Üzleti negyed rovat

Remek negyedév az LG mögött

Nyolc éve maradt utoljára ennyi a konyhán, a koreai gyártó 2017 első három hónapjában komoly lendületet vett.

Története második legjobb negyedévét produkálta a Samsung

Az előzetes pénzügyi beszámoló után a végleges is azt mutatja: átvészelte a koreai gyártó a Note7 visszahívásával indult vészidőszakot.

Még két év a Xiaomi amerikai nyitásáig

A Kínában korábban piacvezető gyártó továbbra sem sieti el a nyugati terjeszkedést – erről a Hugo Barrát váltó, új nemzetközi vezér beszélt.

Dupla kijelző helyett dupla ívvel érkezhet az LG V30

Rápörög az LG az OLED gyártásra, a V-sorozat mellett a Xiaomi egyes termékeiben is az LG Display paneljei bukkanhatnak fel.

Rekordévet zárt a Simple

Minden korábbi évet felülmúló növekedést ért el az OTP Mobil 2016-ban. A Simple alkalmazáson keresztülmenő tranzakciók összértéke meghaladta az egymilliárd forintot.

Elvesztette piacvezető pozícióját az Apple

Az idei első negyedévben ismét a Samsung mobiljaiból fogyott a legtöbb, de a Huawei is erősített.

Remek negyedév a Samsung mögött

Az előzetes pénzügyi jelentés annak ellenére roppant pozitív 2017 első negyedéve kapcsán, hogy a Galaxy S8 csak a másodikban fog piacra kerülni.

A Google finanszírozhatja az LG OLED panel gyártását

Persze nem karitatív jelleggel. A megállapodás létrejöttével a Google biztosíthatja a megfelelő mennyiségű OLED kijelző gyártását a következő Pixel készülékekhez.

70 millió OLED panelt rendelt az Apple a Samsungtól

Állítólag mind a komoly dizájnváltozáson áteső iPhone 8-ban bukkan majd fel, amelyet vezetékmentesen is tölteni lehet.