Új hozzászólás Aktív témák
-
A visszarugózás az egyik olyan vizuális elem, amiről az apple úgy véli, hogy olyan iszonyatos szellemi teljesítmény volt kitalálni, hogy másnak soha nem juthatna eszébe, és ezért nincs is joga használni. Engem mellesleg idegesített, és nagyon boldog voltam, hogy a GB-ben már nincs. (A scrollozást is lecserélhetnék lapozásra, lehet beszélek az apple-lel.
)
-
Látom nem kaptál választ és abban amit kérdeztél, én sem tudok segíteni.
Viszont a #973-as hozzászólásban javasoltam az OnAir android alkalmazást, ha azt elindítod és pl. FTP-re állítod, akkor Windows alatt pl. total commander-ből lehet a kütyüre másolgatni (WiFi-n keresztül). Tudja a WebDAV protokolt is, de azt nem próbáltam.
-
A rádió alkalmazás elég spártai, már én is morogtam emiatt a #739-ben. Root-olt készüléken meg lehet próbálni lecserélni, de kevés ilyen alkalmazást láttam, és azok is erősen hardverfüggők.
Amúgy, ha jól tudom, egy Broadcom BCM4329 integrált chip van a G70-ben (rádió + Wifi + BT), ami támogatja az RDS-t.
-
-
válasz
vinikorn #985 üzenetére
Adott technológiájú akku kapacitása nagyjából arányos a térfogatával, tehát elég valószínűtlen, hogy egy adott helyre sokkal nagyobb kapacitást tudnál bezsúfolni mint, amit gyárilag beleraktak (bár pár százalékkal jobbat találhatsz, l. pl. Defy és Defy+). Tekintve, hogy manapság a(z okos)telefonok egyik legnagyobb problémája a szűkös akku kapacitás, feltételezem, hogy gyárilag a maximális kapacitásút teszik bele, ami még elfogadható áron megtehető. Ha mégis sikerülne eltérő kapacitású aksit találnod, akkor azért vigyázz, hogy az elektronikák (telefon, töltő) is passzoljanak...
-
@ngryb1rd #972: Igen, nálam is ilyen.
Komolyra fordítva: nem tudom hogy lehetne módosítani. Én Meridian-t vagy WinAmp-ot használok, azoknál semmi sem látszik, tudom, ez nem vigasz...
xAttilax #983: A Snug műszaki adataira (érzékenység/impedancia) rákerestem, emlékeim szerint lényegében ua. mint a PX 100, amit (hanganyagtól függően) 5 és 12 közötti hangerővel hallgatok — otthon. De ahogy a Snug-ot elnézem, valószínűleg nem (csak) otthon használod...
BTW, a Dolphin HD a G70-en nem tudta megnyitni a linkelt web oldalakat, kénytelen voltam leülni a PC elé...
-
válasz
xAttilax #975 üzenetére
Én nem érzem halknak, persze a hangérzet némiképp szubjektív, és persze én soha nem próbálnék pl.metrón zenét (vagy bármit) hallgatni. Nem tudom milyen fülest használsz, esetleg próbálj meg egy alacsonyabb impedanciájú és/vagy nagyobb nyereségű tipust. Pl. egy MX60-ast én is halkabbnak érzek, mint egy PX 100-ast. Utóbbin persze a készülék hangja is jobbnak tűnik.
-
válasz
kerekfej #966 üzenetére
Nincs bajom a másolási sebességgel, te írtad még annó, hogy kíváncsi vagy, hogy másoknál hogy megy. (WiFi-n szoktam másolni, háttérben, ha fél óráig tart, hát fél óráig tart...
)
Lehet, hogy lesz okos telefonom, de a G70-től nem hiszem, hogy megszabadulok: ennél kisebb kijelzőt nem szívesen bámulnék hosszabb ideig, és töltő meg pótaksi helyett is inkább ezt cipelem.
xAttilax #901: Elsődlegesen mp3 lejátszónak nem vennék ilyet: zsebre vágni nem annyira egyszerű, plusz hiányoznak a fizikai médialejátszó gombok. Amúgy használható mp3 lejátszónak is: buszban egy kézben megtartani, kezelni lehet (én pl. olvasni szoktam rajta), a hangja pedig (jó fülessel) elég jó.
agabe #965: Kösz. (A strapabírósága szimpatikus, meg még pár apróság.)
-
Láttam néhányatoknak van defy telefonja, meg tudnátok mondani, hogy a G70-hez képest milyen a kijelzője? (Mármint érzetre, a technikai paramétereit ismerem.)
-
válasz
Vismajor01 #743 üzenetére
A "gyári szoftver" a térképhez gondolom a google maps. Én úgy tapasztaltam, hogy akkor "életlen", ha csak alacsonyabb felbontású térkép áll rendelkezésére. Be kell kapcsolni a WiFi-t, akkor elvileg frissítenie kellene. Ha offline akarod használni, akkor előre be kell cache-elni a célterület térképét. A precache támogatásához le kell tölteni a google maps frissítést a marketről (a gyárilag kapott szoftver verzió ezt még nem tudja, ill. engedélyezni kell a beállításoknál (settings/labs).) Cachelni kb. Budapest méretű négyzetes területeket lehet (a középpontját kell hosszan megtapizni, és a menüből kiválasztani, hogy cache-elni szeretnéd), azt hiszem max 20-at, ha van elég tárhelyed. A becachelt területek környékéről táguló sugárban egyre durvább felbontású map lesz - ha jól néztem.
Alternatíva, hogy "szerzel" valamilyen direkt navigációs szoftvert, de ezt majd mások elmesélik, én nem próbálkoztam vele.
-
Kevés szó esett eddig a G70 rádió részéről. Nekem elsőre nem is akart működni, kiírta, hogy "Offline profile" mellett nem használható. Némi fejtörés után rájöttem, hogy az a baja, hogy be van kapcsolva az "Airplane" mód. (Most már csak két dolgot nem értek: (1) miért ne működhetne a rádió repülőgépes/net nélküli üzemmódban, (2) ha ennyire komolyan vesszük, akkor a Wifi meg miért működik!?)
A rádió egysávos (csak FM), RDS nincs.
Az érzékenysége átlagos, szépen, tisztán szól, a hangolás gyors. Csak csatlakoztatott fejhallgató mellett működik (az az antennája), akkor is, ha a beépített hangszórón kívánjuk hallgatni. Tud szólni a háttérben (azaz mellette lehet játszani, böngészni, stb.)
A szoftver hozza a kötelező minimumot (hangerő, állomáskereső gomb, automatikus állomáskeresés, kedvencek, automatikus kikapcsolás), de a leghalványabb kísérletet sem tesz arra, hogy kihasználja a nagy képernyőt, a kvázi korlátlan tárkapacitást, meg az android általános programozhatóságát. Kedvencekből pl. csak nyolc lehet, és nevet is csak a kedvencek kaphatnak, a többi csatornánál a frekvenciára kell emlékeznünk, a csatornalista sem érhető el közvetlenül, csak menüből. (Jó, pl. Budapesten elég a 8 kedvenc, talán sok is, de a nyugati határszélen pl. már kevés, aki meg sokat utazik, az állandóan programozgathatja, pedig lehetnének praktikus profilok, akár automatikus profilváltás (GPS információk alapján), stb., stb.) Sajnos API hiányában rádió alkalmazások nem igen vannak, és ami van, ahhoz is rootolt készülék kell, tehát rádió esetében a gyári megoldással kell beérnünk.
-
Pixelek csak egész közelről kivehetők (vagy ha sas szemed van). A színei elég jók, a fényerőn kívül alapból nem állítható rajt semmi. A fényerő elég (nekem
). A betekintési szög minden irányból jó, viszont színhűségről csak merőlegesen nézve beszélhetünk. Pixelhibáról saját készüléken nem tudok, de nem is nagyon kerestem rajta.
GPS-hez annyira nem értek, párszor próbáltam, külvárosban elég meggyőző volt (gyors, pontos), de lakásban is talál jelet (bár akkor nem annyira pontos).
-
Gondolom elírás, szoftver csak a hangchip előtt csinálhat bármit is. Pl. egy flac lejátszás (egy iterációja) kb. így néz ki: 1. alkalmazás felolvas pár kB-ot, 2. kicsomagolja, előáll a CD minőségű adat, 3. az adatcsomagot megvariálja (pl. basszust emel), 4. átadja az androidnak, 5. az android átadja a DAC-nak, 6. a DAC analóggá konvertálja, majd egy analóg erősítő fokozat után a jel megjelenik a fejhallgató kimeneten.
Ami a 3. lépést illeti, már egy egyszerű hangszínszabályzás is komplex matematikai műveleteket jelent, mert a tárolt hangot előbb komponensekre kell(ene) bontani, jól megmanipulálni, majd újból összerakni. Ennek a standard módja a Fourier transzformáció, amire valós időben nincs elég számítási kapacitás (főleg, hogy nem szeretjük, ha a zenelejátszás 100%-ra kihajtja a procit
), ezért közelítő eljárásokat használnak. Természetesen az algoritmikus és számítási pontatlanságok pár százalékos torzításként jelentkeznek (ill. torzítást eredményez, ha a számítás eredménye túlcsordul (pl. a 16 biten)).
Fentiekkel senkit nem szeretnék eltántorítani a "dögös" hangkép kikeverésétől, ha azt kedveli, viszont szerintem az egész eljárás érdekes, csak sajnos elég nehéz az infókat a netről előbányászni. (Pl. hogy egész pontosan mit is csinál a chip: hogy veszi át az adatot, hogyan lehet vezérelni (pl. hangerő), stb. Kedvenc Yamahánk specifikációi titkosak, de egyelőre a többivel sem lett több szerencsém. Meg kellene nézni valamelyik Android implementáció forráskódját — ha már egyszer nyílt —, talán majd egyszer...
)
-
Többször is tényként hangzott el ebben a fórumban, hogy a 2.2.2-es Android a Samsung gyári média player-ével jobb hangminőséget produkál, mint a 2.3.5. Ezt nem tudom megítélni, mert nem volt alkalmam összehasonlítani a kettőt, sem egyidejűleg (csak egy készülékem van), sem másként (2.2.2 alatt nem hallgattam vele zenét). De elvi alapon vannak kétségeim, amit alább megosztanék veletek, hozzátéve, hogy már megint olyasmiről beszélek, amihez nem értek...
1. A legtöbb zene, amit hallgatunk, közvetve vagy közvetlenül CD-ről származik, vagy valamilyen veszteségmentes rip (wav, flac), vagy valamilyen tovább tömörített fájl (mp3, ogg, stb.) formájában. A legtöbb CD úgy áll elő, hogy zenészek és profi hangmérnökök hónapokat molyolnak, hogy mind hangzásilag, mind technikailag a lehető legjobb legyen (figyelembe véve a média (16bit/44.1kHz pcm) korlátait.) Ezen javítani valószínűleg nem egyszerű, én legalábbis nem szoktam próbálkozni vele.
2. A zenét a DAC meg az analóg erősítőfokozat állítja elő (esetünkben a nem makulátlan hírű Yamaha chip). A DAC-ot a letárolt műsorforrással direkt módon lehet etetni — wav típusú fájl esetén nagyjából egy az egyben, tömörített formátumnál előbb ki kell tömöríteni. A flac kitömörítése egyértelmű (mindegy mivel tömörítjük ki), és amennyire tudom az mp3-é is (betömörítéskor lehet játszani a paraméterekkel meg az algoritmusokkal, de a betörmörített adatfájl már meghatározza, hogy mi lesz belőle kicsomagoláskor). Ebből pedig az is következik, hogy a készülék hangját lejátszó szoftverekkel nem tudjuk befolyásolni: pl. egy flac fájl esetén a 2.2.2-es Samsung lejátszó elvileg pontosan ugyanazt a bitsorozatot küldi a DAC-ra, mint a 2.3.5-ös (vagy mint a WinAmp), ezért ugyanúgy is fog szólni. És mivel a hardver adott, szoftveresen arra sincs lehetőség, hogy egy klasszikus értelemben vett előerősítőt kreáljunk (ami alapvetően egy analóg eszköz), az egyetlen hardver elem, amivel játszhatunk, az a csatlakoztatott fejhallgató (vagy külső erősítő).
3. Amit szoftveresen meg lehet tenni az az, hogy módosítjuk a bitfolyamot, azaz dekódoljuk, majd matematikai eszközökkel manipuláljuk a (virtuális) hanghullámokat - kiemeljük a basszust, visszhangosítjuk, belegenerálunk olyasmiket, amiknek szerintünk ott kellene lenni, stb. Ezzel két probléma van, az egyik elvi, nevezetesen, hogy a zenészek meg a hangmérnökök nem ilyennek szánták, a másik meg technikai, azaz a tipikusan 16bite max 44kHz-es formában ehhez nincs elég tartalék.
4. Ami az alkalmazásokat illeti, 2. pontban vázolt folyamatot (a DAC etetését) maga az Android elintézi. Egy mp3 fájl lejátszása egy Android alkalmazásban két (program)sor: az elsőben létrehozunk egy MediaPlayer objektumot, a másodikban azt mondjuk neki, hogy start. Ebből persze az is következik, hogy a legtöbb médialejátszó alkalmazás csak egy vizuális interfész, esetleg kiegészítve néhány kodekkel (mert pl. natív flac támogatás csak 3.1-es Androidtól van). A dolog másik része, hogy az Androidos médialejátszó objektumot nem egyszerű megkerülni (azaz alternatív módon eljutni a DAC-ig), és eddigi ismereteim szerint nem is nagyon találni ilyen alkalmazást: talán a PowerAmp, és esetleg a Neutron (amiről én hallottam).
* * *
Hogy a végére írjak valami konkrétat is
, kipróbáltam a Equalizer alkalmazást: WinAmp-pal párosítva kétségtelenül működik, bár a teremhangzás szimulációnál én nem éreztem a különbséget (egy mx60-nal), a több feature (ekvalizer, basszus kiemelés, térhanzásnövelés (spatial)) meg imho agyonvágja a hangképet, viszont ha mindent ráadunk, akadozik tőle a lejátszás (nyilván kevés hozzá a proci). Így az én készülékemen összesen fél órát töltött.
-
(#600) zebede: Amennyire tudom, az Android(os telefon) "normál" hot-spotot hoz létre, ami egy centralizált hálózat, azaz minden forgalom a hot-spot-on keresztül halad (mint egy normál wifi routernél. Az ad-hoc hálókban nincs központi komponens, ott a kliensek közvetlenül beszélnek egymással, ami értelemszerűen másmilyen szoftvert igényel.
(#601) spanilana: Már korábban is írtam (#538), hogy nekem is ferde, azaz a luk a hátlap felé lejt, ezért a dugó úgy megy bele, hogy egyik oldalon van egy milliméteres hézag... Az nem tűnt fel, hogy a hangminőséget befolyásolta volna.
(#528) kerekfej: Első figyelmeztetés után (15%) töltőre dugott készülék 4 óra + pár perc alatt töltődött fel kikapcsolt állapotban.
-
válasz
cafatmaister #594 üzenetére
Én nem bántam meg, hogy föltettem. A rezgés hiánya elég durva hiba, de én telefonon sem használom ezt a funkciót, videotelefonálni nem szoktam, zenét ritkán hallgatok (G70-en), ha mégis, akkor maradok a flat hangképnél, és eddig a stabilitással sincs különösebb problémám. Másrészről viszont a gyorsulás, a hosszabb üzemidő, a fejlettebb androidos funkciók jól jönnek. YMMV
-
válasz
predator00 #593 üzenetére
Csak tippelni tudok: nem. (A G70-nek fél-egy éve van hátra a piacon, addig az ICS nem fog annyira elterjedni, hogy a Samsungnak kínos legyen, hogy itt nem az van, egy kifutó, alacsony nyereséggel értékesíthető termékbe pedig nem fognak fejlesztési/support pénzeket ölni. Ha lenne ráncfelvarrt modell, akkor esetleg, de csak akkor, ha a HW jelentősebben nem változik (amire kicsi az esély).)
-
Mint írtam, (bár nem tudom mennyire volt világos), 2.3-tól a hangképszabályzás központosított Android szolgáltatás, így azt elvileg meg lehet írni külön is. Próbaképpen rákerestem, és van is ilyen alkalmazás pl. Equalizer, ami a hangszínszabályzás mellett a többi standard effektet is szabályozni tudja (basszuskiemelés, stb.) Ki nem próbáltam. (Persze a működéshez kéne a dolog másik fele, nevezetesen, hogy a G70-es 2.3.5-ön ezek az Android feature-ök éljenek — reménykedjünk.)
-
Ahogy nézem, Android 2.3-tól jött a 9-es API (2.3.3-nál meg már a 10-es), és a 9-esben megjelent az audiofx csomag, benne a Virtualizer, az Equalizer, a BassBoost, meg az EnvironmentalReverb, ez gondolom keresztbe tett a 2.2.x-re fejlesztett audio alkalmazásoknak... Persze lehet, hogy csak véletlen egybeesés, annyira még nem látom át.
-
Itt a 85-ös hozzászólásban is írják, hogy kiszedték. (Mondjuk ez a 4.0 (G1), meg koreai, meg 2.3.6, de ne kicsinyeskedjünk...) Cserébe a G70 80 órás lejátszásra van hitelesítve 60 helyett. Meg korábban írnak visszavont 2.3.5-ről, de ennek a kontextusát már végképp nem néztem meg, bocs.
Csak érdekességképpen, mit csinálnának ezek a beállítások? (Én az ilyeneket reflexből kikapcsolom, max. a hangszínhez nyúlok nagy ritkán.)
-
Megnéztem, és én továbbra sem találom, de lehet, hogy csak vaksi vagyok. A lokális menüben a settingsben csak a SoundAlive van, ha arra rákattintok, akkor bejönnek a hangképek, és ha az user-t választom, akkor feljön az 5 potméter.
Valaki írt még róla, és emlékeim szerint azt, hogy valahogy elő lehet csalni(?). Próbáltam rákeresni a hozzászólást, de nem lett meg.
Elképzelhető még, hogy valamelyik egyéb lejátszó tud valami hasonlót, pl. a fizetős winamp (az ingyenesben egyáltalán nincs hangszínszabályzás), de van még pár tucat a marketen.
A 2.3.5-öt amúgy is érdemes megfontolni. Összefoglalásként, előnyök:
* gyorsabb,
* takarékosabb (akkuval),
* pár androidos funkciót feltuningoltak,hátrányok:
* gyári audiólejátszó beállítások(?),
* nem rezeg (ez lehet, hogy csak egyedi, de neten is panaszkodnak páran, lehet, hogy wipe mellett nincs(?)),
* gyári home screen csak portrait,
* video chat nem működik pár helyen (gTalk),
* többször fagy/rebootol (egyszer már nálam is),
* screen saverek, meg effektek változtak (pl. oldal nem rugózik - van akinél ez fontos).Kihagytam valamit? (Nézegetem, és több gyártó mostanában upgrade-el 2.3.4-re(!) - nem követem az Android release-eket, de lehet, hogy az 5-ös tényleg pont egy sikerületlenebb.
)
-
A hétvégén először hallgattam egy csomó zenét a G70-en (megvan vagy két hónapja
), és yamaha chip ide vagy oda, kimondottan élvezhető produkciót nyújtott. Ez alkalommal egy PX100-as fülest használtam, ami viszonylag érzékeny ill. alacsony impedanciájú (32ohm), így már 7-10 fokozaton megfelelő hangerőt produkált. A hangszínszabályzóval játszottam egy keveset, de aztán hagytam flat-on.
Ha már ekvalizer: a gyári lejátszó előre difiniált hangképei elég borzasztóak (SZVSZ), ezzel szemben nem módosíthatóak, csak a két "user defined". A potméterek húzogatásánál akadozik a lejátszás - ez nem valami profi. Mintha 2.2.2-ben lett volna valami egyéb beállítás is (extra basszus?), de a 2.3.5-ben már nem találtam. Viszont a lejátszó már emlékszik, hogy album módban voltunk és listánál oda vált vissza, de arra, hogy melyik albumban jártunk továbbra sem. Próbaképpen letöltöttem a Winamp-ot ill a Meridiant, azokban ezeket (a nem túl bonyolult) problémákat azért sikerült megoldani.
A fejhallgató aljzat nálam késsé csálé, azon túl is, hogy a ferde alsó élre amúgy sem fekszik fel a bedugott csatlakozó, persze ez apróság, de nem került volna semmibe rendesen megcsinálni.
Ami az általánosságokat illeti: megerősödött az a véleményem, hogy praktikus, ha egy hordozható zenelejátszó kicsi, a nagy, színes, taperolható kijelző tök felesleges, ezzel szemben a hardveres (vakon is kezelhető) gombok fontosak. Persze ha megnézem pl. az iAudio jelenlegi termékpalettáját, akkor láthatom, hogy ezt a véleményt manapság nem sokan oszthatják...
-
-
Ha fent van a Quick settings nevű alkalmazás, akkor ott a töltésjelzésre kattintva bejön, de emlékeim szerint a Task managerből is elérhető (hosszan nyomod a Home billentyűt). Ha bejöttek a (grafikon) "csíkok", akkor meg kell őket tapizni, és megjelennek az üzemidők. 2.2.2-nél csak a kijelző-hálózat-idle idő elérhető, 2.3.5-ben alkalmazásra lebontva kapod. (Máshonnan is elérhető, de most nincs nálam, fejből meg nem emlékszem rá.)
-
Jé, tényleg.
(Sőt rezegni sem kell, elég a silent mód.) Azért madárfotózásra továbbra sem ideális.
Közben észrevettem, hogy ha fényképező módban röviden megnyomom a kikapcsoló gombot, akkor nem megy alvó módba, csak megjelenik a képernyőn egy lakat, és nem lehet exponálni. Viszont timeout után így is elalszik. Hmm.
-
Volt arról szó, hogy bizonyos alkalmazások nem tölthetők le a market-ből. Kicsit utánaolvastam, és az alábbiak derültek ki számomra:
Minden alkalmazásban (apk) van egy leíró fájl, ami megmondja, hogy milyen minimális hardver és szoftver környezetet követel meg: legyen pl. GPS, multitouch képernyő és x-es verziójú API vagy OpenGL. Az Market ellenőrzi, hogy a készülék megfelel-e ezeknek a kritériumoknak és ha nem akkor nem is engedi letölteni az alkalmazást. A G70-ben a legnyilvánvalóbb hiány nyilván a SIM kártya, de nincs pl. fény (light) vagy közelség (proximity) szenzor sem.
Az a gyanúm, hogy néhány esetben programozói slendriánság áldozatai vagyunk, pl. előírják a SIM kártyát, pedig az a program fő funkcióihoz nem szükséges. (Van pl. a t-home-nak egy műsorújságja, amiben lehet videót kölcsönözni emelt díjas SMS-sel. Feltételezem, hogy emiatt beleírták, hogy kell a SIM kártya, pedig a többi funkcióhoz (műsorújság, STB távprogramozás) jó lenne a Wifi is. Amúgy ha valakinél megvan az adott apk (pl. másik telefononon), akkor a követelményeket ki lehet olvasni belőle.
Feltételezem, hogy a minimum követelményt maga az Android is ellenőrzi, azaz hiába szerzem meg az apk-t, nem fog feltelepülni. Vannak azonban tövábbi kimondottan market-es megkötések is, amelyeknél az egyéb forrásból beszerzett alkalmazás alighanem telepíthető (bár nem feltétlen fog futni).
Az első, hogy marketben lehet további előírásokat is tenni pl. a képernyő felbontására vagy pixel sűrűségére. (Ezt állítólag ritka, és a Google sem nagyon javasolja.) A másik, hogy területileg lehet korlátozni egyes alkalmazásokat, ha jól néztem a market ezt már külön jelzi (pár hónapja még nem tette.) Ilyen alkalmazásra példa a Shazam, aminek ingyenes változata letölthető, a fizetős viszont (nálunk) nem. Végezetül van egy homályos megkötés, miszerint egyes alkalmazások csak konzumer eszközökre tölthetők le (de ezt lehet, hogy félreértettem, annyira nagyon nem érdekelt...)
-
Nekem nem sikerült kikapcsolni a shutter hangot, alapból csak három közül lehet választani, de a másik kettő még zavaróbb. Sőt, exponálás előtt még csipog is egyet (valamit nyilván jelez vele, pl. fókuszt?). A repülős mód nem hatja meg... Amúgy nincs erre valami törvényi előírás? (Mármint, hogy mobil eszköz nem fényképezhet némán?)
(BTW, Manapság sok szó esik az azonnali exponlálásról (iphone, galaxy nexus, stb.), nos, itt olyan shutter lag van, hogy ihaj.
)
A 2.3.5 talán tényleg gyorsabbnak érződik, bár nem tudom. Viszont határozottan az a benyomásom, hogy nem teljesítményigényes alkalmazások (böngészés, ebook olvasás, menetrend, email, stb.) használata plusz sok készenlét esetén tovább bírja az aksi. Pl. tegnapelőtt este 7 és fél óra üzemidőt jelzett mikor töltőre tettem, és akkor még 35%-on állt - ilyen azért korábban nem volt. Persze lehet, hogy csak másképp használtam (meg még újdonság volt), és az is lehet, hogy csak a kijelzés változott.
-
válasz
dubovansky #481 üzenetére
(Kedves kollégák, több türelmet...)
Skype-ot nem próbáltam. A hangszórója meglepően jó (pl. hangilag nem túl izgalmas videónál), hogy a duplex használat mennyire torzítja, nem tudom. Adnak hozzá agyba dugós sztereo headsetet, aminek a mikrofon részéről szintén nem tudok mondani semmit.
GPS-sel kapcsolatban maul01 hozzászólásait javaslom, pl. #443
A gépeléssel mostanában szórakoztam, meg lehet szokni, a nagyméretű kijelző miatt (főleg fektetve, de állva is) jól használható. Vakon gépelés sajnos nincs, és én még elég kezdő vagyok. Van egy csomó billentyűzet alkalmazás, de a két gyári (Samsung, Swipe) is teljesen rendben van, én végül visszatértem az utóbbihoz. A magyar T9 vacak, de teljes billentyűzetnél nem is hiányzik. Említették, hogy nincs rezgés: nos van, csak be kell kapcsolni a settings-ben (meg csipog is, ha kéred, pár programban a hangerőt, a rezgéshosszt, a kinagyítást, meg minden elképzelhető és elképzelhetetlen izét testre szabhatsz -- én inkább menekülőre fogtam.
)
-
válasz
Studiossrác #476 üzenetére
Én videóra mindig is csak 8 órát láttam megadva, a 60 óra a zenelejátszásra vonatkozik (nyilván kikapcsolt kijelzővel).
Nekem a maximum eddig 7 óra 45 perc volt (zömmel böngészés (részben off-line), ebook olvasás, stb.), ekkor még volt benne 15% szufla. A fényerő nálam általában minimum közelében van (mesterséges világítás mellett úgy érzem kellemesnek).
(Most pl. a töltés 40%-os, 6 óra 40 percnyi kijelző használat után, és pont négy napja vettem le a töltőről. A Wifi szerinte 9 órát volt használva, ami persze nonszensz, nyilván az idle státuszt is beleszámolja, amikor túl sok erőforrást nem eszik. (Én általában ki szoktam kapcsolni, ha nem kell, aminek megvan az a járulékos haszna, hogy olyankor nincsenek reklámok (Angry Birds, Webster, etc.). Tudom, hogy ez nem szép dolog.
)
-
A MultiLing billentyűzetetn van külön billentyű a vesszőnek, de egyéb szempontból nem tudom ajánlani. (Elvileg tényleg mindent tud, de több órai kísérletezés után sem ismerem ki magam benne, ráadásul, ha túl sokat állítgatom, akkor gépelés közben nem jelennek meg a betűk a szerkesztőablakban, ja és a szerkesztőablak fekvő módban maximum fél sor.
)
Viszont a gyári swipe egész kellemes. Ebben is van külön vessző, ugyanúgy lehet használni, mint az alapértelmezettet (nem kötelező simogatni), és ha angolra állítjuk a layoutot, akkor az ékezetes karakterek sincsenek útban (ha valaki nem szereti). Magyar layouton több ékezetes karakter van alapból, és a maradékot is könnyebb előszedni (szerintem.)
-
válasz
gyuri2008 #453 üzenetére
Ha tönkremegy, akkor baj van.
A hivatalos garancia feltételeket nem ismerem, de akku problémákra nem szokott vonatkozni.
A készülék egyébként szétszedhető, az alján a két fehér karika alighanem csavarokat rejt, lásd a korábban belinkelt szétberhelt készüléket, bár lehetnek egyéb trükkök is (pl. kereskedelmi forgalomban nem kapható aksi típus, beragasztott aksi (mint az új kindle-ben), stb.), ami a házilagos aksi cserét nem teszi egyszerűvé.
Az árat nem tudom, de ha tintasugaras nyomtató/patron árakból indulunk ki, akkor semmi jóra nem számíthatunk.
(Én azért bízom benne, hogy pár évet kibír, ilyen távlatban pedig ez egy eldobható készülék).
Amúgy felhívnám a figyelmet arra, hogy a használati utasítás szerint, ha a készüléket nedvesség éri, akkor azonnal ki kell belőle venni az aksit, úgyhogy javaslom mindenki kezdjen agyalni, hogy miként fogja ezt alkalomadtán abszolválni...
-
"csak akkor tenyleg adjak el ugy a keszuleket, hogy 5GB tarhely, mivel tenylegesen annyi a hasznalhato."
Azért hogy fair-ek legyünk, jegyezzük meg, hogy 5GB használható adattárolásra és 1.8GB alkalmazástelepítésre, a maradék pedig arra, hogy pl. rátegyük a 2.3.5-ös Android frissítést (vagy egy custom Androidot). Ha pedig nem kell az android, akkor rá lehet rakni egy minimál linuxot, és akkor lesz egy 8 GB-os, 15x9cm-es, 20 dekás, 50 ezer forintos pendrájvunk.
(Amúgy én kapásból vettem hozzá egy 8GB-os kártyát pár ezer forintért, hogy legyen hely az alkalmazásoknak(!) (mentségemre szóljon, hogy azért vettem a kütyüt, hogy ismerkedjek az Androiddal — lehet, hogy az ismerkedéssel kellett volna kezdeni?
), ami azóta is tök üres.)
-
Igen, de az megtöri a gépelés ritmusát, sokkal jobb lenne, ha lennének nekik dedikált gombok a virtuális klaviatúrán, hely lenne nekik. (Helyre példa a multiling default magyar elrendezése (layoutja), ami tartalmaz kb. 15 plusz "billentyűt", csakhogy ebből kettő kurzormozgató (ez nagyon hasznos), tíz számjegy (ami általában felesleges) és csak a maradék három ékezetes. A többi ékezetest a space mellé helyezett "menüből" kell egy "swipe" jellegű mozdulattal előcsalni, ami nekem szintén nem esik kézre.)
-
Látom a kísérletezés mindig rám marad, de sebaj, úgy is fizikus szerettem volna lenni.
A kísérlet helyszíne a lakásom, azt nagyjából tudom, hogy hol van. Ellenőrzöm, hogy wifi be, internet van (saját router), GPS ki, Google Maps megnyit, jelenlegi tartózkodási hely lekérdezése, Maps válasza: először a rendszerbeállítások között engedélyezzem, hogy az Android folyamatosan naplózhassa, hogy hol, merre járok (akkor is ha alkalmazások nem futnak), és időnként lejelenthesse a Google-nak. Ezt megtettem, vissza a Maps-ba, ami most másodperceken belül jelzi, hogy a lakásom tőlünk kb. 200 méterre van, az úttest közepén
, ami valóban egy meglepően pontos becslés.
Ellenpróba. Saját router áramtalanít, internet elveszik (Wifi még mindig lát 8-10 hálót, csak nem tud kapcsolódni.) Maps-ban ismét rákérdezek a tartózkodási helyre, válasz: pillanatnyilag nem áll rendelkezésre.
Én úgy tudom, hogy a wifi alapú helymeghatározás is egy internetes szolgáltatás, (a wifi hálókat feltérképezik (pl. Google streetview, vagy a fenti Androidos kémfunkció) és egy internetes adatbázisban tárolják), amit fenti kísérlet is igazol — ha el nem bénáztam.
-
Kipróbáltam, kb. ötször olyan gyorsan írok meg (ékezethelyesen, T9-cel) egy SMS-nyi szöveget a (buta) mobilomon, mint ezen a kütyün.
(A "gyári" layouton nincsenek ékezetes betűk, pont ma töltöttem le a MultiLing nevű csodát, amiben a betűk közé ugyan bevarázsolták a tíz szám billentyűt, de ékezetes karakterből csak három fér fel, a többit egy almenüből kell előszedni -- hát ezzel se vagyok kisegítve. A prediktív szövegbevitel meg használhatatlan. (Ami a lesajnált buta telefonon tökéletesen használható - hogy itt miért nem lehet megcsinálni?)
Ha már szövegbevitel, találós kérdés: Vegyünk egy kereső ablakot, mondjuk a YouTube alkalmazásban (az gondolom mindenkinek fent van), írjunk be egy jó hosszú kifejezést, mondjuk "Electric Light Orchestra Don't Bring Me Down", indítsuk a keresést. Ezek után keressünk újra úgy, hogy a fentit kiegészítjük azzal, hogy "official video". Hogyan tudjuk ezt megtenni anélkül, hogy begépelnénk az egészet még egyszer?
#422: Tudtommal az Androidban alapból nincsen benne a home képernyő elforgathatósága, gondolom azt a Samsung rakta bele a gyári 2.2.2-be. A 2.3.5-be meg már nem rakta bele -- hogy ezt az idő rövidsége indokolta (a 2.3.5 viszonylag friss, bár már van 2.3.7 is), vagy az, hogy utólagos (pénzt nem termelő) szoftver frissítésbe már inkább nem öl bele semmilyen plusz erőforrást, vagy az, hogy a Google végre a sarkára állt, és egységesíteni szándékozik az Androidot (a 4-es (ICS) verzióban minden gyárilag feltett cucc kötelezően uninstallálható), nem tudom.
-
Ezt nem igazán értem: (1) Mondjuk Karakószörcsök mellett a pusztában milyen wifi hálózatok látszanak? (2) Tegyük fel, hogy városban vagyok sok wifit látok, de egyikhez sem tudok kapcsolódni. Ekkor a) hogy tudok az egyes Wifi hálózatokhoz geográfiai elhelyezkedést rendelni? (előre letöltök egy adatbázist?), b) hogy lesz ebből aGPS?
-
válasz
kerekfej #423 üzenetére
A 8 GB az összes készülékben található memória. Ez a linux rendszer által logikailag (ill. fizikailag partíciók formájában) két részre van osztva: 3 megát megtart magának az android, a maradék öt pedig külső tárhely, ez az, amit "mass storage"' módban "pen drive"-ként elérhetünk.
