-
MWC2012: Lencsevégen az LG Optimus Pad LTE
A gyártó standján egy eddig ismeretlen táblagéppel is összefutottunk.
Hír 13
-
Március 7-én debütál az új iPad
Hivatalos forrásból is megerősítést nyert az iPad 3 március 7-ei premierje.
Hír 18
-
MWC2012: Samsung Galaxy Tab 2
A Samsung nemrég a Galaxy Tab 2 névre hallgató táblagépről is lerántotta a leplet, a kiállításon lehetőségünk volt lencsevégre kapni a 10,1 és 7 hüvelykes kijelzővel szerelt készülékeket.
Hír 37
-
MWC2012: két utódot kapott a Motorola Xoom
Xoom 2 két méretben lesz kapható, a kisebbik neve Media Edition, bár hardveres eltérés nincs a készülékek között. A kétmagos masinák cseppálló burkolatot és karc ellen védő Gorilla Glass kijelzőt kaptak.
Hír 25
-
MWC2012: nem csak a telefon négymagos a Huawei-nél
Táblagépet is kiállítottak, igen impresszívnek tűnt, de csak üvegen keresztül láthattuk.
Hír 6
-
MWC2012: Samsung Galaxy Note 10.1
Bár a Samsung a nagy bejelentéseket márciusra tartogatja, az MWC-re sem jöttek üres kézzel. A Galaxy Beam mellett egy 10,1 hüvelykes táblagépet mutattak be, amely kapacitív tollal érkezik.
Hír 19
-
MWC2012: ASUS Transformer Pad 300 specifikáció
Nem sok dolgot tudtunk meg a Pad 300 nevű modellről, de amit tudunk, azt megírjuk.
Hír 11
-
MWC2012: érkezik a Transformer Prime utóda
A Transformet Pad Infinity gyakorlatilag a Prime egyeneságú leszármazottja, kijelzője 1920 x 1200 pixeles felbontású.
Hír 21
-
MWC2012: ASUS Padfone bemutató
Az Asus sajtótájékoztatón ismét varázsoltak: a táblagépes dokkoló és telefon együtteséből álló PadFone mellé egy headset-tollat és billentyűzetet is kapunk.
Hír 49
-
MWC2012: négymagos táblagépekkel tarolna a ZTE
Két méretben is gyárt négymagos tabletet a kínai cég.
Hír 11
-
Elérhető a PlayBook OS 2.0
Natív e-mail klienssel és Android alkalmazások futtatási lehetőségével érkezik a BlackBerry PlayBook frissített szoftvere.
Hír 8
-
Készül a ViewPad G70
Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó héthüvelykes táblagéppel készül a ViewSonic.
Hír 4
-
Újabb fotókon az iPad 3?
Hajszálnyival vastagabb, ám némileg csapottabb burkolatban érkezik az idei Apple internettábla.
Hír 50
-
Samsung Galaxy Tab 7.7 - egy darabka hi-tech
Elképesztően vékony, döbbenetes a kijelző, rettentő módon átgondolt kezelőfelület. A 7.7-es Galaxy Tab nagyon komoly szerkezet, de meg is kérik az árát.
Teszt 1685
-
Kamerák előtt a Huawei MediaPad 10
Újabb fotókon is látható a tízhüvelykes kijelzővel és Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszerrel felruházott karcsú Huawei internettábla.
Hír 7
-
Arnova 8b G2 – gombok nélkül
Fizikai gombok nélkül, de továbbra is Android Gingerbread operációs rendszerrel érkezik az Archos mérsékelt árfekvésű táblagépe.
Hír 10
-
Készül az olcsóbb Nook Tablet
A Kindle Fire közvetlen kihívója lehet a Barnes & Noble rövidesen leleplezésre kerülő új táblagépe.
Hír 17
-
Két új Asus Transformer a láthatáron
Két- és négymagos processzorral szerelt táblagépek leleplezésére készül az Asus.
Hír 10
-
Vodafone Smart Tab 10 - eggyel nagyobb
ZTE gyártmányú táblagépet teszteltünk; a kizárólag a Vodafone kínálatában kapható készülék 10 hüvelykes kijelzővel és Android 3.2-vel szeretne hódítani.
Teszt 51
-
Creative HanZpad GS – ICS referenciatábla
Négymagos ZiiLABS processzorral és 96 magos StemCell médiaprocesszorral érkezik a Creative Android 4.0 ICS referenciadizájnja.
Hír 20
-
Piacon az Archos Arnova 9 G2
Az Egyesült Államokban már kapható az Archos mérsékelt árfekvésű, 9,7 hüvelykes megjelenítővel szerelt Android-alapú internettáblája.
Hír 18
-
Megérkezett a Galaxy Tab 7.0 Plus N
Kizárólag Németországban lesz kapható az Apple dizájnszabadalmait megkerülő külsővel rendelkező Galaxy Tab 7.0 Plus N.
Hír 17
-
Galaxy blog: Galaxy Tab 7.7 előzetes
Megnéztük, mit tud a Samsung 7,7 hüvelykes Super AMOLED Plus kijelzővel szerelt táblagépe.
Blogbejegyzés 10
-
Március 7-én debütál az iPad 3?
A legfrissebb pletykák szerint a Mobile World Congress utáni héten debütálhat az Apple harmadik internettáblája.
Hír 49
-
ZTE Light Tab II – az Egyesült Királyságban is
Hongkong, Indonézia és Spanyolország után Európa más régióiban is piacra kerülhet a ZTE könnyű és relatíve olcsó 3G modemmel szerelt táblagépe.
Hír 10
-
Jövő héten érkezik a PlayBook OS 2.0?
Várhatóan február 21-én debütál a Research In Motion táblagépének régóta várt frissítése.
Hír 9
-
Ingyen PlayBook fejlesztőknek – márciusig
A Research In Motion két héttel meghosszabbította az Android fejlesztők megnyerésére szánt ingyenes PlayBook promócióját.
Hír 9
-
Mozilla Firefox – Metro kezelőfelülettel
A Windows 8 táblagépek rohama előtt elkészülhet a Mozilla népszerű böngészőjének Metro kezelőfelülettel is kompatibilis kiadása.
Hír 44
-
Samsung P6200 Galaxy Tab 7.0 Plus - méltó utód
A legelső Galaxy Tab utódja kétmagos processzorral és Honeycomb rendszerrel érkezik. Van olyan jó, mint a legelső Galaxy Tab?
Teszt 1037
-
Galaxy blog: Galaxy Tab 7.0 Plus előzetes
Hét hüvelykes képátlójú kijelzővel és Exynos 4210 lapkakészlettel felszerelt táblagép járt nálunk.
Blogbejegyzés 14
-
WayteQ xTAB-100S - a különbség látható
Új külsővel, némileg módosított hardverrel kerül piacra a WayteQ 10 hüvelykes táblagépének második generációja.
Teszt 1194
-
A Galaxy Tab 10.1N nem iPad replika
Németország elutasította az Apple újabb keresetét, így forgalomban maradhat a Samsung átdolgozott külsővel ellátott táblagépe.
Hír 133
-
Március elején debütál az iPad 3?
Pletykák szerint március első hetében várható az Apple legújabb táblagépének leleplezése.
Hír 34
-
Elérhető a TouchPad Android forráskódja
A CyanogenMod számára a HP elérhetővé tette a webOS-alapú TouchPad korábbi Android forráskódját.
Hír 4
-
Toshiba AT200 – a 7,7 milliméteres táblagép
Európában is piacra kerül az Egyesült Államokban Excite 10 néven megismert karcsú internettábla.
Hír 9
-
LG blog: 2011 mérföldkövei
A tavalyi év során több olyan készülékkel is készült a gyártó, melyek technológiai újdonságnak számítottak. Ma ezeket vesszük sorra.
Blogbejegyzés 19
-
PlayBook OS 2.0 – február 17-én?
Heteken belül elérhető lesz a QNX-alapú BlackBerry PlayBook első nagyszabású javítócsomagja.
Hír 7
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Moduláris tokok és tartozékok a Galaxy S23-hoz
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Percről percre
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
gp Az utolsó vérig harcolni soha nem volt még ilyen élvezetes.
it Új Bard-funkciókat hozott a Google, a chatbotja a cég szoftvereiből is képes már meríteni. Az Intel eközben pedig kizárná a felhőt, egy AI PC-t emleget, amely offline old meg minden feladatot, új Intel chippel. Az Amazon és az OpenAI is fejleszt.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
A Colorful játékos noteszgépe kékbe öltözött
ph A címezhető LED-ekkel díszített, EVOL szériás újdonság az Alder Lake-H és Ada Lovelace architektúrákra épül.
Nyitott kialakítású, vezetékes headset a Corsair vitorlái alatt
ph Az ízléses megjelenésű, két színben választható megoldás az amerikai vállalat fémvázas Virtuoso szériájának sarja.
Közel 20 percnyi videón a Where Winds Meet
gp A nyílt világú akció-RPG alkotást a kínai történelem és mitológia ihlette.
A Jonsbo is jegyzetelt, mikor a Lian Li diktált
ph A kínai gyártó legfrissebb, ívelt üveggel megkoronázott géplakja az O11 által kitaposott ösvényre lép.
November elején debütál Netflixen az Onimusha animációs sorozat
gp Egyelőre nincs infó arról, hogy készülne egy új játék, jelenleg be kell érnünk a készülő szériával.
Befutott a Persona 3 Reload legújabb előzetese
gp Az ismert franchise harmadik részének új változata február elején debütál.
A Philipset nem érdeklik az óriástévék és a Micro LED technológia sem
ph A vállalat stratégiai igazgatója vázolta a cég rövidtávú terveit.
- Tőzsde és gazdaság
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Tudományos Pandémia Klub
- EAFC 24
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Hisense LCD és LED TV-k
- További aktív témák...