Új hozzászólás Aktív témák
-
Pí.Nandee
csendes tag
Ha rövid a lehető legrövidebb idő alatt szeretnél a lehető legnagyobb ugrást elérni, akkor érdemes magántanárral készülnöd. Olyannak aki felméri a szinted, kikérdezik pontosan, hogy mit szeretnél elérni, majd ez alapján elmondja azt, hogyan fog tudni segíteni neked elérni a célod.
Mindenki más, és egyén szintjén nehéz tippet adni, főleg úgy, hogy nem írtad milyen szinten vagy. Általánosságban pont azt mondanám, hogy nézz minél több filmet, sorozatot angolul. Amit egyedül tehetsz, az az, hogy a lehető legtöbb inputot szerzed be. Ami szinte lehetetlen, az az, hogy sokat beszélj vagy írj egyedül.
Ha gondolod szívesen tartok neked egy ingyenes konzultációt, amiben felmérem a szintet, és elmondom hogyan tudok neked segíteni a célodban. Több ITs tanulom is volt, nagy telco cégektől, még kisebb hazai cégek ITs kollégáinak is sikerült segítenem, hogy elérje a céljait. Dobj egy üzit, szívesen segítek. De szívesen segítek részletesebb tippekkel is, ha adsz egy kicsit több infót
-
Pí.Nandee
csendes tag
Igen, ezek is fontos, de óvatosnak kell lenni. Haladó(BB) szintű beszélőknél előfordul, hogy teljesen természetesen beszélnek, sok idiómár használnak, viszont a másik oldalt nem egy anyanyelvi beszélő van, aki nem tud ennyire angolul.
Munkahelyi angollal sokszor ez a "gond", általában nem anyanyelvűekkel beszélünk, hanem csak mint közvetítő nyelv használjuk az angolt. Itt majdhogynem hátrány, ha anyanyelvűtől tanulunk, mert ha a másik fél nem perfect angolból, márpedig nem szoktak azok lenni, akkor jobban megért egy egyszerűsített nyelvet.
Nem anyanyelvűként valamennyire alapból tudod, mi az ami könnyen érthető. Viszont egy anyanyelvű tanárnak ezt (is) meg kell tanulnia
Persze ez erősen cél függő, ha az anyanyelvű tanárod városába akarsz menni dolgozni, akkor annál nincs jobb, de ha csak egy pár éve itt élő, esetleg nem is a régióban élő anyanyelvű tanárnak fogalma sem lesz a régiónak az angol mint lingua franca nehézségeivel.
-
Pí.Nandee
csendes tag
válasz margithid #4809 üzenetére
Szerencsére még idősebben is meg lehet tanulni . Vannak olyan diákjaim akik 60, 70 évesen kezdtek bele, és egész jól haladnak. Ne add fel Az internetnek hála mindenféle hobbival (is) kapcsolatban van angol facebook csoport. Én pl még tök régen beléptem Ausztrál, angol meg amerikai autós csoportokba is, és emiatt megtanultam csomó autós szlenget "ausztrál angolul". A sok kép és videó miatt, meg akkor is érdekes, ha amúgy nem is érted pontosan amit írnak. Próbáld meg kerülni a fordító használatát, és trenírozd az agyad, a siker nem marad el!
Voltak olyan diákjaim akik 40 évesen döntöttek egyet, és el akartak költözni Ausztráliába, kellet nekik a nyelv és napi 5-6 órát angoloztak. Ők a rekorderek nálam, mert kb fél év alatt egy nagyon minimumról elértek egy kb középszintet. De nekik teljesen felborult az életük itthon, és menniük kellet, nem volt más választás, ez is "segített" nekik.
Igazából a tévhit, hogy a fiatalok jól megtudnak tanulni angolul onnan jön, hogy nekik általában több idejük van, meg baromi sok számukra érdekes tartalom van a neten angolul, ami leköti őket.
A nyelvtanulás = elhatározás + idő + kihívások a nyelvvel, ami rákényszerít hogy használd az agyad -
Pí.Nandee
csendes tag
válasz margithid #4807 üzenetére
Általában ez főleg egy mentális gát, semmint pusztán nyelvtani/nyelvtanulási gát. Egyfelől sikerélmények kellenek, hogy ezt le tudd győzni, másfelől meg a "magyar oktatás" is gyakran belénk neveli a "Ha nem tudok valamit hibátlanul, tökéletesen, akkor inkább csöndben maradok" mentalitást, az az egyik legnagyobb bűne talán az oktatási rendszerünknek.
Mert racionálisan nem elvárható, hogy egy alapszinten lévő tanuló ténylegesen hibátlanul tudja összerakni a gondolatait. Vagy a nyelvtanon, vagy a szókincsen el fog csúszni. A nyelvtanulás alapja a próbálkozás, mondatok összerakása az eddigi ismereteink szerint, letesztelni, hogy jól tudjuk-e a nyelvtant, és azt jól ültetjük-e át a "valóságba". A duolingo viszont rettentő kevés kapaszkodót ad, nem igazán magyaráz, legalábbis ukrán nyelvben nem magyaráz semmit, talán angolból egy picit jobb már. De ugye a duolingonak és más appoknak nem az az érdekük, hogy valóban megtanulj az adott nyelven, hanem hogy minél több reklámot nézz meg, vagy minél több ideig vegyél prémiumot. Sokan akik régóta használják, azt mondják hogy eleinte sokkal jobb, sokkal hasznosabb volt a duo.
Ezeket a gátakat amiket az elején említettem, viszont nehéz leküzdeni, főleg egyedül. Mert az a pont, hogy egyszer csak a "semmiből" meg tudjunk szólalni hibátlanul, az sose jön el. A legnagyobb "kiszúrás" pedig az, hogy általában ezt tudjuk is, mégse merünk megszólalni.
Ezért is kell egy olyan személy akivel tudsz bátran beszélni, legyen az egy magántanár, vagy valaki akiben megbízol, hogy türelmes lesz veled
Uh, most nézem, egy picit hosszú lett, de kiszaladt belőlem, mert sok tanuló küzd ezekkel a problémákkal, és próbáltam a lehető legjobban elmondani az általam tapasztaltakat -
Pí.Nandee
csendes tag
Beszédet nehéz tanár nélkül tanulni. Ha pl szeretsz online játékokkal játszani, próbálj meg "nemzetközi" discord csatornára járni a kedvenc játékoddal kapcsolatban, egyik legjobb módja arra, hogy elkezdj beszélni angolul. Nyilván kijavítani nem fogják az angolod, meg lehet hogy a többi nem anyanyelvű játékostól eltanulsz 1-2 hibát, de arra tökéletes, hogy érezd azt, hogy megértenek, amikor beszélsz, és te is értesz másokat. Külön bónusz, hogy teljesen "személytelen", csak egy username mögött leszel.
Ha nagyon kezdő is vagy, elég könnyű megtanulni 1-2 kulcs szót az adott játékkal kapcsolatban, és onnan lehet építkezni. Nem egyszerű, de nagyon sok tini így tanul meg elég jól angolul manapság.
Vannak beszélgetős "csoportok", de azok elég hamar kifújnak, mert mindenki azt hiszi, hogy majd valaki aki tök jól beszél őt meg fogja tanítani angolul ingyen, közben meg többnyire olyanok jönnek össze akik kb. egy szinten vannak, és nem igazán tudják, hogy mit kéne együtt csinálni, majd pár alkalom után többnyire lankad a motiváció.
Egyébként még nyelvtanárként is baromi nehéz túljutni egy erős kezdő szinten, egy ismeretlen nyelvben tanár nélkül, annyira mások a különböző nyelvek, szóval ha nagy cél van vele, előbb utóbb szükséged lesz rá. Én is most ott tartok, hogy próbálom kicsit átszervezni az életem, hogy legyen időm elmenni egy ukrán magántanárhoz, mert az abszolút alapokon túl nem tudom mit kéne csinálnom. Hiába vagyok angol és olasz nyelvtanár
De ha egy tuti tippet kell adnom, az a kockulás. Név nélkül vagy, ha úgy érzed "beégsz" átmész egy másik discordra, teamspeakre, amíg találsz egy kellemes közösséget, vagy csak használod a voice chat-et a játékokban. Nehéz rávenni magunkat, de aranyat ér, viccen kívül.
Kb milyen szinten vagy? Eddig "csak" duolingoztál, vagy szoktál olvasni cikkeket is angolul? -
Pí.Nandee
csendes tag
Ez attól is függ, hogy mi a célod. Csak bővítenéd a szókincsed, vagy esetleg mást szeretnél csinálni.
Szerintem elkezdeni tök jó a duolingo, meg más app, de nagyon hamar kifullad a hatásosságuk. Legalábbis ezt vettem észre azokon a tanulókon akik fél, 1 év appon való tanulás után keresnek fel engem.
Language drops pl elég jó szókincs bővítésre. Ukrán tanulásnál használtam, de nem tanít meg igazából az sem egy nyelvet, mint ahogy egyik app sem igazán képes rá. -
Pí.Nandee
csendes tag
Egyébként mitől lesz jobb egy anyanyelvi tanár? Feltéve, ha ugyan annyira tapasztalt, ugyanannyira képzett mint egy nem anyanyelvi tanár?
Kiejtésre rá szeretik fogni, hogy azért jobb, de azért nem anyanyelvű tanárok között is sokan vannak akiknek nagyon közel van a kiejtése egy anyanyelvűhöz. Angolnál meg ott van a kérdés, hogy oké, hogy jó a kiejtése, de mire mész azzal, ha valakinek skót akcentusa van, te pedig nemzetközi csapatban dolgozol, és a "nemzetközi, lingua franca" angolt szeretnéd beszélni?
A nyelvi szint az meg ugye értelmetlen vita, mert aki nem tudja olyan jól azt a nyelvet amit tanít, mint egy átlagos anyanyelvű, az maximum egy kókler, de semmiképpen sem nyelvtanár.
Szokták azt mondani, hogy de hát nagyobb a szókincse. Ez az egyedüli, talán valós dolog. De pl. nekem magyarban is minden virág virág, minden hal hal, mert bár tudom hogy vannak olyanok hogy harcsa, meg ponty, de magabiztosan nem tudnám megmondani, hogy melyik melyik, mert egyáltalán nem érdekel a dolog, sose horgásztam, nem eszek halat, mert nem szeretem az ízét, ezért tök mindegy nekem.
De ha éppen az a kérdés, hogy mi a különbség a viszkós sperr és a lamellás sperr között, arról tudnék dumálni. De ha pl. egy kertészt kéne magyarra tanítanom, akkor baromi sokra nem menne velem , hiába vagyok anyanyelvű magyar beszélő.
Nem beszélve az országspecifikus iskola követelményrendszerekről, vizsgákról, amin ha felnőtt vagy, egyszer már "átestél", de ha anyanyelvű angoltanár vagy akkor ezt részletesen meg kell tanulnod.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest