Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • válasz hcl #24 üzenetére

    A lézeres önvédelem nem a rakéták vakítását jelentheti?

    Nem, az már évek óta itt van velünk.
    Itt az aktív hit-to-kill, vagyis a beérkező célpont elpusztítására képes lézerfegyverekről szólna, amelyeknél azért a 100, de inkább 200-300kW feletti teljesítmény elvárt lenne (igen, lassan fél évszázada "10 év múlva itt lesz" státusz újabb példája)

    Az F-16A asszem még analóg számítógépre épült, a block ** (C) -t ől digitális

    Az Flight-By-Wire esetén valóban analóg volt az elejétől.
    A küldetés számítógép (MMC) viszont az elejétől digitális volt. Az első generáció MIPS R3500 volt, az F-16C/D-től RM5260 64bites proci, az F-16 MLU-tól meg RM7000A.

  • válasz judas13 #19 üzenetére

    Nálam a 2029 és a 2031 közötti elvi indulások között nem jön ki a nyolc év, én erre utaltam.. És ez a lényeg nem a tervezés elkezdése, vagy az első kapavágás.

    Fejlesztési - tesztelési - kiértékelési körökben lehet számolni bármilyen ilyen programnál. Van egy igénylista, az alapján történik egy háttérfejlesztés, egy prototípus elkészítése, annak tesztelése és az eredmények kiértékelése után egy válaszút, hogy ez így megfelel-e az elképzeléseknek, vagy találtak a tesztelésnél valamit, ami nem felel meg az elvártaknak. Utóbbi esetén újabb forduló következik, a hibajavítást megcsinálják, azt letesztelik és megint kiértékelik.

    Az, hogy az NGAD 2020-ban már repült, arra utal, hogy az elmúlt 5 évben ezeket a köröket rótták a tesztrepülési fázisban.

    Ha az F-X 2028-ban száll fel először, akkor a tesztrepülésekkel végrehajtható köröket akkor fogják tudni csak megkezdeni. Lehet csűrni-csavarni, de ez 8 év hátrány e téren, és ez nem kapavágás, hanem általános fejlesztési alaptézis.

    Innen kezdve az, hogy mikor juthat el valójában a sorozatgyártásig, attól fog függeni, hogy tesztrepüléshez köthető (és az azon kívüli) körök hogy sikerülnek, mennyi problémával szembesülnek, majd a különféle gyártási folyamatok kidolgozása, beszállítói láncok kiépítése mennyi időt vesz igénybe.

    Emiatt nem lehet az F-47 sorozatgyártásánál említett 2029-es dátumot sem kőbe vésettnek tekinteni...

    Feltételezem 3 év óta dupla sebességen van minden, idéntől meg triplán.

    Ez az erőforrások kérdése, az USAF az FY24 költségvetési évre 1.9 milliárd, az FY25-ös költségi évre 2.75 milliárd dollárt kért és többnyire kapott az NGAD projektre. Az F-47 bejelentésével együtt jelezték, hogy további nagyságrendileg 20 milliárd dollár fog kelleni a fejlesztési projekt befejezéséhez és a sorozatgyártás megkezdéséhez. Amit itt érdemes megjegyezni, hogy e mögött ott látszik a politikai akarat.

    Ami az F-X projektet illeti, azt valójában 2022 óta [Global Combat Air Programme @ BAe] (illetve [GCAP @ Leonardo] ), vagyis GCAP néven ismerjük (számomra némileg meglepő módon a Mitsubishi oldalán csak egy [2023-as hírt találtam róla] ). Ez egy közös Brit-Olasz-Japán program lenne, idén akarják a közös projektcéget létrehozni, ebben a három tagország egyenként 33.3%-os részesedéssel fog bírni.

