Hirdetés

Samsung Univerzum: A Note sorozat produktivitási oldala

Nem csak a munkában lehet kihasználni a speciális funkciókat, de a hétköznapi felhasználást is nagyban megkönnyítik a szoftveres extrák és az S Pen. Ami egyre többet és többet tudott, ahogyan lépkedtünk előre az időben.

Mégis kategóriát teremtett

A Samsung Galaxy Note széria az első, 2011-ben bemutatott modell óta a produktivitást helyezi előtérbe. 2011-ben például úgy, hogy a speciális felhasználási igénnyel nem rendelkező felhasználók számára megmagyarázhatatlanul és egyébként felháborítóan nagy kijelzővel szerelték. Nyolc éve a Galaxy Note 5,3 hüvelykes, 16:10 arányú, akkor kimagaslónak számító 800 x 1280 pixel felbontású Super AMOLED panelje minimális túlzással persze, de simán közbotrányt okozott bárhol, ahol előkerült. És ebben bizony Bocha kollega is jókorát tévedett annak idején, amikor úgy érezte, hogy a Note nem teremtett kategóriát. Mert ez volt az a pont, amikor a telefonok elkezdtek nőni, ugyanakkor viszont az stimmelt, hogy a toll hozzáadása mégsem lett egy olyan dolog, amit sokan követtek volna, a Note széria viszont a mai napig ragaszkodik hozzá, ahogyan az ennek előnyeit már kihasználó vásárlók is.

Nekem speciel folyamatosan bizonygatnom kellett, hogy napi negyvenkét e-mail lefordítása egy 3,5 hüvelykes mütyűrön kimerítené az emberkínzás fogalmát, pláne úgy, hogy egyszerre kell látnom az idegen nyelvű szöveget, azt, amit bekezdésenként beleírok és nyilván nem ártana, ha a billentyűzet is elférne, mert ugye azon írok. A tollal pedig remekül lehetett precízen kijelölni és másolni. A Note előtt nyilván a 7 hüvelykes, GSM képes tablet volt opció. Már ha nem akartam két eszközt, horribile dictu egy netbookot is cipelni. De egy hetes tabbal telefonálni, hát, finoman szólva sem volt optimális.

[+]

A speciális szoftveres funkciók erőforrásigényének kielégítésére a Note széria már a kezdetek óta jellemzően komolyabb hardveres teljesítménnyel is rendelkezett, mint az S sorozat, 2012-ben már olyan képességekkel, mint a valós idejű előnézeti indexkép videónézés közben (Note II), a tollal való érintés nélküli vezérlés, érintés nélküli gesztusvezérlés, a kézírás már akkor is funkcionális digitalizálása vagy a manapság már alapvetőnek számító (drag ’n drop képes) osztott képernyős mód. A Note II 5,5 hüvelykes kijelzőjén, megfelelő hardverrel (2 GB RAM akkor nagyjából sci-fi volt) abszolút volt értelme, amit a Note 3-mal az átméretezhető és szabadon áthelyezhető lebegő ablakos megjelenítés tett teljessé.

A Samsung Pass biometrikus azonosítással megspórolja a belépési adatok kitöltögetését.A Samsung Pass biometrikus azonosítással megspórolja a belépési adatok kitöltögetését.A Samsung Pass biometrikus azonosítással megspórolja a belépési adatok kitöltögetését. A Samsung Pass biometrikus azonosítással megspórolja a belépési adatok kitöltögetését. [+]

A jelenleg is a szoftveres extrák részét képező és a Note felhasználók számára már nélkülözhetetlenné vált, azóta a gyári Androidban is sorra (bár, meg kell jegyezni, igen lassan) felbukkanó funkciók lényegileg nem változtak. A képernyő csak egy adott, szabad kézzel rajzolt vagy négyzetesen kijelölt területének kivágását lehetővé tévő intelligens kijelölés már a Note 4-ben elérhető volt, az előnézetek azóta, hogy a toll érintés nélkül is kommunikált a készülékkel, zárolt képernyőre való rajzoláshoz viszont várni kellett a tragikus hirtelenséggel hamvába holt Note7-ig, ahol új funkcióként jelent meg, pedig Note5-ben is elerhető volt, a Note4 pedig megkapta frissítésként. Ez megint egy olyan featurem, ami elképesztően hasznos, nagy szerencse, hogy a Samsung kitartott a Note széria mellett akkor is, amikor forró volt a talaj.

[+]

Mondok példákat. Másodpercek alatt lehet közvetlen megosztással megosztani a kijelző egy bizonyos szegmenséről készült képernyőfelvételt saját jegyzetekkel ellátva vagy az érzékeny tartalmakat kisatírozva. Erre napjában a privát kommunikációban is számtalanszor szükség lehet, vagy feljegyezhetünk telefonszámot, anélkül, hogy egyáltalán feloldanánk a készülék zárolását, a rendszer menti, konvertálja, majd felajánlja, hogy mentsük a névjegyzékbe, tekintve, hogy az egy telefonszám és ezt ő is tudja.

[+]

Note-ot tolláról

Produktivitás szempontjából nálam a Note 4 mellett kísérleti készülékként bemutatott Note Edge volt a non plus ultra. Mármint a koncepció. A jobb oldali, fix edge panelen rögzített alkalmazásindítók maradéktalanul kiváltották az alkalmazásváltót, amivel a multitasking hihetetlenül felgyorsult. Már azon kívül, hogy egy rakás felületen extra beállítási lehetőségek és funkciók is mindig kéznél voltak. A toll és a mindig megjelenített edge panel együtt kiváló konstrukciónak bizonyult, én speciel jobban szerettem, mint a mostani verziót, noha ugyanúgy nélkülözhetetlennek tartom és használom is a plusz egy mozdulattal előhívható panelt, ami az S6 Edge-el lett a szoftver alapvető része. Ezt az oldalról előrántható sávot már más gyártók is némi módosítással használják, de ha egyszer rászokik az ember egy Samsungnál, akkor utána fájóan nevetséges, hogy más készülékeknél is rutinból kapirgál a kijelző szélén.

[+]

A Note5 és a Note8 (mert a Note7 ugye kiesett a játékból, Note 6 meg sosem volt) jobbára egyéb területeken jelentett fejlődést (dizájn, toll mechanika, IP védettség, kameraképességek, töltésmegosztás, hardver, biometrikus védelem stb.). Azt talán nem kell ecsetelni, hogy a szintén Note7-tel bemutatott, majd technikailag a Note8-ban debütált Fordítás miért jó nekünk. A tollat a szöveg fölé tartva a Google fordító képességeihez mérten tetszőleges nyelvre alakítja az adott szót vagy az általunk kijelölt szöveget. Ezt másolhatjuk, megoszthatjuk, rákereshetünk vagy menthetjük. A vágólap egyébként az edge panelen is elérhető, a mentett elemek pedig típus szerint is rendszerezhetők, hogy ne kelljen egy tonna szöveg közül kikeresni azt az egy képet, amivel pont dolgozni szeretnénk.

[+]

A Note8 mellett viszont már bemutatkozott a kvázi asztali környezetet biztosító első DeX verzió is, ami az S10 és Note10 szériával vált igazán sokrétűen kihasználhatóvá. Nincs szükség dokkolóra (ha eltekintünk az extra csatlakozóktól), a Note9-cel ellentétben PC-vel és Mac-kel is kompatibilis, noha a valódi többablakos feladatvégzésre Android 10-ig mindenképpen várni kell. Azért ezzel a pszeudo multitaskinggal is jól lehet dolgozni, mióta elegendő rendszermemória áll rendelkezésre.


[+]

A Note9 viszont újraértelmezte a tollat, amit újabb funkciókkal bővített a Note10. A Note10 esetében 105,08 x 5,8 x 4,35 milliméteres és 3,4 grammos, teljesen vízálló (IP68) szerkezetbe tavaly szereltek először az integrált Blutooth chip és beépített lítium-titanát szuperkondenzátort mellett gyorsulásmérőt és giroszenzort. Az új toll mindent tud, amit a Note9 stylusa, viszont a gombnyomáson kívül már a mozdulatokból is ért. A mozgásvezérlés a médialejátszónál alkalmazható, felfelé, lefelé, jobbra és balra húzva is eltérő funkciókat teljesít (hang- és fényerő módosítás), illetve a kamera vezérelhető ugyanígy (zoom, kameraváltás etc.)

