iOS 7 rendszerbemutató

Bevezető, kompatibilitás

Sokan nem tudják, de az almás vállalat az első iPhone előtt sok más néven is gondolkodott, a bejelentést megelőzően még a Telepod, Mobi és a Tripod is a kalapban volt, ám szerencsére mindhármat időben kiszortírozták. Magát az első iPhone-t 2007-ben tárták a nagyközönség szeme elé, mely a 2G fantázianevet kapta. Ez egyébként nem csak a telefonra, hanem az adatkommunikációs képességekre is utalt, hiszen a készülék akkoriban még nem támogatta a gyorsabb hálózatokat. Steve Jobs egy reformációt szeretett volna elindítani, az érintőkijelzőt pedig egy új szintre kívánta emelni. Ugyan mára már tudjuk, hogy ez sikerült, akkoriban épp Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója nyilatkozta azt, hogy az iPhone-nak nincs reménye arra, hogy sikeres legyen, egyszerűen az emberek nem készültek még fel rá. Nos, nem lett igaza.

Az iOS az egyszerű kezelhetőség, átláthatóság jegyében készült, a cél az volt, hogy bárki szinte az első pillanattól kezdve használni tudja. Nem volt kimondott menürendszer, egyedül a beállításokat lehetett elérni külön részben, ám az ottani alpontok száma is nagyon csekély maradt. Az Apple kialakította azt a trendet, hogy egy új iPhone készülék bejelentésével egy új iOS rendszer is debütál. Ennek a szoftvernek egyébként mindmáig nagy előnye, hogy csak az almás cég eszközein érhető el, ezáltal nincs töredezettség, a fejlesztőknek nem kell megszámlálhatatlan mennyiségű készülék hardverére optimalizálni alkalmazásaikat. A 2010-ben piacra dobott iPad kicsit ugyan csavart egyet a dolgon, ám lényegi változás nem történt.

Az Apple lassan és finoman adagolta az újdonságokat, ami az iPhone-t kedvelőknek még csak-csak, de az egyre nagyobb ütemben fejlődő mobilos iparágnak kevésbé volt elfogadható, nem beszélve arról, hogy az Android is egyre nagyobb teret nyert magának. Az iOS 4-ben jött csak meg először a multitasking képesség, az iOS 5-tel pedig a Siri, ami az Apple saját hangvezérelt személyi asszisztense. A külső viszont egyszerűen nem akart változni, éveken keresztül ugyanazt a felületet kellett használni, ami már mindenkinek kezdett unalmas lenni. Steve Jobs elhunyt, Tim Cook pedig más szellemiségben kezdte el vezetni a céget, irányítása alatt elkezdődtek az átalakítások, a szoftverfejlesztés élére is más került. Az iOS 7 pedig végre meghozta azt a teljes átalakulást, melyre oly sokan vártak.

iOS 7 kompatibilitás
[+]

Fontos, hogy a legújabb iOS kizárólag iPhone 4, iPad Mini, iPad 2, és ötödik generációs iPod Touch, vagy ezeknél újabb készülékekre érhető csak el, ám a különböző hardveres képesség miatt egyes eszközök kevesebb funkciót kapnak, így például az iPhone-ok közül sem a 4, sem pedig a 4S nem lesz képes AirDropra, a kamerafiltereket pedig egyik iPad sem kapja meg.

Hirdetés

Felület, vezérlő- és értesítési központ

A felhasználói felület teljesen átgondolásra került, legalábbis külsőleg, ugyanis működésben elég kevés újdonságot fedezhetünk fel. Az iOS 7-re jellemző flat, azaz letisztult dizájn az egész rendszert áthatja, egyelőre sokan állnak az új külső mellett, de nagyjából ugyanennyien utasítják is vissza az újítást. A színvilágot láthatóan úgy alkották meg, hogy az iPhone 5C színes hátlapjaihoz is illeszkedjen, mindenesetre én most éreztem először úgy, hogy a fehér iPhone egy fokkal jobban passzol az iOS-hez, mint a fekete. A mappakezelés kibővült, szerencsére több oldalon láthatjuk a belepakolt alkalmazásokat, így az eddigi 12-16 számlimit jóval nagyobbra duzzadt. Jelentős átrajzoláson esett át a multitasking felülete is, a home gomb kétszeri megnyomása után ugyanis a háttérbe helyezett applikációról egy képernyőképet láthatunk, ahonnan majd elvileg folytathatjuk a használatot. Egy felfelé irányuló ujjmozdulattal lehet az appokat kilőni a háttérből, ez azért mindenképpen gyorsabb és elegánsabb megoldás.

A vezérlőközpontot nagyon sokat várták, szinte már követelték az Apple-től. Hét iOS generációt kellett várni, mire almáéknál léptek az ügyben, de itt van, elővarázsolásához alulról kell felfelé húzni a képernyőt. El lehet érni zárolt és főképernyőről, valamint alkalmazásokból is, valamennyi esetében az adott kép színvilágához illeszkedik a vezérlőközpont is. Irányíthatjuk a zenelejátszást, de beléphetünk a zseblámpa (ezzel sok alternatív programot ütött ki az Apple), óra, számológép, kamera kvartett valamelyikébe is. A fényerőn kívül néhány funkciót lehet még aktiválni, legyen az a repülőgép üzemmód, a WiFi, a Bluetooth, a Ne zavarj mód, vagy az automatikus elforgatás.

Az értesítési központot is megbolygatták. Áttetsző lett, nagyjából egy vastag üveghez hasonlít, ami mögött homályosan láthatjuk a tartalmat. Van napi, összes és kihagyott fül, értelemszerűen a nevüknek megfelelő funkciókat látják el. A beállításokon belül szinte mindent konfigurálhatunk, megadhatjuk, mik szerepeljenek a mai napi nézet alatt, az értesítésnézetet pedig kézzel és időrend szerint is rendezhetjük. A programokhoz tartozó értesítési fajtákat (szalaghirdetés, jelzés, semmi), hangokat külön-külön meg lehet adni, de a zárolt képernyőre is helyezhetünk figyelmeztetéseket.

Telefonkönyv, üzenetküldés, Touch ID

A telefonkönyv koncepciója ugyanaz maradt, de ide is elért a letisztult dizájn. Továbbra is kedvencek, előzmény, kontaktok, gombok és hangposta fülek között lépkedhetünk, a tárcsázóképernyőn kerek gombokat találunk, egy szám beírása után azt azonnal hozzáadhatjuk a névjegyzékhez, viszont továbbra sem tudjuk a számokat betűként használni, ergo a könnyed keresésnek búcsút inthetünk. Ismerőseinket a Facebookba történő bejelentkezés után képekkel is ellátja a rendszer, ezen kívül telefonszámot, jegyzetet, csengőhangot, címet, honlapot stb. is hozzákapcsolhatunk kontaktjainkhoz. Az előzményeknél a fogadott, indított és a nem fogadott hívások listáját láthatjuk, törölni egy balra irányított ujjmozdulattal tudunk.

Az SMS-ek két részre bonthatók, van a normál szöveges üzenet és van az iMessage, előbbi zöld, utóbbi kék színnel lett továbbra is jelölve. A buborékos elrendezés még mindig adott, az üzenetekhez pedig képet vagy videót csatolhatunk. Kézbesítési jelentés továbbra sem kérhető, iMessage esetén viszont igen, sőt, ott arról is kapunk tájékoztatást, ha a másik fél elolvasta az irományunkat (persze ha aktiválta ezt a lehetőséget). Külön kapcsolót találunk arra, hogy ha az iMessage-et nem tudjuk elküldeni (mert nincs adatkapcsolatunk), akkor automatikusan küldje el a rendszer SMS-ként, de én ezt nem ajánlom, mert van, hogy magának az Apple rendszerének a hibájából nem lehet az adott pillanatban elküldeni a levelet.

Az iOS 7-tel és az iPhone 5S-sel karöltve érkezett a legújabb őrület, az ujjlenyomatolvasó, amit az Apple-nél Touch ID fantázianévre kereszteltek. Az almás cég szerint az ujjlenyomat az egyik legbiztonságosabb védelem, hiszen senkinek nincs ugyanolyan mintája, ráadásul mindig magunknál hordjuk ezt. A leolvasási mechanizmus egyébként két részből áll, először természetes helyzetben kell többször megérinteni a szenzort, majd az ujjszéleket kell ugyanilyen módon letapogattatni. Ezután megadhatjuk, hogy a készülék feloldására, iTunes-on és App Store-on keresztül vásárlásra, esetleg mindkettőre szeretnénk-e ezt használni. A koncepció jó, az ötlet régi, a hatásfok pedig közel százszázalékos lett, ám egyelőre kizárólag 5S-re érhető el, hiszen hardveres támogatottságra van szüksége.

iPhone 5S screen shot Phone 5S screen shot

Galéria, zene- és videolejátszó, iTunes Radio

A galéria pillanatok (azaz fényképek) és gyűjtemény szerint rendezi a fotókat, utóbbi esetében egy áttekintést kapunk az összes alkotásról. Nem csak dátum vagy nap, hanem hely szerint is szelektálhatjuk a képeket. Sajnos továbbra is csak ötöt tudunk emailekhez csatolni, ezen felül viszont üzeneten, Twitteren, Facebookon és Flickr-en keresztül is megoszthatjuk őket. Opciók közé tartozik még a másolás, a diabemutató, az AirPlay, a kontakthoz társítás, a beállítás háttérképként és a nyomtatás. A fotókat lehet szerkeszteni, ily módon elforgatást, automatikus javítást, filterezést és vörösszem csökkentést eszközölhetünk rajtuk.

Zenelejátszásban az eddig megszokottakat nyújtja a szoftver, természetesen már az új köntösbe öltöztetve. A számokat listák, előadók, dalok, albumok szerint tudjuk szétválogatni, a további menüpont alatt a műfajok és szerzők is elérhetők. A hangszínszabályzó a beállításokon belül a zene fül alatt található, ugyanitt lehet beállítani a hangerőkorlátot is, magán a programon belül pedig a keverés és ismétlés érhető el. Az albumborító a fél képernyőt elfoglalja, ekkor a szám címét és előadóját látjuk még.

A videolejátszó egy kis listanézetbe rendezi a telefonra pakolt filmeket, sajnos a DivX támogatás továbbra sem létezik, ahogy az MP4-ek közül sem mindegyiket ette meg a szoftver. Szinkronizálni mint eddig, most is iTunes-on keresztül lehet, az iTunes Store-ból pedig további mozikat tudunk letölteni, bár néha elég borsos összegekért cserébe.

iPhone 5S screen shot iPhone 5S screen shot

App Store, Siri, Maps, iCloud

Az App Store egyértelműen az Apple egyik sikerkovácsa, több mint egy milliárd letöltésen van túl az áruház, ami azért nem kis szám. A kiemelt alkalmazások az első lapon kaptak helyet, a legtöbbet letöltött ingyenes és fizetős applikációk pedig a második résznél találhatók. A harmadik kis ikon mögött új fícsört kapunk, ha engedélyezzük a helymeghatározást, akkor a telefon megmutatja, hogy melyek a mások által leggyakrabban letöltött programok a közelünkben. (Hasznos demográfiai információkat tudhatunk meg így, mondjuk a nyíregyháziak sokat játszanak az Angry Birds-szel.) Tudunk keresni, illetve a frissítésekhez is külön ablakban férhetünk hozzá. A letöltést jelszó vagy ujjlenyomat megadása után kezdhetjük meg, ám az eddigiekkel ellentétben újfajta animációval történik meg mindez, a megszerezni kívánt app ikonja az óramutató járásával megegyezően töltődik be. Újítás még, hogy bepipálhatjuk az alkalmazások automatikus frissítése funkciót, így nem kell mindig saját kezűleg megtennünk ezt.

A Siri legnagyobb újítása, hogy végre nem csak női, hanem férfi hangon is kommunikál, ráadásul angol, francia, japán, kínai, német, olasz és spanyol nyelven teszi mindezt, sajnos magyarul még mindig nem tud. A személyi asszisztenst a hangunkkal tudjuk vezérelni, létre tudunk hozni emlékeztetőket, jegyzeteket, de kereshetünk a neten, valamint ki- és bekapcsolhatjuk a Bluetooth-t és más adatkommunikációs eszközöket. A keresés többnyire sikeres, a magyar akcentust viszont nem mindig kezeli a helyén, a bonyolultabb szavakat képes félreértelmezni.

A tavaly megjelent Apple Maps nagy port kavart, az almás vállalat szakított a Google térképével és saját fejlesztését telepítette a telefonokra. A gond a kiforratlanságban volt keresendő, tömegközlekedéssel kapcsolatos információk még mindig nincsenek benne, ha ilyen útvonalat szeretnénk tervezni, akkor egy alternatív alkalmazást kínál fel a Maps. Az autós navigálás viszont kiválóan üzemel, ismeri kishazánk nyelvét is. Igazán látványos funkciónak a 3D-s nézetet lehet mondani, ám ez még mindig csak a legnagyobb fővárosokban és Amerika néhány nagyvárosában érhető el.

Az iCloud egy felhőalapú tárhely, ahová nem csak telefonszámainkat, de az alkalmazásainkhoz tartozó mentéseket, telefonbeállításokat, fényképeket, zenéket is elmenthetjük. 5 GB tárhelyet kapunk ingyenesen, de ehhez lehet még vásárolni addicionális mennyiségeket, némi euró kifizetése ellenében. Természetesen több fiókot is hozzá lehet kapcsolni, ezáltal egy iMessage üzenetet is minden megvásárolt készüléken megkaphatunk.

Kamera, böngésző

A kamera az androidos modellekkel szemben nem kényeztet el túl sok beállítási lehetőséggel. Négy fő nézetet kapunk: lassítás (kizárólag iPhone 5S), videó, fotó, négyzet és pano. A pano egyértelműen a panorámafelvételt jelenti, ekkor a telefont balról jobbra kell horizontálisan mozgatni, eközben a szoftver sorozatosan lövi a képeket, melyeket a végén egy igencsak nagy méretű fotóban összesít. Új funkció a filter, mely nyolcféle módosítást tesz lehetővé, ráadásul élő kameraképben láthatjuk ezeket. Az Instagram kedvelői tehát örömüket lelhetik ebben, viszont a 4S-nél régebbi és az iPad tulajdonosok már nem, hiszen azokra a készülékekre nem érhető el a szolgáltatás. Két kapcsolóval vértezték még fel a szoftvert, egyikkel a HDR-t, a másikkal a vakut kapcsolhatjuk be.

A böngésző is ráncfelvarráson esett át, az iOS 7-ben már nem csak fektetett, hanem álló nézetben is aktiválódik a teljes képernyős mód. A webcím beírásának helye keresőként is szolgál, több lapot meg tudunk nyitni, melyek között szép animációval válthatunk, de indíthatunk privát böngészéseket, ha nem szeretnénk, hogy a program elmentse a jelszavakat és a keresési előzményeket. Internetezés közben az adott honlapot megoszthatjuk ismerőseinkkel, de aktiválhatjuk az olvasási nézetet is, amivel igazából egy könnyebben fürkészhető oldalverziót kapunk. Maradtak a könyvjelzők, bár egy kicsit leszűkítették a rendszert (ami nem baj), csak kedvencek és előzmények fület láthatunk.

Naptár, időjárás, óra, emlékeztetők

A naptár ikonja az adott nap dátumszámát és nevét mutatja. Belépve éves, havi és napi nézet közül választhatunk. Új esemény létrehozásakor különféle adatokat adhatunk meg, mint például a hely, időpont, ismétlés, jelzés, megjelenítés módja. Mivel az iOS Facebook integrációval is rendelkezik, így barátaink által kreált eseményeket is láthatjuk.

Az időjárás lényegében a már korábban megjelent Yahoo Weather felületét kapta meg. Az animációk nagyon szépek, a napszakoknak megfelelően pedig a világos és sötét színek váltakoznak. A várható időjárást az adott nap óráira és a hét további napjaira bontva láthatjuk, több város is megadható, de helyalapú jelentést is aktiválhatunk.

Az órával kapcsolatban talán az a legérdekesebb információ, hogy az ikon nem egy bizonyos állandó időpontot, hanem a valós időt mutatja, még a másodpercmutató is körbejár. Ettől persze még minden maradt ugyanolyan, csak más ruhába lett öltöztetve. Négy fül közül lehet választani, melyek a világóra (itt kiírja, hogy a választott város mennyivel van időben előrébb vagy hátrébb), ébresztés, stopper és időzítő funkciókat látják el. A visszaszámlálásnál maximum 24 órát lehet beállítani.

Az emlékeztetők fehér színe abszolút beleillik az iOS 7 letisztult világába. Sok mindent nem is lehet bütykölni, mindössze saját magunk által összeállítható listákat és a hozzátartozó eseményeket láthatjuk. A teendőket elláthatjuk emlékeztetővel, prioritási szinttel, de úgy is konfigurálhatjuk, hogy csak akkor csipogjon, ha egy bizonyos helyre érünk.

Iránytű. hangrögzítő, részvények, számológép

Az iránytű sokkal jobban néz ki és jóval több információval lát el elődjénél. Mutatja az adott irányt, a fokot, helyzetünket város szerint, de bepozicionál szélességi és hosszúsági fok szerint is. Jobbra elhúzva szintmérőt is kapunk, ami mondjuk jól jöhet egy polc felszerelésekor (más kérdés, hogy ki meri majd a kétszázezres telefonját használni ekkor).

iPhone 5S screen shot Phone 5S screen shot

A hangjegyzetek programja a fekete-fehér színösszeállításból építkezik. Lényegében három dolgot lehet vele csinálni, felvenni, szerkeszteni és lejátszani. Felvételkor a hang erősségének megfelelő ábrát rajzol az alkalmazás, ha pedig valami nem tetszett, akkor azt kivághatjuk és felülírhatjuk vele az előző verziót. A kész alkotásokat megoszthatjuk üzenetben, emailben, vagy AirDropon keresztül.

iPhone 5S screen shot Phone 5S screen shot

A tőzsde kedvelői a Részvények menüpont alatt érezhetik igazán otthon magukat. Az árfolyamok alakulását napi, havi, több havi és éves bontásban is láthatjuk, de a kedvenc részvényeinkről még több információt megtudhatunk, például hogy mennyi a piaci tőkéje, az átlagforgalma, vagy a hozama. Ezekkel kapcsolatban egyébként gazdasági újságok cikkeire is kapunk linkeket, vagyis a böngészőbe ugorva máris okosabbak lehetünk.

iPhone 5S screen shot Phone 5S screen shot

A számológép kicsit módosított színvilágán kívül ugyanazt tudja, mint az eddigi verziók. Álló nézetben egy sima kalkulátort láthatunk a legfontosabb műveletekkel, horizontális módban viszont már egy professzionális programmal szembesülünk, ahol többek között sinust, cosinust, gyököt és törteket is számolhatunk. Az adott eredményt elmenthetjük, majd a későbbiekben visszanézhetjük.

Összegzés, lehetőségek

Az iOS 7 nagyon sok esetben szakít az eddig megszokott világgal, és egy teljesen újrarajzolt, animációkkal teletűzdelt, de koncepciójában az eredetivel iOS-szel megegyező rendszert ad. Jonathan Ive-nak más volt az elképzelése, amit a nagyközönség eleinte kétkedve, de most már egyre nagyobb lelkesedéssel fogad. Sokan gondolják úgy, hogy az új iOS végre változást hoz, nem ugyanazt a megszokott képet kapjuk, mint az ezt megelőző hat évben, mások véleménye viszont inkább az, hogy ez a dizájn gyerekes és nem méltó az Apple prémium minőségéhez. Ahogy szokás mondani, az igazság mindig odaát van, viszont az vitathatatlan, hogy az iOS-nek nagyon kellett már a vérfrissítés, plusz számtalanszor ostromolták az almás céget néhány hiányolt funkció miatt, ám ők is fejet hajtottak a többség akarata előtt, így végre sokak vágyait teljesítették.

Mint persze mindenen, ezen is lehet még bőven csiszolni. A vezérlőközpontot például el lehetne látni további gyorsgombokkal, de már az is megoldás lenne, ha testreszabhatnánk azokat az alkalmazásokat és adatkommunikációs eszközöket, amelyeket gyorsan el szeretnénk érni. A multitasking részen is lehetne fejleszteni, az összes futó alkalmazás egy gombnyomásra történő bezárása nagyon hiányzik. Az értesítési központ az előző rendszerben átláthatóbb volt, nem beszélve arról, hogy még mindig nem lehet egyesével törölni az értesítéseket, csak kategóriák szerint (például összes email) tudjuk eltávolítani a tartalmakat. Az SMS-eknél hasznos lenne a kézbesítési jelentés, nem ártana, ha több ikonkészlet között lehetne választani, és még lehetne sorolni, hogy miben kellene jobbnak lenni, de a tény az, hogy talán valami elindult, ami bizakodásra ad okot. Meglátjuk, mit hoznak a frissítések, mit hoz majd az iOS 8.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad mini - piaci igény

    A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.

  • Apple iPhone 5 - öt lett S

    Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?

  • iPhone és iOS fejlődéstörténet

    Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.

Hirdetés