Samsung Galaxy Note10 és Note10+ duplateszt

Házon belül technológiai szempontból jelentős előrelépés a Note10 széria, csak pont nehéz marketing szempontból kommunikálni. De nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy az AR-firka kerül ennyibe.

Külső, kialakítás, kijelző

A Note sosem volt kicsi, sőt, az első verzió esetében nagyon erősen kellett magyarázni, általában teljesen haszontalanul, hogy mire kellhet ekkora kijelző. Most pedig egy átlagos mobil közel hat hüvelyknél kezdődik. A kijelzőfelület növelése mellett a készülék fizikai méreteinek csökkentésére mindenféle hókuszpókuszt bevetnek a gyártók, a Samsung most például a kameralyukat, ami ezúttal középre került. Szubjektív, de nekem az S10 széria jobb sarokba száműzött szenzora(i) kevésbé volt(ak) szem előtt, nem mintha itt bármennyire is zavarna, csak az szimplán jobban tetszett.


[+]

Idén kétféle méretben és minimális képességkülönbséggel jelent meg a Samsung csúcskategóriás jegyzetfüzete, ami merőben szokatlan. A kicsi Note egészen zavarba ejtő élmény, mert tényleg kicsi(nek tűnik a többi Note mellett): 1 centivel rövidebb, közel fél centivel keskenyebb és még vékonyabb is, mint a Note9. Körülbelül akkora, mint egy S10+, csak keskenyebb; a Note10+ pedig nagyjából akkora, mint a Note9, csak vékonyabb. Érzetre nincs különbség, csak a kijelző megdöbbentően nagy és az össztömegen is sikerült faragni, pedig nagyobb az akku. A 162,3 x 77,2 x 7,9 milliméteres eszköz 196 grammot nyom, míg a kisebb megoldás 151 x 71,8 x 7,9 milliméteres és 168 grammos, miközben elég nagy, 6,3"-es panelt visel – nem semmi a valóban 90% feletti képernyőarány. Mindkét oldalt Gorilla Glass 6 védi, makulátlanul csatlakozva a fém oldalkerethez.

Méretek (a táblázat szétnyitható)
Készülék Samsung Galaxy Note10 Samsung Galaxy Note10+ Samsung Galaxy Note9 Samsung Galaxy S10 Samsung Galaxy S10+
Képernyő típusa Infinity-O Dynamic AMOLED Infinity-O Dynamic AMOLED Infinity Display Super AMOLED Infinity-O Dynamic AMOLED Infinity-O Dinamic AMOLED
Képarány 19:9 19:9 18,5:9 19:9 19:9
Képátló 6,3 hüvelyk 6,8 hüvelyk 6,4 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,4 hüvelyk
Képernyőfelület 98,6 cm² 114 cm² 103,2 cm² 93,2 cm² 103,8 cm²
Méret 151,0 x 71,8 x 7,9 mm 162,3 x 77,2 x 7,9 mm 161,9 x 76,4 x 8,8 mm 149,9 x 70,4 x 7,8 mm 157,6 x 74,1 x 7,8 mm
Tömeg 168 g 196 g 201 g 157 g 175 g

Viszlát, Jack!
Viszlát, Jack! [+]

Az üveg szinte teljesen körülöleli a készüléket, a felső éleken határozottan lapított fém keret mindössze 2 milliméter szélesen fut körbe az oldaléken, mellőzve a Note9 négy milliméter vastag keretének letört éleit. A közvetlen illesztések a Note8-at idézik. A kijelzőt körülvevő holttér pedig minden oldalon 1,5 milliméter, tehát az írisz azonosítótól és az értesítő LED-től is el kell búcsúznunk. Előbbi nem megrázó (van helyette remekül működő, de kevésbé biztonságos 2D arcazonosítás), utóbbi viszont bosszantó. Különösen úgy kínos, hogy már az S10-ek esetében is illett volna felkészíteni a kameralyukak körüli pixeleket erre a feladatra. Az arcazonosításkor bezzeg sikerült odaanimálni valamit, ami rendben is van, de miért nem tudja ugyanígy jelezni az értesítéseket?

Samsung Galaxy Note10+
Samsung Galaxy Note10+ [+]

Helyette természetesen elérhető a továbbra is teljes mértékben testreszabható, automatikus fényerő-szabályozással megjelenő Always on Display, de lássuk be, hogy az mégsem ugyanaz. Az ikonok és a lehetőségek mindenesetre pont ugyanazok, mint az S10-ek esetében. Aktív AoD esetén a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó helye is kirajzolódik, ami gyors és pontos, de enyhén nyomni kell, hogy működjön. Eltalálni sem nehéz, mivel oda van rajzolva. Én bal kézzel viszont sutább vagyok, néha sikerül mellényúlni, de ez nem a készülék hibája. Az viszont igen, hogy a bekapcsológombot nemes egyszerűséggel átrakták a bal oldalra. Ez jobbkezesként elég kényelmetlen fordulat, de a kezdeti hisztirohamot követően nagyjából egy hét alatt megszokható. Nem úgy a túl magasra helyezett hangerőszabályzó, mert nem tud csak úgy ujjhosszt növelni hozzá az ember, kivéve ha az X-aktákban szerepel. (Most viszont a Note9-et nyomkodom össze-vissza. Szuper.)


Note10; Note10+

Tény, hogy a készüléket duplakoppos ébresztéssel fel lehet zavarni, ilyenkor általában már megy is a kevésbé biztonságos arcazonosítás, és mire észbe kapunk, már ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk; ugyanez érvényes, ha ab start az ujjlenyomat-olvasóra nyúlunk, de a készülék zárolásához mindenképpen fogásváltásra van szükség, ami eleinte zavaró. A mindkét oldalon enyhén ívelt kialakítás viszont összességében kellemes fogást biztosít, az üveg nem csúszik különösebben, de ránézésre is maszatolódik, amitől a szinte sonysan határozott élekkel kialakított, közel kerámiafényű eszköz a másodperc tört része alatt rohamosan veszít káprázatosan elegáns megjelenésből. Mert tiszta maszat lesz.


[+]

A hátlap, ami egyébként tükörnek is megteszi (de tényleg, egy komplett sminket össze lehet hozni), nagyon minimalista és letisztult, mindössze egy diszkrét Samsung felirat csillan be néha középen, a bal felső sarokban pedig a hármas kamerarendszer emelkedik ki minimálisan, de ahhoz pont eléggé, hogy a készülék billegni tudjon, ha asztalon nyomkodjuk. Gépelni azért így is stabilan lehet, a bal felső sarkot meg ne izomból piszkáljuk. A Note10-nél mindössze egy darab LED segédfény foglal helyet a kamerák mellett, a Note 10+-nál viszont van egy kételemes ToF segédrenszer is (a két kis izé a LED alatt). A Note10 kameraelrendezése és hátlapja lényegesen esztétikusabb, de az is tény, hogy a Note9 nem billegett a síkba illesztett panelnek köszönhetően.


[+]

A dizájn alapvetően kifinomultabb és letisztultabb, amit a közel faltól falig érő kijelző nyomatékosít. A hagyományos beszédhangszóró például annyira diszkrét lett, hogy nem nehéz illesztési hibának vélni. Már ha sikerül egyáltalán kiszúrni. A 6,8 és 6,4 hüvelykes Infinit-O Dynamic AMOLED panel ugyanaz a technológia, mint az S10 széria esetében. A Dynamic megnevezés még mindig nem a marketing csapat kreativitását dicséri, hanem a TÜV Rheinland által hitelesített technológiát, ami a színek valószerűségének megtartása mellett (a színskála 100%-os tartományát lefedik DCI-P3 sztenderd szerint) majdnem a felére csökkenti a kékfény-kibocsájtást. A kalibráció tökéletesen színhelyes, ezt tetszés szerint rondíthatjuk el bármelyik irányba.


