Aktív témák
-
snoopy
aktív tag
végre én is hp2475w tulaj lettem
köszi a kalibrálást old_artist még egyszer. nyüstöltem éjjel a kicsikét. én egyedül a szaturációs dolgot tudom felhozni mint negatívum, az egy picit télleg erős, azon kívül semmi gondom vele. játék és film közben meg nem is zavar, sőt, a filmeknél még nekem tetszik is is hogy telítettebbek a színek
csak az ilyen álló dolgoknál zavar be kicsit nekem mint pl az asztalon lévő ikonok, ja meg photoshopban ha mázolok. a színek elképesztően jók, transformerst megnéztem 760p-ben este. mintha egy mini mozi vászon lenne előttem és azt nézném, fantasztikusak a színek, a kép. játékban is kiváló. pár órácskát játszottam a crysis warhead és crysis wars-al. egyikkel sincs sehol semmi gond, ugyan úgy megy minden mintha a 5ms-os tn-emen nyomtam volna, azzal a különbséggel hogy szebb és jobb kép, na meg nagyobb. multiban sem volt semmi gond, tökéletesen teljesített, élmezőnyben végeztem általában frag tekintetében, simán tudtam sniperkodni is. nem volt input lagos probléma. fejbe lőttem és be is talált miközben szaladtak. nagyon fasza kis monitor ez. nem bántam meg egyáltalán a vételt. ha ati-m lenne még a saturálás is javítható lenne simán ugye a driveréből. létező összes dugasz megtalálható rajta, még displayport is van ami jövőre nézve is egy plusz pont. a csúnya zöld ledecske nélkül én is meg lennék, bár közelről nem igen zavar a hatalmas méret miatt, alig látom a szemem sarkából(főleg fényben), csak ha messzebbről nézem akkor tudd kicsit zavaróbb lenni(ez meg inkább sötétben). külsőjével én elégedett vagyok. nem egy szoba dísz, de az engem nem érdekel, nekem tetszik így is amúgy. az meg tök jó hogy ilyen nagy talpa van mert be tudom tenni a monitor alá a kis wacom táblám és ott szépen elfér, és nem foglalja a helyett az asztalomon feleslegesen ha nem használom. így még teret is nyertem annak ellenére hogy 19"-ről böhöm 24"-re váltottam
forgathatóság is jó, egy kisujjammal lökve bármerre el tudom forgatni, nem kell rángatni két kézzel, meg úgy egyáltalán sem. ja és semmi hangja nincs neki.
szóval én csak ajánlani tudom.jah, azt a kendős helyett amit mondtál belinkelnéd artis? az lemaradt a levélből
-
snoopy
aktív tag
na és milyennek érzed a hp-t? mostanra túl vagyunk a 7végén
-
snoopy
aktív tag
no, az argép kidobott egy boltot most már a hp24-esre. hplp2475w
itt is 130k a moni 3 év garral. bár fogalmam nincs milyen hely ez. ismeretlen számomra. -
snoopy
aktív tag
gondoltam megnézem a hpworld.hu-n hátha van már ár kiírva...
hát hogy ezeknek nincs jobb dolguk... -
snoopy
aktív tag
chs-ben magánszemélyként nem lehet venni ha jól tudom, nem?
egyébként itt van mellettem az egyik üzletük pár 100 méterre.jha. jól tudtam.
-
snoopy
aktív tag
azon gondolkodom hogy ha kb 1 méter lesz moncsi és köztem akkor nem gáz 24 esetén?
lehet elég lenne egy 22-es is. bár a felbontás miatt akarok 24-est. -
snoopy
aktív tag
jó hogy nem vettem még én sem semmit sem. nagyon ígéretes ez a hp, és van minden rajta.
azt a linket én is elkérném ha nem gond. -
snoopy
aktív tag
remélem hogy le megy 200-ra. most nézem pont hogy a 24-esek akkorák mint az 55cm-es tv-m kb. vagy talán nagyobb. wide dolog miatt nagyobb a kép átlójuk az biztos. képátló 611mm
eddig ezt nem is néztem -
snoopy
aktív tag
válasz
old_artist #793 üzenetére
aham. akkor lehet érdemes lenne várnom 1 hónapot még.
vagy még egy hónapot dolgozni érte -
snoopy
aktív tag
válasz
old_artist #791 üzenetére
az szép.
nem tudok linkelni. ez elmélkedés volt, meg kérdéskettő között dilemmázom ugyanis. ha lenne hdmi az eizon az jó lenne a jövőre nézve.
-
snoopy
aktív tag
a S2431WH-BK és 2408wpf is 6ms-os. a youtube-os filmen mutatják a dell input lagját.
akkor az most létezhet hogy az eizo is laggol annyira? vagy ez nem is ms g2g-től függ? -
snoopy
aktív tag
hát én várom majd a fejleményeket srácok.
vagy ez a S2431WH-BK vagy 2408wpf-es moni lesz. meglátom mik lesznek a tapasztalatok.
Aktív témák
Hirdetés
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Garmin Instinct – küldetés teljesítve
- Házimozi haladó szinten
- Kompakt vízhűtés
- CPU léghűtés kibeszélő
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Projektor topic
- Vélemény: nem úgy tűnik, de Lip-Bu Tan most menti meg az Intelt
- Milyen notebookot vegyek?
- Információbiztonság, kiberbiztonság, adatvédelem
- További aktív témák...
- FÓLIÁS! LG 32MR50C-B ívelt VA Monitor! 100Hz / FreeSync / 5ms
- LG UltraGear 27GR95QL-B LoL Edition OLED Monitor! 2560x1440 / 240Hz / 0.03 ms / G-Sync!
- Gamerek, tartalomgyártók FIGYELEM! DELL Alienware LCD monitor
- Samsung 32" M8 4k Smart Monitor!32"/4k/VA/Smart Remote/DEX /Airplay/Type-C/Slimfit Kamera/Beszámítás
- FÓLIÁS! LG UltraWide 35WN75C-B Ívelt Monitor! 3440x1440 VA / 100Hz / 5ms / FreeSync
- SAMSUNG DDR4 REG ECC 32GB 2666MHz RDIMM szerver RAM modulok, nettó 15740Ft+ÁFA, 1 év gar., több db
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 5800X 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Honor Magic 7 Pro - Fekete - Új kipróbált készülék! Karcmentes gyárilag független! 512GB Memória!
- BESZÁMÍTÁS! Lenovo ThinkPad T14 Gen 4 üzleti notebook - i7 1360P 24GB DDR5 RAM 512GB SSD Iris Xe W11
- LG 65BX - 65" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest