Hirdetés

Hirdetés

CES blog: Utazási nyavalyák

Összesen három átszállás, végtelen számú sor, perceken múló csatlakozások, alvás nélküli napok. De itt vagyunk.

Nyilván fel voltunk arra készülve, hogy ez nem lesz egy tökéletesen sima út, de végül úgy zajlottak le a csatlakozások, mint amikor egy akciófilmben minden jelenetnél úgy tűnik, hogy meghal a főhös, de valahogy mégis megússza. A Liszt Ferenc Nemzetközi Légikikötő és Dohánybolt indulási részén reggel 5 körül még minden csodálatosnak tűnt, bár nekem a KLM rejtélyes módon nem adott ki előre beszállókártyát, de erről azért már tudtuk, hogy akkor csinálják, ha az illetőt egy kis extra biztonsági ellenőrzésre rendelik ki, a pultnál kaptam is egy olyan boarding passt, amin négy darab S betű szerepelt.

 

View this post on Instagram

A post shared by Mobilarena (@mobilarenahu) on Dec 27, 2019 at 9:22pm PST

Hirdetés

 

AliceWake elrepült hiba nélkül Frankfurtba és különösebb probléma nélkül, mindenféle kapkodást mellőzve fel is ült a Lufthansa amerikai járatára, ráadásul premium economy osztályra, szóval ott nem volt fennakadás. Legalábbis eddig a pontig. Ákossal mi pedig a KLM gépére ültünk fel és Amsterdamban kezdtünk el rohanni, mert az átszállási időnk kevesebb mint 1 óra volt, ami egy USA-ba haladó gépnél azért nem túl sok, lévén ilyenkor át kell esni egy bónusz biztonsági ellenőrzésen, ami ugye nálam egy S betűs beszállókártyával volt súlyosbítva, de ez csak annyi extra volt, hogy cipő le, kabát le, táska ki. Megnézte a forma, hogy van-e nálam robbanóanyag, véletlenül pont nem volt.

Ferihegyen még nagyon vidámak voltunk
Ferihegyen még nagyon vidámak voltunk [+]

A Delta Airlines Amsterdam-Seattle viszonylata azonban meglepően kellemes volt még turistaosztályon is. Jó, a lábtér nem volt bőséges, de adtak még welcome koktélt is, aminek volt valami ostoba fantázianeve, de igazából valami pezsgő volt baracklével felütve. Mindegy, ráküldtem még egy pohár fehér bort, megvártuk az ebédet, aztán alvást terveztünk mindketten, mert előző éjjel ez fölösleges huncutságnak tűnt, ha az embernek amúgy 2:30-kor kéne kelnie, akkor inkább már le sem fekszik. Jelentem: 3 órát sikerült aludni a 10 órás repülési idő alatt, két sorral hátrébb ugyanis minden utazó réme, a visítva ordító kisgyermek jelentkezett be eltéveszthetetlen hangerővel. Szóval onnantól szenvedés volt, filmeket néztünk, meg ilyesmi, plusz kicsit aggodalmaskodtunk, hogy mi lesz Seatlle-ben, mert jégtelenítés miatt késve indult el a gépünk. Elvileg két óránk lett volna átszállni, de ebbe bele kellett volna férjen az USA-ba való belépési procedúra is.

Ezzel repültük át az óceánt
Ezzel repültük át az óceánt [+]

Akik még nem voltak Amerikában, azoknak, csak tájékoztatásul annyi a lényeg, hogy bárhol is szállsz le az Egyesült Államok területén, ott be kell lépj az országba. Ami egy elég hosszadalmas mutatvány is tud lenni, függően az egyszerre érkező nemzetközi gépek számától, plusz fel kell venned a csomagodat és leadni újra, plusz átesni még egy biztonsági ellenőrzésen. Ez néha flottul megy és megvan 30 perc alatt, néha nem, az pedig egyáltalán nem volt jó ómen, hogy a gépünk leszállás után még 20 percig állt a betonon, mielőtt kapuhoz tudott volna állni. Annyi pozitívum azért akadt, hogy végig volt onboard wifi (ingyenesen csak messenger, de az is bőven oké), szóval tartottuk a kapcsolatot AliceWake-kel, aki akkor még javában repkedett valahol Nevada felett és ezen a ponton úgy nézett ki, hogy ő nyeri a versenyt és várnia kell majd ránk San Franciscóban.

Delta Airlines napi program
Delta Airlines napi program [+]

Szóval kivergődtünk Seattle-ben a gépből, hogy pofánverjen minket egy ordas nagy sor a beléptetésnél. Mert közvetlenül előttünk bejött egy pekingi és egy szöuli járat, értelemszerűen az utazóközönség zöme vízummal igyekezett abszolválni az USA-ba történő behaladást. Szóval beálltunk a sorba, rohadtul néztük az órát, de úgy saccoltuk, hogy talán meglesz. És akkor odajött egy néni, mondta, hogy ESTA-val és chipes útlevéllel lehet nyomulni az automatáknál is, az tényleg gyorsabbnak tűnt addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy Ákos útlevele még nincs regisztrálva, szóval bár én átjuthattam volna alig pár perc alatt, mégis be kellett állnunk egy másik sorba is. Ami iszonyat lassan ment.

De még mindig volt valamennyi sanszunk, bejutottunk, lerohantunk a bőröndökhöz, felkaptuk őket, hogy hajrá tovább, amikor beleütköztünk egy következő rohadt hosszú sorba. És akkor már elkezdtem pampogni, odamentem egy csomó munkatárshoz, hogy egyrészt nincs-e valami gyorsítósáv (nincs), másrészt hogy mondják meg, hogy elérjük-e a csatlakozást. Mondták, hogy szerintük nem, de don't worry, majd a következő járatra átfoglalnak. Én azért worry voltam inkább.

Seattle felett az ég
Seattle felett az ég [+]

A bőröndös sor után ott volt a lehetőség, hogy továbbküldjük a poggyászt, de mivel fogalmam sem volt róla, hogy csak a csomag éri-e el a gépet, avagy mi is, ezért a Delta pultjánál álló kislányt kérdeztem, hogy van esély? Azt mondta, hogy adjuk fel a bőröndöt és RUN! Futottunk, mint Forrest, egészen 5 métert a következő biztonsági ellenőrzésig, ahol az önérzetes amerikai security guy néha megállította a szalagot (!), hogy elmondja, hogy mit kell kivenni a csomagból és épp csak nem mutogatott ujjal azokra az utasokra, akik ezt elmulasztották. Hát nem voltam nagyon vevő az edukációs szivatásra, de ezen is átjutottunk, újra futottunk és pont úgy értünk a kapuhoz, hogy még egy vécézés is belefért. És onnantól mi már jók voltunk, a Seattle-San Francisco között járó gép vadiúj volt, kényelmes, nem mellesleg pedig végigrepült az óceán partján, hogy egy igen pazar, goldengates látképpel köszöntsön minket a végállomáson.

Helló SF!
Helló SF! [+]

Meanwhile in San Francisco... AliceWake leszálldosott, neki itt jött el a beléptetés ideje. Ami egy több mint két órás process volt (ő később úgy hivatkozott rá, hogy három órás, de visszanéztem a chatlogot és csak 2 óra 16 perc), mi pedig Ákossal lazán kisétáltunk a domestic terminálból, átmentünk a nemzetközi részlegre vonattal, megkerestük a hotel shuttle buszt, megírtuk a lánynak, hogy hol vagyunk és végre, alig 18 óra elteltével újra együtt volt a csapat. AliceWake egyből aludt, amint a hotelbe értünk, mi még Ákossal elmentünk a totál klasszikusnak számító Denny'sbe egy vacsorára, mert megérdemeltük.

Nem a gasztronómia csúcsa, de nagyon helyi és nagyon jól is esett
Nem a gasztronómia csúcsa, de nagyon helyi és nagyon jól is esett [+]

Most reggel 5:14 van (12 fok), befejezem ezt a blogbejegyzést, kirakom, aztán készülődünk, mert vár minket San Francisco és a Napa Valley!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés