Top öt mobilos történés 2021-ben

Nem volt égszakadás-földindulás 2021-ben a mobilkommunikációs piacon, de azért történt néhány említésre méltó esemény.

Hirdetés

Elérhető árú hajlított telefonok

Ugyan még mindig különlegesnek számítanak a hajlított kijelzős telefonok és egyáltalán nem terjed olyan sebességgel ez a megoldás, mint ahogyan arra akár mi is számítottunk, de 2021-ben már több ilyen készülék is piacra került, ám ennél talán még fontosabb, hogy az árazás is elkezdett a felfogható szint felé csökkenni. Az első Foldok és Huawei eszközök 700-800 ezer forintos ára semmiképp sem segített abban, hogy tömegtermékké váljanak kapásból az ilyen megoldások, ám idén a Samsung már a Fold harmadik és a Flip második generációját dobta piacra, ez utóbbi pedig már "csak" annyiba kerül, mint egy tetszőleges, de hajlított kivitelű csúcsmodell.


[+]

Évközben a Xiaomi mutatta be a Mix Foldot, ami egyelőre felénk nem kapható, decemberben pedig az Oppo mutatta meg, hogy mit lehet kihozni ebből a megoldásból. A Find N nem csak azért lehet egy fontos mérföldköve ennek az irányzatnak, mert méretben eddig a legjobban eltalált megoldás, hiszen nyitva és csukva is abszolút használható, hanem azért is, mert radikálisan sikerült csökkenteni a hajlítási gyűrődés láthatóságát kinyitott állapotban, amely sokak számára taszító volt az eddigi termékeknél. Az Oppo ügyes megoldása mögött rengeteg fejlesztési munkaóra van, ennek ellenére olcsóbb, mint a konkurens Samsung, miközben hardveresen legalább ugyanannyit tud.


Z Flip3 [+]

Az a tény, hogy most már nem a Samsung az egyedüli szereplő ezen a piacon (és ebben vastagon benne van az is, hogy a legnagyobb konkurens Huawei az embargók miatt a célegyenesben elhullott) remélhetőleg azt eredményezi, hogy élesedik a verseny nem csak a hajított kijelző kialakítása, hanem az árazás kapcsán is, így lassan megnyílhat az út a valamivel olcsóbb, nem okvetlenül csúcskategóriás termékek előtt is, hogy ilyen megoldást használjanak. A hajlítható kijelzőt pedig nem csak telefonok esetében lehet majd alkalmazni, hanem a wearable (hordható) elektronika termékek piacán is várható a megjelenésük mondjuk egy csuklóra tökéletesen illeszkedő karperec formájában.

Extrém szögben és fényviszonyoknál árulkodik csak a gyűrődésminta, máskülönben láthatatlan
Huawei Mate X2 [+]

A technológia java és a gyártási volumen többsége is jelenleg a Samsung kezében van, ők készítik az Oppo számára is a kijelzőt. De vélhetően a közeljövőben az LG Display is képes lesz leszállítani hasonló megoldásokat, ahogyan a Japan Display és a TCL/Xiaomi is versenybe léphet, a BOE pedig már versenyben is van, ez pedig szintén jó hatással lehet az árazásra, ezzel pedig átformálhatja a mobilipart design szempontból is. Úgy gondoljuk, hogy ez továbbra sem lesz egy gyors folyamat, de 2022-ben az eddiginél több ilyen jellegű eszköz bejelentésére számítunk, amikor pedig majd az Apple is beleáll, akkor boldog-boldogtalan hasonló termékeket próbál majd piacra dobni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés