Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Everman

    addikt

    válasz DopeBob #313 üzenetére

    Néha aludni is kell :D

    A további hozzászólásokig meg megvárom a saját készülékem és Bog tesztjét, főleg, hogy mi történik nála az új firmware telepítése után.

    Amit írt nem kicsit meglepett, mert tőle hallottam először olyat, hogy honos hálón eldobja a kapcsolatot. Közel 20 készülékről tudok itthon és egyiknél sem fordul elő, magam is leteszteltem és itt sem volt gond (sőt olyan helyen is gond nélkül tudtam vele telefonálni, ahol eddig egyik készülékem sem talált jelet), ennek fényében eléggé egyértelmű véleményt lehetett alkotni az ügyben.

    Emiatt továbbra is úgy gondolom, hogy a dolog nem általános érvényű, hanem csak egy hibás szériát érinthet, ezt támasztja alá a kis számű reklamáció is. Amit nem tudni, hogy mennyi készüléket érint a dolog és azóta sikerült-e kiszűrni a hiba okát.

    A másik érdekes dolog, amit senki nem kommentelt le, pedig sokat jelenthet, hogy az ingyen Bumpert szeptember 20-ig adák csak. Mire fel a határidő? Ha több széria lesz, akkor a régit Bumper ide vagy oda, cserélniük kell (a Nokia is megtette az e90-el), vagy egyszerűen addigra fut ki az a készlet ami már úton van a boltokba és nem tudják mennyi hibás készüléket tartalmaz?

Új hozzászólás Aktív témák