Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • mzx

    senior tag

    Most le kell lépnem, holnap próbálok jönni megint. Köszi mindenki segítő válaszát. :) Addig is érkezhet további megfejtés az iméntiekre (ping), aki szeretne.

  • mzx

    senior tag

    válasz ux1 #47154 üzenetére

    Köszi a választ neked is. Azonban nem pontosan értem ezt sem (lévén laikus vagyok). Na szóval, úgy szoktam csinálni -javíts ki, kérlek, ha szerinted nem eléggé megfelelően járok el-, hogy eleve offline is hagyom mind befele, mind kifele zárva az összes portot a tűzfalam által, kivéve kifelé az 53, 80, 443 portokat; és azért offline is, hogy amikor netre csatalkozom, már egyből zárt legyen minden - de az említett 3 portot kifele irányban kivéve.
    (Eleve bekapcsolva van egyúttal a Peer Guardian-om is, még netre lépés előtt, általában.)

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #47152 üzenetére

    (Jól következtetek -laikusként-, hogy ezek szerint továbbra is remek ötlet kellő védelmet használni, csak akkor legfeljebb reális ping tesztet nem tudok végrehajtani? Míg ha csökkentem a védelmet az említett módon, akkor meg reális ping teszt elvégezhető, csak azalatt kicsit kevésbé hatékony a védelmem és javasolt nem csinálni mást közben a gépen? Tehát vagy-vagy? Mert ezek szerint az egyik verziónak ami az előnye és hátránya, a másik verziónál épp fordítva van, tehát kiegészíti egymást a kétfajta hozzáállás - jól értem?)

  • mzx

    senior tag

    válasz vargalex #47151 üzenetére

    Köszi a választ. Ez azt jelenti, h nincs baj a vonatkozó beállításaimmal, és nyugodtan használhatok Peer Guardian-t továbbra is, meg tilthatok szinte mindent kifelé is a tűzfalon,
    vagy pedig azt jelenti a válaszod, hogy valami nincs jól beállítva nálam (azon vonatkozásokban, melyek eddig itt felmerültek ma)?

  • mzx

    senior tag

    Új kérdésem: jól következtetek, h amiatt lett 100% packet loss-om, amikor azt lett, mert Peer Guardian-t használok, plusz tűzfalon kifele is szinte mindent zárok? Pedig kifele engedem kivételként pl a html-t! És tegnapelőttig, valamint pár óra óta tudok netet használni, weblapokat, file-okat satöbbi is letöltögetni.

    Kifele az alábbiakat szoktam engedni a tűzfalon kivételként általában (minden más port zárása alatt) :

    53
    80
    443

    Laikus lévén nem értem a következő logikai ellentmondást, persze lehet h nincs ellentmondás, hiszen laikus vagyok. Szóval... amit nem értek:

    Azt állítja itt az egyik kedves user, hogy az az "egészséges", ha ping-re 0% packet loss, pl saját ip ping-re, vagy más ip-re. Ez mukodik is, amennyiben nem használok Peer Guardian-t, és ha ugyanakkor nyitok mindent kifele a tűzfalon.

    Ellenben én nyilván védelem okán zárok szinten mindent kifele is -a html-t, és még pár portot leszámítva- a tűzfalon, és azért kapcsolom be a Peer Guardian-omat is, h védje az is a pc-met. Na de ez esetben viszont 100% packet loss a következmény...

    Hogyan lehet feloldalni ezt a (látszólagos?) ellentmondást?

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #47148 üzenetére

    Elvégeztem úgy is, h kifele mindent engedtem a tűzfalon. Ekkor semmi hibaüzezenet, azonban crtl+c után ismét 100% packet loss, közel fél perc alatt:
    25 packets transmitted, 0 received, 100% packet loss, time 24191ms

    ...ELLENBEN:
    szintén mindent kifele engedve tűzfalon, Peer Guardian szintén kikapcsoltan, ám de index.hu -t pingelve:

    --- index.hu ping statistics ---
    6 packets transmitted, 6 received, 0% packet loss, time 5006ms
    rtt min/avg/max/mdev = 9.194/11.549/15.289/2.054 ms

    Index.hu-ra tehát végre 0% packet loss!

    PARDON, SAJÁT IP-RE IS most már 0% packet loss! :) Percekkel ezelőtt elírtam a terminalban a sajátot!!

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #47147 üzenetére

    ... net offline pedig (tehát amikor kihúzom a Lan csatlakozót) :

    ping index.hu

    ....a következmény:

    ping: unknown host index.hu

    ping <a saját ip címem>

    ....a következmény:

    connect: Network is unreachable

    Itt az offline felvetésed kapcsán lehet, h félreértettük egymást? Mondom, pár órája már van netem mindkét gépen rendesen, miután a korában nettel küzködő pc-n a bios-t gyárira visszaállítottam.

  • mzx

    senior tag

    válasz hcl #47146 üzenetére

    Nem használtam sose routert, jelenleg sincs. Csak modemet használok, a szolgáltatóét. Ma délután feltettem itt egy kérdést arról, h miért lett tegnap fura a netem: pár másodpercig volt net, majd megszűnt, azonban ha kihúztam, majd visszadugtam a dhcp netem, megint lett pár másodpercre netem, majd megint megszakadt... Ellenben ez alatt is volt rendesen netem a másik pc-n, ugyanazon modemmel, szintén linux alatt.

    Na most, azóta gondoltam egyet, hogy a bios-t visszaállítom gyárira - bevált, azóta mindkét gépem van net rendesen, jelenleg is.

    A felvetéseidre az eredmények:

    ping index.hu

    ... a következmény:

    PING index.hu (217.20.130.99) 56(84) bytes of data.
    From <saját IP-m> icmp_seq=1 Destination Port Unreachable
    From <saját IP-m> icmp_seq=2 Destination Port Unreachable
    From <saját IP-m> icmp_seq=3 Destination Port Unreachable
    ^CFrom <saját IP-m> icmp_seq=4 Destination Port Unreachable

    --- index.hu ping statistics ---

    4 packets transmitted, 0 received, +4 errors, 100% packet loss, time 15155ms

    ping <saját IP-m>

    ... a következmény:

    PING <saját IP-m> (<saját IP-m>) 56(84) bytes of data.
    From <saját IP-m> icmp_seq=1 Destination Port Unreachable
    .
    .
    .
    From <saját IP-m> icmp_seq=9 Destination Port Unreachable
    ^C
    --- <saját IP-m> ping statistics ---
    9 packets transmitted, 0 received, +9 errors, 100% packet loss, time 80

    ... mindjárt tesztelem ezeket net offline is....

    ...SZERK:

    Ez alatt mit értesz?:
    ping routeripcíme

    A saját ip címemet, vagy pedig a Default Route -t? Ilyet látok nálam, hogy Default Route,
    de NEM routeR.

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #47142 üzenetére

    Még annyit, h azt a pinget kifele és befele zárt tűzfal mellett végeztem, de html , satöbbi néhány portot kifele engedek; valamint Peer Guardian bekapcsolt állapotban volt. De elvégeztem nyitott Peer Guardian-nal is, ekkor is 100% packet loss, csak akkor a folyamat közben ez jelenik meg soronként:
    "ping: sendmsg: Operation not permitted"

  • mzx

    senior tag

    válasz growler #47134 üzenetére

    Értem, tehát ping 8.8.8.8
    Az eredmény:
    " Destination Port Unreachable " -t ír ki a folyamat közben soronként;

    CTRL+C-vel kb egy perc múltán megszakítva:
    " 43 packets transmitted, 0 received, +43 errors, 100% packet loss, time 42058ms "

    Ez nem hangzik túl jól, ugye? :S Minden folyamatot pl böngészőt is célszerű lett volna kikapcsolnom közben? Vagy az mindegy?

    Mi következik ebből? És mit tegyek?

    Pedig azóta tényleg megint van netem azon a bizonyos pc-n...

  • mzx

    senior tag

    válasz Rimuru #47132 üzenetére

    Köszi a további ötleteket nektek! :)
    Közben rájöttem, h a legalapvetőbb beállítások egyike ilyenkor, ha gyárira visszanyomom a BIOS-t. Megtettem, és most már jó! :)
    Csak tudnám, hogyan állítódott el... és hogy egyáltalán mi lett átállítva a bios-on , ami következtében az említett hiba kialakult... itt lakó személy elvileg nem tehette... Kaptam olyan ötletet is, h netán az utcában valaki másfajta villamos feszültséggel dolgozott alkalmasint... ilyesmi is okozhat bios spontán átállítódást??

    Persze jó volna egyszer rájönni, mi okozhatott ilyen furcsaságot, h pár másodpercig van net konkrétan csak az egyik gépemen, majd megszűnik ugyanazon gépen, és ahányszor ujra csatlakoztatom a netet, ismét pár másodpercig van, majd megint nincs - miközben a másik gépemen remekul fut az internet...

    A lényeg, h ez a probléma megszűnt, puszta bios standard visszaállítással.

    --------

    - ÚJ KERDES 1.:

    Ettől függetlenül szeretném megkérdezni, hogyan kell linux alatt ping-et futtatni? Anno még windows alatt csináltam, de már az se rémlik. Sajnos hardver terén pláne tájékozatlan vagyok...

    - ÚJ KÉRDÉS 2.:
    Valaki tud segíteni NÉMET nyelvű bios használatában? Keresgéltem tavaly linket , sikertelenül... Van egy kicsi német szótáram, avval szoktam bajlódni.... Angolban kiigazodom alap szinten, németül szinte semmit nem tudok.

    Pl felmerült ugyebár live cd indítása, de nem jöttem rá, hogy tavaly hogyan találtam ki, melyik, német nyelvű bios menuben lehet boot-sorrendet állítani.... Most egyszeruen nem lelem....

  • mzx

    senior tag

    válasz lev258 #47127 üzenetére

    Igen, köszönöm az ötletet, épp ezen tanakodtam én is, hogy live cd... de több ötletem jelenleg nincs. Köszi mindenkinek, akinek még lesz ötlete.

    Egyébként ha live alól menni fog a "problémás" gépen, abból milyen következtetés vonható le? Hogy szoftveresen valami "átállítódott" a telepitett linuxmint-en?

    Hibás torrent file tud okozni ilyen fura viselkedést? Tegnapelott kivételesen egy ilyet találtam, gyanus webldalon, valami scifi film torrent volt.

    Egyébként a
    /etc/network/interfaces
    -en belül a beállítás most is, évek óta is ugyanaz:

    auto lo
    iface lo inet loopback

  • mzx

    senior tag

    Üdv!

    Problémám a köv:

    DHCP netem van, évek óta jól használható. NEM használok wifi-t.

    Két desktop gépem van, mindkettőt linuxról használom évek óta. Most a gyengébbikről netezek, évek óta Lubuntu van rajta. A gyengébbiken a net ugyanúgy rendesen használható továbbra is, mint máskülönben.

    Mindkét gépemen eléggé hasonló beállításaim vannak, semmi extrát nem szoktam, amúgy se vagyok profi. Tűzfalaimban is ugyanazok az (egyszerű) beállítások évek óta, mindkét gépen. (G)UFW. Nem szokott gond lenni a nettel. A szolgáltatóm pár éve változatlan.

    Az erősebbik gépen is minden rendben volt általában, azonban tegnap, egyik napról a másikra furcsa dolog történt, pedig semmit nem állítottam át (egyébként azt linuxmint-tel használom évek óta) :

    Másodpercekig használható rajta az internet, majd egyszer csak nem tölt be html-t a böngésző, hiába várok perceket (ugyebár ilyenkor jelez is a böngésző, h nem találja.). Két böngészőt használok azon az erősebbik gépemen, mindkettővel ez a helyzet. Mondom, semmit nem állítottam át, mindkét böngésző remekül szokott működni.

    Tegnap is, ma is többször teszteltem, ugyanaz... Néha volt olyan tegnap óta, hogy pár perc mulva töltött megint html-t másidpercekre, majd megint percekig semmit nem tölt, de kb tiz probalkozasbol egyszer volt ilyen. Máskulonben néhány másodpercig, vagy fél percig, esetleg egy percig tölt weboldalt a bongeszo, aztán hiaba várok akár tiz percet is, onnantol semmit nem tölt... a modemen továbbra is láthatolag minden oké ilyenkor, a másik, a gyengébb gépre dugva ilyenkor is egyből rendben jön a net. Egyébként ha kihuzom a lan kábelt az erosebbik gépemre, majd visszadugom ugyanoda, az erosebbik gépre, megint ugyanaz a helyzet: másodpercekig van net, majd percekig nincs (gondolom onnantol akár egy ora mulva se lenne)... webrádióval is ez a helyzet, online, böngészőből.

    Láthatólag minden stimm máskülönben, legalábbis amiket tapasztalni szoktam, most is rendben levőben látszanak, pl mindkét gépen látom az ip címemet -akkor is, ha nem tölt weboldalt-, a modem is kifogástalan, hiszen a gyengébb gépen továbbra is rendesen jön a net ugyanazon modemmel. A modemen minden lámpa ég, ahogy szokott.

    Köszi előre is, aki tud megoldást. Teljesen tanácstalan vagyok per pillanat...

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27992 üzenetére

    Volt udpate is? Akkor több ötletem nincs... :F Én is kezdő vagyok. Dumber meg már számos ötlettel előállt, lehet ,h holnap/holnapután tényleg sikerül többbre jutni neki, vagy neked, a problémád kapcsán...
    Én is viszont-jóéjt kivánok. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27988 üzenetére

    Lehet, h nem félreírás, de míg a leiras 1-ben "- -", addig a leiras 2-ben csak "-" van a bind elott.

    ___________________________________

    (#27990) hódmaci :
    Esetleg ezek elott:
    sudo apt-get update

    Volt, h ezen csusztam el...

    ___________________________________

    "Ezt írtam a hozzászólás alján"

    Igen, és? Én azt látom.

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #27986 üzenetére

    Görgesd le itt fent, a topicnál az "összefoglalót".

    Idézem:

    "sudo parancsnév
    Ezen az úton egy parancsot tudunk emelt jogokkal futtatni, miután megadtuk a saját felhasználónk jelszavát. Ez azért jó, mert ilyen esetben nem fog előfordulni, hogy egy elrontott, elgépelt parancs is lefut emelt jogosultságokkal, aminek káros következményei lehetnek. Ezt úgy kell érteni, hogyha megfelelő jogosultságokkal kérjük meg a Linuxot, akkor kérdés nélkül beugrik a kútba, ezért van alapból csak kevés joga egy felhasználónak.

    su -
    Ezt a parancsot kiadva a terminálban kérni fogja a root felhasználó jelszavát. Miután megadtuk, a $ jel átvált # jelre, ez azt jelenti, hogy innen kezdve mindent végrehajt a rendszer emelt jogosultságokkal és kérdés nélkül, mintha mi lennénk a root felhasználó. Szóval óvatosan kell ezzel bánni, ha lehet, maradjunk a sudohasználatánál.
    Az exit paranccsal tudjuk elhagyni az emelt jogosultságokat és visszatérni az alap felhasználónkhoz, a $ módba."

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27985 üzenetére

    Közben kiegészítettem az előző hsz-em, nézd meg.
    Egyébként a sudo nem fedi le teljesen a sudo su-t. Már amennyire én képes vagyok felfogni, tudtommal a sudo: emelt jog, a sudo su meg root jog, ami utóbbi minden hozzáférést enged.
    A sudo esetén nem hajt végre sok esetben marhaságot, szoval ha csak sudo-t alkalmaz az ember ,van, h megakadályozza, hogy sulyos hibát elkovessen, egyes esetekben. De javitson ki engem egy hozzáértő, kérem, ahol nem jót írtam.

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27983 üzenetére

    Értelek, de kihagyható, sőt, veszélyes, ha sudo su-zol, kezdőként. Én is kezdő vagyok, sose használom.

    A másik magyar leirasban nincs sudo su, és elég hasonló a két leirás, egymáshoz kepest.

    Fene tudja, mi van... esetleg nézd meg a
    /bin/bash
    -t.

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27980 üzenetére

    Miért használtál sudo su -t?? Nem értelek... Nem kell root jog. Túl kockázatos. Nem is szerepel a leírásban...
    ___________

    Persze, hogy "úgy" helyes (/dev/ helyett /dev), épp erről beszélt Dumb az előbb... A magyar leirasok kozul az elsőben elírták sajna.

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27977 üzenetére

    Ja, gondolom hsz szerk. után jelent meg nála. Azt már nem láttam. Oks.
    Viszont akkor azt meg te nézted be, hogy az sdb mintha pen lenne. ;) Nem az.
    /dev/sdb iso9660 970M 970M 0 100% /cdrom

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27968 üzenetére

    Meddő vita a rosszindulat téma. Hagyjuk.
    ____________

    Nem Hódmaci írta, hogy ssd-t használ? Lehet h most én vagyok figyelmetlen, de ezen a fat32-n gondolkodom végig, h mi lehet az.
    Win által lefoglalt?? Nálam nincs semmmiféle fat32, pedig win is van eg yparticiomon.

  • mzx

    senior tag

    válasz hódmaci #27967 üzenetére

    Köszi. Hű... sda1: fat32 filerendszer? Ezen agyalok...
    Uby: nem lehet, h az sda1 a pendrive? Fat 32.... Vagy ssd-n is jellemző, gondolom...

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27965 üzenetére

    Nekem többnyire laza (na jó, szoktam aggodalmaskodni is), és igen erős lelkületű vagyok (ezt nem fogom itt bizonygatni, az élet már bizonyitotta bőven). Viszont nem lazulok, amikor rosszindulatot tapasztalok, mert megvédem magam, és elgondolkodtatom az illetőt olyankor ,hogy fejlődjön... Na jó, kivéve, ha 100 kiló... :U De ezt most hagyjuk. Emlékezz vissza, h hetekig "vettem a lapot tőled", még június előtt. Na, nem téma.
    ON.
    Hódmaci, esetleg kérhetünk tőled is egy gparted screenshot-ot? (Kertsa user nagyon eltűnt ,pedig érdekelt volna, az ő próblémájára mi a megoldás...)

  • mzx

    senior tag

    válasz Cyrin #27961 üzenetére

    Nekem szerek nélkül is kreativ a fantáziám. :) Nem is értem, miért skandináv LinusTorvald... Bretagne-ben kéne élnie, ahol Asterix, Obelix, Hasarengazfix.... Linux... Unix... :U

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #27959 üzenetére

    ....és természetesen Ubul, too; Ubytwo ;) Viszont: SUSE? sose... :F

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #27957 üzenetére

    Szerk időlejárta után:

    " ez most fájt neked :)"
    Mááár' mééér'? :) Feltételezem, h megfelelő leírást ajánlottál nekünk.

    (Egyébként látszik, h a magyar nyelv szülte az angolt (is) ;) Csak a Csakra, Mint a Mint, Fe Dora, Debi(l)an ;) )

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27956 üzenetére

    Megelőztél... épp most akartam neki linkelni, hozzátéve, hogy minimum 2 user-ből kettő ezt ajánlja. :) Mivel már ajálnottad nekem. :) (Más kérdés, h akkoriban mégse erre volt szükségem, ezért még nem gyakoroltam ezt... :U )
    (Csak poén: ezek után méltán rászolgálnál, h elnevezzük rólad grUb(y)2-nek. ;) )

  • mzx

    senior tag

    válasz N0zer0 #27946 üzenetére

    Fe Dóra? Fe Lugossy László rokona? :U :C

    Egyébként meg inkább vindóz! ;) Öt Billgétszből 4 ezt használja! Bono szerint "te is"! ;)

    " 4GB a Kwheezy telepítője"
    Szerintem a 90%-a U2 koncert, mp4-ben... :U

  • mzx

    senior tag

    válasz _Dumber_ #27935 üzenetére

    Én nem arrrol irtam, h tegye át a grub-ot, hanem hogy talán (az általam emlitett felvetések alapján) lehetséges, h a grub tartalma nem megfelelo neki jelenleg.

  • mzx

    senior tag

    válasz _Dumber_ #27932 üzenetére

    Ez irtam én is.
    (Bár nekem pl a window-os particion van a boot flag, lehet h azért, mert azon van a grub-om? Szépen mukodik nalam e gépen is a grub, és boot-ol mindkét rendszerem.)

    Egyébként azon gondolkodom, ha elotte volt neki win8-a azon a particion, és most csak linuxa egy másikon, akkor lehet h a grub-ot is át kellene irnia, mert talán emiatt nem tud egyelore boot-olni? Hiszen letörölte a win8-at, a grub meg úgy van neki mégbeállitva talán, ahogyan volt eddig is, tehát hogy a grub még talán mindig feltételezi a gépén a win8 meglétét(?)...

    SZERK: látom, kozben hozzászerkesztetél hasonlo gondolatokat, mint én irok most. De elotte jhavasoltam neki a jobb egérgombot. ;) Na a léyneg, ha ketten ezeket sejtjuk, meg ha mindkettőnknek a win n-él volt a flag, akkor ne mkizárt, h neki is érdemes ezen a variácio alapján eljárnia mint egyik esetleg lehetséges megoldás.

  • mzx

    senior tag

    válasz kertsa #27927 üzenetére

    Egyébként próbáltad is boot-olást, miután sda1 lett az a particio? Azért kérdem, mert sejtésem szerint ha egyszer a boot flag nem annál van, hanem ahol a gyökér, akkor pusztán a sorszám miatt ne boot-olna be megint, ahonnan szokott...?
    Aztán leghet, h tényleg a logikai particiora kéne át flag-elni. Jobb egérgombra se sikerül átrakni a flag-et? :F

    Gparted-ben van , jobb egérgombra manage flags.

  • mzx

    senior tag

    válasz teleahocipöm #27879 üzenetére

    Nem akarom ismételni magam, és ezennel részemről eddig tartott ez az (egészséges) vita a parancsszavakról (hacsak nem másvalaki reagál majd rám e témában), de újfent visszautalok, h a programnyelvet csak mint ráadás érv írtam ,h a modernség része (mint régen is része volt), ellenben ahogy látod; és amit kihangsúlyozok ismétlésképpen a szavaimból: számos egyszerű windows user használ terminált a windows-ban, időnként, mert időnként kényelmesebb és hasznosabb, lásd: chkdsk, mint említettem, vagy pl Pirk említette, h van, amikor ip lekérdezés win alatt is gyorsabb parancs szavakkal, stb.

    Attól függ.

    Ha elzárkózol a parancs szavak elől, megteheted, de a saját dolgodat nehezítedmeg egy picit, legalábbis én így látom. Igaz, h minden kezdet nehéz ,eleinte kényelmetlen a magolásuk, megszokásuk, de idővel kamatozik.

    Látod, én is elég kezdő vagyok, és alig ismerek parancsokat terminálban, de azon kevésnek egy része amiket már ismerek, praktikusabb és gyorsabb, kényelmesebb számomra adott esetekben, mint a gui. Többségében viszont nekem is a gui a hasznosabb. Többségében, de nem mindig tehát.

  • mzx

    senior tag

    válasz teleahocipöm #27876 üzenetére

    Figyike, mielőtt a "további gondolataim" kezdetű hsz-t írtam, több windows-os példát írtam arra, mikor célszerűbb és kényelmesebb parancs szavakkal, szerintem. ;) Én is windows-on (és DOS-on) nőttem fel, mint te, legalábbis kamasz koromtól. A DOS és a win "terminál" lényegében ugyanaz, mint itt, csak rlszben más parancs szavakkal. És hasznosabb olykor, mint a gui. (Előtte meg c64 v2 BASIC (emberközeli) programnyelv "gügyögés" volt gyerekkoromban, de ez most mellékes.)

    A "további gondolataim"-mal csak fokozni kívántam érvelésem amellett, hogy egyáltalán nem modernitás ellenes az, hogy párhuzamosan parancs szavak is használhatóak (amellett, h gui-t is igénybe veszünk), mert van, ahol egyenesen kikerülhetetlen, ld: c++ régen és most. A c++ -t meg alapvető programnyelv. (Pl a java is arra épül, de a java-t inkább nem emlitem a vitában továbbá, mert sose foglalkoztam vele.)

  • mzx

    senior tag

    válasz woodworm #27874 üzenetére

    Már bocsi, de tegnap pont erről vitáztak itt többen, off-ban. :) (Total Commander vs. terminálos parancsok.) Többek között legalábbis arról, hogy a terminálos parancs bepötyögés mellett szól, hogy TAB-bal ki lehet egészíteni a parancsszavakat, stb.
    Én ezt eddig se tagadtam. :)
    Azonban a teáltalad linkelt videódból is látható, hogy a parancs szavakat, az esetek egy részében bepötyögni lehet/célszerű, pl c++ alatt, napjainkban is. Más részben meg olyan -karakteres menüs- praktikák, mint a Total Commander esetében, vagy TAB-bal terminálos parancsoknál.

  • mzx

    senior tag

    válasz woodworm #27870 üzenetére

    Nyilván kényelmesebb pl. weboldalt gui-val készíteni, mint parancs kódokkal (régebben kódokat pötyögtek). (Csak zárójelben: nem ismerem pl a java-t, de tudtommal azt is már gui-ból rakják össze.)

    Ne mondd, hogy ma már senki se programoz, C-ben? Vagy Assembly-ben, egyes szub rutinokat? (Vagy, esetleg Pascal-ban.) Ezek ugyanis parancs szavas kódolásra adnak csak lehetőséget, mint tudjuk.

  • mzx

    senior tag

    válasz woodworm #27868 üzenetére

    Szerintem meg jó analógia a programkódok arra ézve, miért nem modernitás ellenes a parancs szavak használata. Ezen keresztül is esélyes lehet "teleaho" kollégával ráéreztetni a parancs szavak használatának értelmére, ezen keresztül az előnyére, adott esetekben. ;) Tehát arra , h nem mindig megkerülhetőek, vagy ha igen, van, hogy kényelmetlen a parancs szavak megkerülése.

  • mzx

    senior tag

    teleahocipőm-nek TOVÁBBI gondolataim:

    Egyébként amiatt se értek teljesen egyet avval, h fejlődésellenes volna a "parancsbepötyögés" mint alternatíva, mert ugye a programkódok miből állnak vajh'? ;) Ki tudnád küszöbölni vmi praktikusabbal azokat...? ;) Mert oké, kettes számrendszerbe kerülnek végül, compiler, vagy interpreter fordítással, de miben is programozzuk azokat , ha nem parancsszavakban? Megőrülne a programozó, összetett progi irás esetén, ha menüből, valami grafikus felületből , egérhasználattal kéne összerakni egy szubrutint, példának okáért...

    Csak poénból teszem hozzá: az avatárod kifejezetten modernkori eszközről tanúskodik. ;) Komolyra fordítva, megértelek egy szintig, látod, én se viszem túlzásba a terminált, de olykor kényelmesebb nekem - és mint tegnap írtam, van, amikor a gui változatra befagy, a terminálból soxor ilyen esetben is hibátlanul fut az app, vagy egy metódus.

    Nem beszélve a variációs lehetőségekről... Sztem gui-ban kínlódás lenne kívánságra összeválogatott utasítások halmazát beállítgatni sok sesetben, kívánt, összetett paraméterezéssel... Erre vannak pl a shell -ek: kvázi parancssszavak sora. Mint DOS alatt a bat file.

  • mzx

    senior tag

    Szupi lett , köszi mindenkinek, van GRUB menüm a boot alatt már. :)
    Amúgy ezt a diskette drive A errort, amit boot alatt jelez (resume-re megy csak tovább) is ki lehetne szedni valami szoveges file-ból (rendszer file -ból)? Amiota shift-et nyomtam, állandóan ez jelenik meg, pedig már nem nyomok shift gombot. Pentium 3.
    Talán a PATÁtlanított floppy meghajtóra kiabál? Egyébként előtte semmi ilyet nem jelzett. Tegnap jelent meg először ez az error, hogy shift- et nyomtam, boot során.

    BOOT SCREEN:
    "Event Log messages
    ERROR
    02B0: Diskette drive A error"

  • mzx

    senior tag

    (#27861) teleahocipöm:
    Lubuntunak ez egy komoly hibája, nekem az eiskalt tűnt el. :( Rogton telepités utan...
    SZERK: Sőt, hozzáteszem, az eiskalt nekem még alt f2 -re sem indul már. :( A synaptic-ban meg ott van, mint telepitett és nem frissitendő...

    "Hát én legszivesebben a billentyűzetet is eldobnám. Ha Linux felhasználókat akar elhódítani a Win-től, akkor alapból olyan alkalmazásokkal kell megpakolni, hogy ne kelljen használni a terminált, de meg lehetne hagyni annak használatának lehetőségét."

    Hm... néha használok pl windows -t (nem csak wine-t), és a chkdsk még mindig "életmentő" nálam, adott esetben. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz #82679040 #27857 üzenetére

    Igen, köszi, de látod, már rájöttem, mit szerettél volna tegnap, egyidejüleg az előbb Pirk-ékkel kapot tanácsokkal. ;) (Lásd a linkem, hogy kigugliztam.)

    (Csak a nano -val nem tudtam mit kezdeni...)
    SZERK: "De fogadni mernék ennek ellenére nem nano-val szerkesztette most a grubot."
    Látod, nem, éppezen akadtam meg tegnap a javaslatod kapcsán. :) Számomra bizonyos esetekben, miniműálisan hasnzos a terminál, , többségében nem. Kinek mikor mi. ;) Lásd e hsz-em végét. :)

    (#27858) teleahocipöm:

    Oké, egyszer megnézem majd, tengap egyébként időközben más is lnkelte a sentineles sort.
    Mindenesetre a másik app nekem ok. de aztán lehet h linuxra is részletesebb a sentinel. Winen az a bajom vele, h fizetős shareware és az alap változata alig detektálja a hdd-t.

    Terminálozás:
    Sztem meg van itt is a középút. Minimális szinten, bizonyos esetekben kényelmesebb a parancs sor, mint egy gui! Ez is a modernitás része! Lásd pl a tegnap óta itt zajló off vitát a commander-karakteres üzemmódú vs konzol(terminál) megoldások gyorsaságáról - egyik sem gui, mégis szeretik sokan mindkettő megoldási módot, mert van, amikor épp ezek a praktikusabbak! :)

    (#27861) teleahocipöm:
    Lubuntunak ez egy komoly hibája, nekem az eiskalt tűnt el. :( Rogton telepités utan...

  • mzx

    senior tag

    Basszus, megint pont akkorra gugliztam ki ,mire megjött a válasz... elkéstem... :D

    "GRUB_HIDDEN_TIMEOUT=0
    A menü el lesz rejtve, kivéve, ha a sor ki van kommentelve. ( # GRUB_HIDDEN_TIMEOUT=0 )
    Hibák még lehetnek ebben a funkcióban. A menü elrejtése vagy működik, vagy nem. "
    A vastagitott sor mindenesetre elgondolkodtató...

    Pirk:
    "Egyékbént recovery konzolhoz nem kell neked semmit csinálni, ezt ott van a grubban választható opcióként, neked is ott lesz ha előhozod a menüt. Megkaptad a kernel csomaggal együtt."

    Hát pontosan ezért vágytam grub-ra... :D ;)

    Köszönöm a válaszokat. :)

    Elkezdem átírni és update-lni most...

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #27851 üzenetére

    "Max" kolléga szerint csak a timeout-ot kell módositani, nulláról pozitivra. Másodpercben adható meg?

    Azt írta nekem tegnap, hogy legyen ezután
    sudo update-grub
    Javasoljátok ti is a frissitését?

  • mzx

    senior tag

    Szerk idő alatt letöröljem az alsó kommenteket? Akkkor tömörebb lenne a hsz-em.

    Apropó, javasoltok update-t grub-omra?

    __________________________

    # If you change this file, run 'update-grub' afterwards to update
    # /boot/grub/grub.cfg.

    GRUB_DEFAULT=0
    GRUB_HIDDEN_TIMEOUT=0
    GRUB_HIDDEN_TIMEOUT_QUIET=true
    GRUB_TIMEOUT=10
    GRUB_DISTRIBUTOR=`lsb_release -i -s 2> /dev/null || echo Debian`
    GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash"
    GRUB_CMDLINE_LINUX=""

    # Uncomment to disable graphical terminal (grub-pc only)
    #GRUB_TERMINAL=console

    # The resolution used on graphical terminal
    # note that you can use only modes which your graphic card supports via VBE
    # you can see them in real GRUB with the command `vbeinfo'
    #GRUB_GFXMODE=640x480

    # Uncomment if you don't want GRUB to pass "root=UUID=xxx" parameter to Linux
    #GRUB_DISABLE_LINUX_UUID=true

    # Uncomment to disable generation of recovery mode menu entries
    #GRUB_DISABLE_LINUX_RECOVERY="true"

    # Uncomment to get a beep at grub start
    #GRUB_INIT_TUNE="480 440 1"

  • mzx

    senior tag

    N0zer0:
    Szóval annnyira nem veszélyes a grub szerk? Simán szabad gui-sról is? (Egyébként tényleg nem sudo -val, hanem "gksu applikációneve", futtatásból (ALT+F2) ajánlott a gui-s app inditás root -ként.) És ezek szerint ha gáz lenne, csak simán visszamásolom a backup-olt verziót, és minden újra a régi?

    Joecontra & N0zer0:
    Huh, srácok, köszi, akkor 10 perc és összerakom a p3-as vast... Itt lesztek még egy fél órát?

  • mzx

    senior tag

    válasz N0zer0 #27845 üzenetére

    Nem az a pláne h bízok-e a nano -ban, bár mivel sose használtam (a vi-ről is cak olvastam eddig), óvatos lennék vele, de nem ez a gondom igazán, mert megtanulható, ha semleges szövegen kísérleteznék vele.

    A gondom az, h grub-ot nem merek szerkeszteni még.

    Nekem az is oké lenne, ha pentium 3-on elő tudnám hívni boot alatt a grub menüt. Mert sose lehet tudni, mikor kell csökkentett módot választanom. Egyelőre még nem tudom, hogyan hívhatnám elő.

  • mzx

    senior tag

    válasz #82679040 #27784 üzenetére

    Ma kigugliztam, sejtettem, h valamiféle vi szerű szövszerkesztő a Nano... Kezdő vagyok, félek kockáztatni grub átírással. De azért köszi.

  • mzx

    senior tag

    válasz #82679040 #27804 üzenetére

    Tiszta sor, de hát sajna itt pentium 3-on ez van, a shift zavarja boot során, és sztem a floppy-t kéri evvel a drive A error -ral, aminek levettem a PATÁit korábban.

    (#27805) ubyegon2:
    Kösz, de "Mivel a programmal elég nagy károkat is lehet okozni, így mindenki saját felelősségére használja!", ezért én mint lámer nem kockáztatok csupán egy csökkentett mód előhívás lehetősége miatt. De elhiszem, hogy jó az ötlet, csak én óvatos vagyok az alacsony képességeim miatt még.

    ________________

    Valami jó kis egyszerű, tutibiztonságos megoldás kellene nekem csökkentett mód (helyreállító mód) előhívásra, akár úgy is, hogy grub menü előhívása - ami ugye pentium 3-on nem shift-el megy, de elhiszem ,h későbbi gépek többségén igen.

    (#27802) CPT.Pirk:
    Igen, igen, mint szinoníma(?) a helyreállító módot keresem, nem tudom, a csökkentett mód kifejezést jól használom-e.
    Szóval olykor jól jöhet, ha elő tudnám hívni azt.

  • mzx

    senior tag

    válasz Jester01 #27795 üzenetére

    Köszi, ezek szerint ahogy csináltam chown-nal, az nekem elegendő. :)

    Köszi mindenkinek a segítséget.

    Még ezt a csökkentett mód előhozás, amit nem értem, hogyan lehetne, akár grub-bal, akár anélkül...

    Meg nem "vágom", a shift nyomogatásom óta miért jelzi az
    error
    drive A
    hibát boot-nál... bár F1-el kikerulheto, de kicsit aggaszto, miféle hiba keletkezett...

  • mzx

    senior tag

    A válaszokra: igen, közben olvasgatam egy gugli találatban, meg is oldottam, végre írható! a chown után a particio :) Bár azt nem értem, mi az a kettőspont, én csak simán beírtam a linux userem nevét... ez gondot okozhat a késobbiekben...?

    max4o4:
    A nano micsoda? Valami szövszerkesztő daemon? Egy kicsit nehene fogom fel, bocsi érte....

    uby:
    nem tény, ami tmegfogalmaztál ellenem, hanem lejáratni probáltál, megalapozatlan vádjaiddal és kritikáddal. Egeydul a terjedelmességem, ami reális volt a kritikádbol, de azt eddig is tudtam magamrol, és ne mhagyom, h hosszas reagálást provokálj ki ezentul tőlem, hsz/fő.
    Nem reagálok itt rád többet, ha nem muszáj, hacsak nem szakmaira. Nem hagyom ,h provokálj, csak mert a modik részrehajlanak irányodba.

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27791 üzenetére

    ubyegon2 írta:
    "Nem kenyerem a kerülgetés, csak visszaolvasva a hozzászólásaimat, nem találtam egyet sem, ami kimerítené a zaklatás fogalmát, mit egyébként a BTK büntetni rendel. Miután előbbivel lettem megvádolva, így jogosan vagyok óvatos.
    conversation end"

    Válaszom:
    Kötözködtél, és lejáratni probáltál elég meredek kifejezésekkel, alap nélkül, tobbszor is junius folyamán. Ezt fogalmaztam meg, amikor és ahol helye volt. Valamint arra kértelek hónapokkal ezelőtt, hogy kérlek mellőzd a cizinmust, amit TÖBBEK irányába tanusítottál.

    A "jó fej" ciznizmus még oké, az ironia is, ha helye van, a normális hangnemű humorod is oké, amikjor olyan volt, és mint láttad, vevő voltam arra még.

    Ennek ellnére még e hónapban is utaltaggál ,hogy "mzx nem érti a humort", meg "dzsihádot hirdet", stb, ami már csupán enyhe beszolásod volt bár, de ezek szerint nem hagytál alább a provokácioddal. Megkérlek, hogy NE fokozd.

    Térjunk vissza szakmai beirásokra. És meg lett mondva, hogy ne itt uzenj nekem személyiségjegyek és más off témakörben. (Mindig te kezded, a modik meg engem figyelmeztettek nyíltban és nem téged, ami szintén igazságtalan.) Én irtam neked pár napja egy privátot, ujfent kulturált hangnemben. Ne provokáld ki kérlek, h itt keljen reagálnom ilyetén soraidra, nem szolgáltam rá eddig se, h a modik engem vegyenek elő, helyetted.

    Az az aljas taktikád, hogy ha itt nem reagálok, akkor bár engem ne mmoderálnak, de akkor elérted, h lejártasz engem, ok nélküli irányomba valo (részben) (nagyon) negativ jellemzéseiddel. Ha meg reagálok, akkor meg szonak nekem a modik, és nem neked.... ne mtudom, hogyan éred el, de saját magad alatt vágod a fát evvel, és segitoleg felvilágositottalak erről. Te döntöd el, mit teszel, ubyegon2.

  • mzx

    senior tag

    Mielott ma feltettem kérdésem, szerintem ugyanezt az írást olvastam, mint az előbb emlitett, csak én hup wiki-n. De én mint totál kezdő, örülök, h egyáltalán csatolni tudtam fstab-ban a kérdéses particiomat. A chown hátha segít abban, h írni is tudjak rá, csak várom rá még a választ valakitől.

    Egyébként csak ismétlem, hogy nem haragszom senkire, arra az egy-két illetőre sem, ezt már korábban is elmondtam. Csak hát nem volt korrekt, amit egész junius hónapban művelt az az egyvalaki ellenem, és továbbra se fogom szó nélkül hagyni, ha valaki igazságtalan, kötözködő. Ahogyan mások érdekében is szót emeltem már, ha láttam, hogy X beleköt Y-ba, ok nélkül. Tudja, akiről szó van... Ennyit erről, elnézést a mod-októl, h erre kitértem, csak jelezni szeretném evel az illetőnek, hogy nem muszáj körülményesen, kerulgetve reagálnia, ha úgy gondolja; ha mégis így szeretne, avval sincs gondom.

  • mzx

    senior tag

    válasz Jester01 #27783 üzenetére

    sudo chown felhasználó /media/ahovacsatolom
    -> itt a felhasználó az az sdaX ?

    max4o4:
    próbáltam én nyomogatva a shift-et, majd ráköv.boot-nál meg lent tartva, de csak annyi hatása, hogy megjelenik egy felirat:
    F1 - resume
    F2 - setup (bios)

    Azóta sajnos ha reboot-olok, hibát ír ki, hogy valami dirve "A" -t nem talál, és ujra felajánlja az F1, F2-t... :( Nem tudom, miféle hiba keletkezett?

    Amit a 27784-nél írsz, nem értem... Miért és hova szerkesszem be ezeket?
    Nekem csak az kell, h lehetőségem legyen Lubuntu-t csökkentett módban is inditani, amikor csak szeretném.

    Köszi mindenkinek a segítséget. Egyelőre még nem tudom a kettő kérdésemre a megoldást, de érzem, h alakul. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz BoB #27779 üzenetére

    Ezt mind írjam az fstab-ba?
    Egyébként Pirk javaslatára beraktam az rw-t, de reboot után látom ,h ez kevés... amiket sorolsz, mind írjam a defaults után, vesszővel elválasztva? vagy mennyi ezekből ami muszáj? A lényeg nekem, h általános használatra kell a particio, adattárolásra. Jelenleg még mindig nem enged ráirni...

  • mzx

    senior tag

    válasz CPT.Pirk #27777 üzenetére

    FSTAB:
    Köszi, mindjárt átírom az fstab-ot. :)
    GRUB:
    Lehet h van rajta grub, de nem jelenik meg csökkentett mód választó. Utóbbi hogyan érhető el? Akkor boot-oltak korábban nálam "ilyen választó" képernyővel a linuxaim (a Lubi is), ha volt windows is telepitve. De most csak ezt az egy boot-olható oprendszert (lubuntu) raktam fel arra a gépre, és semmiféle csökkentett mód / normál mód választó menü nincs, boot-olás során...

  • mzx

    senior tag

    Most fogok utánanézni egy számomra újabb dolognak: még sose raktam fel grub -ot. Azért kellene, hogy tudjak Lubi boot előtt választani a csökkentett mód és a normál között. Vagy ehhez nem kell grub egyébként?

    A tegnapi problémát elkezdtem megoldani, eddig félsiker. Ugyanis fstab-ban csatoltam, de még mindig nem írható a particio (kicsillagoztam az uuid számot) :
    UUID=************** /media/ahovacsatolom ext4 defaults 0 0
    Ötlet? Hibás az fstab sorom?

    (#27744) lionhearted és (#27746) N0zer0:
    Köszi nektek is a kieg-t. Egyébként végülis 2%-a a teljes particio kapacitasnak, hogy jobban megneztem. Amiatt, h megbizonyosodjak, tuti nem "maradványról" van-e szó, mindenesetre max4o4 tanácsát megfogadtam és leformáztam fat32-re, az is egyébként lecsípett néhány MB-t. Utána visszaformáztam ext4-re, és ujra ugyanannyit, a 2%-nyi helyet csípett le. Ez nekem tanulságos, mert így a gyakorlatban látom, mi a következménye a formázásnak.

    (#27742) Tonyk és (#27745) teleahocipöm:
    Mégiscsak jófelé kapiskáltam annak ellenére, h sose láttam még notit belülről, ugyanis a csatlakozást gyanítottam problémásnak "teleahocipőm" kolléga problémája esetén; az ő reagálását most olvasom, h a szerelők a szaküzletben megállapították a notijában a dvd eszköz csatlakozási hibáját. Ettől függetlenül elfogadom a helyesbítést, hogy a notik nem "madzagolhatóak".

    (#27745) teleahocipöm és (#27751) max4o4:
    Sentinel, linux alatt? Lehet h ebben is elég tájékozatlan vagyok, de erre még nem figyeltem fel... Avagy wine alá raktad fel, "telea" kolléga?
    Max4o4 -nak jelzem ,h sajna nem értem, amit itt írsz... Eleve nincs a synaptic-ban a Lubuntu-m alatt sentinel. Keressek rá gugliban, milyen tárolóban található, azt rakjam fel, és onnan elég telepítenem? De minek jogot adni akkor neki? Nem értem... Biztos jót írsz, de én nagyon kezdő vagyok még mindig...

    _____________________________________

    (#27745) teleahocipöm:
    Figyi, a terminálhasználat legalább minimális szinten muszáj egy linuxosnak, én amondó vagyok. Nagyon hasznos tud lenni, leegyszerüsít olykor egyes megoldásokat, sőt, van, ami nálam gui-ból hibádzott, míg ugyanazt terminálból sikerrel lefutott.

    A múlt hónapban hdd ellenőrzésre ajánlották nekem itt többen is a smartmontools -t, illetve előzőleg felfedeztem magamnak és megerősítettek abban ,h az jó lesz.

    Ezt találtam, ez alapján csinálom:
    (sudo -t mindegyik elé írj! Az "sda" értelemszerűen behelyettesítendő, ha mást tesztelsz.)

    Telepítés:
    apt-get install smartmontools
    Ha kész, akkor a legalapvetőbb parancsok:

    1.)
    smartctl -i /dev/sda
    ->
    ...
    SMART support is: Enabled
    ...SMART support is: sor, ahol Enabled kell álljon, Ha ez nem így volna, adjuk ki a smartctl -s on <eszközfájl> parancsot a SMART bekapcsolásához.

    2.)
    (-H: egy "jó a diszk vagy sem" üzenetet kapunk. A SMART overall-health self-assessment test result: után PASSED kell álljon, máskülönben el is kezdhetjük lementeni az adatokat és cserediszket kell beépítenünk a haldokló HDD helyébe)
    smartctl -H /dev/sda
    "test result" után PASSED kell álljon, máskülönben el is kezdhetjük lementeni az adatokat és cserediszket kell beépítenünk a haldokló HDD helyébe.

    3.)
    smartctl -A /dev/sda
    ---KÜLÖNÖSEN FONTOSAK:
    194 Temperature_Celsius <- nem feltétlen jelzi ki, inkább csak ha kb 35 celsius feletti.
    195 Hardware_ECC_Recovered <- nem feltétlen jelzi ki, inkább csak ha eléggé problémás; párezres adat kisebb hibára utal, afelett komoly lehet a baja.

    4.)
    (-l error: a hibanapló tartalmát listázza az opció. Itt optimális esetben a No Errors Logged áll, azonban néhány bejegyzés még nem feltétlenül jelent nagy problémát, visszatérő üzenetekre azonban figyeljünk.)
    smartctl -l error /dev/sda

  • mzx

    senior tag

    válasz Tonyk #27742 üzenetére

    Oké, akkor megint a sejtésem bizonyult igaznak. Csak most azt sejtettem, h tévedek.
    ___________________________________________

    Sorry a dvd kapcsán, "teleahocipőm" user. Vedd a dvd-s bekezdésemet tárgytalannak.

  • mzx

    senior tag

    válasz teleahocipöm #27737 üzenetére

    DVDíró: nem tudom, notiknál hogyan van, "madzagolható-e" belül, vagy "egybevalami", mert sose használtam. Ezért csak óvatos a felvetésem: lehet, h csak nem jó helyre volt bekötve, és ezért akadályozta a hdd-t?

    HDDhiba: nekem a múlt hónapban többen is javasoltak hdd tesztelő progikat. Első ránézésre is lejönnek a nagyon feltűnő hibák, szóval nyilván még nem értek hozzá, csak nagyon alap szinten felfogom, ha túl nagy a baj. Legalább 2 hónapja olvaslak, mert te is Lubis vagy, és sok hasonló gondod van, nekem is a múlt hónapban volt az első tudatos szembesülésem avval, hogy nem "örökéletű" egy merevlemez. Használsz hdd vizsgáló app-ot? Egy csomó felesleges kínlódástól előre megkímélheti az embert, ha felfigyel, hogy nagy gondot jelez. Ha sejthető, h kicsi a gond, akkor meg elnagyoltan megtippelhető , h érdemes-e használni, mert hónapokat kibír-e még, akár éveket.

    (#27739) max4o4
    Ez jól hangzik! Köszi. Ezt próbálom ki holnap elsőként!

  • mzx

    senior tag

    válasz N0zer0 #27733 üzenetére

    Olyan harmincgiga partíció...
    (#27735) max4o4:
    Pár száz MB az a plusz, amit jelez a gparted. Tehát kb 1%. Egyébként 5%-t sokallanám. 50GB kéne ext4-nek mondjuk egy terás partíción? Az brutál lenne.... Bár én ezt nem tudhatom, csak csodálkozom.

    Köszönöm nektek az infókat. :) A lényeg, h ezek szerint természetesen létrejött dologról van szó, a pár száz mega "személyében". Rendicsek. holnap bele tudok nyúlni a gépbe, fstab, aztán kiderül úgyis, mit rejt az a többlet. ;) Vagy nem...

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #27731 üzenetére

    Szerk.idő lejárt... de még annyit erre:
    (#27729) max4o4 -ra további reagálásom:

    "Álalad felpakolt adatok amik formázás után is ott maradnak?"

    Használtan került hozzám a vinyó. Szóval az se kizárt, h másvalaki anyaga. Lehet h ezért több száz MB?

    Ugyanis a kövképp jártam el: a használt vinyót nem formáztam eleve, hanem Lubit toltam rá, azonban mivel nem ajánlott fel egyéb célra való csatolási pontot, hagytam magában az adatoknak szánt részt a vinyón, azaz nem particionáltam egy jó részét. Gyökérnek és home-nak particionáltam, meg swap-nak. Az előbbi kettőt ugyebár bejelöli formázandónak install előtt a Lubi, a swap meg jóval kisebb helyet foglal el nálam. A maradék a nagyobb rész, több giga, amit nem pariticionáltam installnál, így nem is formáztam akkor még. Sikeres install után gparteddel formáztam a maradék részt tehát.

    Azért írtam meg ezt részletesen, hátha itt rejlik az oka a sok száz megának(?), hátha ebből kikövetkeztetitek. Én csak sejtem, h az előző tulaj file-jai az oka. Na de a gparted azt miért hagyná meg, ha egyszer avval utólag megformáztam...?

  • mzx

    senior tag

    válasz Vladi #27728 üzenetére

    Most látom, h itt is írtál, itt nekem. Észre se vettem, mert az offtopic -kal kezdtem, hogy visszanéztem most; tök véletlen, h ott most rád reagáltam. Pontosabban szinkronicitás. :U

    Hát erről beszélek: hogy jó felé kapiskálok-e az fstab tekintetében? Köszi a megerősítést. :) Holnapig előveszem a másik gépet, és beírok egy fstab sort. :) (Biztonytalan voltam az fstab sejtésemet illetően.)

    (#27729) max4o4:
    Köszi, Vladi szerint jól sejtem a megoldást. Ha mégse hoznám össze holnapig, akkor szólok. Köszi amúgy a szándékod. ;)

    Mindkettőtöknek:
    Viszont amit tényleg nem értek, miért több száz MegaByte-ot jelez a gparted?? Nem túl sok az? :F A Nautilus semmit nem lát rajta, csak hogy tök üres, teljesen kihasználhatónak jelzi a kapacitását; épp csak egy LOST&FOUND mappa került rá, a gparted-es formázást követően - de a gparted miféle több száz MB-t ot lát, ez az, ami homály nekem... :S Értelek, Vladi, h ext4 miatt valamicskét rárak, de ennyit...?

    Valszeg csak holnap nyúlok ahhoz a géphez, ami a kérdéses, szal' nincs előttem.

  • mzx

    senior tag

    Tuti valami nüansznyi dolgon csúszok el: tudja valaki, miért nem írható a gparted által ext4-re formázott partícióm Lubiban? (Szépen csatolta a Nautilus pedig.) És hogy miért jelzi ki azt az X MB-nyi adathalmazt, ami formázás előtt rajta volt? Most akkor leformázta, vagy nem? (Gparted szerint igen.) Jó lenne, ha nem jelezné ki, hogy rajta van... felülírható egyáltalán? Vagy hogyan tűntethető el a leformázott X MB file tömeg? Lehet, hogy fstab-ban kéne csatolnom, h oké legyen? Köszi előre is

  • mzx

    senior tag

    válasz philoxenia #27238 üzenetére

    Uram, Ön mint nem részrehajló tisztelt úriember,
    bátorkodom jelezni, hogy nem én kezdtem, tehát másokat is szíveskedjék rendreutasítani nyilvánosan, akik szintén nem szakmai jelleggel írnak ide. Előre is köszönöm, ha egyenlően áll mindannyiónkhoz
    Egy cinikus, provokátor fórumtagot ebbéli hozzáállása miatt megkértem szépen pár hónapja, h hagyjon fel cinizmusával. Ez után rámszállt, először ő volt, aki először itt nem csupán szakmai jelleggel eszközölt hozzászólásokat, hanem alaptalan módon beszólogatott itt nekem, az előbb emmlített okokból (azon okból tehát, hogy szépen megkértem, hogy nem offoljon beszólásaival: se másokat, se engem ne kritizáljon alaptalanul.)

    Köszönöm szíves és tisztelt figyelmét.

    Mzx

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #27007 üzenetére

    Példát vehetnél rólam, és bevállalhatnád te is itt a hibáidat, melyek elől folyton kitértél. Infantilis módon egyre csak "visszadobtad a ladbát" megalapoozott kritikáimra. Én itt felvállaltam, h észrevettem: nem megfelelő topicba írtam az egyik kérdésem, mint látod.

    Pár hónapja javasoltam, h korrekt módon közeledj másokhoz minden esetben; mellőzd , kérlek, hogy (időnként) cinikus, lezekezelő hangnemben reagálsz többekre!, megalapozatlanul. (Nem a humoroddal van baj.) Mivel ez a jelzésem már akkoriban se tetszett neked, elkeztél alaptalan jelzőkkel lekezelni egem is onnantól...
    Ha jogos kritikát kapsz, gondolkozz el rajta, ne pedig kitérj előle, a másikra mutogatva ok nélkül, csak mert kritikát kaptál.
    Ezen felül provokatőr hozzáállásoddal most megkérlek, szintén hagyj fel! Felbujtó hatása van ráadásul, a hozzád hasonlókra hatsz ezzel.

    Ha bárki itt ócsárol engem, jogom van nekem is itt reagálnom rá - én mindig kulturált hangnemben tettem és tartom magam ehhez (nem úgy, mint egyesek). Ráadásul én kizárólag önvlédelmi okokból (olykor részben mások védelmében is).

    Felőlem privátban is megteheti az illető, ha kritikát szeretne közölni rólam - amennyiban van alapja, mindig szívesen fogadom.

    Azonban az alaptalan kötözködéseket kéretik mellőzni annak, aki hajlamos rá, meg a sunyi érdek-részrehajlást is mellőzni! A többség itt példamutató, és korrekt, legalábbis egyelőre ezt tapasztalom. Aki viszont nem felnőtt hozzáállású, az mit keres itt...? (Csak mert jól ért a számtechez az olyan nagykorú illető, az még nem jogosítja fel, h részt vegyen a felnőttek életében.)

    SZERK: mint látom, egyesek még büszkék is infantilizmusukra... (Legalább Uby-n ilyet nem tapasztaltam eddig.)

  • mzx

    senior tag

    válasz CPT.Pirk #26974 üzenetére

    A lemezírás itt valóban off volt, én bevállalom, AMIKOR hibázom. EZ ESETBEN hibáztam.
    Sorry, lemezírásról legközelebb az oftoipic-ban, vagy más, hozzáillőben fogok írni / kérdést feltenni.

    Viszont aki itt off-ol, értelmeszerűen ha nekem szól, itt fogok visszaoff-olni.

    Nemrégiben valaki másik topicra hivatkozott, ezért h ne legyen keveredés, én is a másik topicból utaltam az egyikre, azon esetben.

    Köszi, Pirk a helyreigazítást. Ez esetben jogos a kiigazítás. :) (Más, bizonyos esetekben nem volt jogos felém, de az nyilván nem neked szól, mivel azon esetekben nem te voltál, aki véleményezett).

  • mzx

    senior tag

    válasz Lathronos #26968 üzenetére

    + (#26967) ubyegon2:
    ( + (#26929) Tonyk: )

    Nem azért mondom, de ponthogy ti képzelődtök. Olyat képzeltek a beírásaim mögé, ami nincs is ott.
    Úgy fogalmaztok, mintha nem lenne természetes, h mielőtt valaki életében először elkezd használni valamit, előtte megérdeklődi a hibalehetőségeit is, h mire kell ügyelnie...

    A hdd meg még mindig rejtély, miért ment tönkre és az is ,h amint áttettem a Celeronba, rögtön azon is meghalt a hdd. Sose volt hdd gondom korábban évekig, 10-15 éves hdd-m vannak pedig... Most meg... Fene tudja, mitől, de ti sem tudtatok biztos választ erre.

    Ez a hozzáállásotok viszont részetekről már kötöszködés. Csak mert valaki kérdez, még nem ok visszaélnetek evvel. Jó szándékkal vagyok , elvárom mástól is.

    Persze lehet duzzognotok, meg akár további segítségnyújtást megvonni (ami infantilis döntés lenne, csupán ilyen miatt). Van, ahol túlnyomórészt én segítek, és nem mások nekem. Ha XY segít valakinek, nem ok, hogy lekezeljék azt a személyt, akinek segítenek...

    Ha valaki megalapozott kiritkát mond, mint én Uby-nak, az se ok, hogy alaptalan módon, öncélú visszavágásból kötöszködjenek velem - ezt gyerekes dolognak tartom. A kritikai önvédelem viszont jogos és szükséges. Nem fogom hagyni, hogy Uby önellentmondások sorának adjon hangot. És nem is hagytam eddig sem. Nem sértődötségből, hanem mert így logikus. Haragudni meg továbbra sem haragszom senkire.

  • mzx

    senior tag

    válasz Apollyon #26964 üzenetére

    Köszi a választ. Csak érdeklődöm, mielőtt végre kapok rw-s cd-t a boltban. Ráadásul úgy fest, nincs hova írni semmiféle linux iso-t, ahova értelme lenne... :(

  • mzx

    senior tag

    válasz Vladi #26928 üzenetére

    (#26934) Lathronos -nak is:

    Köszi a választ nektek. :)

    ________________________________

    Új kérdésem: Ha egy wr cd írásnál elmegy az áram, menthető a lemez? Pl ha utána letörlöm, újra felhasználható?

    (Minimum-maximum. Mikor hogy' ;) )

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #26925 üzenetére

    Nah kérem, Uby vita részemről lezárva, bár kivétel erősíti a szabályt, és elolvasom majd, ha az amúgy nagyon is segítőkész Uby kolléga esetleg reagálna még az előző hsz-emre. De javaslom, EZT az "félreolvastál" témát ne ragozzuk tovább, viszont olyan szinten hasznosnak láttam, amennyire EDDIG a pontig belementünk. :) De ennyi elegendő volt, sztem.

    Hálásan köszönöm mindenki eddigi és leendő segítségét, Uby az egyik, akinek különösen.

    Tisztelettel van két új kérdésem, még guglizni fogok rá ismét, de eddig nem akadtam egyértelmű válaszra ezek terén. Az elmúlt problémáimmal összefügg e kettő. Az elsőt már fel is tettem korábban, de azt még a legutóbbi problémiám feszegetésének legelején, úgy két hete, és még épp csak halvány felvetést jeleztek nekem:

    Erősen gyanakszom, h a régi (picit amúgy is kijelzőjén sérült) lcd monitorom (is) lehetett oka a vinyóm halálának. Amikor elkezdett bug-os lenni azon a hdd-n a linux (eleinte tényleg csak kisebb hibák mutatkoztak), épp akkoriban tettem a gépház közelébe ezt a monitoromat. Úgy 10 cm-re kb. Lehet h hozzájárult a hdd meghibásodásához? Nem rá, hanem mellé tettem. Mágnesesen bezavarhatott?

    A másik kérdésem: a fizikához alap szinten se értek, bocsi mindenkitől a láma kérdésemért, de a hdd -k (belseje) tartalmaz kondenzált elektromosságot? Azaz szétszerelhetem a hibás hdd-t anélkül, h elzsibbasztana , vagy megvágna az áram? (Ld pl: a napokban a tápkábel kóborárama megcsípett.)

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26899 üzenetére

    " Ha egy leírás a logikának teljesen ellentmond, akkor azzal én nem tudok mit kezdeni, akármit is írnak egy hibáról, ha a küszöbérték 100 és a hibaszám 222 millió, akkor nekem hiába írják, hogy ez normális"

    Továbbra is azt tudom mondani, h egyes, bizonyos, alapvető pontokat nem figyelsz meg rendesen a soraimban. Legalább kétszer írtam -visszaolvashatod-, hogy a leírás NEM a milliós hibára utaló teszt sorra utalt mint rendben levő. Hanem a 197 és 198 kapcsán utalt arra h rendben levő, és nem először emlékeztetlek arra h CSAK e két sorszámra hivatkoztál ELEINTE, de a leírás szerint NEM jelez hibát nálam e két sor. EKKOR teljesen logikusan megjegyeztem ,h vagy te tévedsz EBBEN, vagy az általam linkelt weboldal. Csak KÉSŐBB említetted csak a 195-t. Evvel már -mint olvashattad legutóbbi, rád reagáló hsz-emben- egyet értettem, és ABBAN szerepel a sok milliós hiba.

    Többször nem ismétlem el, miket olvastál félre kétszer is a hsz-eimből - a fentiekben is olvashatod a részleteket immár harmadszor.
    Értékelem, h sokat segítesz nekem, de ha nem figyelsz egyes alapvető mondataimra, és kritizálsz engem emiatt (tehát alap nélkül), az megnehezíti a segítségnyújtásodat, nyilvánvalóan.

    "...de meghalt a vinyó az egyikben"
    "végre már beláttuk"

    Ha figyeltél volna, már rég beláttam, és rég nem ez volt a kérdéseim sora, hanem az, h érteni szeretném, mit mire mondasz a tesztben, és mit mire mond a linkelt weboldal.

    Ezeket csak mellékesen:

    "itt a fórumon a HDS topic"

    Egyébként, mint láthatod, tegnap előtt este, amikor ajánlottad, feltettem ott is azt a kérdésemet. Egyelőre még nem reagáltak rá.

    "Ezeket az extrém eseteket próbáltam kifelejteni, mert mzx kollégánk azért elég körültekintőnek mondható és most tényleg finoman fogalmaztam!"

    Általánosságban vetem fel (ezt már NEM neked, Uby kolléga) : sztem abból kellene kiindulnia ilynkor egy válasznak, hogy első körben feltételezi, hogy az illető olyan hibát követhetett el, ami könnyebben előfordulhat - pl nem azt a PATA kábelt dugtam a hdd-re, amit kellett volna, mert, mondjuk a másik hdd-re kellett volna dugni; vagy a most már harmadszor általam emlegetett tápkábel; mert abból, a gépházamban van hat darab! Hogy melyiket melyik hdd-be, cd-romba kell dugni, akkár össze is cserélhettem... Már ha nem mindegy, melyiket melyikbe kell. (Ezt is kérdeztem: mindegy-e; bár egyébként még nem jött rá válasz, de ez most mellékes.) Ennek ellenére volt ,aki felvetette, h netán fordítva ráerőltettem valamire a patát... ehelyett inkább feltételezni kéne ,h azért nem itt szúrom el a dolgot, hanem a sorrenden netán... Értsétek így: mit melyikbe. És nem azt h mit hogyan dugok bele... Az is meredek voot, amikor itt vki megyjegyezte, netán fogalmam sincs, milyen tipusú (dhcp) netem van... Nos ,attól még, hogy tisztában vagyok nem csak a jelen képességeimmel, de a hiányosságaimmal is, még nem jelnti azt, h totál kezdő vagyok, aki még kb. azt se tudja, ho la Power gomb... Mondom, ezen off rész már NEM neked szól, Uby.

    Ubyegon - előző hsz:

    "Ha egy gépre már az x. disztró sem akar felmenni ill. működni rendesen, akkor a hibát nem szoftveres, hanem hardveres oldalon kell keresni!"

    Ezt mondtam én már az elején az én problémám kapcsán, a korábbi kapcsán is ,h lehet hardveres eredetű is az adott probléma oka... de te csak kritizáltad -pl korábban- a Mint9-et, csak mert régi verzió és valami apró bug-ot tapasztaltam benne (amit ráadásul meg is oldottam aztán). A Lububntu -val sincs sok gond, inkább csak az ablakkezelése bug-os egy picit itt-ott, meg máshol egy icipicit, bár a Mint9 jobb, viszont ey PEntium 3-on túl lassú a LinuxMint.

    Hozzáteszem, azt elismerem, h te az elsők között voltál itt, aki belátta, h jól teszem, hogy én a hardvern is agyalok mint lehetséges hibaforrás.

    De volt már olyan eset is , régebben és más topicban, h a hardveremet temették első körben (fel se vetve a szoftverhibát), én meg mondtam, h valami hasonló korábbi esetben rendbe tettem már szoftveresen, csak nem pont ugyanez volt a baj... de csak erősködtek egysek, hogy "bizony hardverhiba". Mire rájöttem magamtól, hogyan tudom szofveresem helyrerakni (az pl nem hdd esete volt).

    Konkluzio: szokásomhoz híven érdemes először elméletben és sokoldalúan (szftver-e, hardver-e, azon belül mik a lehetséges okok) körbejárni az adott problémát. Utána lehet egyenként ,ahogy te is szoktad. ;) Azaz nem szofisztikáltan fogalmazok, hanem megírni szoktam racionálisan az elképzeléseimet és kérdéseimet: először a nagy egész felől közelítve, azt lehetséges részeire bontva, majd egyenként sorra véve immár a a gyakorlatban is, megfelelő prioritás szerint.

  • mzx

    senior tag

    válasz Lathronos #26896 üzenetére

    Látod, csak marhultam az előbb a kalapács dologgal. ;) Szavadon foglak, ha el lehet viccelni. ;) A problémákon azonban nem viccelődöm lehetőleg (kivéve olykor a sajátomon). Bár sajnos néha kicsúszott egy-egy hülye poén a klavimon már itt, amikor valakit rágott a gond... de gyorsan vissza is szívtam, nem rosszból írtam olyankor sem.

    (#26897) teleahocipöm:
    Tipp: a rendszer set nem magyar bill-kiosztás, míg a szövszerk az.

  • mzx

    senior tag

    válasz Lathronos #26894 üzenetére

    Én meg a napokban gyakorta használtam ezt a szót itt... talán látens nőhiányom van... :D Freud forog a sírjában... :D De azé' remélem, nem az asszonyon kísérletezel kalapácsal? :P Nyugi, elhiszem, h te se vagy szado-mazo. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz teleahocipöm #26890 üzenetére

    Csak félig-meddig figyeltem a problémáidat a napokban, és a Lubuntu-ra kaptam fel a fejem, mivel nekem is az halt meg, de mára egyértelmű lett, h a hardverem (hdd) miatt. Engem kezdenek meggyőzni az LXDE felületű Debian-ról, mivel a Debian stabil, az ubuntu család alapja. És mivel LXDE felülettel is lehet telepíteni, ezért gondolkodom régi gépemre Debian-on. Igaz, most már csak a másik régi gépremre. (Eredetileg két régi pc-mre terveztem, de meghalt a vinyó az egyikben.)

    (#26888) ubyegon2:
    Fordítva bedugástól ne aggódjatok. Ennyire azért nem vagyok bénuci. ;) A P1, P2, stb tápkébelekre gyanakszom még mindig... de csak tipp.

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26880 üzenetére

    Te nem figyelsz, nem én. :D
    Azt írod:
    "Mivel Te figyelsz, így feleslegesen írom le, hogy hol írtam le nemrég a hibák sorait!
    (#26869) ubyegon2 utolsó két sora, azaz 197.,198. sor a weak/bad sector mennyisége"

    HOLOTT reagáltam, ezt: (#26879) mzx
    Ehhez a hsz-emhez mit szólsz? Tanulni szertnék ebből, mert vagy te tévedsz, vagy a link írója.
    A te smart értékeidnél is a VALUE nagyobb, mint a THRESH, akár az enyémnél. Ezt akarom érteni, h csak ennyi szempont számít ennél? Hiszen érteni csak az alapján tudom, amit a linken írnak, meg amit te írsz, és azok egyelőre ellentmondanak egymásnak! :)

    Hohó! Mint idézted, te először csak a 197 és 198 ról tettél említést! És az még mindig ellentétes következtetéső a soraidból, mint a link írójánál!
    (A 195-öt mint konkrét sorszámot csak most említed! Na azt már értem! A 195-öt. Az oké. De azt eddig nem írtad, h a 195 is. Csak h 22 milliot emlegetted.. de mit tudtam én ,h a 195-ös sorsnál van az a valami 22 millio... az adattengerből honnan tudtam volna, ha egyszer először csak a 197 és 198 -t említetted...?)
    "Javallom keresd meg a linkelt HDS topicot, ők értenek hozzá!"
    MOST, HOGY A 195-t végre említetted, így már tudom MOSTANTÓL, h miért a 3-asPNG-t mutassam azon topic-osoknak. Egyébként tengap javallottad a hdd topic-ot, oda is irtam! _Igazán megfogadom a tanácsaidat! Csak hát szeretm érteni, ami eltér a szavaidból, másokhoz képest! Ez csak nem baj? ;) hiszen ez azt jelenti ,h vagy te tévedsz, vagy a másik illető. Ki kellé derítenem, melyikőtök, máskulonben nem fogom tudni a helyes választ. :) Logikus. ;) Ebből következően nem vagy tévedhetetlen! Ami ne mis gond... cska az a gond, h tévedhetetlennek hiszed magad, ha egyszer úgy fogalmazol, h MINDENT meg kéne fogadja ka szavaidból. Annál én kritkusabban gondolkodó vagyok! ;) Lásd: az előző okfejtésem - olykor más szaértő ellentmond neked. ;) Elolvasok mindent, azt is , ha éppenséggel te és aegy másik szaki ellentéteset ír. :) Mindenból hajlamos vagyok okulni, tanulni. :) Legalább is azon vagyok...

    "Arra se emlékszem, hogy reggel melyik disztróról bootoltam be"
    Ehhez a következő hozzáfűzni valóm van - elírásomat javítva idézem magamat:
    "Nem az a baj, ha nem figyel valaki, hanem ha olyan megállapítást tesz, ami téves amiatt, mert nem figyelt. Nem kötelező figyelni, de akkor bírálni se AZT, amire nem figyelt az illető. Így korrekt."

    "Bocs a rossz kommunikációért, de finoman szólva 100 felé vagyok forgácsolódva és így próbálok fókuszálni erre a problémakörre is! 10 óra meló után és asszony meg nyekereg, hogy vele is gépen keresztül fogok- e kommunikálni, ha egyáltalán. "

    Mondom, mindettől függetlenül nagyon értékelem ,h segítesz nekem és többnyire sikeresen! :) Részvétem, hogy többen terhelnek téged... Egyébként meg nekem is vannak kommunikációs hibáim, lásd pl szómenéseim ;) , de azért próbálkozom az ideális felé, amiben cska tudok, én is. :) A türelmedet értékelem. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz Lathronos #26881 üzenetére

    Elképzelhető áramingadozás. Nem tudom, köze van-e ahhoz ,hogy több, mint 10 éven át földeletlen volt a szobai konnektorom, és éveken át használtam azt a P3 pc-t ilyen fali konnektorral. Néhány hónapja földelve lett. Én is gondoltam már erre, h netán ez lehet az (egyik) problémaforrás, és örülök, h más is gondol rá, jelen esetben te, ezért elgondolkodtató, talán lehet ebben valami, hamár kettőnkben ez felmerült. :) Mármint az, hogy vagy áramingadozásról lehet szó, vagy a korábbi, sok éves földeletlen konnektornak volt rossz hatása, avagy e kettő netán össze is függ egymással - ezt nem tudom, nem értek hozzá, csak felvetődött már bennem is ilyesmi.

    Egyébként okozhat áramingadozást, hogy a garázsban ipari áram van, más helyiségben nem? Valamint a szobámban idén végre földelve lett a konnektor, de előtte évekig nem volt, valamint egyes szobákban továbbra sincs földelve a fali konnektor - ezek együttese okozhat áramingadozást?

    "A HDD-t nem tudod fordított polaritással bekötni, mert a tápkábel szándékosan csak egyféleképpen csatlakoztatható. Tehát nem ebben keresendő a hiba. "

    Kereshető ebben is, mivel volt már, hogy nem érzékelte a bios sem azt a vinyót, csak a másik hdd-t, mert a grub szempontjából fordítva volt a master és a slave. Azt nem tudom, h ez csupán a grub-bal összefüggésben volt-e gond, vagy pl a hdd forrósodásával is összefügghet, vagy más gonddal (ami tönkre tehette.) Bár évekig azonos módon voltak bekötve, a grub-ot se módosítottam évekig, és mindkettő oké volt. De lehetett egyetlen rossz átkötés részemről, ezen morfondírozok; ugyanis idén módosítottam először a kábel bekötést, és a jumperelést, de épp amiatt, mert egyszer csak nem boot-olt a linux.

    Tegnap Syl-ben felvetődött, nagyon is reálisan, hogy netán nem megfelelően választom ki a master-t, me a slave-taz IDE / PATA kábeleknél; pontosabban szóba került, hogy általában a master: az a szalag végén van. (Egyébként pont, mielőt tírta, máshol ráakadtam neten, és örültem ,h Syl megerősítette. :) ) Eddig oké is. Csak belegondoltam, netán pl a tápkábelek közül nem jót dugok-e a hdd-kre, optikai olvasókra. Vannak ilyen P1, P2 satöbbi sorszámú táp kábelek, melyeket ezen adattárolókba kell dugni. Hátha nem jót dugtam nem megfelelőbe....

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26869 üzenetére

    KIEG 2.:

    197, 198 sorok, a 3. png-n:

    IDÉZEM:
    "...a lényeg, hogy a WHEN_FAIL mezőben ne álljon semmi egy kötőjelen kívül. Az egyes attribútum-mutatókat egy bájton tárolják, így 0 és 255 közötti értéket vehetnek fel. Magát az értéket a VALUE mező tartalmazza. Ezt csak a threshold ismeretében tudjuk elemezni, melyet a TRESH oszlop tartalmaz - ennél nagyobb érték a VALUE mezőben azt jelenti, hogy az ADOTT vizsgálat NEM TALÁLT HIBÁT."

    Na tehát itt utal rá, hogy nincs hiba abban, AMIBEN hibát látsz. Biztosan halott a vinyóm, ahogy mondod, de ezek szerint vagy arról van szó, hogy más téren van a gond vele, és akkor a linkbeli weboldal írójának van igaza, vagy neked van igazad. Nah itt az ellentmondás: nem tudom, melyőtöknek van igaza KONKRÉTAN E PONTON. :) Mivel érteni szeretném. :) (Nem kötöszködni.)

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #26874 üzenetére

    Az összes elírásomat már nem jaíthattam, csak egy részét, mert lejárt a SZERK. IDŐM.
    KIEG: azért írtam "szofisztikáltan" azt a mondatom, mert még mindig nem tudom (egyébként kérdeztem korábbi napokban is itt), hogy netán attól nem működik -e a vinyó jól, mert esetleg rosszul kötöttem be azt, v mást a pc-mben. Pl hátha attól forrósodott fel. Ezt azért lenne jó tudnom, mert akkor hiba lenne egy vadi új hdd-t bekötönöm, ugyanolyan rosszul. Már ha rosszul kötöttem be... Szóval nem véletlen fogalmazok többnyire úgy, ahogyan, és nem véletlen kérdezek rá valamire többször is. ;) Ettől függetlenül nagyon sok segítséget kaptam és kapok tőletek, tényleg hálásan köszönöm. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26869 üzenetére

    "Azt írtad, hogy meg szoktad fogadni a tanácsaimat, de én 3 dolgot írtam le, abban nem volt újabb tesztelgetés!"

    Az újabb smartmontools parancs kiadás még az előtt történt általam, hogy post-oltad volna, mely 3 dolgot javaslod. Én csupán utólag megírtam itt, hogy mit jelzett arra. Tehát nem cselekedtem ellentétesen avval, amiket javasoltál. Azóta meg kikapcsoltam azt a pc-t.

    "A fontos fájlok mentése alatt nem különböző pótolható mp3- ra gondoltam!!!"

    Egyrészt azt az mp3 file-t szintén még az előtt másoltam pendrive-ra, h a fontos file-ok mentését javasoltad (esetlegesen). Másrészt meg hogy pendrive-ra másoltam egy db mp3 file-t, nem archiválás céljából tettem, hanem hogy keressek egy, pár megás file-t, megtapasztalni: engedi-e másolni a rendszer arról a hdd-ról. Ezáltal leteszteltem, hogy engedte. Utána ismét találomra kerestem valamit, azt már nem engedte. Mint írtam. És mondom, mindezt még a vonatkozó tanácsaidat megelőzőleg tettem, de utólag beszámoltam róla nektek.

    A nagyon fontos file-okat még akkoriban archiváltam, amikor létrehoztam rajta. Múlt héten itt ecseteltem, hogy (emiatt) nincs túl fontos file róla, szerencsére - ezek szerint nem figyeltél. Nem az a baj, hane mfigyel valaki, hanem ha olyan megállapítást tesz, ami téves amiatt, mertne mfigyelt. NEm kötelező figyelni, de akkor bírálni se AZT, amire ne mfigyelt az illető. Így korrekt. És múlt héten hozzátettem, hogy ha nem gond, archiválni próbálom az egyéb file-okat. Most megírtad, h szerinted kockázatos a pc más alkatrészeire nézve, és innentől eszerint járok el - mielőtt ezt megfogalmaztad, már logoult-oltam a rendszert rajta, saját elhatározásomból.

    "A smartcontrol- os linkben írták, hogy 220 millió olvasási hibával még nyugodtan tesztelgesd, mert az még nem olyan sok?"

    Megint nem figyeltél, mit írok. Értékelem, h segítesz, de nem hagyom, hogy kivetítsd rá ma saját hibádat. Erre nem először utalok. Nem bántásból teszem és nem sértődöttségból, hanem mert megfelelőnek vélem tisztázni a dolgokat. :) Na szóval, azt írtam ma itt, az előbb, hogy a smartmontools linkben arról írtak ,hogy -idézem-

    " ha ilyesmit detektál, akkor oké, tehát ha végig "-" szerepel a "WHEN FAILED" alatt, akkor az jó jel!
    Komolyan érdekel, h nálad milyen teszeredmény jön ki
    smartctl -A /dev/sda
    parancsra."

    Nyilván logikus, hogy önmagában véve jó jel ez. Tehát attól még ,hog ez a parancs jó jelről árulkodik, más jel hibára utalhat, és köszönöm neked, hogy észlelted a tesztből, mi a hiba. De kérdem még egyszer:
    a 3. png -nél mi utal hibára?
    Megint azért kérdem, h ÉRTSEM, NEM azért, h kötöszködjek. Nem, értem, ezért megkérdem, és lehetőleg addig kérdem, amíg választ nem kapok rá valakitől -nem erőltetem, csak miért ne érhetnék tanácsot abban, amiben ellentmondást látok két fő hozzászóló között (értsd: a link írói és közötted EGY bizonyos ponton)-, mert ellentmondást látok a link és a szavaid között EZEN vionatkozásban. NEM más téren! (Csak nem hogy általánosítsd, azért hangsulyozom, hogy EBBEN van ellentmondás; most nem más dologról beszélek, hanem ERRŐL)

    Nos, a 3. PNG-nél amit látni a hdd-mről, ha csak abból indulok ki, ami magyarázatot főzött a link írója ehhez, akkor semmi bajt ne mlátok. A baj máshol van, ésmint írtad, pl a badsectrosok a gond. Őszitnén tanulni akarok, ezért kérdem tőled és másoktól, hogy MELYIK png-nél van hiba és mi? Pl a badsectorok? És hogy mi hibát jelez a 3. png, amikor a linkbeli példa -az általuk ecsetelt megkozelítésből- rendben levő és az én tesztem AZON része hasonló, ILYEN szempontból. Nyilván lehet MÁS szemponbóül gond akár a 3-as PNG-nél is ("-A" kapcsoló), de én mint laikus, ezért kérdem, h milyen szempontból? Tehát annyit ír a link, hogy szerintuk tök mindegy, hogy egy csomó "old age", meg "pre-fail" szerepel a TYPE ALATT -ha jól értem a linket, náluk a példában levő TELE van ilyenekkel szintén EZÉRT KÉRLEK SZÉPEN, HOGY A TE TESZTEDET LÉGYSZI MUTASD AZ "-A" KAPCSOLÓVAL :) -, szóval vélhetőleg az nem utal hibára ÖNMAGÁBAN véve. (NEM AZ utal hibára, ha jol értem a linket.) Ugyanakkor ugyanezen pontnál azt írják, hogy ha csak pöcök ("-") van a "WHEN FAILED" alatt, az megintcsak nem utal hibára, önmagában véve.

    Stimm, miben szeretnék képben lenni? Egyből megértettelek titeket, hogy a hdd-mnek kampec, sőt, megerősítettétek egymást, Pirk-kel, h még veszélyes is lehet a hdd-m a többi alkatrészre, tehát értem. :) Ugyanakkor szeretnék tanulni (nem kötöszködésből érdeklődöm sosem!), és ezért érdeklődöm, amikről érdeklődöm ezen post-omban, meg az előzőben. Értesz már, kedves Uby? :) Moindom én, hnehezen kommunikálunk egymással te és én. Nos ,ezért fogalamztam mos t még precízebben, Hátha most jobabn értesz engem. És hála még egyszer, h fogallkozol a problémámmal. Meg mindenkinek, aki tette. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26862 üzenetére

    Apropó, a 3 képnél mi a gond? Itt azt írja, hogy ha ilyesmit detektál, akkor oké, tehát ha végig "-" szerepel a "WHEN FAILED" alatt, akkor az jó jel!

    Komolyan érdekel, h nálad milyen teszeredmény jön ki
    smartctl -A /dev/sda
    parancsra.

    (#26866) CPT.Pirk:

    Rendicsek. Nem mai darabról van szó, talán ez is közrejátszik. ;) Van vagy 10 éves hdd...
    Lehet, h mindenesetre megpróbálom az adatok egy részét megmenteni róla még egyszer.
    Avagy az, h csatolom a poc-re, a pc más alkatrészeinek árthat? (Ahogyan Uby is mondja?)

    Egyébként hányas sorszámú PNG-nél látható a bad sector? (Csak hogy tanuljak ebből.)

  • mzx

    senior tag

    válasz ubyegon2 #26862 üzenetére

    Gyakran megfogadtam tanácsaidat, nem tudom, ezt miért látod másképp. A HD Sentinel-t meg, mint írtam, felraktam tegnap, de nem érzékeli a kérdéses hdd-t! Ezt miért nem lehet megértened, nem tudom...

    Noh, köszönöm szépen az elemzést. Kérdésem, h mivel nem zárom ki, hogy a napokban a javítás érdekében használt win xp telepítő lemez vélhetőleg ráírt arra a hdd-re, nem ez okozott bad sector-t? Csak kérdem. Nem értek hozzá, ezért kérdem. Ez nem költői kérdés! Tehát a bad sector attól függetlenül tudott csak kialakulni, vagy kizárólag a win xp telepítőlemez okozta?

    Egyébként valami nagy zűr lehet a kérdéses hdd-vel, mivel pár óra üzemidő múltán még épp bár a pcman file kezelő nem tudta mount-olni, de telepítettem a Nautilust a live cd verzióra (gondolom a vinyón létrehoz ilyenkor swap-ot, vagy nem tudom (?)), és az csatolta, megnyitotta a file-okat, mappákat azon a hdd-n, és épp csak egy darab mp3 file-t sikeresen átmásoltam róla pendrive-ra,

    nos , azonban rögtön ez után nem volt képes semmi mást másolni!

    Ezért

    újra kiadtam a smart tesztben is látható smartmontools parancsokat, és az eddiginél is siralmasabb kijelzéseket adott - avagy csak arról van szó, h mivel live cd, ezért a smartmontools telepítése nem volt tökéletes, és később már nem tudtam használni?: :

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -A /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    Short INQUIRY response, skip product id
    A mandatory SMART command failed: exiting. To continue, add one or more '-T permissive' options.

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -H /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    SMART Health Status: OK

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -c /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    Short INQUIRY response, skip product id
    A mandatory SMART command failed: exiting. To continue, add one or more '-T permissive' options.

  • mzx

    senior tag

    válasz CPT.Pirk #26854 üzenetére

    Hú, tényleg, a pastebin... na de viszont épp az előbb megcsináltam png-ben (screenshot), sokkal szebb, átláthatóbb lett, mint az előbbi. Az előbbi adatkupacért elnézést mindenkitől. Nah, azé' csak fejlődőképes vagyok. ;)
    SZERK: kitörlöm a png-ket,mert most meg ettől mamut hosszú..... :S

    az EGÉSZ, pastebin-ben.

    Most fut az offline teszt. Légyszi valaki árulja el, hogyan lehet megnézni az eredményét?

  • mzx

    senior tag

    Mégiscsak ment magától a (dhcp) net, linux live cd-n. :) Köszi, Pirk. :)

    Megvan a SMART teszt végre, a kérdéses hdd-re:

    Biztos ami biztos, a Pentium 3 -ból kivettem a jó hdd-t, és csak a tesztelendő (atyá)t hagytam benne, illetve át kellett jumperenem, meg átPATÁznom (a lovin lennék ilyen ügyes :D ), hogy a BIOS rápislogjon, mondván: létezik.

    Most fut az offline teszt. Légyszi valaki árulja el, hogyan lehet megnézni az eredményét? Mindjárt végez vele. Erre gondolok:
    smartctl -t offline /dev/sda

    Ahogy nézem,"csak" az ERROR LOG jelez hibát. 37 celsius, egyelőre nem meleg, később megnézem még a hőmérsékletét.

    Ki milyen gondot lát a teszt eredményből? Köszönettel várom az elemzéseket. :)

    ********************************

    A TESZT EREDMÉNYE:

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -i /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    === START OF INFORMATION SECTION ===
    Model Family: Seagate Barracuda 7200.7 and 7200.7 Plus family
    Device Model: ST340014A
    Serial Number: {MAGÁNÜGY}
    Firmware Version: 3.06
    User Capacity: 40.020.664.320 bytes
    Device is: In smartctl database [for details use: -P show]
    ATA Version is: 6
    ATA Standard is: ATA/ATAPI-6 T13 1410D revision 2
    Local Time is: Tue Jun 3 14:24:04 2014 UTC
    SMART support is: Available - device has SMART capability.
    SMART support is: Enabled

    __________________________

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -c /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    === START OF READ SMART DATA SECTION ===
    General SMART Values:
    Offline data collection status: (0x82) Offline data collection activity
    was completed without error.
    Auto Offline Data Collection: Enabled.
    Self-test execution status: ( 0) The previous self-test routine completed
    without error or no self-test has ever
    been run.
    Total time to complete Offline
    data collection: ( 430) seconds.
    Offline data collection
    capabilities: (0x5b) SMART execute Offline immediate.
    Auto Offline data collection on/off support.
    Suspend Offline collection upon new
    command.
    Offline surface scan supported.
    Self-test supported.
    No Conveyance Self-test supported.
    Selective Self-test supported.
    SMART capabilities: (0x0003) Saves SMART data before entering
    power-saving mode.
    Supports SMART auto save timer.
    Error logging capability: (0x01) Error logging supported.
    No General Purpose Logging support.
    Short self-test routine
    recommended polling time: ( 1) minutes.
    Extended self-test routine
    recommended polling time: ( 31) minutes.

    __________________________

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -H /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    === START OF READ SMART DATA SECTION ===
    SMART overall-health self-assessment test result: PASSED

    __________________________

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -A /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    === START OF READ SMART DATA SECTION ===
    SMART Attributes Data Structure revision number: 10
    Vendor Specific SMART Attributes with Thresholds:
    ID# ATTRIBUTE_NAME FLAG VALUE WORST THRESH TYPE UPDATED WHEN_FAILED RAW_VALUE
    1 Raw_Read_Error_Rate 0x000f 060 054 006 Pre-fail Always - 222860900
    3 Spin_Up_Time 0x0003 098 098 000 Pre-fail Always - 0
    4 Start_Stop_Count 0x0032 100 100 020 Old_age Always - 15
    5 Reallocated_Sector_Ct 0x0033 100 100 036 Pre-fail Always - 2
    7 Seek_Error_Rate 0x000f 082 060 030 Pre-fail Always - 186566041
    9 Power_On_Hours 0x0032 076 076 000 Old_age Always - 21881
    10 Spin_Retry_Count 0x0013 100 100 097 Pre-fail Always - 0
    12 Power_Cycle_Count 0x0032 096 096 020 Old_age Always - 4191
    194 Temperature_Celsius 0x0022 037 047 000 Old_age Always - 37
    195 Hardware_ECC_Recovered 0x001a 060 054 000 Old_age Always - 222860900
    197 Current_Pending_Sector 0x0012 100 100 000 Old_age Always - 9
    198 Offline_Uncorrectable 0x0010 100 100 000 Old_age Offline - 9
    199 UDMA_CRC_Error_Count 0x003e 200 193 000 Old_age Always - 24
    200 Multi_Zone_Error_Rate 0x0000 100 253 000 Old_age Offline - 0
    202 TA_Increase_Count 0x0032 080 233 000 Old_age Always - 20

    __________________________

    ubuntu@ubuntu:~$ sudo smartctl -l error /dev/sda
    smartctl version 5.38 [i686-pc-linux-gnu] Copyright (C) 2002-8 Bruce Allen
    Home page is http://smartmontools.sourceforge.net/

    === START OF READ SMART DATA SECTION ===
    SMART Error Log Version: 1
    ATA Error Count: 362 (device log contains only the most recent five errors)
    CR = Command Register [HEX]
    FR = Features Register [HEX]
    SC = Sector Count Register [HEX]
    SN = Sector Number Register [HEX]
    CL = Cylinder Low Register [HEX]
    CH = Cylinder High Register [HEX]
    DH = Device/Head Register [HEX]
    DC = Device Command Register [HEX]
    ER = Error register [HEX]
    ST = Status register [HEX]
    Powered_Up_Time is measured from power on, and printed as
    DDd+hh:mm:SS.sss where DD=days, hh=hours, mm=minutes,
    SS=sec, and sss=millisec. It "wraps" after 49.710 days.

    Error 362 occurred at disk power-on lifetime: 21851 hours (910 days + 11 hours)
    When the command that caused the error occurred, the device was active or idle.

    After command completion occurred, registers were:
    ER ST SC SN CL CH DH
    -- -- -- -- -- -- --
    40 51 08 f2 68 ec f2 Error: UNC 8 sectors at LBA = 0x02ec68f2 = 49047794

    Commands leading to the command that caused the error were:
    CR FR SC SN CL CH DH DC Powered_Up_Time Command/Feature_Name
    -- -- -- -- -- -- -- -- ---------------- --------------------
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:19.051 READ DMA
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:19.043 IDENTIFY DEVICE
    ef 03 42 00 00 00 b0 02 00:07:19.035 SET FEATURES [Set transfer mode]
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:19.021 IDENTIFY DEVICE
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:15.265 READ DMA

    Error 361 occurred at disk power-on lifetime: 21851 hours (910 days + 11 hours)
    When the command that caused the error occurred, the device was active or idle.

    After command completion occurred, registers were:
    ER ST SC SN CL CH DH
    -- -- -- -- -- -- --
    40 51 08 f2 68 ec f2 Error: UNC 8 sectors at LBA = 0x02ec68f2 = 49047794

    Commands leading to the command that caused the error were:
    CR FR SC SN CL CH DH DC Powered_Up_Time Command/Feature_Name
    -- -- -- -- -- -- -- -- ---------------- --------------------
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:19.051 READ DMA
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:19.043 IDENTIFY DEVICE
    ef 03 42 00 00 00 b0 02 00:07:19.035 SET FEATURES [Set transfer mode]
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:19.021 IDENTIFY DEVICE
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:15.265 READ DMA

    Error 360 occurred at disk power-on lifetime: 21851 hours (910 days + 11 hours)
    When the command that caused the error occurred, the device was active or idle.

    After command completion occurred, registers were:
    ER ST SC SN CL CH DH
    -- -- -- -- -- -- --
    40 51 08 f2 68 ec f2 Error: UNC 8 sectors at LBA = 0x02ec68f2 = 49047794

    Commands leading to the command that caused the error were:
    CR FR SC SN CL CH DH DC Powered_Up_Time Command/Feature_Name
    -- -- -- -- -- -- -- -- ---------------- --------------------
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:07.630 READ DMA
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 IDENTIFY DEVICE
    ef 03 42 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 SET FEATURES [Set transfer mode]
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.300 IDENTIFY DEVICE
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:15.265 READ DMA

    Error 359 occurred at disk power-on lifetime: 21851 hours (910 days + 11 hours)
    When the command that caused the error occurred, the device was active or idle.

    After command completion occurred, registers were:
    ER ST SC SN CL CH DH
    -- -- -- -- -- -- --
    40 51 08 f2 68 ec f2 Error: UNC 8 sectors at LBA = 0x02ec68f2 = 49047794

    Commands leading to the command that caused the error were:
    CR FR SC SN CL CH DH DC Powered_Up_Time Command/Feature_Name
    -- -- -- -- -- -- -- -- ---------------- --------------------
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:07.630 READ DMA
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 IDENTIFY DEVICE
    ef 03 42 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 SET FEATURES [Set transfer mode]
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.300 IDENTIFY DEVICE
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:03.292 READ DMA

    Error 358 occurred at disk power-on lifetime: 21851 hours (910 days + 11 hours)
    When the command that caused the error occurred, the device was active or idle.

    After command completion occurred, registers were:
    ER ST SC SN CL CH DH
    -- -- -- -- -- -- --
    40 51 08 f2 68 ec f2 Error: UNC 8 sectors at LBA = 0x02ec68f2 = 49047794

    Commands leading to the command that caused the error were:
    CR FR SC SN CL CH DH DC Powered_Up_Time Command/Feature_Name
    -- -- -- -- -- -- -- -- ---------------- --------------------
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:07.630 READ DMA
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 IDENTIFY DEVICE
    ef 03 42 00 00 00 b0 02 00:07:03.309 SET FEATURES [Set transfer mode]
    ec 00 00 00 00 00 b0 02 00:07:03.300 IDENTIFY DEVICE
    c8 00 08 f2 68 ec f2 00 00:07:03.292 READ DMA

    ********************************

    Hogy a fenébe lehet a PATÁkat könnyedén levenni?? :U Tud vki technikát erre?

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #26824 üzenetére

    Nah, valami ilyesmi van a Lubi 10.04 -emen is, mint ezen, valami konnektor szerű "ikon", jobb alul.

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #26822 üzenetére

    Közben arra rájöttem most, hogy a Pentium 4-en azért kellett átírnom az interfaces file-t, mert, mint jeleztem: adsl netem volt előtte, és a pppoeconf paranccsal akkoriban konfiguráltam a netet, ezáltal az interfaces file-t is. Amikor dhcp netre váltottam, nyilván át kellett írjam. Tehát ezért nem volt akkoriban alapból a Pentium 4-esemen, LinuxMint alatt (megfelelő) dhcp beállításom. (Hiszen adsl set volt.)

    Na de, mint írtam, live cd-n előjött ma egy postfix feliratú, karakteres üzemmódú menü, a terminálban, a sudo apt-get -re. Holnap folytatom a műveleteket, sejtésem szerint azon menün belül kell a megfelelőt kiválasztanom és lesz netem live cd alatt. Csak tudnám , melyik menüpontot... nah, holnap majd ismét live cd-vel boot-olok, és idemásolom a menük neveit.

    (#26823) CPT.Pirk :
    Most, h mondod, fel tudom idézni fejben a Lubi (LXDE) tálcáját, és azon van egy netkapcsolat ikon! Nah, avval kísérletezek holnap, elsőként. ;) Köszi az ötletet. :) Meg a többi segítséget neked is és mindenkinek, aki érdemben segített mai is. :)

  • mzx

    senior tag

    válasz BoB #26821 üzenetére

    Ennyire nem kéne hülyének nézni engem, bob.zxr... :D

    Pirk, akkor mit tegyek? Amúgy Lubuntu 10.04 live cd-ről van szó. Van Ubuntu 10.04 live cd-m is, meg LinuxMint 9 live cd-m. Persze bármilyen, letölthető disztró live cd-t tudnék csinálni 20 percen belül, de múltkor nem kaptam RW cd-t a településen, amin kísérletezhetnék disztrók ráírásával. R-es cd-t erre most nem akarok használni, mert nincs pénzem újra és újra linuxdisztrók kiírására, újabb és újabb CD-R lemezekre.

    Pl ha megleszek a hdd teszttel, először debian-t szeretnék kiírni. De ha nem válik be, akkor újraírom a (leendő) RW-s cd-t... ha végre kapok a településen... :D

  • mzx

    senior tag

    További fejlemények és a mai napom összegzése:

    A HDSentinel nem jelzi a hőmérsékeltet, vélhetőleg mert nincs vásárolt verzióm (reg key). De ez még hagyján, ugyanis a win xp nem érzékeli a másik hdd-t, amit vizsgálni szeretnék, tehát amin behalt múlt héten a Lubuntu. A BIOS viszont gyönyörűen detektálja mindkét vinyót.

    A Linux Live cd-ben látom a megoldást jelenleg, hdd vizsgálat céljára, szóval várom a választ, hogyan tudok netet varázsolni rá :)

    (A smartmontools offline tesztje eredményének megtekintésének hogyanja, ami ma még nyitott kérdés számomra. Ld: pár hsz-szel visszább. De ez kevésbé fontos egyelőre. A többi smart adatot már tudom, hogyan lehet detektálni -evvel még a celsius-t is!!-, csak hát még nem tudom a kérdéses pc-n telepíteni ugyebár. ;) )

  • mzx

    senior tag

    válasz CPT.Pirk #26816 üzenetére

    Ezt a file-t kell az alábbi tartalomma lellátni, hogy legyen netem:
    /etc/network/interfaces

    ------------------------------

    # /etc/network/interfaces -- configuration file for ifup(8), ifdown(8)

    # The loopback interface
    auto lo
    iface lo inet loopback

    # The first network card - this entry was created during the Debian installation
    auto eth0
    iface eth0 inet dhcp

    ------------------------------

    Egyébként mivel a live cd netet várt el (mármint a sudo apt-get parancs hatására), hiába volt bedugva a LAN, automatikusan elindított egy daemon-t, nethiányra hivatkozva. Jelenleg a windows-on telepítem a hd sentinelt, szóval nincs előttem és nem jegyeztem meg, mi volt a daemon, de valami postfix volt, karakteres üzemmódú menü.

    A kisujjam alatti porcnál visszajött a fájás. :D Hm, lehet néha nem árt egy kis feszkólevezetés...? :D

  • mzx

    senior tag

    válasz CPT.Pirk #26808 üzenetére

    Pirk, köszönöm szépen a tanácsot. Gondolkodom rajta, kérdezek ismerősöket, van-e nekik, vagy veszek egyet, de nem én fogom csinálni, mert én parázom az elektromosságtól, ami 12V feletti... Szóval az ilyen "érintsd meg az eszközzel a konnektorban" típusú kivitelezéstől kirohanok a világból, és ez nem a te hibád, sőt, hálásan köszönöm az életvédelmi tanácsodat! :) Az én hibám, h nagyon félek az elektromosságtól. Talán egy biz. gyerekkori emlékem miatt...

    "Ha érzel valamit, akkor nincs földelés."

    Szerintem akkor már nem érzek semmi soha a büdös életbe... :Y
    Orosz módszer? :D

    Igen, aki kérdezte: műszálas volt rajtam, de nem ütött, csak zsibbasztott picit. Fél ora alatt elmúlt.
    (Nem én múltam el!! :Y )

    Figyelem. figyelem, itt MZX szelleme írogat. :D

    Fejelmények:

    Két fajta szoftveres probléma jelentkezett:

    - Linux Live CD-vel nem tudom, hogyan lehet netre lépni, amennyiben dhcp netről van szó. Ugyanis ha bemásolnám a megfelelő file-ba a netszolgáltató által megadottat, amivel működik a P! pc-men a net, akkor live cvd esetén is reboot-olni kéne, de ugye live cd-vel nem lehet... régebben, adsl-lel csak lefuttattam a
    pppoeconf
    parancsot, és reboot nélkül már volt is net, live cd-vel.
    Vagy van ötletetek a jelen, dhcp-s netemre?

    - Lefuttattam a smartmontools -ban az offline tesztet, kiírta a terminálban, h közel 20 perc, míg lefut. A jelek szerint nem jelzi, ha lefutott. Ezt a segédletet hasnzálom, azt írja, az offline sorokna kellene megjelennie az eredménynek. Ez mit jelent? Újra futtassam le a
    smartctl -A /dev/sda
    parancsot? Megtettem, de ugyanazt írta ki, mint a
    smartctl -t offline /dev/sda
    teszt elindítása előtt...

    Ami megoldódott: látom már, melyik sor jelzi a celsius-t! A jelen, Pentium 4 pc-men 40 és 41 fokokat jelez. Vladi szerint az belefér. Kicsit megnyugodtam. Na de csak eljutot a problémás, P3-as pc teszteléséhez is hamarosan... Per pill úgy döntöttem ,h elindítom azon a hd sentinelt, a win xp-s vinyóról.

  • mzx

    senior tag

    A jól működő pc-n telepítettem most előbb a smartmontools-t, h legyen róla benyomásom. A napokban találtam egy weboldalt, mely kapcsolókkal együtt leírja, mire képes. Sok hasznosat látok, kviéve a hőmérs. értékek kiíratását. Azt hogyan lehet vele?

    (Utána azon pc másik hdd-jén levő win xp-re fogom telepíteni a már letöltött HD Senteinel TRAIL verzióját.)

    KIEG:
    Köszönöm mindkettőtöknek, amit a tápról, meg a földelésről írtatok. :) Ezek szerint nagy baj nincs. Bár biztos jó lenne kimérni, ahogy írod, Pirk, de én nem értek hozzá, nem tudom, ilyen mérőeszközről van szó. A pc ház érintése mindig veszélytelen volt - ezek szerint a feszültségkábelem rendben levő?

  • mzx

    senior tag

    válasz mzx #26797 üzenetére

    Apropó, az is lehet netán, hogy maga a 220V fali konnektorhoz való kábel sérült? Ugyanis ezt a kábelt kivételesen múlt héten a másik Pentiumra, a Celeronra is dugtam, és hogy visszagondolok, közvetlen az után halt meg azon is a linux... Csak valahogy azt nem értem, éveken át akkor miért nem volt gond? Ezt a kábelt évek óta használom, igaz, kizárólag a Pentium 3 -ashoz szoktam. Kivéve múlt héten.

  • mzx

    senior tag

    Mindjárt nekikezdek, de írom, rögtön mit tapasztaltam, érdekelne engem, hogy netán ez normális jelenség, rendben levő tápra utal?
    Hátul a tápba bedugtam a 220V kábel megfelelő végét, a másik végét meg ugye nyomtam volna a 220 V-ba, de ekkor hozzáért a kisujjam a villához, még mielőtt a 220V-be helyeztem volna. (Na nem a kisujjam helyeztem volna persze. :D ) Amolyan 12Voltos bizsergést éreztem az ujjamon. Lehet, h gondot jelez a tápomról? Nem értek az elektromossághoz, de talán maga a táp kábel is jü esetben földelve kellene legyen, és akkor a Pentium 3-asnak a tépja nem földelt? Vagy valami más gondra utal? Avagy ez természetes jelenség?: Lehet h a tápom hibásodott meg és ettől melegszik mindig csak az egyik, bizonyos hdd?
    Baszki... zsibbad a kisjujjam és a csuklóm egy picit tőle még most is... Kicsit gyanus a dolog... :U

  • mzx

    senior tag

    válasz Vladi #26793 üzenetére

    Még itt vagyok egy picit.
    A smartmontools, vagy a HD Sentinel mérés lesz a kövi lépés, de csak pár óra múlva érek rá. Életemben nem használtam még ezeket, de remélem, menni fog...

    Mennyire melegek? Hát, "csak" annyira, mondom, hogy kivágja fél óra üzemidő múltán a rendszer a pc-t, pl ha a másik hdd-ről boot-olok, amin win xp van, vagy ha linux live cd-ről boot-olok, akkor is ez van, kivéve, ha nem kötöm be a forrósodó hdd-t, amin a linux végleg meghalt a múlt héten.
    Persze a konkrét érték lesz a mérvadó, amit majd a detektáló progi kijelez, a forrósodás kapcsán.

  • mzx

    senior tag

    válasz Syl #26787 üzenetére

    Elnézést, csak egy avatar lehetett a kiinduló pontom.

    Igen ,sejtettem, h netán a kábelekre érted a tyúkbelet, köszi a megerősítést. Megnéztem az imént, és a master, meg a slave jó helyen van eszerint. Ráadásul külön pata kébele van a két darab hdd-nek, és külön kébele a két darab cd-meghajtónak, meg egy külön kábel a floppy-nak (régi szép idők... :D )
    KÁbel a rengetegben! :D

    Eddig tehát oké. De akkor miért melegszik fél óra alatt olyannyira a slave hdd-m, hogy kivágja a pc-t, hibaüzenettel? De ezt csak az utóbbi hetekben tapasztalom! Éveken át semmi gond nem volt a két hdd-vel; a master-rel jelenleg sincs gond, azon van win xp egyébként, és az nem forrósodik.

  • mzx

    senior tag

    válasz Syl #26784 üzenetére

    Wehehe, ilyet, megint úgy jártam most, mint múlt héten: mire megleltem guglival az infót, épp akkor kapom itt is. :) De ez nagyon jó, mert ezáltal megerősítitiek, h jó helyen tapoghatózom. Köszi! :)
    Félreértés ne essék a tapogatózás terén, tisztelt hölgyem. :D

    Szóval szintén prohardver, idézem:

    "előfordul, hogy csak akkor hajlandó így működni, ha:
    A MASTER vinyó a kábel végén van, a SLAVE pedig a középső csatin."

    Juhi. :D Nah megy csigusz gépet szétkapni. :P :)
    SZERK: apropó, mit értesz "tyúkbél" alatt?

    (Emlékszem, múlt héten is szólt erről valaki itt, de akkor még épp csak kezdett előttem körvonalazódni, h mi mindenre kell figyelnem.)

    Vladi:
    A szikrázás idézőjelbe tettem. ;) Úgy fogalmaznám meg, hogy talán egy kicsit forróbb a hdd a kelleténél, fél óra üzem után.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés