H​i​r​d​etés​

2017. december 16., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Okostelefon rovat

Sony Xperia Z1 - vissza a kamerához

A japán gyártó az elmúlt pár évben nem feltétlenül kamatoztatta a képalkotással kapcsolatos teljes tudását mobiljaiban. Most is inkább elméletben teszik meg.

Hir​d​etés​

Bevezető, tartozékok

Mióta a Sony kivásárolta az Ericssont a közös mobilos vállalkozásuktól, egyre több embertől hallok pozitív véleményt velük kapcsolatban. Pedig ami azt illeti, a japán-svéd kooperáció hazánkban mindig is népszerű volt, ami részben az ázsiai fél miatt volt, az általuk létrehozott négybetűs márkanévnél ugyanis kevés dolog cseng jobban hazánkban. Ettől függetlenül ma már tényként kijelenthető, hogy a Sony nagyon jó utat jár be egyedül, ami az egész iparágnak jót tesz.

Sony Xperia Z1
[+]

Az Xperia Z nevű készülékük például az első Full HD felbontású okostelefon volt Európában, a gyártónak pedig olyan komoly szándékai voltak vele, hogy még hazánkban is méretes reklámkampányt rakott a premier mögé. Persze a Z egyáltalán nem volt hibátlan, igazság szerint két dolgot is sokkal jobban lehetett volna vele kapcsolatban csinálni. Az egyik a kijelző, mely bár papíron nagyon is fejlett, a hasonló paraméterű megoldások közül egyértelműen a leggyengébb minőséget nyújtja gyenge betekintési szögei és kissé fakó színei miatt; igaz, a megjelenés után jött egy szoftverfrissítés pont emiatt, de az csak részben orvosolta a problémát. Főleg azért volt furcsa ez a gyengélkedés, mert a Sony esetében házon belül megtalálható minden tudás és technológia ahhoz, hogy tényleg világklasszis panelt tudjanak készíteni. Hasonló dolgok mondhatók az eredeti Z kamerájáról is, mely egyáltalán nem volt rossz, de nem is sikerült kiemelkednie a tömegből, pedig ezen a területen is minden adott ahhoz, hogy valami kiemelkedő szülessen. Erre szerencsére a vezetés is rájött, így született meg az új csúcsmodell, mely a keresztségben a Sony Xperia Z1 nevet kapta. Elméletileg a kijelzővel és a kamerával kapcsolatban is komoly fejlesztésre lehet számítani, ez utóbbi szolgáltatás a telefon kiemelt funkciója; mindez mellett a jelenleg elérhető csúcshardver is a fejlesztések részét képezi, amit egy szokatlanul nagy, 3000 mAh-s akkumulátor egészít ki.

Sony Xperia Z1
[+]

A tesztkészülék apró és nem különösebben exkluzív dobozban érkezett, mely tartozékok szempontjából mindennek alá tudott menni. A zászlóshajóhoz ugyanis nem kapunk fülhallgatót, csak egy hálózati töltőfejet és egy adatkábelt; ezt a lépést költségcsökkentéssel és környezettudatossággal is lehet magyarázni, ugyanakkor kissé furcsának tűnik ilyen sok pénzért ilyen szegényes tartozékkínálattal találkozni. Szerencsére a tesztkészülékhez mi soron kívül kaptunk a QX10/QX100 objektívek felrakására használható hátlapot, úgyhogy lesz miről írnunk, de a vásárók ettől függetlenül kicsit csalódottak lehetnek a doboz felnyitása után. Persze csak addig, amíg el nem kezdik használni a gépet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

H​i​r​de​tés​

Előzmények

  • Sony Xperia M - inkább előd, mint utód

    A Sony különleges és egyedi formatervét megkapta ugyan a telefon, ám sajnos a jó sebesség ellenére a kijelző és a kamera is a várakozások alatt teljesít.

  • Sony Xperia ZR - ugrás a medencébe

    A japánok újdonsága az igazi vízállóságot hozza el nekünk, víz alatti fényképezést tesz lehetővé, ráadásul mindezek mellett hardveres téren is az élen jár.

  • Sony Xperia SP - a jónevű japán

    Az Xperia S utódjának tekinthető készüléknek csak itthon cseng bénán a neve, senkiháziak kezében a popszakma, de a Sony mobilos részlege szerencsére nem járt így.

  • Sony Xperia ZL - kicsivel jobb

    Együtt mutatták be az Xperia Z-vel, azonban utána nagy csönd lett körülötte, pedig a ZL több egy szimpla átnevezésnél, valamiben jobb, valamiben nem.

Gyártók, szolgáltatók

H​i​rde​tés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.