Sony Xperia XZ1 - egy újabb lépés előre

Még mindig gyönyörű a formaterve, ám a kávamentes és dupla kamerás trendektől továbbra is távol marad a japán gyártó 5,2 hüvelykes kijelzőjű csúcsmodellje. Az idei második.

Bevezető, tartozékok

Menetrendszerűen érkezett meg a Sony legújabb, nagy tömegeknek szánt csúcsmobilja. Néhány éve kaptunk egy halvány ígéretet azzal kapcsolatban, hogy ritkábban érkezik a hardverfrissítés, ám ebből lényegében semmit nem látunk: az Xperia XZ1 közvetlen elődje a féléves Xperia XZs, amit szintén fél évvel előzött meg az Xperia XZ, tavaly ilyenkor. Akinek nem lenne meg az XZ-széria, ide tartoznak azok a termékek, amik a Z-sorozattal, például Xperia Z1, Xperia Z2 és Xperia Z3 néven lettek ismertek, majd az Xperia X közbeiktatásával váltottak erre a nevezéktanra. Persze az elmúlt néhány hónap alatt is történt fejlesztés, frissített hardvert, Cat.16-os LTE-t, 5.0-s Bluetooth-t, 3.1-es USB-csatlakozót, Gorilla Glass 5-védettséget és Android Oreót kap, aki Xperia XZs-ét cserélné le az újdonságra.

Első tesztkészülékünk, ami Android 8.0-val érkezett
Első tesztkészülékünk, ami Android 8.0-val érkezett [+]

A gyártó nem mellesleg kiadta hivatalos listáját azzal kapcsolatban, hogy mely mobilok frissülnek biztosan Android 8.0-ra. A lista ide kattintva olvasható, de aki 2016 előtti modelleket vizionál, az szomorkodni fog, Xperia X-nél öregebb modell nincs a listán. Mondhatjuk, hogy persze, az Xperia X már három generációval ezelőtti, ugyanakkor vicces, hogy alig múlt másfél éves. Ám a feszített modelltempón átlépve bizonyára mindenki kíváncsi arra, hogy vajon a folyamatosan tökéletesített, csak apró módosításokat kapott kütyüt sikerült-e elég tökéletesre csiszolni.

A szokásos doboz mellé egy LDAC-os, vezeték nélküli fejhallgatót is kapnak az első vásárlók
A szokásos doboz mellé egy LDAC-os, vezeték nélküli fejhallgatót is kapnak az első vásárlók [+]

A hozzánk került fehér dobozban csak a Quick Charge 3.0-s gyorstöltő és a Type-C-s adatkábel került elhelyezésre, de egyébként jár hozzá egy in-ear kialakítású, vezetékes, jack csatlakozós fülhallgató, az első rendelők pedig egy igen értékes, LDAC-képes, NFC-s h.ear on 2 Mini fejhallgatóval is gazdagabbak lesznek. Ugyanez igaz azokra a vásárlókra is, akik a hasonló kialakítású, de tesztalanyunknál jóval kisebb XZ1 Compactot szemelték ki maguknak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés