Üzleti negyed rovat
-
A Sony is közzétette negyedéves jelentését
A japán vállalat is közzétette negyedéves jelentését, mely a Q1-nél jobban sikerült, főleg a PlayStation 4-nek köszönhetően.
Hír Üzleti negyed 76
-
Baljós negyedévet zárt a Samsung
A dél-koreai vállalat nyeresége csökkent, az okoskütyük kisebb számban fogynak, a szórakoztató elektronikai cikkek viszont sok pénzt hoznak a konyhára.
Hír Üzleti negyed 90
-
Megérkezett a Huawei féléves jelentése
Remek időszakot zárt a Huawei a 2014-es esztendő első felében, köszönhetően jól árazott termékeinek és szolgáltatói kapcsolatainak.
Hír Üzleti negyed 21
-
Rekordeladásokkal zárta a negyedévet az LG
Közönségbarát termékeinek és okos marketingstratégiájának köszönhetően remek pénzügyi negyedévet tudhat maga mögött az LG.
Hír Üzleti negyed 41
-
55 millió tablet kelt el a második negyedévben
A Digitimes felmérései szerint az áprilistól június végéig tartó periódusban 55 millió új tabletet értékesítettek.
Hír Üzleti negyed 22
-
Jelentősen nőtt a Google és az Apple áruházak forgalma
2014 második negyedévében szignifikánsan nőtt az androidos és iOS-es applikációletöltések száma az év első három hónapjához képest, de a bevételek kisebb fejlődést tudnak felmutatni.
Hír Üzleti negyed 20
-
Összefog az IBM és az Apple
Mérföldkő lehet az IBM és az Apple között létrejött partnerkapcsolatot, amely alapjaiban megváltoztatná az irodai és nagyvállalati munkavégzés módját.
Hír Üzleti negyed 78
-
Két kulcsembert is veszített a HTC
Távozik a tajvani HTC-től a marketingért és az adminisztratív ügyekért felelős igazgató.
Hír Üzleti negyed 66
-
Elmaradt az elemzői várakozásoktól a Samsung negyedéves profitja
A vártnál kisebb nyereségre tett szert a Samsung a 2014-es év második pénzügyi negyedében.
Hír Okostelefon 50
-
Rekordot döntött a Xiaomi
Az első féléves eredményeivel messze túlszárnyalta a teljes tavalyi éves eladásait a Xiaomi.
Hír Üzleti negyed 115



- Villanyszerelés
- Samsung Galaxy S24 FE - később
- Milyen videókártyát?
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Xiaomi 13 - felnőni nehéz
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen autót vegyek?
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Milyen TV-t vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- További aktív témák...