A Qualcomm még mindig nem igazán találta ki ezt a névadósdit. Az új nevezéktan kellemesen egyértelműnek és követhetőnek indult, a 8-as a csúcs, a 7-es a középkategória teteje, a 6 és a 4 pedig a költséghatékony szegmensbe szánt lapokat jelölte, a generációfrissítést pedig a Gen XY megjelölés. Na, ezt sikeresen sikerült jól megkavarni a különböző plus, meg s verziókkal, a csúcsszériában pedig a Gen 3 után az Elite jött. Amit a várakozásokkal ellentétben nem a Snapdragon 8 Elite 2 követ.
Itt még akár a tetrafóbiára is gyanakodhattunk volna, de valójában a Qualcomm még mindig nem véglegesített a nevezéktant, legalábbis a Snapdragon 8 Elite 5-ből inkább erre következtetünk. A szeptember 23-án, Mauin bemutatásra kerülő friss szettet új Oryon magokkal várjuk, a Prime magok esetében 4,6 GHz-es maximális órajellel, ami a for Galaxy vagy Extreme Edition esetében 4,7 GHz-re nő, illetve szintén új, 30%-kal erősebb GPU-val. A lapkákat a TSMC N3p 3 nanométeres node-járól érkeznek majd.


