Hirdetés
Bevezető, kompatibilitás
Sokan nem tudják, de az almás vállalat az első iPhone előtt sok más néven is gondolkodott, a bejelentést megelőzően még a Telepod, Mobi és a Tripod is a kalapban volt, ám szerencsére mindhármat időben kiszortírozták. Magát az első iPhone-t 2007-ben tárták a nagyközönség szeme elé, mely a 2G fantázianevet kapta. Ez egyébként nem csak a telefonra, hanem az adatkommunikációs képességekre is utalt, hiszen a készülék akkoriban még nem támogatta a gyorsabb hálózatokat. Steve Jobs egy reformációt szeretett volna elindítani, az érintőkijelzőt pedig egy új szintre kívánta emelni. Ugyan mára már tudjuk, hogy ez sikerült, akkoriban épp Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója nyilatkozta azt, hogy az iPhone-nak nincs reménye arra, hogy sikeres legyen, egyszerűen az emberek nem készültek még fel rá. Nos, nem lett igaza.
Az iOS az egyszerű kezelhetőség, átláthatóság jegyében készült, a cél az volt, hogy bárki szinte az első pillanattól kezdve használni tudja. Nem volt kimondott menürendszer, egyedül a beállításokat lehetett elérni külön részben, ám az ottani alpontok száma is nagyon csekély maradt. Az Apple kialakította azt a trendet, hogy egy új iPhone készülék bejelentésével egy új iOS rendszer is debütál. Ennek a szoftvernek egyébként mindmáig nagy előnye, hogy csak az almás cég eszközein érhető el, ezáltal nincs töredezettség, a fejlesztőknek nem kell megszámlálhatatlan mennyiségű készülék hardverére optimalizálni alkalmazásaikat. A 2010-ben piacra dobott iPad kicsit ugyan csavart egyet a dolgon, ám lényegi változás nem történt.
Az Apple lassan és finoman adagolta az újdonságokat, ami az iPhone-t kedvelőknek még csak-csak, de az egyre nagyobb ütemben fejlődő mobilos iparágnak kevésbé volt elfogadható, nem beszélve arról, hogy az Android is egyre nagyobb teret nyert magának. Az iOS 4-ben jött csak meg először a multitasking képesség, az iOS 5-tel pedig a Siri, ami az Apple saját hangvezérelt személyi asszisztense. A külső viszont egyszerűen nem akart változni, éveken keresztül ugyanazt a felületet kellett használni, ami már mindenkinek kezdett unalmas lenni. Steve Jobs elhunyt, Tim Cook pedig más szellemiségben kezdte el vezetni a céget, irányítása alatt elkezdődtek az átalakítások, a szoftverfejlesztés élére is más került. Az iOS 7 pedig végre meghozta azt a teljes átalakulást, melyre oly sokan vártak.
Fontos, hogy a legújabb iOS kizárólag iPhone 4, iPad Mini, iPad 2, és ötödik generációs iPod Touch, vagy ezeknél újabb készülékekre érhető csak el, ám a különböző hardveres képesség miatt egyes eszközök kevesebb funkciót kapnak, így például az iPhone-ok közül sem a 4, sem pedig a 4S nem lesz képes AirDropra, a kamerafiltereket pedig egyik iPad sem kapja meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!