[+]

A Note9 és a Note10 is simán külső megjelenítőre köthető egy HDMI adapterrel, a távirányító funkcióval pedig lazán levezényelhetünk egy prezentációt vagy előadást bármilyen egyéb periféria nélkül; a Note9 tollával fél óra terjedelemben, de a Note10 stylusa már 10 órát bír a készüléken kívül. Mellesleg vezetékmentes kapcsolat (WiFi) mellett is működik minden. Én speciel egy 2013-ban a Note II-höz vásárolt, úgynevezett All Share Cast Dongle-lel (akkor még nagyon drága volt egy okos TV) nézek azóta is filmet vagy bármit a teljesen ostoba lapostévémen Full HD átvitel mellett, de nyilván munkára is alkalmas lenne ez a megoldás is.


[+]

Nem mintha a Note10-ig ne lett volna rá lehetőségem, de egy bizonyos felhasználási területet most sikerült felfedezni. Újabban gyakran előfordult, hogy fizikailag aláírva kellett viszonylag sürgősen továbbítanom dokumentumokat, de éppen nem volt nyomtató a közelben, hogy papíron szignózzam, lefotózzam és elküldjem. A teljeskörű, Samsung Notes-al kompatibilis Office Mobile-on kívül (amihez egyébként a Note5 óta 100 GB OneDrive tárhely jár) PDF fájlba írás is opció. Nem biztos, hogy a kormányhivatal is elfogadná ilyen formában az aláírásomat, de az eddigi szituációkban bevált. Például nálunk egy csomószor előfordul, hogy a tesztkészülékekhez átvételi papírt is küldenek emailben, amit szignózva kell visszaküldjünk, ez a kinyomtatom-aláírom-lefotózom-visszaküldöm folyamat a Note-tal jóval hatékonyabb. És papírt sem használunk el hozzá.

[+]

Természetesen egy rakás egyéb funkcióval rendelkezik a Note10 stylusa, de aligha növeli a produktivitást, ha csillámló nyuszifüleket rajzolhatunk a szelfinkre kiterjesztett valóságban. Bár ez munkakör függvénye, a kitűnő multimédiás képességek nem csak cuki cicafotókhoz vethetők be. Full HD felbontás mellett normál és ultraszéles szenzorral is elérhető szuperstabilizálás és az Adobe Premiere Rush for Samsung ingyenes alapverziója, vagy a 10 percnyi sztereó hangfelvételt írott szöveggé alakító hangrögzítő viszont jól jöhet akár munka közben is. Én egyébként még a YouTube-ot is S Pennel szoktam tekergetni, ha csak másodperceket szeretnék pörgetni egy pillanatképért.

Az pedig nagyon szubjektív, de sokak szerint mégis a kompaktabb modell szexepilje, hogy a Note10 már kisebb méretben is közel azonos képességeket kínál. Igaz, hogy a 256 GB belső tárhely nem bővíthető, csak 8 GB rendszermemória áll rendelkezésre és maximum FHD a megjelenítő maximális felbontása, de a funkciók és lehetőségek ebben a kategóriában kényelmesen kezelhetőnek számító kivitelben is elérhetőek, Minimális kávákkal, a Note9-nél számottevően kisebb méretben, de közel azonos méretű panellel. Nekem például állandóan fájt a csuklóm a súlyos készüléktől, amit a Digitális Jóllét szerint legalább napi 5 órát nézek. Nyilván a huszonöt év tenisz is betett, meg a videójáték, de egy kisebb és  könnyebb, viszont ugyanolyan kompetens készülék sokat dob az ember közérzetén.

A Note sorozat egyetlen baja, hogy a Samsung nehezen tudja átadni egy-egy szlogennel, vagy marketing jellegű üzenettel, hogy ez nem csak az aktuális S csúcsmodell tollal felbővített kiadása. Az S-Pen egy sokkal-sokkal összetettebb kiegészítő annál, mintsem ezt egy fél mondattal el lehetne intézni, de csak azok tudják értékelni, akik már huzamosabb ideje használják a saját igényeik miatt a tollat. Ők viszont csak nagyon komoly érvek ellenében hajlandóak róla lemondani.

Előzmények

  • Sokkal népszerűbb a Note10, mint tavaly a Note9 volt

    A Samsung új csúcsmodelljei messze felülmúlják az elődmodell előrendelési számait; a készülékek ma kerülnek a boltokba.

  • Redmi Note 7 - nota bene

    Nem mintha a Redmi 7 ne lett volna elég erős ajánlat, de a Redmi Note 7 így is magasan felülmúlja. Nyilván egy kicsit többe is kerül, ami még mindig ritka kedvezőnek minősül a képességeit tekintve.