Új hozzászólás Aktív témák
-
Gondolkodtam egy szomszédom feláldozásán is, mégpedig azért, mert ha a BIOS nem is biztos, hogy megjavult volna tőle, de egyéb áldásos hatások biztosan jelentkeztek volna.
A csavarhúzós megoldás viszont szerintem negatívan befolyásolta volna az alaplap többi funkcióját.
MaCS
-
-
-
Tudom. Kb. 30 oldalnyi anyagot olvastam el, és most már látom, hogy voltak köztük nem csak baromságot tartalmazó fórumanyagok, hanem posztok, sőt, cikkek is. Elég sokat olvasok informatikai témában, és az egyetemről némi alapom is van hozzá, de a használható és korrekt megoldást nagyon gyakran mégis itt kapom meg.
Meg aztán vannak a szubjektív tényezők. A CSM kapcsán például az első anyag konkrétan javasolta a használatát azzal, hogy csak bővíti a kompatibilitást, nem vesz el semmiből. Amikor aztán egyre több ennek ellentmondó anyagba futottam bele, már nehezebb volt a szemléletváltás.
MaCS
-
Köszi, ez a része tiszta, tudom, hogy mi az UEFI.
A homályzóna az NVME és a Windows 11 telepítése, bootolása körül helyezkedik el.
A CSM-ről meg konkrétan homlokegyenes ellentétes tartalmú információkat lehet olvasni: mindenképpen tartsd bekapcsolva, mert így tudod kihasználni a rendszer lehetőségeit <> semmiképpen ne kapcsold be, be akkor örökre kompatibilitási problémáid lesznek.
Köszönettel: MaCS
-
Srácok, köszönöm!
Akkor ez eddig rendben van.
Már csak egy működő rendszer kéne. Ahhoz pedig két dolog: egy telepítő médium és egy működőt táreszköz -- mindkettő bootolható állapotában.
Pillanatnyilag ez utóbbi tényező hiányzik.
Van egy GPT-re konfigurált Samsung 980-as NVME SSD-m a chipset M.2 slotjában, ami meg is jelenik a BIOS M.2 ketrecében, de nem mint bootolható eszköz. Ennek megfelelően az F12-es rendszerindításkor sem jelenik meg, illetve a BIOS szerint "no bootable device" van a gépben.
A bootbeállítások: CSM-on, alatta minden UEFI.
Egy Kingston NVME SSD látszik is (bootolni róla a gazdája kérésére nem fogok), az én Samsungom nem.
Köszönettel: MaCS
-
-
Woodcutt3R
tag
-
OldMike
őstag
Nem érzem magam menthetetlennek, mert nem célom a W11 hajszolása, elég lenne csak akkor, amikor már a W10 támogatása lejár. Csak mellékvágány nálam a telepítési feltételek között a TPM, a fő gondom a másik feltétel, a Secure Boot, amit szívesen beállítanék, hogy biztonságosabb legyen a gépem (W11 nélkül is).
Azt már tisztáztuk (remélem) Visormail fórumtárssal, hogy a BIOS módom UEFI, tehát elvileg kikapcsolhatnám a CSM Supportot.
Megmutatnám a jelenlegi BIOS Boot beállításokat, ahol szerintem minden alapbeállításon van (megfelel a kézikönyvben lévő képnek) leszámítva, hogy fogalmam sincs mit jelent az SSD meghajtó előtti "PO:"
Mit és mire kellene állítanom az opciók közül? Annyit tennék hozzá, hogy - W10 ajánlások szerint készítettem a Media Creation Tool eszközzel egy pendrive-ot, aminek segítenie kellene, ha a rendszeremmel gond lenne. -
OldMike
őstag
A számítógépet újként vettem, telepített Windows 10-zel, és a jelzett F52 BIOS-szal. Lehet hogy nincs jelentősége, a W10 már a 21H1 verziónál tart. Azt hiszem nem vagyok eléggé jártas ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, hogy UEFI módban lett-e telepítve az operációs rendszer, van erre valami mód?
-
ricsip
addikt
A CRC 32 bites checksum-ot csinál, ez meg 16 bites.
Amúgy meg már 20 éve is MD5 sum-ot használt mindenki, az SHA1 vagy SHA2 meg 10 éve elterjedt.
Ilyen erővel a gigabyte ARJ-zhetné is a fájlokat, azt a formátumot se használja a világon senki mar vagy 20 éve. Felvettek oda vmi hidegháborús szovjet mérnököt, aki az elmúlt 30 évet hibernálva töltötte? -
qwertqwert2
csendes tag
Köszönöm szépen a választ!
A Gigabyte honlapja szerint kizárólag akkor támogatja, ha
"AMD Athlon™ 200-series/ 7th Generation A-series vagy Athlon™" van a gépben. Nekem egy AMD RYZEN 5 3600 processzorom van. Jól sejtem, hogy az nem elég? Elnézést, amennyiben hülyeséget kérdezek, teljesen laikus vagyok a témában sajnos. -
pehaa
tag
-
vakrepulo2
csendes tag
valahol jogos amit írsz,
de egyébként én nem emlékszem arra, hogy ilyen beállítási lehetőségem lenne: "CSM Support: Disable, és Storage Boot Option: UEFI." mert az uefi/legacy beállítást csak akkor látom, ha a csm-et engedélyezem, de meg fogom nézni és vissza is jelzek.
Egyébként az interneten több forumban is azt találtam, hogy usb-s telepítésnél a csm-t engedélyezni kell.
De az is igaz, hogy nem mindent kell elhinni amit a zinterneten olvas az ember.
köszi -
vakrepulo2
csendes tag
-
lanszelot
addikt
Hello,
Amit elfelejtettem az előzőnél:
Tehát, benyomom a pc-t, felpörög, de még a csippanás /minden ok jelzés/ előtt be kell nyomnom a monitort. Tehát itt tuti nincs még Windows.Semmi féle vírus védő hülyeség nincs, sose volt a gépemen. A Defender is sok rajta néha.
Van hang a W10-ben, de csak ha a fentiek alapján indítom. Ha nem a felpörgés és a csippanás között indítom a monitort, csak akkor nincs hang.
A hibának tuti semmi köze a windows-hoz, hisz a Win el se kezd betölteni, amikor már tudom produkálni a hibát.
Mit nézzek azokon a beállításokon?
FastBoot DisabledBIOS és UEFI nem ugyanaz. BIOS csak billentyűvel megy, UEFI ott van egér is, és pl ezen lap esetében van ingyombingyom kezelő felület, amit elsőként kapcsoltam ki.
Persze nem csak ez a különbség. Új lapokon, már nincs BIOS. -
olisadebe
tag
Hát én még itt nem tartok ilyen tudás mellett ..feladtad a leckét ..Elöljáróban megkérdezném,meg lehet tudni miképpen telepítettem a windows-t..mert már reszeteltem mindent,és fogalmam se volt ,hogy azok alapból mire van állítva .De lehet ,hogy elállítottam telepítés előtt ..Amúgy meg én csak szerényen vágom ezeket ,de te most megleptél..Soha nem tanultam senkitől ,csak magamtól szedtem össze a telepítéshez való lehetőséget ,és le vagyok maradva a régebbi alaplapokhoz képest milyen tudással rendelkeznek már ezek..Segítenél a helyes beállításban
Amúgy sem tudok angolul..De amit te felsoroltál utána néztem ,most alapból disable mind..
-
zolisx4
őstag
Igen ezt tudom hogy,nem mindegy hova rakod de a 2 legfelsőben kell mennie mert most is úgy van,ott van a 2 db 250 Gb M.2 NVMe ssd,de ugye beleteszem az 1 Tb osat és a biosba be sem tudok lépni mert elakad a hibakóddal,minden beállítás elméletileg jó mert most is arról írok,,nem tudom mi a baj már kicseréltettem másik tipusra azt hittem hogy az ssd nem jó .
-
zolisx4
őstag
Igen ezt tudom csak az a baj hogy semmi nincs bele dugva a sata portba és csak azt az egy db 1 tb m.2 ssd teszem bele akkor sem megy akár hova teszem bele,ha beleteszem egy pcie kártyába az 1 tb ssd akkor meg jó,.
Bármelyik m.2 ssd foglalatba teszem működnie kéne,főleg úgy hogy nincs sata bedugva
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- ASUS routerek
- Milyen videókártyát?
- Hobby rádiós topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Kompakt vízhűtés
- Vélemény: nem úgy tűnik, de Lip-Bu Tan most menti meg az Intelt
- Feketehalálra váltja a kékhalált a Microsoft
- Mobil flották
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- Ikea Eilif Paraván - Asztali elválasztó
- Update 07.01. Bomba árak 2025-ben is! Üzleti - Consumer laptopok DELL FUJITSU HP LENOVO
- Bomba ár! Dell Latitude 5400 - i5-8GEN I 16GB I 512SSD I 14" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Ultimate előfizetés új fiókra akár 2105 Ft/hó áron! Azonnali, automatizált aktiválással, csak Nálam!
- Xiaomi Redmi Note 13 256GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest