-
532,9 millió dolláros büntetést kapott az Apple
A cupertinóiak egy texasi bíróság szerint több Smartflash tulajdonban lévő szabadalmat is megsértettek, ezért mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Hír 126
-
A Samsung szállítja az LG G4 DRAM chipjeit
A két koreai gyártó a mobilpiacon rivális, az alkatrészpiacon viszont most kezet fogtak. A következő iPhone-ok felének DRAM lapkáit is a Samsung szállíthatja.
Hír 28
-
Kijelzőgyárat építhet a JDI az Apple-nek
Japán sajtóértesülések szerint a JDI 1,7 milliárd dollárért épít megjelenítőket gyártó üzemet, hogy a jövő Apple megrendeléseit teljesíteni tudja.
Hír 66
-
Továbbra is a Xiaomi a piac élén hazájában
2014 negyedik negyedévében is a Xiaomi piaci részesedése volt a legnagyobb a Kínai Népköztársaságban. Az Apple beleerősített, a Samsung pedig visszaesett.
Hír 173
-
2014-ben 1,2 milliárd okostelefon talált gazdára
A német GfK kimutatása szerint a tavalyi évben 23 százalékkal nőtt az eladott okostelefonok száma, a növekedés üteme viszont idén már redukálódni fog.
Hír 13
-
Húszmillió Meizu készülék fogyhat idén
A feltörekvő kínai gyártó remekül árazott készülékei idén népszerűbbek lehetnek, mint valaha, minden bizonnyal átlépve a húszmilliós álomhatárt.
Hír 33
-
Az Apple átlépte a 700 milliárd dolláros álomhatárt
Az almás vállalat az első a világon, melynek értéke minden eddigi cégnél magasabbra rúg, a részvények drágultak, szóval elég jónak mondható a helyzet.
Hír 133
-
1 milliárd dollárra büntethetik a Qualcommot Kínában
A Kínai Népköztársaság Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottsága súlyos büntetéssel sújthatja az amerikai vállalatot a most zajló vizsgálat lezárása után.
Hír 61
-
Az Apple-é a mobilos profitok 93%-a
A Canaccord Genuity elemzője szerint a tavalyi negyedik negyedévben a mobilpiac profitjának szinte az egészét a cupertinóiak tették zsebre, köszönhetően két új készüléküknek.
Hír 262
-
Elveszítheti vezető pozícióját a Samsung
Legalábbis a Motorola vezető menedzsere szerint, aki a Nokia és a BlackBerry példáját, és saját terjeszkedésüket hozta fel intő jelként.
Hír 222
-
A Meizuba fektet az Alibaba
A két kínai vállalat stratégiai és üzleti együttműködése révén még szélesebb réteg számára válhat elérhetővé az Alibaba számos online szolgáltatásával felvértezett YunOS platform.
Hír 10
-
A Lenovo az Apple és a Samsung legnagyobb ellenfele
Mondja ezt a kínai vállalat, hiszen az eladások tekintetében igencsak jól állnak, plusz a dobogó harmadik helyén is ők tanyáznak.
Hír 47
-
A szabadság ára
A Telenor bevezette legújabb, moduláris díjcsomagját. Főleg azoknak éri majd meg váltani, akik a jelenlegi választéktól jelentősen eltérő igényekkel rendelkeznek. A többiek olcsóbban megússzák a kompromisszumokkal.
Hír 65
-
630 ezer darab Galaxy Note Edge fogyott eddig
A Samsung oldalra lekerekedő kijelzős phabletje egész népszerű a szokatlan megjelenés és a prémium ár ellenére.
Hír 33
-
Sikeres negyedévet zárt a Sony Mobile
Profittal zárta a 2014-es negyedik negyedévet a Sony mobilos divíziója, amely 12 millió Xperia eladásával jobban szerepelt, mint egy évvel azelőtt.
Hír 89
-
Ellentmond az IDC-nek a Strategy Analytics
Az SA szerint nem csökkent, hanem egy százalékkal nőtt a leszállított tabletek száma 2013 hasonló időszakához képest.
Hír 12
-
10 millió okostelefont szállított le a Motorola
Legalábbis az elmúlt negyedévben ilyen számot produkált az amerikai vállalat, az eredményeket azonban már a PC piacon is jól teljesítő Lenovo közölte.
Hír 16
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Percről percre
it Nagyon keményen fogalmazott Elon Musk egy interjú során, az X-botrány miatt távozó hirdetőknek pedig azt üzente: menjenek, és b*sszák meg magukat.
it Azt mondják, hogy a rakétákkal és a műholdakkal kapcsolatos információkhoz nem fértek hozzá a kiberbűnözők.
it Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Elrajtolt az új Loongson processzor
ph A 3A6000-es modell nagyot lép előre az elődhöz viszonyítva, de a versenytársakkal szemben ez is kevés.
Egy címre szabott AMD Software jött a Radeonokhoz
ph A friss csomag az Avatar: Frontiers of Pandora című játékhoz van tervezve.
Új gyorsítót is hoz a friss Graviton dizájn mellé az Amazon
ph A Graviton4 nevű fejlesztés a Trainium2-vel együtt került bemutatásra.
Megfizethető, hibrid zajszűrést használó headset a QCY-től
ph Az analóg jackkel vagy Bluetooth interfésszel egyformán beüzemelhető modell három színben lehet a miénk.
Rövid videón a NieR: Automata anime sorozat következő évada
gp Az új felvonás megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, reményeink szerint jövőre megkapjuk a folytatást.
Dragon's Dogma II - Megerősítették a márciusi megjelenést
gp A műsor alkalmából a készítők végre formálisan is bejelentik a pontos megjelenési dátumot.
Az adatközpontok helyett inkább az AI-ra fókuszál a Granite Rapids
ph A vállalat inkább a Sierra Forest platformot szánja a klasszikus adatközpontokba.
- Káromkodva átkozta el a hirdetőket Elon Musk az X-botrány miatt
- Rezsicsökkentés, spórolás (fűtés, szigetelés, stb.)
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Egér probléma
- iPhone topik
- Építő/felújító topik
- Futás, futópályák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...