- Poco F3 - a mindenes, de nem mindenkinek
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Kiszivárgott a Pixel 10 Pro
- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Változó design, tekerhető lünetta: megjött a Galaxy Watch8 és a Classic
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Teljes külső kijelzővel hódítana a Flip7, ami kapott egy kistestvért is
- Milyen okostelefont vegyek?
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Nothing Phone (2) - több, mint elsőre látszik
-
Mobilarena
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Mitics
tag
válasz
zolika199 #15489 üzenetére
Sokan vették a Partneronál. Én itt vettem. Ez se drága. A fehér egy ezressel olcsóbb. Erről csak annyit érdemes tudni, hogy nincs boltjuk, hanem minden futárral meg postával működik.
De ha beírod itt fent a keresőbe, hogy "bolt" meg "üzlet" meg hasonlók, akkor százával lesz hsz, mert már nagyon sokat beszéltünk erről az elmúlt fél évben -
Viper26
nagyúr
válasz
zolika199 #15468 üzenetére
Ilyet vettem, tökéletesen passzol rá, a színek sem változnak tőle.
6 x Anti Scratch Screen Protectors for LG P880 Optimus 4X HD
-
Mitics
tag
válasz
zolika199 #15453 üzenetére
Én vettem rá tokot is és fóliát is. A fólia szerintem minden telefonra alap! Miért ne tennéd fel? Szinte láthatatlan és semmit nem zavar a használatban. Szerintem butaság fólia nélkül használni. A tok az már más kérdés, mert neked kell tudni, hogy megéri-e a kis kényelmetlenség a biztonságért cserébe. Én két féle Nillkin tokot is vettem hozzá. Egyelőre a "kényelmetlenebbet" használom, mert az elöl-hátul védi. Annyi hátránya van, hogy sms vagy bármi írásakor kényelmetlen picit, de mivel én nem vagyok sms bajnok, így nekem megéri. Egy mikroszkópikus karcom sincs és ha marad ebben a tokban, akkor még jövőre is gyári állapotban lesz
Azért már gondolkodom, hogy kipróbálom a sima nillkin szilikon tokom is (még origi a boritékban van hónapok óta)mert akkor nem kell a flip-et hajtogatnom, de annyira féltem a kicsikém, hogy eddig még nem mertem. A flipes tok már megvédte eséstől, vízcseppektől esőben, a zsebemben kacatoktól...
De te tudod. Én raktam tokot is, fóliát is. A fólián ne gondolkozz! De ahányan vagyunk, annyi féle... -
Deathdox
csendes tag
válasz
zolika199 #15453 üzenetére
Én fóliát nem vettem rá, mert jól ellenáll a karcoknak, csak ne legyen a zsebbe más, mint ahogy ezt elöttem is mondták. Egy egyszerű huzzogatós tokot azt vettem, mert mikor a zsebembe tettem a telót akkor akaratlanúl is megnyomtam a hangerőszabályzót és zenehallgatásnál ez zavaró volt.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- újszerű iPhone 16 Pro Max 256GB white titanium fehér titán független Apple 3 év garancia iStyle
- Iphone 15 Pro 256gb-2027.05.10. Media M. Garancia - 99% akku
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi 11 Lite 5G NE 256GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- SAMSUNG Galaxy Z Flip 4 128GB, Pink Gold FÜGGETLEN
- Bomba ár! Dell Latitude 5400 - i5-8GEN I 16GB I 512SSD I 14" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Xiaomi Redmi A3 64GB Kártyafüggetlen, 1Év Garanciával
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S25, Samsung Galaxy S25 Plus, Samsung Galaxy S25 Ultra
- RAKTÁRSÖPRÉS!!! - Videókártyák, Monitorok, Notebookok, Stb. - Szaküzletből! Számlával!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest