Hirdetés

Samsung Galaxy Z Fold2 - ég és Fold

Beérett a Samsung hajlíthatós koncepciója, a második generációs Fold már olyan, mint amilyennek lennie kell. Viszont még mindig méregdrága.

Bevezető

Az első Fold ehhez képest egy bétás prototípus. Viszont ezzel az első Fold érdemeit egyáltalán nem óhajtom kisebbíteni, mégiscsak arról van szó, hogy a Huawei kicsinálása miatt a Samsung lett az első olyan cég, amely nagy tételben sorozatgyártott, összehajtható kijelzős telefont tudott piacra dobni, még ha ez nem is volt egy sima út az első darabok problémái miatti késésekkel együtt. Muszáj volt már tavaly februárban bemutatni, hogy a Huawei-jel tartsák a lépést, azon a ponton viszont még úgy tűnt, hogy a kínai változat kiforrottabb és majdnem készen van, a Foldot viszont csak vitrinben mutogatták.

A két Fold. Hátrébb a régi, előtérben az új
A két Fold. Hátrébb a régi, előtérben az új [+]

Aztán az év végére nagyot fordultak a dolgok, a Samsung addig reszelgette és tervezte újra a masinát, míg végre a nagyon jól menő népeknél be lehetett tolni a karácsonyfa alá a 700 lepedős újdonságot, a Huawei pedig ugyan kijött a Mate XS-sel, de azon már a Google szolgáltatásokat is hiába kerestük, az ára pedig kerek 1 millió forintra ugrott fel: a Samsung megnyerte ezt az ütközetet, a Z Fold2-vel (és a menet közben piacra került Z Flippel) pedig a jelek szerint a háborút is, bár a Huawei seregeit egy harmadik ellenség időközben teljesen padlóra tette. Igen, az USA, meg a kereskedelmi csetepaté és a sok-sok embargós szívatás mellett nekik most abszolút sokadlagos szempont, hogy van-e olyan telefonjuk a kínálatban, aminek hajítható a kijelzője, kicsit fontosabb az, hogy van-e bármilyen telefonjuk.

Az egyik legfontosabb változás a külső kijelzőt érintette
Az egyik legfontosabb változás a külső kijelzőt érintette [+]

Persze vannak mások is, akik képesek valami hasonlóra, a Motorola RAZR szintén már a második generációval jelentkezik (csak nem nálunk), koncepció szintjén a Xiaomi és a TCL is mutogatott már ezt-azt (micsoda meglepetés: nekik közös a kijelzőgyáruk), de a Samsungnak mostanra van egy évnyi előnye a témában, ez pedig a Fold2-ben az első kihajtás pillanatától kezdve egyértelmű. Ha azon nyöszörgünk, hogy alig fejlődnek valamit évről-évre az okostelefonok (Note20 a Note10-hez képest, egyik iPhone a másikhoz képest), akkor most igazán nagy változások szemtanúi lehetünk a hajlítható irányzat kapcsán, körülbelül olyan ugrásról van szó, mint amikor a HTC Hero kijött a T-Mobile G1 után. (Oké, ez már rég volt, de a G1 volt az első androidos telefon kereskedelmi forgalomban, a Hero meg az első andoridos okostelefon Sense felülettel, amitől konkrétan ötszörösére ugrott a használhatósági faktor.)

A megnövekedett kamerasziget egyértelműen mutatja, hogy melyik az újabb Fold
A megnövekedett kamerasziget egyértelműen mutatja, hogy melyik az újabb Fold [+]

Az első Fold is egy nagyon izgalmas telefon (és minden ellenkező rettegés dacára a mindennapokban is használható, nem esett szét, nem tört ketté, sőt, ejtettem le aszfaltra egy bringás vészfékezés után, kapott a tok pár horpadást, de a termék stabilan üzemel), de azért kissé esetlen és bumfordi, nélkülöz minden eleganciát, látványosan bétásnak tűnik, ugyanakkor viszont drasztikusan átalakítja az ember mobilhasználati szokásait. Ezt igazolják amúgy a Samsung saját felmérései is, a Fold júzerek azóta rá sem néznek tabletekre, az általános 3%-os, okostelefonos multiablakos használathoz képest itt a tulajdonosok 30%-a használ többablakos nézetet, sokkal több időt töltenek tartalomfogyasztással és játékkal (hiszen nem egy másik eszközt vesznek elő erre a célra), tehát a Fold ilyen szempontból (is) valóban különleges. Nyilván nem hibátlan, a vékonyka és kicsike előlapi kijelző nagyon kompromisszumos, a belső notch konkrétan ocsmány, a hátul kiálló kamerák karimái pedig speciel nálam már elkoptak, de meg nem mondom, hogy ez mikor történt és hogyan, másoknál nem jellemző. Pedig a gyári tokot váltotta egy vaskosabb megoldás is.

Végre nincs notch, de amúgy is nagyobb a kijelző
Végre nincs notch, de amúgy is nagyobb a kijelző [+]

Szóval bőven volt tere a fejlődésnek, számítottunk is rá, hogy a Samsung a tök nyilvánvaló esetlenségeken javít (külső kijelző, notch), ahogyan arra is, hogy aktualizálja majd a hardvert és a kamerákat is, de szerencsére nem álltak meg itt és több olyan újítást is bevezettek, ami szignifikánsan javítja a használhatóságot (ilyen a Flex mód), szóval tényleg komolyan nekiültek átgondolni, hogy mit lehet kihozni ebből az egészből.

Doboz, külső

Mi ugyan egyelőre csak egy sajtómintát kaptunk fehér dobozban (ez gyakran megtörténik annak érdekében, hogy hamar megjöjjön tesztre a motyó), de a tartozéklistánk teljesnek volt mondható. És ezen a ponton osztjuk ki az első virtuális nyakleveseket a Z Fold2-nek azért, mert míg az első Fold dobozában volt gyári tok és egy Galaxy Buds is, az új géphez ezek nem csak nem járnak, de még 50 lepedővel drágább is a termék azzal együtt, hogy a korábbi 512 GB-os tárhelyet a felére húzták vissza. Ez azért nagyon nem elegáns, persze vehet az ember gyári tokot 80 dollárért (meg nem gyárit egyelőre 30-40 USD-ért cserébe, de majd jönnek a kínai ajánlatok hamar), a Buds helyett pedig a szokásos, Type-C csatlakozós AKG-t adja a Samsung. Ha már tartozék, akkor még van valami, ami nagyon kéne, de nehéz szerezni: az autós tartó. Egy ilyen, összecsukva hájas, kinyitva pedig baromi nagy telefonhoz nem sok megoldás létezik (persze, van gyári termék szintén nem olcsón), de most ünnepélyesen minden Foldosnak bemutatom az ismeretlen gyártó “S1” nevű termékét, amely megtartja a kinyitott Foldokat, motor húzza rá az oldalsó karmocskákat a telefonra, amúgy pedig vezeték nélkül tölti is azt, ilyen:

[+]

Tökre bevált, ez itt nem a reklám helye, mert azt sem tudom, hogy ki gyártja, mindenesetre huszonpár dollárért be lehet szerezni a messzi Ázsiából, nyilván kisebb telefonokkal is működik, ha a családi gépkocsit többen is használjuk, akkor ez is szempont. Szóval azt gondolom, hogy ha egy csúcstelefon 750 ezer forintba kerül, akkor nehogy már 10-20 dolláros tartozékokon múljon a profit, még ha a Budsot adott esetben el is lehet engedni. Oké, nem akarok itt garasoskodni, a nagyon kőgazdag arcok majd vesznek egy Thom Browne Edition nevű kiszerelést csekély 1 millióért, na ott van Buds Live és Watch 3 is a csomagban, meg tok, meg extra szíj. Ja, bocs, későn szóltam, pillanatnyilag elfogyott előrendelésben…


[+]

No, akkor most kiosztottuk a jogos pofonokat az ár és a csomagolás kapcsán (és ha nem lett volna bőkezűbb az első Foldnál a Samsung, akkor lehet, hogy senki sem hiányolta volna ezeket), viszont a Z Fold2 nem fog csalódást okozni. Hozzánk az új színben jött, ez ugye a Mystiq Bronze, ami a szerkesztőségi álláspont szerint nagyon jól néz ki, de kicsit lányos, viszont létezik a termék feketében is, ami némiképp zordabb külsőt biztosít. Bizonyos piacokon a zsanér színét külön meg lehet választani, nálunk ez az opció nem játszik.


[+]

Viszont maga a termék sokkal-sokkal elegánsabb, letisztultabb, egyszerűen már a kinézete alapján is profibb, mint az előd. Persze továbbra sem vékony összecsukva, alig-alig csökkent pár tized milliméterrel a kiterjedése (de a kitüremkedő kamerasziget miatt a hivatalos értékek vastagodást mutatnak), még mindig simán át lehet látni a két fele között, ha össze van hajtva, nem is egyenes a fedlap, hanem lejt a zsanértól távolodva kicsinykét, de picit kevésbé tűnik egy elfajzott távirányítónak, mert valamivel szélesebb. És végre a külső kijelző is használható, hiszen 4,6 inchről 6,23 inchre nőtt a képátló, a 25:9-es képarány mondjuk árulkodik a dolog nyúlánk mivoltáról, de korábban csak 4,6 cm széles volt a panel, most viszont 5,4 cm ugyanez az érték, ami egy egész más szint, ha arra gondolunk, hogy ezen egy virtuális gombsort meg kell jeleníteni. És használni.


[+]

Mivel a fedlapon a rendelkezésre álló helyet eléggé kitölti a kijelző, ezért most nincsenek böhöm nagy kávák, tehát az előlapi kamera kedvéért lyukasztottak egyet felül a panelbe, a beszédhangszóró pedig a fedlap felső élébe költözött. Ennek van egy párja lent (így összecsukva is sztereó), a beszédmikrofon viszont az alsó részben kapott helyet a Type-C csatlakozó mellett. Szintén az alsó rész tartalmazza oldalt a hangerőt szabályozó billentyűket, illetve az ujjlenyomat-olvasót, amely — ellentétben az elődmodelltől — egyben a bekapcsológomb is. De elég csak hozzáérni és máris bent vagyunk a menüben, megnyomni inkább akkor kell, ha kikapcsolnánk a megjelenítőt.


[+]

Ez egy Super AMOLED panel, amely 816 x 2260 pixel megjelenítésére képes (hát ez a HD-nál több, a Full HD-hoz kevés), 60 Hz-es frissítést használ, a méréseink szerint pedig kicsit több fénysűrűsűget tud magából kipréselni, mint a korábbi Fold kijelzője. Viszont abban nincs eltérés, hogy oldalra továbbra is egyetlen nanoSIM tolható be, memóriabővítési lehetőség nincs, a másodlagos kártya pedig eSIM formájában jöhet szóba, amennyiben a szolgáltatónk kínál egyáltalán ilyen lehetőséget. Ez itthon a cikk írásának pillanatában még mindig csak a Telekomnál opció.


[+]

A hátlapon is látható a változás, a Note20 kameraszigetéhez hasonló formáció továbbra is három lencsét foglal magába, ám jóval hangsúlyosabb, mint eddig. Jobban kiáll a hátlapból, szélesebb is, maguk a lencsék is nagyobbnak tűnnek, a magam részéről nem vagyok ezeknek a kamera-emlékműveknek nagy rajongója, de ha jobb a képminőség, akkor legyen. Viszont gyári tok hiányában még jobban kell rájuk vigyázni. Illetve akinek van erre a motyóra 750 gurigája, az lesz szíves beszerezni egy tokot is, ha már a Samsung ezt kispórolta, bár jó vaskos ruha fog kelleni ahhoz, hogy szintbe hozza a kiálló kameraszigetet. Az előlapi kijelzőt Gorilla Glass Victus védi, a hátlap ugyanolyan üveg, mint a Note20 Ultra megoldása, ezt Gorilla Glass 6 óvja a karcoktól.

Hirdetés

Kinyitva

Az előző Fold nyitásánál hallható kis recsegés-ropogás, az új Z Fold2 viszont hangtalanul tárul fel, tényleg ég és föld a minőségérzetben a különbség. Ez az új modell egy masszív, stabil, olajozottnak tűnő szerkezet, de hát vadiúj a zsanér, amiben még picike seprűszerű megoldás is van, hogy kisöpörje a bekerülő, apró szennyeződéseket. Nem mellesleg a gyártó szerint 75 és 115 fokos szög között bárhol stabilan megáll, ezzel még óvatosak is voltak, mert szerintem 45 és 145 fok között is abszolút szilárdan úgy marad az új Fold, erre pedig külön szoftveres eszköztárat is fejlesztett a Samsung, amit Flex módnak keresztelt el.


[+]

A kinyitott telefon nagyobb, mint az elődmodell, jobban közelít a négyzeteshez a kijelző alakja, elsősorban szélesebb lett, de a képátló is nőtt a korábbi 7,3 inchről 7,6 inchre. De majdnem fél centivel nőtt oldalirányban a kiterjedés, ami persze örömteli, ám az a helyzet, hogy lesznek, akiknek pont ez a fél centi már kényelmetlenséget okoz. A régi Foldot ugyanis kinyitva is szuperül meg lehetett tartani egy kézzel úgy, hogy a kijelző alsó harmadán még biztonsággal lehetett maszatolni, ez főleg böngészéshez bőven elegendő volt. Az újnál viszont egyrészt a 20 grammos tömegnövekedés, másrészt a szélesebb test miatt ez nem annyira komfortos, nyilván ez az egész elsősorban tenyérméret függő. Ki kell próbálni.


[+]

A kinyitott Z Fold2 kapcsán gyakorlatilag az első kérdése mindenkinek az, hogy most is látszik-e a hajlítás göröngye, a válasz pedig az (és gondolom a cikkbe szúrt fotókról már egyértelmű), hogy igen. Talán kevésbé markáns, de ott van, szemből most sem látszik egyáltalán, de kitapintható, ha pedig oldalról esik rá a fény, akkor kissé csillog is. Viszont maga a panel sokkal jobb, fénysűrűségben is magasabb értékeket mértünk, de főleg a 120 Hz-es frissítési ráta a vonzó, amely ezúttal is adaptív, magyarán a rendszer annak megfelelően állítgatja, hogy milyen alkalmazást használunk. Játékoknál feltolja, böngészésnél pedig le, 10 Hz-ig le tudja skálázni, ezzel is takarékoskodva az erőforrásokkal.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy Z Fold2 külső Samsung Galaxy Z Fold2 belső Samsung Galaxy Fold külső Samsung Galaxy Fold belső
Képátló 6,23 hüvelyk 7,60 hüvelyk 4,60 hüvelyk 7,30 hüvelyk
Felbontás 816 x 2260 1768 x 2208 760 x 1680 1536 x 2152
Technológia Super AMOLED Foldable Dynamic AMOLED 2X Super AMOLED Foldable Dynamic AMOLED
Fehér fényerő 370 / 1064 nit 377 / 902 nit 339 / 876 nit 329 / 801 nit
Fehér fényerő (min.) 1,7 nit 1,7 nit 1,6 nit 1,8 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7228 K + kézi 7067 K + kézi 6890 K + kézi 6327 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Nagy előrelépés, hogy a tényleg a világ legrondább kijelző-betüremkedése (notch-ja) végre eltűnt, de belülre is kellett tenni előlapi kamerát, ehhez pedig itt is kilyukasztották a kijelzőt. Egy ideig lamentáltam azon, hogy szelfire miért nem elég a külső kamera, de aztán egy többszereplős WhatsApp-meeting meggyőzött, a kihajtott Z Fold2-n ez elég korrekt látvány volt. És persze, hogy vizuálisan sokkal jobb az élmény azzal, hogy csak egy apró kameralyuk zavar bele a képbe.

