-
Erős negyedévet zárt a Lenovo
A kínai techóriás közétette eredményeit; PC, okostelefon és tablet fronton nagyon jól teljesítettek.
Hír 84
-
Szorosabbra húzza nadrágszíját a Samsung
A csalódást keltő második negyedév és a növekvő konkurencia miatt költekezéseinek visszafogására készül a Samsung, az elbocsátások sem kizárhatók.
Hír 112
-
A Nvidia is közzétette negyedéves jelentését
Az amerikai gyártó rendkívül erős három hónapot zárt, a Tegra processzorok nagyon jól fogtak.
Hír 35
-
Vége az Apple és a Samsung szabadalmi háborújának
Legalábbis Amerikán kívül, az USA területén fennálló harcokat továbbra is folytatja egymás között a két techóriás.
Hír 101
-
Újra rosszabbra fordult a HTC sorsa
Ugyan az idei év második negyedévében pozitív eredményeket produkált a tajvani gyártó, júliusban megint nem ment jól nekik.
Hír 167
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Személyre szabható védelem az Autoblokkolóval
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Percről percre
it Nagyon keményen fogalmazott Elon Musk egy interjú során, az X-botrány miatt távozó hirdetőknek pedig azt üzente: menjenek, és b*sszák meg magukat.
it Azt mondják, hogy a rakétákkal és a műholdakkal kapcsolatos információkhoz nem fértek hozzá a kiberbűnözők.
it Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Suicide Squad: Kill the Justice League - Deadshotra fókuszál a legújabb előzetes
gp A zárt alfa tesztre már kimentek a meghívók, magyar idő szerint ma délután indul a próbakör.
Elrajtolt az új Loongson processzor
ph A 3A6000-es modell nagyot lép előre az elődhöz viszonyítva, de a versenytársakkal szemben ez is kevés.
Egy címre szabott AMD Software jött a Radeonokhoz
ph A friss csomag az Avatar: Frontiers of Pandora című játékhoz van tervezve.
Új gyorsítót is hoz a friss Graviton dizájn mellé az Amazon
ph A Graviton4 nevű fejlesztés a Trainium2-vel együtt került bemutatásra.
Megfizethető, hibrid zajszűrést használó headset a QCY-től
ph Az analóg jackkel vagy Bluetooth interfésszel egyformán beüzemelhető modell három színben lehet a miénk.
Rövid videón a NieR: Automata anime sorozat következő évada
gp Az új felvonás megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, reményeink szerint jövőre megkapjuk a folytatást.
Dragon's Dogma II - Megerősítették a márciusi megjelenést
gp A műsor alkalmából a készítők végre formálisan is bejelentik a pontos megjelenési dátumot.