    Bár nagyon ambiciózusak a tervek (a három ország abban állapodott meg, hogy közösen 40 milliárd dollárnak megfelelő összeget dobnak össze a fejlesztési fázisra, 2035-ig, akkora van ütemezve a hadrendbe állás), már az, hogy a korábbi BAe - Leonardo Tempest projekt átalakult újra (ez már a negyedik átalakulása 2012 óta, ha jól számolom) azért jelzi, hogy nem egyszerű ez az eset. Jelenleg itt a 2035-ös hadrendbe állást húznám alá, meg azt, hogy 2022-től 2025-ig tartott, amíg a felek ebben végül megállapodtak.

    Elképesztően jól kell menjen ez a nemzetközi projekt, ha be akarja fogni az F-47-est...

  • válasz judas13 #17 üzenetére

    Nagyon ritkán sikerül a határidőket tartani egy ilyen összetett fejlesztés esetén , én is az első repülés időpontját vettem figyelembe feltételesen, ha a Mitsubishinek sikerül addigra a levegőbe emelni a prototípust... Ez nekem 8 év, de Én ezt is írtam, nem mást.

  • válasz judas13 #14 üzenetére

    Egy kicsit hatásvadász a szöveg. :DDD
    Az F-X első repülése 2028-ra van prognosztizálva - tehát cirka 8 év lemaradásban lesznek akkor az NGAD / F-47-el szemben ...

  • válasz Victoryus #6 üzenetére

    Tulajdonképpen miért van szükség vadászgépekre, tankokra még mindig?

    Huhh... ez önmagában egy hosszabb cikk lenne, de akár lexikont is lehetne belőle írni... :D

    Tömören: elsődlegesen a fő probléma az, hogy egy ennyire új és drasztikus technológiai váltást nagyon drága és kockázatos bevezetni.

    Gyors példa: az Orosz-Ukrán háború elején tele volt az Ukrán propaganda a Bayraktar TB2 videókkal. Majd pár hónap után elvágták őket. Az ok az volt, hogy az Oroszok megfejtették a digitális adatkapcsolat működését és így elektronikus ellentevékenységet (EW) tudtak tenni, semlegesíteni a drónt már relatíve messziről.

    Technológiailag kvázi évtizedek óta itt vagyunk....

    [Kratos XQ-58A Valkyre] , ez most kb. a legfejlettebb, leginkább pörgős megoldás, de a Boeing fejleszti az Ausztráloknak az [MQ-28 Ghost Bat] rendszert. De mindkettő még fejlesztés alatti rendszer és viszonylag kis méretűek, kevés fegyvert vihetnek maguknak. Hasonlóból fejlesztenek Törökországtól Oroszországon át Kínáig minden felé.
    De itt a kulcs még mindig a fejlesztés. Ez a kép alant 2004 április 19-én készült, a Boeing X-45A egy GPS vezérlésű légibombát dobott le kísérlet képen...

    Ez nagyjából egy lopakodó könnyű bombázógép lehetett volna, mint az F-117A - és a kérdésedre a válasz: tessék, ez egy ideális platform lehetett volna erre, 20 évvel ezelőtt.
    Igazság szerint a légierő vezetésében se volt túl nagy rajongás érte (az ember vezette gépeket preferálták, hiszen jobbára Ők is pilóták voltak), és a politikai támogatás se volt korlátlan mögötte.

    Az X-45A is a DARPA (a védelmi minisztérium kutató ügynöksége) programja volt első sorban, a NASA meg az USAF beállt mellé. Bemutatták, hogy képesek rá, de katonai célra nem erőltették a valódi megrendelést, kvázi inkubátorban tartják ezeket. Nem csak az USAF, de az US Navy is amúgy, ők 2012-2014 között az X-47B-vel demonstrálták, hogy ha akarnák, tudnának hordozófedélzeti drón harci gépet is üzemeltetni.

    Az US Navy vezetése mégse akart pilóta nélküli harci gépet (részben ismét a pilóta hátterő döntéshozók miatt - szerintem), de hogy a drón-pártiakat valahogy lenyugtassák, csináltak egy Boeing MQ-25 Stingray programot, aminek a fő feladata... a légi utántöltés.

