Hirdetés
Cikkek
-
Apple blog: Beats Pill XL bemutató
Fülhallgatóiról és fejhallgatóiról már ismerjük egy ideje a Beats nevű, kizárólag audioval foglalkozó gyártót, most pedig egy hangszórót is kipróbálhattunk tőlük.
Blogbejegyzés 66
-
2014-ben ez történt a Mobilarena háza táján
Igazán mozgalmas évet zártunk, volt több rendezvény, jártunk sok kiállításon, van új csapattag.
Blogbejegyzés 44
-
A TSMC maradhat az Apple fő chipszállító partnere
Friss tajvani hírek szerint az Apple A8 és A8X chipsetek többségéért felelős TSMC jobb kihozatallal képes a jövő évi A9-es lapkákat előállítani, mint a Samsung.
Hír 24
-
iPhone szerviz blog: Hogyan buktathatja le tulajdonosát az iPhone?
A kalapáccsal széttört iPad kapcsán a szerviz dolgozói elgondolkodtak azon, hogy hogyan buktathatja le az iPhone a hűtlen embereket.
Blogbejegyzés 104
-
CES blog: Újra irány Amerika
2015-öt megint Las Vegasban kezdjük, hiszen a CES is itt lesz január 5-től. De a blog nem csak erről szól.
Blogbejegyzés 59
-
Csütörtöktől Indiában is elérhető az ultravékony Oppo R5
A világ legvékonyabb mobiljaként bemutatott készülék Kína után Indiába érkezik. Az előrendelések felvétele január 1-jén kezdődik meg.
Hír 23
-
45 milliárd dollárt ér a Xiaomi
A legutóbbi befektetést követő cégértékelés szerint a Xiaomi már többet ér, mint a Sony vagy a Nokia, közel annyit, mint a Yahoo.
Hír 175
-
Új Desire-t mutathat be a HTC a CES-en
Legalábbis a Weibón közzétett apró előzetes és az „Always Desire More” felirat erre enged következtetni.
Hír 24
-
Megérkezett a Note 4 felturbózott változata
Szinte már nem is meglepetés, hogy Dél-Koreában piacra kerül a Samsung aktuális csúcskészülékének még ütősebb variánsa, ezúttal Snapdragon 810-es SoC-vel.
Hír 55
-
Rövidesen debütál a LG G Flex utódja
A Qualcomm CES beharangozója is megerősítette a hajlított kijelzővel és „öngyógyító” burkolattal ellátott dél-koreai modell utódjának közelgő érkezését.
Hír 43
-
Galaxy A7 és Grand Max – újabb részletek
Dél-Koreában idő előtt látott napvilágot a Samsung karcsú 4G duójának részletes adatlapját is tartalmazó termékkatalógus.
Hír 16
-
Részletek a HTC Himáról
A tajvani gyártó jövőre érkező csúcsmodelljéről most az AnTuTu árulkodott, mely szerint a Snapdragon 810 SoC biztosra vehető.
Hír 79
-
Ennyi volt a Galaxy Alpha?
A Samsung kompakt méretű csúcskészüléke úgy tűnik, hogy termékciklusának végéhez ér jövő februárban.
Hír 145
-
Indián kívül fog hódítani a roar 50
A Symphony telefonja tovább bővítheti azon Android One-t futtató készülékek számát, melyek nem csak Indiában kerülnek forgalomba.
Hír 16
-
Ismét árusíthat Indiában a OnePlus
A korábbi tiltó határozat ideiglenesen hatályon kívülre került, így a következő bírói meghallgatásig importálható, reklámozható és árusítható a One.
Hír 23
-
Ötvenmillió készüléket értékesítene jövőre az Oppo
Az idei mutatók sem voltak rosszak, jövőre azonban megduplázná eladásait a feltörekvő kínai gyártó.
Hír 90
-
Jönnek a Kodak mobilok
A Las Vegasban megrendezésre kerülő nagyszabású szórakoztató elektronikai szakkiállításon debütál az első Kodak logóval ellátott okostelefon.
Hír 31
-
Olcsóbb modellekre fókuszál a HTC
Online reklámkampánnyal és kedvezőbb árfekvésű okostelefonokkal készül az újévre a tajvani vállalat.
Hír 61
-
Lencsevégre kapták a Samsung Z1-et
Képeken látható a dél-koreai gyártó Tizen operációs rendszert futtató mobilja, mely január 18-án debütál majd.
Hír 65
-
Sokat megtudtunk a Lumia 1330-ról
A Microsoft phabletjét nem meglepő módon a GFXBench tesztprogram buktatta le, számos specificokáiót felfedve.
Hír 52
-
Galaxy blog: Galaxy Alpha, aligátorbőrben
Speciális borítással is piacra kerül a Galaxy Alpha.
Blogbejegyzés 56
-
TDK blog: Ár/érték arányával domborít az ST560S
Ezúttal a TDK Life On Record középkategóriás, de nagyon kedvező árú fejhallgatójához volt szerencsénk, szerencsére nem kellett csalódnunk vele kapcsolatban.
Blogbejegyzés 26
-
Mindent vihet a Meizu filléres phabletje
Megérkezett a Meizu m1 Note, és remek hardveres specifikációt biztosít a negyvenezer forintos árcédula mellé.
Hír 166
-
Érkezik a 4 gigabájt RAM-os mobileszközök kora
A Samsung megkezdte új, LPDDR4-es RAM moduljainak tömeggyártását, amelyek az elkövetkező generáció mobilkészülékeiben bukkannak majd fel.
Hír 188
-
Apple blog: Megérkezett a Parrot Zik továbbfejlesztett változata
A Parrot Zik 2.0 sok kis apróságban fejlődött elődjéhez képest, a francia gyártó ezzel a modellváltással határozottan nyit a fiatalabb generáció felé is.
Blogbejegyzés 13
-
Két hét múlva elstartolhat a Nokia táblagépe
Az Android Lollipopot futtató Nokia N1 friss lapértesülések szerint már január 7-én megvásárolható lesz Kínában.
Hír 66
-
Lebukhatott a Samsung SM-G430
Az egyik indiai cég beszállítói listájában bukkant fel a dél-koreai gyártó terméke, mely 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel érkezhet.
Hír 17
-
Fellélegezhetnek a Lumia 535 tulajdonosok
A Microsoft ugyanis elérhetővé tette azt a rendszerfrissítést, mely a kijelző elég gyenge érzékenységét igyekszik kijavítani.
Hír 36
-
Hamarosan debütál a tizenes Samsung Z1
A dél-koreai gyártó Indiában dobhatja piacra a saját fejlesztésű, Tizen operációs rendszert futtató készülékét.
Hír 51
-
Mobilarena TV: Mi lesz az adásban
Nem maradt le a kérdőjel, a ma esti adásban ugyanis a Xiaomi bivalyerős táblagépét, a Mi Pad 7.9-et mutatjuk be, amely már itthon is kapható.
MA!TV 69
-
Androidos mobillal is előrukkolhat a Nokia
Kémhírek szerint Nokia C1-re hallgathat a finn gyártó androidos mobilja, ami a novemberben bejelentett N1 táblagéphez csatlakozna.
Hír 128
-
Ilyen lesz a One M8 Lollipopja
Képernyőképek és videók kerültek fel az internetre, melyen már az idei HTC csúcsmodellen futó Android 5.0.1 operációs rendszer látható.
Hír 17
-
Az LG G2 lollipopos frissítése is kiszivárgott
Érkezik a tavalyi LG csúcsmodellre is az Android 5.0-ás frissítés, amiről egy képernyőkép tanúskodik.
Hír 31
-
Képeken a Huawei legújabb phabletje
Az Ascend GX1 egy hat hüvelykes kijelzővel és egy négymagos processzorral szerelt készülék, melyet most a TENAA hagyott jóvá.
Hír 15
-
Beharangozó videón a dupla kamerás Zenfone
Az ASUS az Amerikában megrendezésre kerülő CES kiállítás alkalmával leplezheti le legújabb készülékét.
Hír 3
Hirdetés

Alkossátok meg a bankvilág új AI és BigData megoldását!
PR Vegyetek részt az ősz legizgalmasabb IT-s versenyén 2-4 fős csapatotokkal és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat!
Percről percre
it Az írók előzetes megállapodást kötöttek Hollywood óriásaival, így a stúdiók bizonyos feltételek mellett teljes gőzre kapcsolhatják az AI-modellek tréningezését. A színészekkel egyelőre nem sikerült megegyezniük.
it Nagyot fejlődhet a Tesla-féle gigacasting, az autók alvázát közel egy darabban gyártanák le.
it Külön szoftverfrissítést biztosít a franciáknak az Apple az iPhone 12-höz, hogy megoldják a sugárzási problémát – más országoknak várniuk kell.
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Féltucat QD-OLED gaming monitor fortyog az MSI boszorkánykonyháján
ph Két szérián átívelve 27-től 49 hüvelykig terjed a paletta, lesz 4K, és a 144, valamint 240 mellett feltűnik a színen a 360 Hz is.
Megjött a Beyerdynamic első kábel nélküli gaming headsetje
ph Az MMX széria legújabb képviselője összesen négyféleképp köthető rá különböző masinákra, és zárt dizájnját virtuálisan nyitottá képes tenni.
Fate/Samurai Remnant - Befutott a launch trailer
gp A Fate franchise-ból készült legújabb játék hivatalosan a mai naptól érhető el.
Szupersportkocsi ihlette Dry Studio klaviatúra, laprugós mounttal
ph A madzag nélküli, hot swapes megoldás igényes anyagokból van és megpakolták minden földi jóval, többek közt reszponzív rádióval is.
Jujutsu Kaisen Cursed Clash - Középpontban a karakterek
gp A készítők továbbra sem árulták még el a pontos megjelenési dátumot.
Visszavonul Jim Ryan a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója
gp Közel harminc év után döntött úgy a szakember, hogy ideje továbblépnie.
Itt a Lenovo ThinkCentre egybegépek új nemzedéke
ph A vállalat aktuális AIO PC-je Raptor Lake platformra épül és Ada Lovelace GPU-val is begyűjthető, de MI nyújtotta funkciókban sem szűkölködik.