Hardver, UI

A várakozásoknak megfelelően a Samsung aktualizálta a hardvert, a Qualcomm Snapdragon 865+ került bele az újdonságba, amely közmegegyezés szerint a jelenleg elérhető legerősebb chipset. Többek között erősebb és takarékosabb a cég saját, Exynos 990-es lapkájánál, amit ugye az európai forgalmazású Galaxy S20-ak és Note20-ak kaptak meg, ezzel sokak rosszallását kivívva. A Foldnál nincs ilyen megkülönböztetés, mindegyikbe a Qualcomm megoldása kerül világszerte, 12 GB RAM társaságában, viszont a tárhely a 750 ezres ár ellenére is az alapmodellnél csak 256 GB, ami persze nem kevés, de ennek pont a dupláját kínálta az előd. Direkt megnéztem, hogy én 9 hónap alatt mennyire terheltem meg a háttértárat, jelenleg 177 GB adatom van az előző Foldon, persze ebben iszonyú mennyiségű utazási videó is található, szóval lehetne takarítani azért, ha nagyon szükséges lenne.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy Z Fold2 5G Samsung Galaxy Note20 Nubia Red Magic 5G Sony Xperia 1 II Xiaomi Mi 10 Pro Asus Zenfone 7 Pro
Rendszerchip Snapdragon 865+ Exynos 990 Snapdragon 865 Snapdragon 865 Snapdragon 865 Snapdragon 865+
Geekbench 5 (single/multi) 935 / 3099 pont 922 / 2925 pont 901 / 3057 pont 899 / 3283 pont 896 / 3326 pont 1004 / 3266 pont
GFXBench Car Chase onscreen 32 fps 39 fps 44 fps 39 fps 42 fps 47 fps
GFXBench Car Chase offscreen 55 fps 49 fps 51 fps 51 fps 51 fps 56 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 59 fps 110 fps 60 fps 88 fps 89 fps
GFXBench Man. offscreen 129 fps 119 fps 124 fps 119 fps 122 fps 134 fps
AndroBench Sequential Read 1609,00 MB/s 1656,18 MB/s 1329,12 MB/s 1566,24 MB/s 1727,61 MB/s 1761,04 MB/s
AndroBench Sequential Write 735,14 MB/s 775,45 MB/s 620,39 MB/s 385,25 MB/s 753,44 MB/s 785,15 MB/s
AndroBench Random Read 216,51 MB/s 167,62 MB/s 207,32 MB/s 206,42 MB/s 228,32 MB/s 281,47 MB/s
AndroBench Random Write 205,15 MB/s 229,42 MB/s 135,69 MB/s 202,51 MB/s 213,21 MB/s 288,40 MB/s

A nyers erővel nincs gond (fent a pontszámok), a Z Fold2-t nem lehet zavarba hozni, különösen igaz ez akkor, ha a belső kijelzőt nyüstöljük és a megfelelő helyeken felcsavarja a képfrissítést a rendszer. Melegedés alig akad, több órányi, kihajtott állapotban levő, vezetékmentes töltéssel megtolt navigáció sem okozott neki gondot. Ezen az árszinten ez mondjuk el is várható.

[+]

Szoftveresen a legnagyobb változás, hogy ezen már rajta van a OneUI 2.5 (a régi Foldra elvileg szeptemberben érkezik), ami egy csomó apró és néhány nagyobb változással járt, ezek elsősorban a kamerát érintik. Van egy-két eldugottabb, nem kommunikált változtatás is, az egyik ilyen, hogy az oldalsó ujjlenyomat-olvasó lehúzásával is le lehet rántani bárhol az értesítési tálcát, ezt én nagyon szerettem korábban számos Huawei terméken, ahol hátul volt a szenzor, itt azonban rövid úton kikapcsoltam, mert nagyon érzékeny a felület, számtalanszor fogtam meg úgy a telefont (nyitva és csukva is), hogy rögtön ott ugrált fel-le a notifikációs függöny az arcom előtt. Ha már arc: természetesen lehet arc alapú feloldást is kérni, akár úgy is, hogy a telefon megemelése aktiválja azt és ne kelljen még gombokat sem nyomkodni, de fel lehet kelteni a masinát duplakoppos mozdulattal is.

[+]

A menü lehet a szokásos, vagy kérhetünk olyat is, hogy minden ikon a kezdőoldalakon terüljön el, de arra figyelni kell, hogy a belső és a külső kijelzőn levő elrendezést egyenként kell összelegózni. A mappázás nyilván mindkét felületen érvényes. Akárcsak a korábbi Foldnál, most is az az alapvetés, hogy ha összecsukjuk a motyót, akkor zárolt kijelzőt fogunk látni, de mi magunk állíthatunk be itt kivételeket, amelyek folytatják a működésüket ebben az esetben is. A magam részéről a böngészőt és a navigációt szoktam hagyni futni. Kinyitva továbbra sem érdemes telefonálni (persze kihangosítva, vagy éppen headsettel természetesen lehet), a beszédhangszóró és a mikrofon is úgy helyezkedik el, hogy becsukva van ennek értelme. Most már a szélesebb kijelző miatt tárcsázni is egyszerűbb.

[+]

Az összes gesztusvezérlési trükk megvan, de kérhetünk navigációs gombokat is lentre, illetve nem hiányzik az edge panel sem, amivel gyorsan lehet ugrálni alkalmazások között. Ezekből most már három is kitehető egyszerre a kihajtott Fold2 kijelzőjére, lehet őket méretezni, egy csomó dolgot át lehet húzni egyik ablakból a másikba (például egy képet egy jegyzetbe a galériából), de ezt nem minden alkalmazás támogatja, a Messengerbe például nem lehet kontentet belökni így. Ugyanakkor viszont továbbra sem tökéletes az egyes alkalmazások használata a belső kijelzőn, mutatok két képet itt lent az Archero nevű, méltán népszerű játékból. A bal oldali elrendezés akkor fogad, ha kinyitva indítom az appot, a jobb oldalinál becsukva kattintottam az ikonra, majd kinyitottam a telefont. Ez nem túl gyakori, de előfordul, bizonyos alkalmazásoknál kell csak figyelni, más fejlesztők viszont direkt módosították az elrendezést (például az Instagram sokáig iszonyú idétlen volt a Foldokon), hogy jobb legyen az eredmény.

