Új hozzászólás Aktív témák

• #80 bLaCkDoGoNe veterán Woodslave #70

  Új Válasz 2020-07-02 09:08:04 #80

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  bLaCkDoGoNe

  veterán

  válasz Woodslave #70 üzenetére

  Nem hiányoltam, mert az első részben egyértelműek voltak a szerepek illetve így volt íve a történetnek, a második résznél viszont a két főszereplő miatt ez változott, és szerintem (vagy inkább: számomra) ezért nem volt olyan katarktikus vége. Nem volt rossz a vége így sem, főleg, hogy a célt tulajdonképpen elérte: gondolkodik rajta az ember és most is beszélgetünk róla, ami jó, de bennem maradt hiányérzet.

• #69 bLaCkDoGoNe veterán

  Új Válasz 2020-07-01 18:37:30 #69

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  bLaCkDoGoNe

  veterán

  No, 40+ játékóra után én is befejeztem tegnap este. Hagytam egy kicsit ülepedni a dolgokat, de még mindig felemásak az érzéseim.

  2017 nyarán vettem egy PS4 slimet, kizárólag az exkluzív cuccok miatt (minden mást XONE-on játszom). Az első ilyen exkluzív (és tkp. a játék, ami miatt egyáltalán elgondolkodtam a PS4 megvételén) a The Last of Us Remastered volt – és 30+ évnyi videójátékos "történelmem" egyik legemlékezetesebb, legélvezetesebb játéka, ami mérföldkő és referenciapont lett nekem történetvezetés és dramaturgia terén. Többször végigjátszottam, tényleg imádtam.

  A TLoU2 körüli szarvihartól tudatosan távol tartottam magamat – hallottam, hogy valami "botrány" van a játék körül, de kb. ennyi fogalmam volt a dologról; semmilyen hírt, cikket, fórumbejegyzést, YouTube videót nem néztem/olvastam/hallgattam meg a témában. Prekoncepciók nélkül, tökéletesen fogalmatlanul szerettem volna nekiülni, hogy a lehető legnagyobb élményt nyújtsa pont úgy, ahogy az elődje tette.

  Az első pár óra után azt éreztem, hogy valahogy ez nem az igazi. Minden ismerős volt, de nem éreztem azt a jóleső érzést, amit vártam, és amit általában az ember érez, amikor egy számára kedves könyv/játék/film folytatását fedezi fel magának. Nem éreztem, hogy otthon vagyok a játékban. Nagyon furcsa ez, mert nem tudom megfogalmazni, hogy mit hiányoltam a játékból, technikailag tényleg a tökéletességig van csiszolva, gyönyörű, egy csomó apróságot, amikről most YouTube videók készülnek magam is felfedeztem és hosszú időt szórakoztam el ezekkel, és rettenetesen élveztem. A játékmenetről szintén csak jókat tudok írni: például végre sikerült egy frusztrációmentes checkpoint rendszert csinálni, ahol soha nem éreztem tehernek, ha meghaltam és újra kellett kezdenem egy-egy részt, mert nem 10-15 perccel korábbi pontokra dobott vissza a játék, sőt, egy-egy nagyobb népsűrűségű encounter esetén majdnem minden egyes leölt ember/infected után mentett. Tényleg nagyon elégedett voltam ezzel a megoldással.

  A sztorinál viszont valahogy nem éreztem azt a sodró erejű lendületet, ami miatt az első résznél mindig alig vártam, hogy a gép elé keveredjek, és tovább gördítsem a cselekményt, néha napokig nem vettem elő a játékot. Így visszatekintve egy viszonylag kerek egésszé áll össze a dolog, tetszett a kétféle nézőpont bemutatása, viszont nagyon megosztó kreatív döntésnek tartom az főszereplő-antagonista oldalak cserélgetését, nálam ennek a vége az lett, hogy a játék végére egyik karakterhez sem kötődtem igazán, és emiatt számomra elmaradt az első részhez hasonló katarzis. A játék elején még viszonylag jól működött a készítők által kitalált érzelmi hullámvasút, aztán valahogy ellaposodott az egésznek a dinamikája. A szereplőcsere sem lepett meg túlságosan, már a prológus közbeni cserénél gyanússá vált a dolog, hogy ennek a két szereplőnek a szálait kapja meg a játékos.

  Én egyébként valami olyasmi befejezésre számítottam, hogy Abby-ék megtalálják a Firefly-t, Ellie megtalálja Abby-t és itt a játékos kap egy döntési lehetőséget, hogy jégre teszi-e Joel gyilkosát és/vagy feláldozza magát a gyógymód érdekében (tehát egy hármas választást képzeltem volna el, 1.) Abby-nek annyi, Ellie meg megy haza a családhoz; 2.) Abby-nek annyi, de Ellie feláldozza magát 3.) Abby megmarad és Ellie feláldozza magát, nyilván ezeknél azért profibb módon kidolgozva a szálakat ).

  A túlzott érzékenyítést kicsit én is soknak éreztem, ahogy most utólag utánaolvasgattam, valahol megértem hogy kiborult a bili emiatt. Nekem a zsinagógás jelenetnél volt először olyan gondolatom, hogy itt valami olyat akarnak erőszakkal letuszkolni a torkomon, amit én nem szeretnék egy videójátékba – és ez a dramaturgiai szerep nélküli, "just because" érzékenyítés, a konkrét témától függetlenül. Ezt a sajnálatos trendet amúgy nem igazán tudom megemészteni és rettentően elszomorít, hogy egyre többször nevelni szeretnének szórakoztatás helyett, ami megszokottnak mondható a "régebbi" médiumok esetén (pl. filmek), de a játékoknál sokkal nehezebben viselem valami miatt.

  Egy pillanatig nem bánom a játékba eddig beletett negyvenpár órát, new game+-szal újra végig fogom tolni, mert ki szeretném platinázni, de kérdés, hogy másodszorra nem fogom-e már túl hosszúnak, vagy ne adj' Isten esetleg unalmasnak találni.

  Összességében egy nagyon jó, de messze nem olyan hibátlan vagy tökéletes játékot kaptam, mint ahogy azt a tesztek többsége állítja; az első részhez pedig sajnos nem ér fel, pedig nagyon szerettem volna ugyanúgy rajongásig szeretni, mint azt.

Új hozzászólás Aktív témák