iOS 7 rendszerbemutató

Hirdetés

Kamera, böngésző

A kamera az androidos modellekkel szemben nem kényeztet el túl sok beállítási lehetőséggel. Négy fő nézetet kapunk: lassítás (kizárólag iPhone 5S), videó, fotó, négyzet és pano. A pano egyértelműen a panorámafelvételt jelenti, ekkor a telefont balról jobbra kell horizontálisan mozgatni, eközben a szoftver sorozatosan lövi a képeket, melyeket a végén egy igencsak nagy méretű fotóban összesít. Új funkció a filter, mely nyolcféle módosítást tesz lehetővé, ráadásul élő kameraképben láthatjuk ezeket. Az Instagram kedvelői tehát örömüket lelhetik ebben, viszont a 4S-nél régebbi és az iPad tulajdonosok már nem, hiszen azokra a készülékekre nem érhető el a szolgáltatás. Két kapcsolóval vértezték még fel a szoftvert, egyikkel a HDR-t, a másikkal a vakut kapcsolhatjuk be.

A böngésző is ráncfelvarráson esett át, az iOS 7-ben már nem csak fektetett, hanem álló nézetben is aktiválódik a teljes képernyős mód. A webcím beírásának helye keresőként is szolgál, több lapot meg tudunk nyitni, melyek között szép animációval válthatunk, de indíthatunk privát böngészéseket, ha nem szeretnénk, hogy a program elmentse a jelszavakat és a keresési előzményeket. Internetezés közben az adott honlapot megoszthatjuk ismerőseinkkel, de aktiválhatjuk az olvasási nézetet is, amivel igazából egy könnyebben fürkészhető oldalverziót kapunk. Maradtak a könyvjelzők, bár egy kicsit leszűkítették a rendszert (ami nem baj), csak kedvencek és előzmények fület láthatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad mini - piaci igény

    A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.

  • Apple iPhone 5 - öt lett S

    Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?

  • iPhone és iOS fejlődéstörténet

    Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.

Hirdetés