Hirdetés

Aktív témák

  • Racecam
    nagyúr

    Csak pl kirúgva :P

    Nem lett bannolva, de ezek után szerintetek, mikor elvettétek azt, amit szeretett, lesz kedve bármit is a prohardverért tenni?

    yetikének igaza van, semmi haszna a vitának, senki nem győz meg senkit, de ez már az elején nyilvánvaló volt.

    FehérHolló: Nagy valószínűséggel.

    Pompi: Szépen átfogalmaztad a "meggyőzés" szót.

    Elmondtam a véleményem, köszönöm, hogy meghallgattatok.

    Nos, akkor elmondom a saját, személyes véleményemet, bár azt hozzá kell tennem, hogy az előző hozzászólásom is tartalmazott ilyet, de ez megegyezett a "hivatalos állásponttal".

    Személy szerint nagyon sajnálom ngabort, hogy ilyen helyzetbe került. Sajnálom, mert kiváló moderátor volt, építette, mintegy pátyolgatta a közösséget, mindig lehetett rá számítani, sokat "dolgozott" a Prohardverért. Szerette a munkáját és jól is csinálta. Sajnálom még akkor is, ha nem mindig, nem mindenben értettünk egyet, mert lehetett vele vitatkozni, megértette, meghallgatta a másik álláspontját, még akkor is, ha nem tudta elfogadni azt. Sajnálom ami történt, hogy előfordulhatott egy ilyen szituáció, amit (szerintem) rosszul kezelt és ez lett a vége. Őszintén sajnálom.

    Lehet megkövezni, hogy képmutató vagyok, de mindezek ellenére a döntéssel, fájó szívvel, de egyetértek. És szomorú vagyok.

Aktív témák