Aktív témák

• #332 Csemike aktív tag

  2011-02-13 09:04:33 #332

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Csemike

  aktív tag

  Az ember próbálja meg a beteg édesanyját pihenésre bírni... Lehetetlen egy olyan anyánál, aki férjhezmenetele (18 éves) és első gyermeke (19 éves) megszületése óta mindennap a vállára veszi egy viszonylag nagy háztartás minden gondját. Neki ez napi rutin, s mivel több évtizedes módszerei, gyakorlata van a háztartásban, nem is engedi el. Tegnap azért megengedte, hogy én vásároljak és főzzek, de ez nagy szó ám... Nagyon nem volt jól tegnap. A rosszullétre bekapkodott hirtelen egy csomó gyógyszert, aztán lefeküdt aludni. Rábírtam arra, ha már nem engedi, hogy az ügyeletre elvigyem, legalább hétfőn menjünk el a háziorvoshoz. Ma már jól érzi magát, ezért nem tartja szükségesnek. Majd csak kedden, a lyukasórájában átszalad a dokihoz, csak úgy mellékesen... Féltem, mert egyre sűrűbbek a rosszullétek. De ma már reggel arra kelek, hogy indul a boltba. Nem azért, mert én elfelejtettem volna valamit tegnap. Neki ezek a kis villamosozások a Böszörményi útra nem csak a bevásárlásról szólnak. Ez társasági élet, találkozik a megállóban, a villamoson, a péknél, a közértben, az újságosnál az évtizedes ismerősökkel, megbeszélik kinek született unokája, kinek a gyereke diplomázott, kié ment férjhez, kinek hogyvan a porckorongsérve, stb. Nem is nagyon hadakoztam az ellen ma reggel, hogy elmenjen, csak megjegyeztem, hogy pihennie kéne. De tudom, ha egy embert megpróbálnak megfosztani a több évtizedes napi rutinjától, ami állandóságot, biztonságot jelent neki, azzal ki is húzzák a lába alól a talajt. Meghát, akkor honnan is tudná meg, hogy az vargamarcsi lányának végre elfogadták a szakdolgozatát és tizeniksz év után lediplomázott az építészkaron...

  Közben egyre jobban körvonalazódik az elköltözésem, most már 100%-osan elkezdhetném élni a saját életem. De így hogyan? Mikor anyu tegnap rosszul lett, szinte természetes volt, hogy én főzök, a bevásárolok. Hirtelen rám támaszkodott minden és mindenki, nem a nővéremre, vagy apura. Érdekes, ez mindig így volt, ha anyu valamiért nem volt itthon. Meg is kaptam anyutól: "Hogy fogom feldolgozni, ha elmész?" Persze, úgy mondta, olyan könnyed hanglejtéssel, mintha csak amolyan tréfás sajnálkozás lenne, de tudom, hogy szorong ettől. Nem nagyképűségből mondom, nem vagyok pótolhatatlan, de nekem is lelkiismeretfurdalást okoz az elköltözés gondolata. Pedig nem kéne, az lenne a természetes, hogy leválok a szüleimről, elvágom a köldökzsinórt és élem az életem. Már abszolút abban a korban vagyok és nagyon is vágyom arra, hogy megtegyem ezt a lépést, ami már olyan, de olyan közel van...

Aktív témák