Új hozzászólás Aktív témák
-
SimS
senior tag
Üdv
Olyasmit akartam, h induljon egy MSWord pl, benne a Form-omba egy adott helyen, betöltsön egy adott doksit, aztán a program kiszedjen bizonyos szövegrészeket ebből, ezekkel mahináljon valamit - meg a felhasználó is tudjon módosítani, majd abból a wordből akár már nyomtatni is lehessen közvetlen. kb ez.
RichTextBox-hoz meg ,,értek" és végülis azzal lesz megcsinálva, korlátozva a dokumentumformátumot RTF-re, persze az is jó, tud formázott szöveggel bánni. Meg kicsit puritánabb lesz kinézetileg is emiatt
p.s.: egyébként az a jegyzet nem is rossz
SimS
-
Lortech
addikt
Kiemelten tanították a fősuli keretében a .NET-et, és rengeteget programoztam .NET-ben a kötelezők mellett is, de konlkrétan a vizsgára saját felkészülés volt kizárólag. Megfelelő .NET-es alapokkal fel lehet tisztességesen készülni magadtól is. Könyvek jók a vizsgára, CD melléklet annyira nem érdekes, emlékeim szerint azok a kérdések vannak rajta, amik a fejezetek végén már egyébként is ott vannak, meg ezek a kérdések egyébként is lényegesen könnyebbek, egyszerűbbek a vizsgakérdéseknél.
-
Lortech
addikt
Előny minden papír pályakezdőknél, mert átlag végzett emberkék nem nagyon tudnak mit felmutatni a diplomájukon kívül, és ezzel esélyesebb megcsípni egy jobb helyet, előrébb kerülhetsz a sorban. Én java fejlesztőként dolgozom most, úgyhogy végül nem sok hasznát vettem magának a képesítésnek, de amíg felkészültem a vizsgára, sok újat tanultam, és jobban megmaradtak a dolgok.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
● ha kódot szúrsz be, használd a PROGRAMKÓD formázási funkciót!
- Eladó konfig! Ryzen 7 7800X3D 2TB SSD 64GB DDR5 RX9070XT 16GB!
- Új, makulátlan állapotú Samsung Galaxy Buds FE, fehér, fél év garancia
- Új, makulátlan állapotú Samsung Galaxy Watch7 44mm ezüst, 2 év garancia
- Új, makulátlan állapotú Samsung Z Fold 6 256GB Tengerészkék, független, 2 év garancia
- Használt TP-Link Deco M4 - AC1200 Router (Mesh-ként is használható)
- AKCIÓ! HP ZBook Firefly 14 G9 üzleti notebook- i7 1255U 32GB RAM 512GB SSD nVidia T550 4GB Win11
- MacBook felvásárlás!! MacBook, MacBook Air, MacBook Pro
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B550M R7 5700X 32GB DDR4 512GB SSD RX 7700 XT 12GB DeepCool CC560 Seasonic 650W
- Csere-Beszámítás!AMD Asztali számítógép PC Játékra! R5 5600/ RX 6700XT 12GB / 16GB DDR4 / 500GB SSD
- Csere-Beszámítás! Sapphire Nitro+ RX 7800 XT 16GB GDDR6 Videokártya! Bemutató Darab!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest