Aktív témák
-
parandroid
félisten
Nem tudom volt-e már, vagy hol volt, hol nem volt, de most találtam:
''Vigyázzunk az önkényuralmi jelképekkel!
A Nagy Imre-film forgatásához - mikor a romániai száműzetésbe viszik Nagy Imrét - Sándor és barátja biztosított egy buszt. A rendező kérésére az oldalára felfestettek egy vörös csillagot. Ahogy a forgatásra mentek, a pátyi rendőrkapitányság törzsőrmestere megállította őket, hogy ugyan már, fáradjanak vele a kapitányságra, mert a jogszabály értelmében cselekedetük tiltott önkényuralmi jelkép használatának minősül.
A vezetőt - egy 62 éves restaurátort - berakták az előzetesbe, és rácsukták a vasajtót. A rendőrök tanácstalanul el kezdtek telefonálni, és azt az utasítást kapták, hogy vegyék el a forgalmit. De azt sajnos nem tudták elvenni, mert nem volt, ugyanis, próbarendszám és egy orosz rendszám volt rajta. Akkor vegyék el a rendszámot - az oroszt, amit a forgatásra festettek. Később bírósági eljárás elindult, tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.
Különösen veszélyes bűncselekmény volt, mert kivitték az utcára, és filmforgatás ide vagy oda, nem jogosít fel arra, hogy használják, hiszen nem a filmforgatás helyszínén, hanem az odafelé vezető úton csípték el őket, miközben nagyon sok embert bánthatott. A büntetés két év fegyház első fokon, amit másodfokon felfüggesztettek. Igazságos, példamutató döntés született, gratulálunk. Így kell bánni a szélsőséges restaurátorokkal.''
Forrás: [link]
p
Aktív témák
- Vezeték nélküli fejhallgatók
- Házimozi belépő szinten
- Milyen monitort vegyek?
- Nem fut az Intel grafikus vezérlőin az év egyik legjobban várt címe
- Apple asztali gépek
- Milyen pendrive-ot vegyek?
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Energiaital topic
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Apple iPhone 17 Pro Cosmic Orange 256GB karcmentes 100% akku (49 ciklus) garancia 2026.12.29-ig
- 3év! AKCIÓ! ÚJ ASUS TUF GAMING Geforce RTX 5080 OC Edition 16GB VRAM Ray Tracing DLSS4
- BESZÁMÍTÁS! Lenovo Legion Pro 5 WQXGA GAMER notebook - i9 14900HX 32GB DDR5 1TB SSD RTX 5070 8GB
- ASUS ROG Strix RTX 4090 OC 24GB GDDR6X Videókártya! BeszámítOK!
- 700 helyett 500! 2029. Euronics gari! Lenovo Legion 5 Pro 16! Ryzen 9 / RTX 5060 / 32GB DDR5 / 1TB
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

