-
Beperelte a Samsungot a Huawei
A sencseniek szerint a Samsung mobilok több szoftverre és hálózati kommunikációra vonatkozó szabadalmukat is sértik. A Samsung visszaperel.
Hír 53
-
Felemás jövő vár a Sonyra
A japán gyártó is közzétette, hogy mit vár a 2016-os és 2017-es esztendőktől. Valamekkora növekedés valószínűsíthető, ahogy veszteségek is érik majd a céget.
Hír 51
-
Remekül teljesített a Huawei az első negyedévben
A Gartner felmérései szerint jelentősen növelni tudta piaci részesedését a Huawei, miközben 2016 első három hónapjában a Samsung és az Apple is visszaesett az okostelefonos eladások tekintetében.
Hír 35
-
Indiában készülhet az iPhone-ok egy része
Helyi sajtóértesülések szerint a Foxconn 10 milliárd dolláros beruházás keretében készül egy iPhone összeszerelő üzemet építeni az indiai Mahárástra államban.
Hír 60
-
Nem túl biztató a HTC pénzügyi helyzete
A negyedéves jelentés majd kétharmados visszaesést mutat a bevételek terén, a működési nyereség is csak álom marad.
Hír 61
-
Galaxy blog: Jól fogy az S7, az USA-ban ismét a Samsung az élen
Sokkal nagyobb az érdeklődés a Galaxy S7 és az S7 edge iránt, mint tavaly ilyenkor, az elődmodellek esetében. A Samsung Mobile az Egyesült Államokban visszaszerezte a piacvezető pozíciót.
Blogbejegyzés 30
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Percről percre
it Nagyon keményen fogalmazott Elon Musk egy interjú során, az X-botrány miatt távozó hirdetőknek pedig azt üzente: menjenek, és b*sszák meg magukat.
it Azt mondják, hogy a rakétákkal és a műholdakkal kapcsolatos információkhoz nem fértek hozzá a kiberbűnözők.
it Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Egy címre szabott AMD Software jött a Radeonokhoz
ph A friss csomag az Avatar: Frontiers of Pandora című játékhoz van tervezve.
Új gyorsítót is hoz a friss Graviton dizájn mellé az Amazon
ph A Graviton4 nevű fejlesztés a Trainium2-vel együtt került bemutatásra.
Megfizethető, hibrid zajszűrést használó headset a QCY-től
ph Az analóg jackkel vagy Bluetooth interfésszel egyformán beüzemelhető modell három színben lehet a miénk.
Rövid videón a NieR: Automata anime sorozat következő évada
gp Az új felvonás megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, reményeink szerint jövőre megkapjuk a folytatást.
Dragon's Dogma II - Megerősítették a márciusi megjelenést
gp A műsor alkalmából a készítők végre formálisan is bejelentik a pontos megjelenési dátumot.
Az adatközpontok helyett inkább az AI-ra fókuszál a Granite Rapids
ph A vállalat inkább a Sierra Forest platformot szánja a klasszikus adatközpontokba.
Premier előzetest kapott a Last Train Home (PC)
gp A játék elsőként csak PC-re lett elérhető, egyelőre nincs szó konzolos verziókról.