    Eddig 76 Stringray megrendelése van tervben, és mivel menet közben már rájöttek, hogy ja, ezt akár lehetne harci feladatokra is használni, utólagosan megkapta az elvi lehetőséget, hogy hajó elleni robotrepülőgépeket (AGM-158C LSRAM) hordozzon... De ugye az eredeti tenderben egyáltalán nem szerepelt ilyen kitétel, szóval a Boeing nem is készült ilyesmire...

    Ez egy igen összetett kérdés tehát...

    Ahogy a cikkben is írtam, az NGAD kapott hideget-meleget és komoly érvek szóltak, hogy a Valkyre és Ghost Bat szintű drónok nagyobb változatai felé forduljanak a fejlesztések terén. Végül úgy tűnik, hogy az ember vezette gépek tábora győzött...

  • válasz DjFlanker #2 üzenetére

    Csak mert van olyan hobbi szinten érdeklődő ismerősöm, aki szerint ez tulajdonképpen csak egy "paper", "render" launch bejelentés volt, Trumpot fényezve (47, ne már :D), meg a Boeing mélyrepülését csökkentve.

    A "render" launch biztos, hogy nem igaz, 2020 szeptemberében jelentette be az USAF, hogy az NGAD keretében tesztrepüléseket hajtottak végre ( [Defense News hír] ).

    Csakhogy mindezt szigorúan titkosan, szemben az ATF vagy a JSF tenderrel, ahol a prototípusokról meglehetősen sok képet és videót kaptunk.

    Advanced Tactical Fighter - Wikipedia
    Az YF-23-ról és az YF-22-ről publikált kép az 1990-es évekből

    A cikket olvasva az jön le hogy te nem így gondolod, és ténynek veszed az 5 éve zajló fejlesztést.

    Nem 5 éve zajlik a fejlesztés, hanem legalább 5 éve repült(ek) a prototípus(ok), lásd az előbb linkelt hírt.
    A fejlesztés nagyjából 10 éve elkezdődhetett.

    Mert ellenpéldának számomra ott van a szintén említett B-21 program, ami láthatóan zajlik, és mondjuk az F-22 és F-35 fejlesztési idejének (vagy Typhoon, Szu-57) és sebességéhez képest számomra eddig meglepően gyors.

    A B-21 projekt megrendelését 2015-ben írták alá a Northrop Grumman céggel, és előtte már 4 évig folyt a légierő és a potenciális gyártók között az egyeztetés az igénylistáról.

    Egyébként a Szu-57 azért rossz példa, mert erőforráshiányos fejlesztés. Egyszerűbben fogalmazva, nincs elegendő pénzük arra a csökkentett képességű gépfejlesztésre sem, amit szerettek volna elérni. A Szu-57 esetén ugyebár a tervezőiroda a manőverezőképességet és a sebességet előrébb vette, mint a lopakodó képességet (mert többek között nincs megfelelő hajtóművük)... Az Indiaiak ezért hagyták ott az FGFA projektet, ami a kétüléses export Szu-57 lett volna. Csak amikor szembesültek vele, hogy milyen magas RCS értékkel bír a gép (pontosan nem tudjuk az értéket, de hivatkoznak rá), elengedték ezt az irányt...

  • válasz Busterftw #1 üzenetére

    Az F-35 esetén elvárás volt, hogy a radarabszorbens bevonat ne legyen olyan karbantartás-igényes, mint az F-22A esetén. Ezt megvalósították, de többek között ennek az ára az volt, hogy nagyobb az RCS érték.

    A másik "áldozatot" ott hozták, hogy a helyből fel- és leszállás miatt a géptörzs kialakítása meglehetősen "dobozszerű", széles.

    Szóval kompromisszumok miatt alakult így...

Új hozzászólás Aktív témák