-
Ismét rekordnyereség a Samsung konyháján
Az előző negyedév árbevételét és profitjait is sikerült túlszárnyalnia a koreai vállalatnak 2017 harmadik három hónapjában.
Hír 83
-
India beelőzte az Egyesült Államokat
India a világ második legnagyobb mobilpiacává vált, ami elég sok mindent megmagyaráz. Például néhány igen szerény képességű készülék létét.
Hír 35
-
Xiaomi M.I. mint mission impossible
Leszámítva, hogy a kínai gyártónak saját várakozásai ellenére mégis sikerült 4 millió készüléket értékesíteni egy hónap alatt.
Hír 26
-
Egyre drágább készülékeket vásárolunk
A készülékek átlagos eladási ára jelentősen növekedett, a fogyasztók egyre többet szánnak az okoseszközökre, miközben a piac diszkréten bővül.
Hír 48
-
Harmadjára 100 millió felett a Huawei
Szárnyalnak a sencseniek: kilenc hónap elég volt százmillió okostelefon leszállítására, az utolsó negyedév mutatóit a Mate 10 széria tolhatja meg.
Hír 64
-
Közeledik a Vivo
A kínai gyártó komoly energiákat fektet a nemzetközi piacok felé való nyitásba, ez most öt újabb országot jelent, ahol hivatalosan forgalomba kerülnek a készülékek.
Hír 31
-
439,7 millió dollárt fizethet az Apple szabadalomsértésért
A VirnetX-saga a végéhez érkezett: négy szabadalom megsértéséért az Apple-nek közel félmilliárd dollár kártérítést kell kifizetnie.
Hír 33
-
Lemondott a Samsung vezérigazgatója, a vállalat rekordbevételre számít
A dél-koreai gyártó szárnyal, ömlik a pénz, de a korrupciós botrány megrázta a menedzsmentet.
IT café Hír 40
-
Szétperelik a Qualcommot
A lapkagyártót nagyjából már mindenki beperelte, most pedig egy újabb vastag büntetési tételt is ki kell egyenlítenie.
Hír 40
-
Sikeres negyedév az LG mögött, most sem a mobilok miatt
Nyilvánosságra hozta az LG Electronics harmadik negyedéves, előzetes pénzügyi jelentését, amely szerint meglehetősen pozitívban sikerült zárni.
Hír 38
-
Egy hónappal korábban esedékes a Galaxy S9
A Samsung következő csúcsmobilja ismét exkluzív megállapodás keretén belül, de valamivel hamarabb érkezhet, mint az idei széria.
Hír 35
-
Jól jár a Samsung az iPhone X-szel
Elemzések szerint az iPhone 8 és 8 Plus iránti kereslet mérsékelt volta az iPhone X eladásainak fog kedvezni. Ez pedig a Samsungnak.
Hír 174
-
10 millió fölött a Xiaomi szeptemberben
Elképesztő mennyiségű okostelefont szállított le a Xiaomi az ősz első hónapjában. A következő cél: 100 millió darab egy év alatt.
Hír 121
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Személyre szabható védelem az Autoblokkolóval
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Percről percre
it A Microsoft elnöke szerint a következő 12 hónapban biztosan nem készül el, de valószínűleg a következő évtizedekben sem.
it Oda-vissza táncolnak: a brit trösztellenes hatóság mégis kivizsgálhatja, miért olyan népszerű az Apple mobilos böngészője és felhős gamingszolgáltatás-csomagja.
it Megállapodtak az EU-s tagországok és törvényhozók: meg kell védeni az okoseszközöket a kiberfenyegetésektől, ez pedig komoly kötelezettségekkel jár a gyártók számára.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.
Problémás a Quest 3 extra akkumulátora
ph A Meta cserét kínál az ügyfelek számára, és frissítik magát a terméket is.
Danny Trejo is felbukkan a Like a Dragon: Infinite Wealth új előzetesében
gp A játék premierje a tervek szerint jövő év elején, pontosabban január végén várható.
- Óra topik
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Aliexpress tapasztalatok
- Autós topik
- ollie: Olcsó (budget) Gamer konfig 2023 vége
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- eBay
- Melyik tápegységet vegyem?
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...