2018. október 23., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Phablet rovat

Samsung Galaxy Note7 - nézz mélyen szemembe!

Az S szériához közeledő Note7 kijelöli a csúcs Galaxyk csapásirányát: ívelt kijelző, retinaszkenner, 64 GB tárhely, Android 7 stílusú TouchWiz – ja, és víz alatt működő S Pen, hogy az egyéniségből is maradjon.

Hirdetés

Bevezető

A Galaxy Note7 gyártása és forgalmazása leállt a készülék akkumulátorproblémái, illetve az abból fakadó kigyulladások miatt. Tesztünk még a végzetes hibák kiderülése előtt készült, a benne foglaltak helytállóak, ám a Samsung a már piacon levő Note7 készülékeket más modellre cserélte, kereskedelmi forgalomban már nem lehet hozzájuk jutni, számos országban a hálózatra sem lehet velük fellépni.

Beállt a sorba – lehetne a Note7 teszt szalagcíme, ám mielőtt valaki negatív felhangot tulajdonítana a kezdőmondatnak, gondolja végig: ha minden phablet atyjának az új jövevénye legalább annyira jó, mint a rá meglehetősen hasonlító és roppant sikeres S7 edge, plusz bekerült az S Pen és jó pár extra, aligha lehet a végeredményt kifogásolni. Volt idő, amikor a tömegeknek szánt S széria mellett a Note-ok jelentették a produktivitás és innováció csúcsát, aztán elterjedtek a phabletek, felnőttek a riválisok, az Android 7.0-val pedig itt a natívan támogatott osztott képernyős mód. Nincs tehát értelme a Note-ot valami egészen másnak beállítani, mint az S szériát, így aztán annak a hetes számozását az új jövevény egyszerűen átvette, az egységesebb gyártói termékpaletta érdekében.

A Note6 kimaradt, hetes sorszámmal futott be a Note5 utódja
A Note6 név kimaradt, hetes sorszámmal futott be a Note5 utódja [+]

Hiba volna ugyanakkor azt gondolni, hogy a Note7 csak egy nagyobbra nőtt S7 edge S Pennel, noha semmi kivetnivaló nincs a remek Exynos 8890-es SoC-ben, a 4 gigabájt RAM-ban vagy a Dual Pixel kamerában. Rég óta várta a széria tábora a por- és vízálló védelmet, ami víz alatt működő stylussal futott be. Hiányolták a microSD foglalatot, amely 64 gigabájtos tároló társaságában tért vissza. Nem maradt ki az ujjlenyomat-olvasó, ám bekerült mellé az íriszleolvasó. Azzal pedig, hogy a Gorilla Glass 5-tel védett kijelző ívelt lett (azaz a Note7 tulajdonképpen egy edge, lapos kijelzős variáns nélkül), a Samsung már a céges jövőt építgetheti. Ha a recept beválik, már jövőre kikophatnak a sík megjelenítők az S szériából is.

A Note és az S Pen elválaszthatatlanok
A Note és az S Pen elválaszthatatlanok [+]

Ugyancsak jövőbe mutat az USB-C csatlakozás, 3.1-es sebességalapokon, valamint a Vulkan API támogatás, amely a játékok frontján biztosítja évekre a használhatóságot. Persze lesz, aki hiányolja majd a Kínában elérhető, 6/128 gigabájtos kiszerelést, vagy a 3500 milliamperórásnál is nagyobb akkumulátort, esetleg sajnálatát fejezi ki, hogy a Note széria egyénisége némileg háttérbe szorult. A legzseniálisabb Samsung csapatjátékos címe ugyanakkor eléggé imponáló, következzen tehát az idei legütősebb, legnagyobb és legvastagabb árcímkéjű Galaxy csúcsmobil bemutatója, amely a tavalyi fiaskó után, már ősztől elérhető lesz nálunk.

A Note7 tartozékai között két USB kiegészítő is akad
A Note7 tartozékai között két USB kiegészítő is akad [+]

A Note7 a szerkesztőségbe fehér tesztelői pakkban futott be, a vásárló viszont mutatós fekete dobozból húzhatja elő, amely tartogat egy-két meglepetést, és most nem csak az ívelt kijelzőre gondolok (az első edge is egy Note volt, csak félig hajlott le a megjelenítője). A leírásokon, a SIM-tűn, a hibrid kialakítású headseten és az 5V/2A - 9V 1,57A-s adaptív gyorstöltőn túl egy Type-C végű USB kábelre lehet bukkanni (elsőként egy Galaxy csomagolásában), és mindjárt mellette egy microUSB - USB-C átalakítóra, valamint egy USB-A - USB-C OTG konverterre. Erre egér, billentyűzet, külső tároló vagy másik telefon dugható (amit tölteni is lehet), és a SmartSwitch alkalmazással, vezetékesen vagy vezetékmentesen, androidos, iOS-es, blackberrys, windowsos vagy maces masináról pik-pakk át lehet dobni a személyes adatokat. A névjegyektől kezdve a beállításokon és appokon át az SMS-ekig és korábbi S Pen rajzokig minden átcsurog, és ha ez sem lenne elég, a Samsung felhőn keresztül is megoldható az adatmigráció, erre 15 gigabájt jut ingyenesen. A doboz néhány S Pen hegyet is tartalmaz, és a cseréhez szükséges szerkezetet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

  • Okostelefonos kamerateszt (2016)

    Kilenc mobil száll versenybe a legjobb okostelefonos kamera címéért. Vajon a nagy nevek szoros csatáját hozza az összecsapás, vagy fű alatt kúszik be a győztes?

  • Samsung Galaxy S7 - páratlan galaxiS

    A Samsung legújabb zászlóshajója ránézésre nem tűnik a haditengerészet forradalmának, a tavalyi flottaparancsnok mégis veteránnak érződik, amint a fedélzetre lépünk, pláne, ha a gépházba is lenézünk.

  • Samsung Galaxy S7 edge - a tökéletesség határán

    A Samsung hallgatott a felhasználókra: az ismerős ívek por- és vízálló burkolatot, microSD kártyafoglalatot, hatalmas telepet és ultragyors kamerát rejtenek. Szinte minden területen van fejlődés, ez tényleg modellváltás.

  • Samsung Galaxy Note5 - ötletes öthetes

    Vékonyabb és keskenyebb lett a Samsung új csúcsphabletje, az üveg hátlap, a kiváló kamera és a remek lapkakészlet bizonyára sokaknak tetszeni fog, az árcímke viszont már kevésbé barátságos.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.