-
Apple blog: Véget érhet a harc a Kodak szabadalmaiért
Az Apple és a Google is pályázott a Kodak szabadalmaira, ám úgy tűnik, több nyertes is lesz az ügy végén.
Blogbejegyzés 23
-
Samsung reklámfőnök a Motorolánál?
A Motorola vezetőségébe csábítja át a Google a dél-koreai partnerének reklámstratégiáért felelős alelnökét.
Hír 16
-
Veszteséges negyedévet zárt a RIM
Negyedmillió táblagép és közel hétmillió okostelefon leszállítása sem volt elegendő a kanadai gyártó számára a nyereséges működéshez.
Hír 82
-
Nokia vs. RIM – világvége helyett világbéke
A hosszas pereskedés helyett végül a Nokia szabadalmak további licencelése mellett döntött a Research In Motion.
Hír 21
-
Hosszú ideig világelső maradhat a Samsung
Az iSuppli előrejelzései szerint a dél-koreai gyártó még hosszú évekig uralhatja a távközlési szektort.
Hír 114
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Percről percre
it Nagyon keményen fogalmazott Elon Musk egy interjú során, az X-botrány miatt távozó hirdetőknek pedig azt üzente: menjenek, és b*sszák meg magukat.
it Azt mondják, hogy a rakétákkal és a műholdakkal kapcsolatos információkhoz nem fértek hozzá a kiberbűnözők.
it Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Suicide Squad: Kill the Justice League - Deadshotra fókuszál a legújabb előzetes
gp A zárt alfa tesztre már kimentek a meghívók, magyar idő szerint ma délután indul a próbakör.
Elrajtolt az új Loongson processzor
ph A 3A6000-es modell nagyot lép előre az elődhöz viszonyítva, de a versenytársakkal szemben ez is kevés.
Egy címre szabott AMD Software jött a Radeonokhoz
ph A friss csomag az Avatar: Frontiers of Pandora című játékhoz van tervezve.
Új gyorsítót is hoz a friss Graviton dizájn mellé az Amazon
ph A Graviton4 nevű fejlesztés a Trainium2-vel együtt került bemutatásra.
Megfizethető, hibrid zajszűrést használó headset a QCY-től
ph Az analóg jackkel vagy Bluetooth interfésszel egyformán beüzemelhető modell három színben lehet a miénk.
Rövid videón a NieR: Automata anime sorozat következő évada
gp Az új felvonás megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, reményeink szerint jövőre megkapjuk a folytatást.
Dragon's Dogma II - Megerősítették a márciusi megjelenést
gp A műsor alkalmából a készítők végre formálisan is bejelentik a pontos megjelenési dátumot.