Hirdetés

Oppo Find N - megtalálták a legjobb méretet

A Foldoknál kisebb, mégis nagyon is használható az Oppo első összecsukható telefonja, ami a műfaj sok hibáját képes volt javítani és még az ára sem szállt el. Annyira.

Bevezető

Túl lassan haladunk a hajlítható kijelzővel kapcsolatos paradigmaváltás kapcsán. Még mindig csak mutatóba vannak ilyen mobilok, még mindig ritkaságszámba mennek ezek az eszközök, még több mint két évvel az első Fold piacra lépése után is szinte mindenki rácsodálkozik egy ilyen szerkezetre, pedig azóta jött még két Fold, két Flip, Motorola, Huawei és Xiaomi termék is (és akkor az Escobar-féle vadhajtásról még nem is beszéltünk). Az Oppo is szórakozik a dologgal egy ideje, a motorosan széthúzódó prototípusukkal körbeturnézták a világot, de egészen mostanáig kellett várni, hogy piacképes termék legyen egy hajlítható kijelzős telefonból.


[+]

Ez lett az Oppo Find N. Ha azt mondom, hogy megérte rá várni, akkor az csak félig stimmel, mert a jelek szerint mi még várhatunk rá egy kicsit, hazai forgalmazása egyelőre nincs napirenden. De az Oppo küldött egy tesztpéldányt azon melegében, aminek roppantmód örültünk, ám rögtön itt a teszt elején szeretném leszögezni, hogy ez egy nagyon belpiacos masina, tele kínai alkalmazásokkal, feliratokkal, billentyűzettel, nulla darab Google szolgáltatással, de ezeket szerencsére sziszifuszi munkával meg lehet oldani, mert amúgy a GMS adott, csak épp a hazai közegben az Oppónak nulla érdeke fűződik hozzá, hogy felrakjon ilyesmit a telefonra, szóval ezzel mi is eltökörésztünk egy darabig. De a lényeg, hogy aki nagyonroppantul vágyódik egy Find N után, az megveheti külföldi forrásból is a cuccot, csak számítson rá, hogy áldoz rá egy napot, mire szoftveresen eléri a használhatóság szintjét. Remélhetőleg, mert nekem azért volt olyan alkalmazásom, amivel hosszas küzdelem után sem tudtam zöldágra vergődni (BB Hub).


[+]

Mint ahogyan az egy közelmúltban felvett videónkon elhangzott: a szoftver a telefon értékének minimum a fele, erre pedig jó példa a Find N, ami hardveresen, összeszerelés kapcsán, funkcióit tekintve egy kifejezetten potens és versenyképes termék, de mifelénk akkor lesz igazán vonzó, ha megoldják a lokalizációt. Ugyanakkor viszont mégiscsak érdemes alaposan bemutatnunk, hiszen ez az Oppo első ilyen jellegű terméke, jól mutatja, hogy mire képes ez a banda, ha nem is pont a Find N fog hozzánk eljutni, akkor majd az utódja, vagy a testvére, aki pedig ínyenc, az talán a szoftveres trükközések ellenére is kedvet kap egy ilyen holmi beszerzéséhez. Akárhogyan is: a Find N kijelöli az utat a hajlíthatós telefonok kapcsán nem csak az Oppo szempontjából, hanem a Samsungnak is van mit tanulnia.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Oppo

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés