre gigabites kapcsolat esetén van szükség, 4 szál elég a százhoz is. Ha ez a gond, nem értem miért nem lehetett volna eleve meghagyni 4 érpárnak.

    [ Szerkesztve ]

  • Tharkoul

    tag

    válasz szuecsg #21407 üzenetére

    Neked alaplapi hálókártyád van, vagy valami extra?
    Enyémben sima Realtek 8111G van, direktben és 1043nd v1-en keresztül is maximum 95/55 a 200/50-es Digi sebessége. Ha nem az alaplapi gyenge, akkor már csak arra tudok gondolni, hogy a cat5e a ludas, de 30 méter csak nem ennyire sok neki. (a hardver elég komolynak mondható, nem az fogja vissza)

    (a padláson van a doboz amibe fut az optikai, onnan jön az UTP a routerig, a router a géptől nincs messzebb fél méternél. azt hiszem akkor marad az, hogy felmászok egy kisebb UTP-vel aztán fél centiről, egyenesen a dobozba kötve próbálom ki a netet, hogy úgy mennyit mér)

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés