Hirdetés

Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

Hardver és Samsung Experience felület (AliceWake)

Az idei széria is kétféle konfigurációban érhető el, az egyik nyilván a Qualcomm csúcslapkája, amely várakozásra, illetve alternatív megoldásokra kényszerítette a konkurenciát, a másik pedig a Samsung saját fejlesztése. Nekünk, meg általában az európai piacra a Snapdragon 835-ös verzió helyett az Exynos 9 Octa 8895-nel szerelt megoldás jutott, illetve jut majd, amely a Samsung első 10 nanométeren gyártott prémium lapkakészlete. A továbbfejlesztett térelrendezésű tranzisztor struktúrának (FinFET) köszönhetően a processzor a 14 nm technológiához képest elvileg 27 százalékkal jobb teljesítményt ígér, miközben 40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt. Az új generációs, 64 bites, ARMv8 utasításkészletű nyolcmagos chip négy darab, maximum 1,7 GHz-re skálázott Cortex-A53-as magot és szintén négy darab, egyedi dizájn alapján kialakított M(ongoose)2 magot tartalmaz, amelyek maximum 2,3 GHz-en ketyegnek. A big és LITTLE magok közötti váltás szintén saját, gyorsítótár koherens kapcsolási módszerrel (Samsung Coherent Interconnect) történik, a rendszermagok kapcsolása viszont már heterogén többmagos dizájnt követ a korábbi klaszterezett megoldással ellentétben.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy S8 Samsung Galaxy S8+ LG G6 prototípus Huawei P10 Plus Apple iPhone 7 Plus
Rendszerchip Exynos 8895 Exynos 8895 Snapdragon 821 HiSilicon Kirin 960 A10 Fusion
AnTuTu Bench. 6.x 174212 pont 175028 pont 140566 pont 146051 pont 189747 pont
Vellamo Browser 7406 pont 7426 pont 5418 pont n/a n/a
Vellamo Metal 3348 pont 3366 pont 3463 pont 2772 pont n/a
Geekbench 4 (single/multi) 2019 / 6709 pont 2012 / 6594 pont 1725 / 4083 pont 1874 / 6193 pont 3481 / 5565 pont
GFXBench Man. onscreen 42 fps 42 fps 28 fps 17 fps 56 fps
GFXBench Man. offscreen 64 fps 64 fps 38 fps 28 fps 63 fps
GFXBench T-Rex onscreen 60 fps 60 fps 55 fps 38 fps 58 fps
GFXBench T-Rex offscreen 121 fps 120 fps 95 fps 56 fps 124 fps

A grafikus teljesítmény a Vulkan API-t támogató, húszmagos Mali-G71MP20 reszortja, amely továbbfejlesztett 3D tartalomkezeléssel és dedikált kodektámogatással biztosítja a 4K 120 fps minőségű mozgóképek felvételének és lejátszásának folytonosságát. Vagy legalábbis csökkenti a látenciát, ami az UHD felbontású VR-nak is jót tesz. Az Exynos lapka mellesleg szeparált feldolgozóegységgel rendelkezik a mobilfizetés, az íriszfelismerő és ujjlenyomat-olvasó használatához, így a védelem hardveres szinten is biztosított, valamint külön képfeldolgozó egységgel (Vision Processing Unit) is rendelkezik.

Elvileg globálisan is elérhető lesz 6 GB LPDDR4X rendszermemóriával szerelt változat, az alapmodellek viszont mindössze 4 GB-tal gazdálkodnak. Ami lényegében totálisan elég bármire is, leszámítva a RAM- fétis kielégítését, amit nem ítélünk el, nekem is van (azért a DeX állomáson 10 ablakot egyszerre megnyitva csak előnyösebb a gyorsítótár szempontjából, ha 6 GB RAM van - Bone123. Igen- AliceWake). Lehet lamentálni azon, hogy 6, esetleg 8 GB RAM mennyivel lett volna ütősebb akár csak a fétis, akár tényleges használhatóság kapcsán, hiszen a rengeteg háttérben futó és hasznos szolgáltatás, vagy éppen a Dex meghajtása mellett összeállhat úgy pont a képlet, hogy szükségszerűen bezárja a rendszer a legrégebben megnyitott alkalmazást, de ez átlagos esetben nem túl gyakori. Bone123 mondjuk álmából felkeltve is tud produkálni egy olyan app-sorozatot, amivel ezt seperc alatt összehozza, de ha néha egy-egy oldalt újratölt a böngésző ennek kapcsán az még nem a világ vége. Megint más kérdés, hogy van egy felhasználói csoport, akiknek fontos mutatni, hogy a Samsung aktuális csúcsmodellje nem marad le ilyen apróságokban, hogy mekkora a RAM (nem véletlenül jött ki ripsz-ropsz Koreában a 6 GB-os változat). Az UFS 2.1 szabványú belső tárhely mérete adott, minden kiszerelésben 64 GB áll rendelkezésre (51 GB elérhető, a tároló veszettül gyors), cserébe 256 GB-tal megtoldható a microSD bővíthetőségnek köszönhetően (hordozható tárhelyként formázható, belsőként nem). A fájlrendszer egyébként továbbra is EXT4 az újabb F2FS helyett. A duál SIM megoldásban sajnos, értelemszerűen a másodlagos SIM kártya helyét szükséges a nagyobb raktér miatt feláldozni. A hivatalos hazai forgalmazásba szánt készülékek viszont alapvetően egy SIM kártyát kezelnek, így gondolkodás nélkül tolhatjuk bele a plusz tárhelyet.


[+]

A rendszer teljesítménye nem csak papíron meggyőző, az újrarajzolt TouchWiz jobbára gondolkodás és pláne fennakadás nélkül fut az impresszív hardveren, bár eleinte megdöbbentő akadásokat tud produkálni, ami az első bekapcsolás körüli intenzív testreszabás közepette figyelhető meg. Utána nem. Komolyabb melegedést még extrém terhelés esetén sem tapasztaltunk, az egymás után futtatott teljesítménytesztek sem eredményeztek szignifikáns hőmérsékletváltozást. Természetesen maximális felbontáson mértünk és használtuk a phableteket. A 3D-s játék, a Gear VR használata vagy a napfény alatti kamerázás azért langyosra melegíti a házat, forróra soha, a virtuális valóság szemüveg sem jelezte, hogy pihentetni kéne a vasat. A Flipboard laggolása vagy nem laggolása ezúttal nem mérvadó, a lokalizálás hiányában aránylag eddig is korlátozottan hasznos funkciót a Bixby Home felületébe integrálták, így nem tudjuk külön megnyitni. Trükkös megoldás, ha már a felület optimalizálása évek óta nem jött össze. A Bixby fülre lapozva a főoldalon azért előfordul döccenés.


[+]

A felhasználói felület 7.0-s Androidra épül, alapvetően hasonlóan a Galaxy Note7-re és az S7-es szériára szabott Nougathoz. A zárolt képernyőn alapesetben az Always-on-Display látható olyan formában, színben és háttérrel, amilyet választottunk, valamint olyan információkkal, amelyeket engedélyeztünk. Sajnos az edge panelen megjelenített éjjeli óra kikerült a repertoárból, cserébe az AoD fényereje alkalmazkodik a fényviszonyokhoz és végre nem világít indokolatlanul, plusz időzíthetjük kizárólag éjszakára a megjelenítését. Mivel a fizikai home gombot szanálták, a kamera gyorsindítása a bekapcsológomb kétszeri megnyomásával abszolválható.


[+]

A főképernyő rácsszerkezete továbbra is módosítható, ahogy a gyorskapcsoló panel ikonkiosztása is; 3 x 4, 4 x 3 vagy 5 x 3-as elrendezésből választhatunk. A fényerőcsúszka megjelenítése, és annak helye is opcionális. Az dizájn és színséma letisztultabb, egyszerűbb lett, mint a korábbi rendszereken, valamint szükség hiányában megszűnt az első fázisban megjelenő kapcsolók horizontális görgethetősége. A kétfázisú működés során első körben az első 3, 4, vagy 5 kapcsoló jelenik meg, opcionálisan a fényerőcsúszkával, az összes többi a második fázisban kerül elő. Ide került még egy keresősáv is, amely a készüléken belül kutakodik.


[+]

A Flipboard helyét a szintén engedélyezhető vagy letiltható Bixby Home felület vette át kijelző balra lapozásával, maga a Flipboard is ide épül be, újdonság viszont, hogy a gesztusvezérléssel előhívható alkalmazásmenü nem kötelező elem. Alapértelmezett módon a kijelző felfelé vagy lefelé simításával kerülnek elő a telepített alkalmazások, visszalépni a főoldalra ugyanígy lehet, de engedélyezhetjük, hogy minden app a főképernyőkre kerüljön, megszüntetve ezzel a klasszikus alkalmazásmenüt. Maga az alkalmazásmenü gomb léte is egyéni döntés kérdése. Szükség éppen nincsen rá, de a lehetőség adott. Az állapotsávon megjelenő értesítések mennyisége és tartalma is szabályozható, valamint az akkumulátor töltöttségének százalékos megjelenítését is itt igényelhetjük. Mármint az immár lista szerű, tematikusan rendezett Beállításokban, a Kijelző menüponton belül. Az általunk nem kívánt, alkalmazásoktól származó értesítéseket viszont az Értesítések menüpontban tilthatjuk le, ilyenkor a blokkolt app nem képes információt közölni értesítőkártya formájában. Az értesítési LED egybites, vagy megy, vagy nem, a színt és az aktivitást mélyebben nem befolyásolhatjuk. Ez viszont ismét a Kijelzőnél keresendő.


[+]

Az egész rendszer egyébként széleskörűen témázható, ha nem vagyunk megelégedve a gyári megjelenéssel, ahogy az immár teljes egészében virtuális, a kijelző alján helyet foglaló navigációs sávon is igazíthatunk. Egyrészt a háttér színét, másrészt az érintésérzékeny gombok elrendezését, ami ab start megtartotta a hagyományos, Samsungra jellemző sorrendet. A nyomásérzékeny kezdőlap gomb szenzitivitása is testreszabható, a skála egyik oldalán majdnem érintésérzékeny szintre lehet hozni, míg a másik pólus valóban nyomást fog igényelni. Az alkalmazásváltó kétszeri megnyomása itt is a legutóbbi appot nyitja meg. A viszonylag újszerű képaránynak köszönhetően egyes nem gyári alkalmazások nem feltétlenül veszik észre magukat, így hagynak egy vaskos sávot a kijelző felső tartományában. Ezen a Teljes Képernyős Alkalmazásokban segíthetünk úgy, hogy kvázi kényszerítjük az általában harmadik féltől származó programot, hogy legyen szíves kitölteni a rendelkezésre álló helyet. A rendszer jelzi, hogy esetlegesen diszfunkciók léphetnek fel, ilyesmivel azonban nem találkoztunk, minden ment a megszokott rendben a kijelző teljes terjedelmének igénybevételével is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés