-
Tovább szűkült a tabletpiac
Lassan, ám biztosan csökkennek a táblagépes eladások, miközben a szétválasztható és átalakítható készülékek iránt nő az érdeklődés.
Hír 96
-
A Sonynak jól megy, de nem az Xperiák miatt
A japánoknál továbbra is a kamerás részleg tölti meg a kincstárat, de a konzolos bevételek is növekedtek. A mobilos divízió ellenben nem tud egyről a kettőre jutni.
Hír 184
-
Nem tudta megismételni tavalyi sikereit az LG
2014 harmadik negyedévében több okostelefont szállított le az LG, mint idén, és a nyereség frontján is jobban állt tavaly.
Hír 47
-
27,4 millió készüléket szállított le a Huawei
A kínai gyártó pontos számokat közölt az elmúlt három hónap eredményeit tekintve, amiből kiderült, hogy a P8 is az elődjéhez hasonlóan jól fogyott.
Hír 24
-
Galaxy blog: Nyereségnövekedéssel zárta a Q3-at a Samsung
A dél-koreai gyártó a legutóbbi két évben most először tudta növelni a profitot, a 45,6 milliárd dollár forgalomból 6,4 milliárd dollár maradt meg tisztán.
Blogbejegyzés 34
-
Az Apple is közzétette negyedéves pénzügyi jelentését
A riport szerint az almás vállalat 11,1 milliárd dollár profitot termelt, nagyon jól fogytak az iPhone-ok, rekordmennyiségben keltek el a Macbookok.
Hír 46
-
Várakozásokon felül teljesített a Google
A techóriás a harmadik negyedévben 3,98 milliárd dolláros profitot termelt, ami meghaladja az előzetesen várt és a tavalyi eredményeket.
Hír 10
-
234 millió dolláros büntetést szabtak ki az Apple-re
A cupertinóiaknak a Wisconsin-Madison egyetem által indított perben sokkal rosszabbul is járhattak volna, 862 millió dollár helyett azonban „csak” 234-et kell kifizetniük. Fellebbeznek.
Hír 76
-
100 millió leszállított Huawei okostelefon, Apple, Samsung visszaesés
A TrendForce friss felmérései szerint két kínai gyártó is erősödött az elmúlt negyedévben a nagy duó kárára, a Huawei ráadásul hazájából elsőként szállíthat le idén több mint 100 millió okostelefont.
Hír 51
-
Ötmillió eladott okostelefon, vagy a BlackBerry kiszáll?
John Chen, a BlackBerry vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy a jövőben évi ötmillió mobil értékesítése a cél. Ha ez nem jön össze, a gyártó kiszállhat az eszközpiacról.
Hír 150
-
Jól áll a Microsoft a nagy európai piacokon
A Microsoft/Nokia okostelefonok egyáltalán nem fogytak rosszul a nyár végéig tartó, legutóbbi negyedévben, sőt.
Hír 96
-
Vagy jön a profit, vagy nem lesz Sony Mobile?
Nagyon sokszor felmerült, hogy a japánok a veszteséges üzletágukat végleg megszüntetnék, amit a vállalatnál eddig tagadtak, de most a hírek szerint újra elővették a témát.
Hír 117
-
Galaxy blog: Újra nagyobb nyereséget könyvelt el a Samsung
A dél-koreai vállalat úgy tűnik, hogy jó irányba halad, és 6,3 milliárd dolláros profittal zárta az elmúlt három hónapot, bár ez nem csak a mobil eladásoknak köszönhető.
Blogbejegyzés 24
-
Veszteséggel zárta a negyedévet a HTC
Ahogy az várható volt, a tajvani vállalatnak nem ment jól az idei év harmadik három hónapjában, tavaly ilyenkor még kisebb profittal számolhattak.
Hír 57
-
A iPhone 6s Plushoz képest négyszer kelendőbb az iPhone 6s
A két új idei Apple csúcsmodell közül a kisebbik variánst sokkal többet választják, mint az 5,5 hüvelykes kijelzővel szerelt phabletet.
Hír 133
-
Vodafone: teljes a budapesti metróvonalak 4G-lefedettsége
A vállalat újra elnyerte a közlekedési szervezetek tenderét is.
Hír 94
-
Mostantól Indiában is gyárt mobilokat az ASUS
A tajvani gyártó bejelentette, hogy a Foxconnal kötött együttműködésüknek hála immár a világ második legnépesebb országában is fabrikálnak telefonokat.
Hír 5
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Percről percre
it Nagyon keményen fogalmazott Elon Musk egy interjú során, az X-botrány miatt távozó hirdetőknek pedig azt üzente: menjenek, és b*sszák meg magukat.
it Azt mondják, hogy a rakétákkal és a műholdakkal kapcsolatos információkhoz nem fértek hozzá a kiberbűnözők.
it Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Suicide Squad: Kill the Justice League - Deadshotra fókuszál a legújabb előzetes
gp A zárt alfa tesztre már kimentek a meghívók, magyar idő szerint ma délután indul a próbakör.
Elrajtolt az új Loongson processzor
ph A 3A6000-es modell nagyot lép előre az elődhöz viszonyítva, de a versenytársakkal szemben ez is kevés.
Egy címre szabott AMD Software jött a Radeonokhoz
ph A friss csomag az Avatar: Frontiers of Pandora című játékhoz van tervezve.
Új gyorsítót is hoz a friss Graviton dizájn mellé az Amazon
ph A Graviton4 nevű fejlesztés a Trainium2-vel együtt került bemutatásra.
Megfizethető, hibrid zajszűrést használó headset a QCY-től
ph Az analóg jackkel vagy Bluetooth interfésszel egyformán beüzemelhető modell három színben lehet a miénk.
Rövid videón a NieR: Automata anime sorozat következő évada
gp Az új felvonás megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, reményeink szerint jövőre megkapjuk a folytatást.
Dragon's Dogma II - Megerősítették a márciusi megjelenést
gp A műsor alkalmából a készítők végre formálisan is bejelentik a pontos megjelenési dátumot.
- Suzuki topik
- PlayStation 5
- Azonnali mobilos kérdések órája
- Ventilátorok - Ház, CPU (borda, radiátor), VGA
- Tőzsde és gazdaság
- Építő/felújító topik
- Robotporszívók
- Elektromos (hálózati és akkus) kéziszerszámok, tapasztalatok/vásárlás
- MW2 - MW3 játékosok baráti köre
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...