Remek negyedév az LG mögött

Nem volt éppen rózsás az LG Electronics 2016-os negyedik negyedéve: veszteséggel zártak abban a három hónapban. Ez azonban a múlt: 2016 a nem túl jól fogyó LG G5-ről szólt mobilos oldalon, míg 2017-et a sokkal pozitívabb kritikai és közönségvisszhangot kapó G6 határozhatja meg. Persze az LG rengeteg másik üzletágban is érdekelt, és 2017 első három hónapjában ezek együttesen 14,66 billió wonos árbevételt produkáltak (3,7 billió forint).


Lendületet vett 2017-ben az LG, és a G6 is garantálhatja a sikeres folytatást [+]

Ez 9,7%-os előrelépés az egy évvel korábbi eredményekhez viszonyítva, ám ennél is elismerésre méltóbb, hogy 921,5 milliárd won maradt a konyhán (233 milliárd forint). Legutóbb nyolc éve volt ennyire előnyös a működési nyereség mutatója, és ebben az LG otthoni és szórakoztatóelektronikai megoldásai is kivették a részüket. Ami a mobilokat illeti, összesen 3,01 billió won folyt be 14,8 millió LG logós okostelefon leszállítása után, ami egy év alatt 10%-os előrelépést jelent.

Hirdetés

Előzmények

  • Jól bírja az LG G6

    Jerry, vagyis Zack megkísérelte megnyomorítani az LG csúcsmodelljét, több-kevesebb sikerrel.

  • Öt új készüléket jelentett be az LG

    Ahogy várható volt, az LG öt új készüléket jelentett be, amelyeket a CES-en mutatnak be az érdeklődőknek.

  • LG G5 SE - semmivel SE rosszabb

    Az LG moduláris csúcskészülékének visszafogott variánsa közel olyan jól szerepel, mint a teljes értékű megoldás, ráadásul az ára is kedvezőbb. Már a G5 eredeti nyitóárához képest...

  • LG G5 - ismerősökkel az ismeretlenbe

    A koreai gyártó dupla kamerás mobiljának az alja kihúzható, és oda többféle modul – bocsánat, ismerős – pattintható. A G5 alaposan felforgatja az okostelefonok álmos koncepcióját, ám nem kompromisszumok nélkül.

Hirdetés