[+]

A megjelenítés minősége hibátlan, noha a pixelsűrűség csökkent a képátló növelésével. A Note10 esetében nincs is lehetőség FHD+ fölé menni, ami a 6,3 hüvelyken elterülő 1080 x 2280 pixellel 401 ppi-t jelent, ez pedig visszalépés a hasonló méretű és olcsóbb S10-hez képest. A Note10+-nál viszont megmaradt a választás lehetősége, így QHD+ felbontás mellett (1440 x 3040) 498 ppi pixeldenzitást kapunk. Hát, láttunk már jobbat házon belül is, ezzel együtt a HDR10+ kompatibilis megjelenítők még mindig kifogástalanok. A kontraszt végtelen, normál módban kevésbé túlszaturált az összkép, mint a sokéves átlag, de továbbra is élénk, a maximum fényerő pedig szükség esetén bőven 1000 nit fölé ugrik. Zseblámpávál elég nehéz szükséget teremteni, de az előlapi kamera alatt elhelyezett fényérzékelőt azért így is sikerült kellően motiválni.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy Note10 Samsung Galaxy Note10+ Samsung Galaxy Note9 Huawei P30 Pro OnePlus 7 Pro
Képátló 6,3 hüvelyk 6,8 hüvelyk 6,4 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,67 hüvelyk
Képernyőfelület 98,6 cm2 114,0 cm2 103,2 cm2 102,8 cm2 108,8 cm2
Felbontás 1080 x 2280 1440 x 3040 1440 x 2960 1080 x 2340 1440 x 3120
Technológia Dynamic AMOLED Dynamic AMOLED Super AMOLED Curved AMOLED Fluid AMOLED
Fehér fényerő 350 / 1074 nit 378 / 1067 nit 421 / 960 nit 533 / 921 nit 403 / 747 nit
Fehér fényerő (min.) 1,9 nit 1,8 nit 2,0 nit 2,0 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6478 K + kézi 6479 K + kézi 7441 K + kézi 6968 K + kézi 7160 / 6698 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Az automatika kiválóan méri fel a környezeti fényviszonyokat, viszont ha éjszaka is szeretnénk használni az arcalapú feloldást, érdemes engedélyezni a kijelző fényerejének fokozását, ami körülbelül olyan érzés, mint egy váratlan vallatólámpa. A töltőkábelt viszont vaksötétben sem fogjuk eltéveszteni, az alsó élen egy darab, szimmetrikus, Type-C port található a szokásos helyre pakolt, rugós mechanikával előszedhető toll mellett. Ami egyben azt is jelenti, hogy nincs 3,5 milliméteres jack. Van viszont sztereó hangzás. A multimédiás hangszórópár egyik fele maradt a Type-C töltő- (és egyben fülhallgató) csatlakozó és a toll között. A másik fele meg ugye a konkrétan láthatatlan beszédhangszóró.


[+]

A gombokat nagyon átvariálták, a dedikált Bixby például eltűnt, illetve beleolvadt a bal élre helyezett bekapcsológombba, ami ugyan megfelelő magasságban van, jól kitapintható, de jobbkezesként pont nem esik kézre. Cserébe a Bixby kiiktatható. Dupla nyomásra kérhetjük a kamerát vagy bármely alkalmazást, nyomva tartásra pedig a kikapcsoló menüt, ha nem óhajtunk külföldiül társalkodni az intelligens asszisztenssel. A két nanoSIM-et vagy egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát a megszokott helyen, a felső élen tolhatjuk a továbbra is IP68-as védelemmel rendelkező készülékbe. A mellette lévő izé pedig valószínűleg a zoom mikrofon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • 600 dollárt ér egy Note9

    Amennyiben Note10-re cseréli a tulaj. Az Egyesült Államokban az S10 szériáért is ennyit kínál a Samsung, ha Note10-re váltunk.

Hirdetés