Új hozzászólás Aktív témák

• #69 bLaCkDoGoNe veterán

  Új Válasz 2020-07-01 18:37:30 #69

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  bLaCkDoGoNe

  veterán

  No, 40+ játékóra után én is befejeztem tegnap este. Hagytam egy kicsit ülepedni a dolgokat, de még mindig felemásak az érzéseim.

  2017 nyarán vettem egy PS4 slimet, kizárólag az exkluzív cuccok miatt (minden mást XONE-on játszom). Az első ilyen exkluzív (és tkp. a játék, ami miatt egyáltalán elgondolkodtam a PS4 megvételén) a The Last of Us Remastered volt – és 30+ évnyi videójátékos "történelmem" egyik legemlékezetesebb, legélvezetesebb játéka, ami mérföldkő és referenciapont lett nekem történetvezetés és dramaturgia terén. Többször végigjátszottam, tényleg imádtam.

  A TLoU2 körüli szarvihartól tudatosan távol tartottam magamat – hallottam, hogy valami "botrány" van a játék körül, de kb. ennyi fogalmam volt a dologról; semmilyen hírt, cikket, fórumbejegyzést, YouTube videót nem néztem/olvastam/hallgattam meg a témában. Prekoncepciók nélkül, tökéletesen fogalmatlanul szerettem volna nekiülni, hogy a lehető legnagyobb élményt nyújtsa pont úgy, ahogy az elődje tette.

  Az első pár óra után azt éreztem, hogy valahogy ez nem az igazi. Minden ismerős volt, de nem éreztem azt a jóleső érzést, amit vártam, és amit általában az ember érez, amikor egy számára kedves könyv/játék/film folytatását fedezi fel magának. Nem éreztem, hogy otthon vagyok a játékban. Nagyon furcsa ez, mert nem tudom megfogalmazni, hogy mit hiányoltam a játékból, technikailag tényleg a tökéletességig van csiszolva, gyönyörű, egy csomó apróságot, amikről most YouTube videók készülnek magam is felfedeztem és hosszú időt szórakoztam el ezekkel, és rettenetesen élveztem. A játékmenetről szintén csak jókat tudok írni: például végre sikerült egy frusztrációmentes checkpoint rendszert csinálni, ahol soha nem éreztem tehernek, ha meghaltam és újra kellett kezdenem egy-egy részt, mert nem 10-15 perccel korábbi pontokra dobott vissza a játék, sőt, egy-egy nagyobb népsűrűségű encounter esetén majdnem minden egyes leölt ember/infected után mentett. Tényleg nagyon elégedett voltam ezzel a megoldással.

  A sztorinál viszont valahogy nem éreztem azt a sodró erejű lendületet, ami miatt az első résznél mindig alig vártam, hogy a gép elé keveredjek, és tovább gördítsem a cselekményt, néha napokig nem vettem elő a játékot. Így visszatekintve egy viszonylag kerek egésszé áll össze a dolog, tetszett a kétféle nézőpont bemutatása, viszont nagyon megosztó kreatív döntésnek tartom az főszereplő-antagonista oldalak cserélgetését, nálam ennek a vége az lett, hogy a játék végére egyik karakterhez sem kötődtem igazán, és emiatt számomra elmaradt az első részhez hasonló katarzis. A játék elején még viszonylag jól működött a készítők által kitalált érzelmi hullámvasút, aztán valahogy ellaposodott az egésznek a dinamikája. A szereplőcsere sem lepett meg túlságosan, már a prológus közbeni cserénél gyanússá vált a dolog, hogy ennek a két szereplőnek a szálait kapja meg a játékos.

  Én egyébként valami olyasmi befejezésre számítottam, hogy Abby-ék megtalálják a Firefly-t, Ellie megtalálja Abby-t és itt a játékos kap egy döntési lehetőséget, hogy jégre teszi-e Joel gyilkosát és/vagy feláldozza magát a gyógymód érdekében (tehát egy hármas választást képzeltem volna el, 1.) Abby-nek annyi, Ellie meg megy haza a családhoz; 2.) Abby-nek annyi, de Ellie feláldozza magát 3.) Abby megmarad és Ellie feláldozza magát, nyilván ezeknél azért profibb módon kidolgozva a szálakat ).

  A túlzott érzékenyítést kicsit én is soknak éreztem, ahogy most utólag utánaolvasgattam, valahol megértem hogy kiborult a bili emiatt. Nekem a zsinagógás jelenetnél volt először olyan gondolatom, hogy itt valami olyat akarnak erőszakkal letuszkolni a torkomon, amit én nem szeretnék egy videójátékba – és ez a dramaturgiai szerep nélküli, "just because" érzékenyítés, a konkrét témától függetlenül. Ezt a sajnálatos trendet amúgy nem igazán tudom megemészteni és rettentően elszomorít, hogy egyre többször nevelni szeretnének szórakoztatás helyett, ami megszokottnak mondható a "régebbi" médiumok esetén (pl. filmek), de a játékoknál sokkal nehezebben viselem valami miatt.

  Egy pillanatig nem bánom a játékba eddig beletett negyvenpár órát, new game+-szal újra végig fogom tolni, mert ki szeretném platinázni, de kérdés, hogy másodszorra nem fogom-e már túl hosszúnak, vagy ne adj' Isten esetleg unalmasnak találni.

  Összességében egy nagyon jó, de messze nem olyan hibátlan vagy tökéletes játékot kaptam, mint ahogy azt a tesztek többsége állítja; az első részhez pedig sajnos nem ér fel, pedig nagyon szerettem volna ugyanúgy rajongásig szeretni, mint azt.

  [ Szerkesztve ]

  "«Fuck does Cuno care?» The boy turns to you. (He doesn't care.)" [+] "The parasite makes nothing for itself. Its only tools are taxes and tithes meant to trick you into offering what it has not earned. In Rapture we keep what is ours." [+] 

Új hozzászólás Aktív témák