Tablet rovat
MWC2013: bemutatkozott az IdeaTab S6000
A Lenovo a felső kategóriában indítja el az IdeaTab S6000 névre hallgató táblagépet.
MWC2013: érintőkijelző és billentyűzet Windows 8 alapokon az LG háza táján
Az LG standjánál tapogathattuk meg a H160 névre hallgató táblagépet, melyhez klaviatúra is kapcsolódik, valamint teljesértékű Windows 8-as gépként is használható.
Arrows Tab Q582/F – Windows 8 alapokon
Több mint tíz órányi üzemidőt ígér a Fujitsu Intel Atom processzorral szerelt kecses, vízálló táblagépe.
MWC2013: Ubuntu mobilon
Egy Nexus 4 telefonon próbáltuk ki a Canonical által fejlesztett mobil operációs rendszert a Mobile World Congress-en.
Hír Okostelefon 83
MWC2013: interjú az LG-vel
Ebben az évben is Ken Honggal, a cég rendkívül őszinte kommunikációs igazgatójával, a koreai Mátyás királlyal beszélgettünk.
Hír Okostelefon 53
MWC2013: fény derült a Slate 7 hardverére
Kiderítettük, mi hajtja meg a HP androidos táblagépét.
MWC2013: hét hüvelykes táblagépek a Lenovótól
A kínai gyártó két középkategóriás tabletről is lerántotta a leplet a Mobile World Congress során.
MWC2013: videón a Padfone Infinity
Megnéztük, mire képes működés közben az ASUS méregdrága újdonsága, mely hardveresen és szoftveresen is előremutató tulajdonságokkal rendelkezik.
Hír Okostelefon 63
iNAND Extreme – csúcssebességen
Az NVIDIA referencia táblagépében a villámgyors Tegra 4 processzor mellett a SanDisk szélsebes beágyazott memóriája teljesít szolgálatot.
Rövidesen debütál a Razer Edge
Péntektől előrendelhető a Consumer Electronics Show alkalmával bemutatott, játékokra kiélezett Windows 8 táblagép.
MWC2013: kameránk előtt a fonepad
Avagy fényképek és videó is készült az ASUS elérhető árú újdonságáról, mely IPS kijelzővel, Android 4.1.2-vel és ATOM Z2420 chipsettel próbál hódítani.
MWC2013: Tegra 4 az NVIDIA standján
A lapkagyártó táblagépeken demózta a legújabb SoC-t.
Hír Okostelefon 32
MWC2013: Alcatel táblagép a középkategóriában
A One Touch Tab 7HD Jelly Beannel, kétmagos processzorral és IPS kijelzővel támadja a középkategóriát.
MWC2013: olcsó táblagép az ASUS műhelyéből
Az ASUS hét hüvelykes kijelzővel szerelt újdonsága telefon és táblagép egyben, mindez egy barátságos árcédulával meghintve.
MWC2013: a Padfone Infinity horror áron csúcsgépekkel versenyez
Komoly hardver, áttervezett készülékház, Full HD kijelző jellemzi a megújított Padfone-t, amely az elődmodellnél is drágább.
Hír Okostelefon 177
MWC2013: videón a Samsung Galaxy Note 8.0
A kiállítás előtt közvetlenül mutatták be, ma már meg lehetett nyomkodni Barcelonában.
MWC2013: Európába jön az Xperia Tablet Z
Telefont nem mutatott be a Sony, a táblagépüket is ismertük már a hírekből.
MWC2013: androidos táblagép a HP-től
Jelly Beannel, kétmagos processzorral, FFS+ LCD kijelzővel és visszafogott kezdőárral rendelkező táblagép a HP-től.
MWC2013: idő előtti Galaxy Note 8.0 bejelentés
A Samsung nem nézte jó szemmel, hogy konkurensei az MWC előtt bejelentéseket tesznek, így ők is beálltak a sorba.
Fotón az új iPad mini burkolata
Várhatóan kissé átdolgozott külsővel és „retina” kijelzővel érkezik az Apple kisebbik táblagépének idei frissítése.
Az ASUS „fémes csodát” ígér
A tajvani gyártó figyelemfelkeltő reklámfilmje valamilyen fémmel kapcsolatos bejelentést ígér a közelgő Mobile World Congress során.
Az Ubuntu táblagépes felületéről
Fejlesztők számára már csütörtöktől elérhető lesz a Canonical táblagépekre optimizált operációs rendszerének próbaváltozata.
Táblagépekre is megérkezett az Ubuntu
Este ötkor startol az Ubuntu bejelentése, mely egy táblagépes verzió érkezését sejteti. Élőben követjük a történéseket.
Bemutató Okostelefon 93
iriver WOWtab – a Nexus 7 kihívó
A Google és az ASUS táblagépével azonos felszereltségű, ugyanakkor olcsóbb és bővíthető memóriás táblagéppel rukkolt elő az iriver.
Archos táblagép trió érkezett
A francia gyártó frissen leleplezett internettáblái között egy mérsékelt árfekvésű, Full-HD kijelzővel szerelt modell is szerepel.
WayteQ xTAB-70dci - egy fecske mégis csinálhat nyarat
A WayteQ xTAB-70dci végre elhozza az IPS panelt is az alsóbb árszegmensekbe is, ám akkuidő terén már nem virít ennyire a masina.
Mobilarena TV: WayteQ xTAB-70dci
Mai adásunkban a WayteQ xTAB-70dci táblagéppel foglalkozunk, mely az elődmodell árazását megtartva fejlődött, és végre megkapta a hőn áhított IPS panelt.
Fotón a Nokia héthüvelykes táblagépe?
A Nokia Pakisztánban megrendezett sajtóeseményén vetített prezentációja leplezte le a cég első, Windows-alapú táblagépét.
Acer W700 – új QWERTY kabáttal
Teljes billentyűzettel ellátott karcsú kabátot kapott az Acer Windows 8 alapokon nyugvó internettáblája.
WP blog: Surface Pro reklámfilm érkezett
Őrült reklámfilm érkezett, főszerepben a Sufrace Pro.
Galaxy Note 8.0 – három változatban
LTE, 3G és modem nélküli változatban is piacra kerül a Samsung nyolchüvelykes internettáblája.
Surface Pro 128 GB – ellátási zavarok
A Microsoft egyelőre az előrendeléseket sem tudta kielégíteni az Intel Core i5 processzor köré épülő 128 GB-os táblagépéből.
Atom meghajtású lesz a FonePad
Intel processzor köré épülhet az ASUS hanghívások lebonyolítására is alkalmas táblagépe.
ASUS MeMO Pad 10 Smart - elérhető erőgép
Az ASUS MeMO Pad 10 Smart első blikkre csak egy sima tablet, ám a Tegra 3-as belső és a kedvező ár sokak számára jelenthet potenciális lehetőséget.
Retina kijelzőt kaphat az új iPad mini
Elemzői várakozások szerint az idei modellfrissítés során az Apple kisebbik táblagépe is négyszeres képpontszámú megjelenítőt fog kapni.
MeMo Pad – 149 dollárért?
A Nexus 7 stílusjegyeiből építkező rendkívül alacsony árfekvésű héthüvelykes táblagéppel rukkolt elő az ASUS.
Ilyen lesz a Memo Pad 10
Valószínűleg Barcelonában mutatja be az Asus a Memo Pad 7 megnövelt változatát, mely valójában egy régi-új ismerős.
Unitech TB100 - tereptablet
IP65-ös minősítésű táblagépet kaptunk, amely viszont kissé koros hardverrel rendelkezik. Terepen dolgozók számára mégis jó választás lehet.
- BestBuy topik
- Formula-1
- Beköltözik az AI a Hondákba
- AliExpress tapasztalatok
- Milyen autót vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Fotók, videók mobillal
- Peugeot, Citroën topik
- Revolut
- MasterDeeJay: A száz dolláros RTX 3060-as kártya tesztje (Jieshuo RTX 3060M 6GB)
- További aktív témák...