[+]

A felületben azért van Fold-specifikus újítás is, ami a kinyitott képernyő elrendezését érinti. Van a több tartalom láthatóságát lehetővé tevő mód, ami ablakban dob fel ezt-azt (például új naptárbejegyzés létrehozását), vagy éppen kettéosztja a felületet és balra kirakja a navigációs lehetőségeket, a jobb oldalra pedig a konkrét tartalmat. Fájlkezelőnél, levelezésnél, névjegyzéknél, szóval egy rakás gyári felületnél látszik az eltérés, mutatunk pár példát:

[+]

[+]

A gyári alkalmazáskínálat a Samsungtól megszokottan relatív visszafogott, a komplett Google szolgáltatáscsomag mellett van fájlkezelő, AR-zóna (mindenféle kamerás bohóckodáshoz), Azonnali átírás, ami szuperül írásra alakítja a hallott szöveget, Game Launcher, ahová a játékaink és az ezzel kapcsolatos statisztikák kerülnek, plusz tilthatók az értesítések, megvan a Bixby, fent van a Netflix, a OneDrive, minden mást pedig a Samsung saját, Galaxy Store nevű áruházából, vagy a Play Store-ból szedhetünk le.

Flex mód

A Flex mód nem csinál sarokcsiszolót a telefonból, de a Samsung így nevezi azt a szoftveres megoldáscsomagot, amit arra az esetre fejlesztett ki, ha nem teljesen kinyitva, illetőleg becsukva működtetnénk a gépet. Az új Fold2 képes megállni félúton, ilyenkor pedig el lehet forgatni, hogy miniatűr számítógép jellegű formáció keletkezzen. Egyelőre atomstabilan úgy marad szinte bármilyen szögben, érdekes lesz, hogy a sok-sok nyitogatást az évek során hogyan fogja majd bírni a zsanér.


[+]

Az kvázi alapvető, hogy ha ilyenkor egy alkalmazásban virtuális gombsort kérünk, akkor az pont a hajtás ívéig fog fellógni, tehát szövegbevitel szempontjából egy relatív kényelmes formáció jön létre. Ha meg esetleg egyéb vezérlőgombok átkanyarodnának a másik oldalra, akkor könnyen lehet a billentyűzet méretén állítani. Viszont lemértem: ha kinyitva a kezembe veszem a telefont, akkor én speciel pont ugyanolyan tempóval tudok gépelni, mintha letenném az asztalra Flex módban.


[+]

Viszont például videók visszanézésénél tök jópofa a dolog, ráadásul abszolút magától alkalmazkodik a telefon a félig nyitott állapothoz. Ilyenkor a nézett videó (legyen az a gyári lejátszó, a Netflix, vagy a YouTube) a felső részre kerül át, a lenti részen pedig jöhetnek a kommentek, a vezérlőgombok, vagy egy tök másik alkalmazás is. Nyilván ez azt is jelenti, hogy persze kisebb maga a tartalom, de nem kell megtámasztani semmivel a készüléket, hiszen ő maga az állvány. Még jobb lenne, ha ilyenkor rá lehetne tükrözni a felső részen levő tartalmat a külső kijelzőre és így mondjuk fotókat mutogatni egy asztaltársaságnak, de erre ezúttal nem gondoltak.


[+]

A Flex mód azonban a kamerás felhasználásnál domborodik ki igazán. Timelapse felvételeket lehet csinálni állvány nélkül, időzítős önfotókat szintén csak letéve a masinát valahová, miközben az élőkép alatt elérjük az összes vezérlőikont, remek ötlet, ott borul meg a dolog, amikor mélyebbre túrnánk a fotós beállításokban, mert akkor a teljes kijelzőt kitölti a menürendszer megint, ami viszont pont nem olyan jó kezelni ilyen hajlított állapotban. A másik problémám ezzel, hogy én direkt vittem magammal egy puhább alátétet, amire a Flex módban használt telefont rátettem, mert ilyenkor ugye a külső kijelzővel lefelé rakjuk le valahová a gépet, az pedig nem biztos, hogy örül annak, ha egy beton kerítésoszlop tetejére rakom fel — Gorilla Glass Victus ide vagy oda.

Fotózás

Változott a hátsó kamerarendszer rendesen, nem csak a kialakítása más, hanem a benne dolgozó szenzorok tudása is. Most már mind a három látószöggel 12 megapixelen tudunk dolgozni, a főkamera mögött F/1,8-as, fix apertúrájú szenzor van, sokkal nagyobb mérettel (Fold: 1/2,55”, Fold2: 1/1,76”), optikai stabilizáció és PDAF élesítés természetesen adott. A zoom lencsénk viszont minden paraméterben ugyanaz, mint korábban, kétszeres nagyítás (52 mm), F/2,4, optikai stabi és PDAF, az ultraszéles modul viszont felbontásban csökkent 16-ról 12 megapixelre, de itt is nagyobb a szenzor, szóval papíron a komplett szett jobb képminőséget ígér. És fejlesztették az éjszakai módot is. A szoftver a szokásos: a kereső jobb oldalán lehet a látószögek között váltani, itt vannak az üzemmódok is, balra pedig gyorskapcsolókat fogunk találni. Először a főkamera képeit mutatjuk:

Ugyanerről a témáról jön a zoom:

Majd pedig az ultraszéles látószög:

Igen, ezek jobbak, mint az előző Fold képei. Nem sokkal, de valamivel szebbek a színek, javult kicsit a lencserajzolat, több a részlet, szóval nincs ok a panaszra, ha nincs is benne a gépben a 108 megapixeles Samsung modul, vagy nem lehet mindenféle további trükköt bevetni. Nagyon sokszor mondtuk már, hogy kellő odafigyeléssel és gyakorlással tényleg ki lehet használni az ennél hardveres és szoftveresen is nagyobb tudású telefonok lehetőségeit, de a Samsung továbbra is elég jó abban, hogy ha lövök egyetlen képet egy témáról, az nagy eséllyel teljesen oké lesz. Alant pedig egy csokornyi esti kép a Fold2-vel, ezek a dedikált éjszakai módban készültek, kézből, talán ha lerakom Flex módban, akkor még jobbak az eredmények:

Jó, az ultraszéles modul este mindenféle szoftveres trükk ellenére sem brillírozik, de a másik két szenzorral el lehet kapni egy-egy jobb látványt, bár ebben még mindig nem a Samsung a legügyesebb a gyártók között. Viszont tud a Fold2 olyat, amit a piacon nem sokan (esetleg a Zenfone 7, ha a dolog hasznosságára gondolunk), fotózás és videózás közben is a kinyitott Fold2 külső kijelzőjét be lehet kapcsolni, így az alany látja, hogy milyen felvétel készül róla. Sőt, ha felemeli a nyitott tenyerét, akkor ő is indukálhatja az exponálást, amely három másodperccel később meg is történik. Portréban egyébként is ügyes a gép (példa), de ez jól jön szelfinél is, így nem a kameralyukakba helyezett, kissé gyengébb képességű, 10 megapixeles szenzort tudjuk használni (itt is egy példa), hanem a komplett hátlapi kínálatot. Mondjuk kissé furán néz ki, hogyan az ember egy kinyitott Foldba néz bele, de a másik oldalról, miközben mindenki más látja, hogy milyen kép készül róla, ráadásul 7,6 inches méretben.


[+]

Persze az üzemmódok között megvannak a szokásos dolgok, mint a Bixby Vision, a panoráma, az ételfotózás és az okos felvétel is, ami egy 10 perces videót csinál a témáról és nyolc különböző fotót, aztán válogathatunk kedvünkre. Nem maradt ki a manuális mód sem, ahol a fókuszálás módját, a fehéregyensúlyt (2300 és 10 000 K között), a záridőt (1/12000 és 30 mp között), valamint az ISO-t (50 és 3200 között) babrálhatjuk mi magunk is, plusz adott a manuális fókusz is.

Videó és zene

Videózásban talán picit csalódás, hogy nincs 8K, de mivel a kamerák felbontása 12 megapixel, ezért ez fizikailag nem volt megvalósítható. A főkamera tud 4K-ban, 60 fps-ben rögzíteni, szintén csak ezzel a modullal lehet 60 fps-t kérni Full HD mellett, az első opció a látószögek váltogatására Full HD és 30 fps választása után adódik. Plusz itt van nekünk a szuperstabi mód, amely két látószöggel is működik. Először mutatnánk 4K-t nappal és este:


A színek rendben vannak, a fókusz szintén, viszont az optikai stabilizáció önmagában elég karcsú ahhoz, hogy kiszedje a kézremegéseinket. Erre megoldás lehet, ha Flex módban valahová letesszük a kamerát. Ha lemegyünk 30 fps-re, akkor látószögeket is tudunk váltani, íme a nappali és az esti eredmény:


Ezek pedig a szuperstabi mód produkciói, este ezt nem okvetlenül érdemes használni (a Zenfone 7 Pro ezügyben jóval ügyesebb), nappal viszont lehet vele dolgozni:


És akkor az előlapi kamerák, igazából vettem két snittet is, egyik a külsővel, másik a belsővel, kábé ugyanazt a minőséget hozzák:


És kipróbáltam, hogy mire jó, hogy a külső kijelzőn is látom magam, rögtön egy élőfókuszos videóval. Ez mindenféle youtubereknek jól jöhet, viszont hasznos lenne, ha igény esetén erre a külső kijelzőre is rátenné a rendszer az alapvető vezérlőgombokat, hogy ne kelljen emiatt forgatni a motyót mindig, noha például a hangerőt szabályozó billentyűkre ki lehet osztani a play/stop funkciókat.

Mindezek mellett adott a Pro mód, ahol rengeteg dolgot lehet babrálni, ezt is egy Full HD 60 fps videóban mutatnánk be, ennél nagyobb felbontást ugyanis ez az üzemmód nem támogat. Azt viszont igen, hogy Type-C, illetve Bluetooth forrásból rögzítsen hangot, ha nincs ilyenünk, akkor pedig a telefonon levő három mikrofont lehet állítgatni, hogy dominánsabb legyen az elölről, vagy hátulról jövő hangforrás, még a dB értéket is lehet egy csúszkán húzogatni:

És még van egy jópofa trükk, aminek automatikus keretezés a neve, ez is csak Full HD és 30 fps mellett tud működni. Ebben a módban ugyanis a videóban szereplő — leginkább személy — mozgását próbálja úgy követni a rendszer, hogy maga a telefon stabilan üldögél mondjuk Flex módban egy ponton, pusztán a látószögek váltogatásával és ügyes képkivágással alakítja úgy a felvett videót a Z Fold2, hogy mindig az alany van a kép közepén. Nyilván nem lehet markánsan kitáncolni a kamera tengelyéből, ez megint egy olyan funkció, ami azoknak jó, akik magukat videózzák gyakran, én ugyan nem táncolok semennyit, de alant megpróbálom bemutatni, hogy miről van szó:

[+]

A zenei oldalon a gyári lejátszó az Android platformhoz adott bármi, mivel nincs fent a Samsung Music alapesetben, de ezt érdemes a Galaxy Store-ból telepíteni, mert van benne equalizer és egy sereg egyéb funkció. Headsettel is jó a minőség, a mellékelt AKG füles a telefonokhoz csomagolt darabok között egyértelműen a legjobbak között van, de kihangosítva is megdöbbentően jól szól a Z Fold2, tényleg igazat mondott a Samsung, amikor azt állította, hogy ez a legjobb hangrendszerrel felszerelt Galaxy okostelefon. Rádió viszont nincs, bár ez a drágább Samsung modellekből már évekkel ezelőtt kikopott. Viszont Dolby Atmos hangzásjavítás kapcsolható, illetve továbbra is megvan az Adapt Sound, amellyel a fülünkhöz tudjuk igazítani a headset hangzását akkor is, ha adott esetben egyik fülünkkel jobban észlelünk bizonyos frekvenciákat, mint a másikkal.

Adatátvitel, üzemidő

A telefon hivatalos, teljes nevében (Samsung Galaxy Z Fold2 5G) is benne van, hogy ez a modell már 5G hálózatokkal is kommunikál. Ettől még a nevében feleslegesen van ez külön jelölve, mert nincs is belőle csak 4G-s változat. Minden egyéb adatkommunikációs szempontból is helytáll, de ilyen téren semmit nem változott az elődhöz képest, ugyanaz az 5.0-s Bluetooth (továbbra is van ANT+ támogatás), ugyanaz a Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac/6 modul, ugyanazokat a műholdakat használja pozíciószerzésre (A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS), 3.1-es az USB, a Display port 4K@60 fps képátvitelt kínál, van NFC és nincs infra. Talán nem kell különösebben indokolni, hogy böngészéshez mennyire nagyon használható a termék, leginkább nyilván kinyitva. És persze nem hiányzik a DeX mód, most már vezeték nélkül is üzemel, hiszen ez is a OneUI 2.5 hozadéka.

[+]

A hátlap alatt most is kétfelé van szedve az akkumulátor, összesen 4500 mAh-s kapacitást kínálva. Ez minimálisan több, mint amit az elődmodell tudott, lényegében nem változtat az üzemidőn sokat, az adaptív képfrissítési ráta nyilván spórol egy kicsit az erőforrásokkal, de a chipset gyorsabb és erősebb, a külső kijelző pedig nagyobb lett, szóval nagyjából ott vagyunk, mint az előző Foldnál. Viszont már ott is elég jól működött az, hogy az ember nem nyitogatja állandóan a terméket, ha csak az értesítéseket, vagy egy üzenetet akar megnézni, akkor bőven jó volt még az a 4,6 inches izé is, most, 6,3 inchen jóval több a hely, szóval simán benne van a pakliban, hogy még kevesebbet nyitogatja a júzer a Z Fold2-t, mert egyszerűen nem szükséges. Eddig is kijött simán a másfél napos üzemidő, most is meglesz, a legtöbbet amúgy a kinyitott kijelzőn való játék fogyaszt, de például már az első Folddal is bőven végig tudtam volna filmezni egy Amsterdam-Seattle repülőutat (10 óra) úgy, hogy leszállás után is marad a gépben 30-35%-nyi töltöttség. És hát filmet nézni a Z Fold 2-n még jobb egy kicsit.

[+]

Van egyébként akkumulátoros takarékossági eszköztár, a beállítások menüből kell előtúrni az Eszközkezelő nevű alkalmazást, ami amúgy a tárhelyet is tisztítja. Van négyféle akkumulátoros mód, illetve külön kérhető adaptív beállítás is, ami a fenti négy között kapcsolgat, plusz lelövi az 5G-t, ha nem látja hasznát. Itt állítható, hogy a vezetékes és a vezeték nélküli gyorstöltés aktív legyen-e, plusz a visszafelé működő vezeték nélküli módot is itt engedélyezhetjük azt is megadva, hogy a telefon akkumulátorának hány százalékos töltöttsége alatt ne kapcsoljon be. Az előző Foldhoz képest nőtt a töltési teljesítmény, 25 wattos megoldásunk van, amit a mellékelt töltőfej tud is hozni, ez valamivel gyorsabb etetést jelent, mint amit az előd képviselt.

[+]

Samsung Galaxy Z Fold2 5G
Pro
Nagyobb külső, jobb belső kijelző
Eltűnt az idétlen notch
A Flex mód sok új ötletet hoz
Kontra
Nincs IP-védelem és 3,5 mm-es jack
Szerényebb az alapcsomag és a tárhely
Még mindig irgalmatlan drága
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftverfelület 10 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 5 pont
Indulóár (5G, 12/256 GB, HUF) 749 990

Összegzés. A Z Fold2 iszonyú sokat fejlődött a korábbi termékhez képest, ami annyiból nem meglepő, hogy a Fold egy nagyon kezdetleges valami volt. Persze ezt most érezzük igazán, az első Fold is egy remek szerkezet, ami bár kissé szedett-vedettnek néz ki a mostani mellett, de igazából abszolút használható és mindenképpen újszerű, innovatív eszköz, csak hát akkor még ott tartott a technológia, ahol, mégiscsak az egyik első ilyen telefon volt, azóta viszont rengeteg tapasztalatot szerzett a Samsung nem csak magától, hanem a felhasználói szokásokat és véleményeket vizsgálva is. Persze írhatok én ide bármit, már az első Fold kapcsán is az volt a helyzet, hogy az ember szkeptikus eleinte, aztán a mindennapi használat során megváltozik a véleménye, mert némi összeszokás után kiderül, hogy igazából két eszköz van a kezemben: egy telefon és egy tablet. Az első Fold egyiknek sem volt igazán jó, a második viszont mindkét felhasználási aspektust tekintve rengeteget fejlődött. A kötelező javítások (nagyobb külső kijelző, eltűnt notch, hardveres frissítés) mellett jutott energia azon is gondolkodni, hogy mire lehet még jó egy ilyen kialakítás, a Flex mód főleg a kamerás ötletek miatt nagyon szerethető, a kapcsolható külső kijelző fotózásnál-videózásnál szintén remek gondolat, a felhasználói felületen pedig a többablakos nézet fejlődött sokat. Mindezeken túl a Z Fold 2 szebb, elegánsabb, első blikkre ellenállóbb és modernebb, összeszedettebb gép, továbbra is horrorisztikus árfekvésben lehet csak hozzájutni, de nem csak az árazásban képvisel külön kategóriát. Viszont még mindig nem hibátlan, kölcsönvehette volna a Note20 Ultra kameráit, a külső kijelző frissítési rátáját is meg lehetett volna tolni, a Z Fold 3-ba pedig nagyon bele kell majd tenni az S-Pent, mert ez a kialakítás szinte ordít azért, hogy tollal jegyzeteljünk a belső kijelzőre. Az alapvetően pozitív képet pedig sajnos árnyalja, hogy a Z Fold 2 drágább, mint az előd, ehhez képest feleakkora a belső tárhely és nincs a csomagban sem Buds, sem tok, ami elég otromba lépés. És főleg a tok hiánya fájó, nem mintha a célcsoport nem tudna még pár tízest kipengetni, hanem az ezzel járó macera nem hiányzik senkinek, azt külön meg kell venni, vagy rendelni. De mindent egybevetve a Z Fold2 ott fejlődött, ahol a leginkább kellett, egy sereg új ötlet van benne, abszolút életképes, működő és élhető termék, de nyilván az ára miatt még mindig egy különlegesség, amit kevesen engedhetnek meg maguknak, illetve nem is mindenkinek van ilyesmire szüksége. Fentiek alapján erre a helyzetre nálunk a Tetszett plecsni a legmegfelelőbb díjazás.

Samsung Galaxy Z Fold2 5G

Bog

Specifikáció

Samsung Galaxy Z Fold2 5G specifikáció
Samsung Galaxy Z Fold2 5G Külső
Méretek becsukva: 159,2 x 68 x 16,8 milliméter
kinyitva: 159,2 x 128,2 x 6,9 milliméter
Tömeg 282 gramm
Készülékvédelem fedlap: Gorilla Glass Victus
hátlap: Gorilla Glass 6
Színvariációk fekete, bronz
Külső kijelző képátlója 6,23 hüvelyk
Külső kijelző képaránya 25:9
Külső kijelző felbontása 816 x 2260 pixel (386 ppi)
Külső kijelző típusa, frekvenciája Super AMOLED, 60 Hz
Belső kijelző képátlója 7,6 hüvelyk
Belső kijelző képaránya 1,25:1
Belső kijelző felbontása 1768 x 2208 pixel (373 ppi)
Belső kijelző típusa, frekvenciája Foldable Dynamic AMOLED 2X, 120 Hz
Értesítő LED nincs, mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (bekapcsolóba építve jobbra), arc alapú feloldás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 865+, 7 nm+
Processzor 1 x 3,1 GHz Kyro 585 + 3 x 2,42 GHz Kyro 585 + 4 x 1,8 GHz Kyro 585
Grafikus chip Adreno 650
RAM, tárhely mérete 12, 256 GB (UFS 3.1)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G N1/N3/N7/N8/N28/N41//N77/N78
SIM-foglalat 1 x nanoSIM + eSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.0 (A2DP, LE, aptX, ANT+)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (dual band, HotSpot, Direct, 2x2 MIMO)
USB Type-C 3.1
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 10 + OneUI 2.5
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 12 megapixel (26 mm, f/1,8, dual pixel PDAF, OIS)
12 megapixel (12 mm, f/2,2)
12 megapixel (52 mm, f/2,4, PDAF, OIS)
Előlapi kamerarendszer 2 x 10 megapixel (F/2,2)
Videófelvétel 4k (30/60 fps), 1080p (30/60 fps), 720p (30/60/120 fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 25 watt
Vezetékmentes töltés 11 watt
Egyebek
hajlítható kijelző, Flex mód, vezeték nélküli visszatöltés, szuperstabi mód, DeX

Hirdetés

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Univerzum: Élet a Foldon

    Egy hónapja van nálam egy Galaxy Fold, ez pedig elég idő ahhoz, hogy az ember hozzászokjon, kiismerje és használati szokásai átalakuljanak. Szubjektív beszámoló.

  • Samsung Galaxy Fold - hajtsatok!

    A Samsung első, összehajtható kijelzővel rendelkező okostelefonja hosszas vajúdás után piacra került nálunk is. De megér ez ennyi pénzt? (Nem.)

Hirdetés