Namármost. Az android a saját részre fenntartott részt ext3 fájlrendszerként használja, erre megfelelő módon fel van húzva egy biztonsági rendszer, minden, ami androidban fut (a feltelepített alkalmazások is) ide kerül. A "belezabálást" (az 5 gigába) az alkalmazások művelik, mégpedig azért, mert a legtöbb (olcsóbb) kütyüben az androidos "lemezterület" erősen korlátos, ezért az alkalmazások az (általában külső) SD kártyán tárolják az adataikat (térkép, menetrendek, képek, mittudomén). A G70 beépített memóriából jobban el van eresztve, de vegyük észre, hogy az alkalmazások számára itt is csak kb. 2 gigányi hely van (pont azért hogy legyen neked mass storage-od), amivel azért nem árt spórolni.
Ami az 5 gigát illeti, az (pont amiatt, hogy minden külső rendszer láthassa), fat32-re van formázva, emiatt minden adat "publikus" rajta (azaz az itt tárolt dolgokat minden alkalmazás látja, meg a PC is.) Az android számára fenntartott 3 gigát amúgy nem csak az ext3 miatt nem lehet USB drive-ként látni, hanem amiatt sem, mert azon éppen fut az android, és durva konfliktusforrás lenne, ha a pc is elkezdene matatni benne...
(Disclaimer: pár hete láttam először androidot, ha zöldségeket beszélnék, valaki javítson...)
-
"... egy kifejezetten médiaplayernek készített kütyübe ..."
Hát, ez hivatalosan egy mobil internetes eszköz (MID). Most éppen előttem a német prospektus, és ilyesmiket hangsúlyoz: érintőképernyő, gyors internet elérés, alkalmazáspiac, videocsevegés, szociális hálózatok, multimédia. Azt, hogy kiváló mp3 lejátszó lenne, nem említik.
-
Kernel verzió (KIES-es hivatalos) upgrade után: 2.6.35.7-G70XWKP4-CL617119 se.infra@SEP-39 #2
Home screen forgatás: Ezt állítólag az android nem tudja alapból (azaz függőleges elrendezés van fixen, kivéve, ha a billentyűzet kihúzott állapotban van), feltételezem, hogy eddig a home screen fel volt tuningolva a samsung által, most meg megkaptuk a stock home applicationt. Ha nagyon hiányzik a forgatás, akkor lehet letölteni home screen alkalmazásokat. (Nekem egyébként az eredeti wallpaper is hiányzik, ez a barnás valami... hát, hogy is mondjam. (És a többi sem különb. Tudom, lehetne letölteni, de annyira nem érdekel.
)
BTW a Kies is figyelmeztet rá, hogy az upgrade letörli a Qik alkalmazást, amit a samsung app store-ból lehet(ne) visszatölteni(, ha ott lenne). Ha valaki használja, akkor ne upgrade-eljen!
MIért jó upgrade-elni? Mert pl. a hibajavítások, biztonsági frissítések nem nagyon szoktak bekerülni a korábbi release-ekbe. De persze if it ain't broke, don't fix it, szóval én nem beszélnék rá senkit az upgrade-re...
-
Nem hinném, hogy rosszabb lenne a WiFi érzékenysége a készüléknek attól, hogy op rendszert upgrade-elünk rajta (abból is leginkább csak a grafikus réteget), a hardver ettől még ugyanaz marad. (Legalábbis upgrade közben nem hallottam matatást a készülékből.
) Ami változott, az szerintem maximum a jelszintek értelmezése. (Ugyanúgy mint a kis elem ikon esetében: 75%-ig a kis kék (2.3.5-ben zöld) elem ikon 100%-os töltést jelez, 75%-tól kb. 90-et, stb.)
Vannak WiFi elemző programok, pl. Wifi analyzer, ami megmutatja a konkrét (abszolút) jelerősséget. Nálam a státusz sorban a 3. vonás akkor jelenik meg, ha a jelerősség kb. -55dBmW fölé emelkedik, ami nagyjából egybevág a Wifi analyzer "zöld" mezőjével. (Ha a készüléket 10 centire tartom a (jelen esetben egy régi 54mbps) router antennájához, akkor -40dBm fölé tudom vinni valamivel. (Az elvi maximum -10 - -30 dBmW lehet). Ha valakinél van még froyo, akkor kísérletezhet vele.
-
Én is felraktam a 2.3.5-öt KIES-sel (amit nem zártam a szívembe). Maga a frissítés megvolt kb. 5 perc alatt, persze a KIES eltökölt egy darabig (pl. a connectre hosszú perceket kellett várni.) Menteni nem mentettem előtte, de úgy nézem minden megmaradt. (Azt hittem majd a KIES ment, de amit felajánlott mentésként, annak pont nem lett volna sok értelme.)
A garanciát nem hiszem, hogy érintené: a firmware upgrade-et a gyári szoftver (a KIES) erőlteti az emberre...
Hogy miért nem reklámozzák Magyarországon, annak lehetnek üzleti okai is (pl. lépcsőzetesen próbálják bevezetni, hogy ne terhelje túl a supportot.) Vagy nem tudom.
Az első tapasztalataim inkább negatívak. Átvariálták a vizuális elemeket, újra meg kell szokni mindent. A quick settings a státus sorban fekete alapon sötétszürkével jelenik meg, először azt hittem elveszett. A Wifi ikon most nálam is stabilan 2 vonáson áll, eddig inkább három szokott lenni. De gondolom ez inkább csak az interpretáció. (Sajnos korábban nem volt jel analizátor alkalmazásom, így azzal nem tudom összevetni.) Viszont látszik az alkalmazások energiafelhasználása, ez tetszik.
A scrollozás végét nálam minden alkalmazás jelzi, csak nem az oldal rugózik, hanem bekékül a lap alja, ha próbálkozom.
-
kerekfej: Most se root...
jksx: Ha nekem szólt a kérdés, akkor attól tartok, nem tudok segíteni. A KIES telepítő nálam addig jut, hogy "You are not connected to the internet. Installation cannot proceed." Csak tudnám, hogy akkor a prohardvert hogyan érem el?
Ha egyszer sok időm lesz, akkor megpróbálom a másik gépen (de ha egy XP-vel nem boldogul, akkor mihez fog kezdeni a 64 bites w7-tel?)
-
Leginkább csak az USA modell-eket szokták átnevezni, bár a samsung gyakorlatát nem ismerem.
Ha már a neveknél tartunk (meg a topic-unk címénél), én irigylem az iPod tulajokat, ők csak beírják a keresőbe, hogy "ipod" és máris kaptak egy nagy csomó releváns találatot, nekem meg ilyen keresőszavak jutottak, hogy "galaxy", "wifi", az "s"-ről már nem is beszélve...
-
"Az akkuhasználat menüben miért jelez cella készenlétben időt, ha nincs benne sim?"
Ezen már én is törtem a fejem...
Én úgy néztem, hogy jelen készüléknél leginkább a számítási teljesítménnyel korrelál (pl. processzor igényes alkalmazásoknál nagyobb arányt mutat pl. a kijelzőhasználathoz képest.) A csökkentésre pedig "repülőgépes" üzemmódot ajánl, amit be is lehet kapcsolni, de láthatólag ettől semmi nem változik (pl. a Wifi ugyanúgy kapcsolható.)
Ami nekem még feltűnt, hogy státusz sorban megjelenő elem ikon több töltést mutat mint amit százalékosan mutatnak az alkalmazások (pl. QuickSettings, CoolReader, stb.) Ja, és 15%-os töltöttségnél figyelmeztetett legutóbb, hogy ideje tölteni (48% volt a 7 óra 15 perc kijelzőhasználat, 2% a WiFi, ha jól emlékszem, 2% standby (kb. 2 és fél nap), a maradék volt a cella készenlét (repülős módban
).
-
- Ügyfélszolgálat, miben segíthetek?
- Azt írja a telepítési útmutató, hogy "a számozásnak megfelelő sorrendben helyezze be a meghajtóba a három telepítő floppy-t". Viszont akárhogy próbálom, csak az első kettő fér bele!1. Nos, örülök, hogy azóta hülyebiztosra tervezik a dolgokat, de ettől függetlenül én jobban érzem magam, ha utánajárok a dolgoknak, mielőtt össze-vissza dugdosnék.
Jelen esetben ez lehet, hogy vicces, de gondolom az sem vidám, mikor a frissen vásárolt headset a mikrofon áramkörén keresztül hajtja meg az a fülhallgatót (és nem csak azért mert szegény berendezésnek rosszul esik, hanem mert az aztán tényleg vacakul fog szólni.) És persze az is kínos lehet, ha az ember headset helyett vesz egy jó minőségű fejhallgatót, arra gondolván, hogy ha majd telefonálni kell, akkor használja a telefon mikrofonját, ahogy a nokiások teszik. (Merthogy a Samsung úgy véli, hogy ha a headset jack-be bedugnak valamit az nyilván headset, ezért a telefon mikrofonját le kell tiltani.)
2. Azt sem értem, miért nem lehet egy médialejátszónál megadni a szokásos műszaki paramétereket (impedancia, jelszintek, jel/zaj viszony, csatlakozók lábkiosztása, kapcsolási rajz - ja az már régóta nem divat.
)
3. "Teljesen felesleges lenne ehhez jót adni, mert indokolatlanul drága lenne, akinek meg nem tetszik az úgyis vesz ennél jobbat." Szerintem meg vackot ne adjanak, akkor inkább legyen egy ezressel olcsóbb. (Amúgy a kézikönyv szerint: "A készülék a mellékelt tartozékokkal nyújtja a legjobb teljesítményt." Szép is lenne.) Amúgy az tényleg üdvös lenne, ha a (készülék minőségéhez illő) tartozékok járnának a készülékhez: nem kellene utólag összevadászni őket, nem kellene félmegoldásokkal beérni, és töredék árban kijönne (a gyártó nagy tételben veszi/gyártatja). Az iAudionál pl. nagyon szimpatikus volt, hogy használható fülest adtak, hozzá, volt tok, hordszíj, kábelek és még kijelzővédő fóliák is (utóbbiaknak kevés haszna, de mindegy.) Ja, és a kezelési útmutatója nem azzal indít, hogy "A kezelési útmutatóban leírtak eltérhetnek a terméktől[...]".
Azt hiszem, részemről kimerítettem a témát
, mindenkinek köszönöm, aki segíteni próbált.
-
válasz
kerekfej #271 üzenetére
Attól tartok, itt nem Android-iPhone ellentétről van szó, mert pl. a HTC, és a Google Nexus is az iPhone táborában van, (és az idézett thread szerint mindenki más is (pl. RIM), kivéve a Nokiát, vagy legalábbis annak bizonyos készülékeit. Amúgy más thread-ekben nokiás kiegészítőket (pl. N97-hez valókat) ajánlgatnak pont emiatt.)
-
válasz
bigmasterg #268 üzenetére
Jóvanna, úgy rám ijesztettél, hogy izibe előguberáltam egy mx60-ast és beledugtam... Jelenleg egy elég zajos helyen ülök, de így is durva a különbség a headsettel szemben. Mondjuk van egy kis égett szag is, de az lehet, hogy kívülről jön.
Ha azért még picit visszakanyarodhatunk a dugókhoz, találtam egy ilyet: "On the iphone it's t/r/r/s (L/R/G/M) and on the Samsung it's t/r/r/s (L/R/M/G)", ahol a Samsung a Galaxy S-t (i9000) takarja. Tudja valaki, hogy jelen készülék melyik? (Tudtommal az YP-G70-ben nincs videó out, de ettől még átemelhették a modult onnan is.)
-
válasz
kerekfej #266 üzenetére
Tudom, hogy semmi sem elég jó nekem
, de az earpiece névvel az ábrán az előlapon lévő (a kijelző feletti) hangszórót illetik (telefonáláshoz), multifunction jack névvel pedig a micro USB csatlakozót. Az a luk, ahová a gyári headset csatlakozik, headset jack névre hallgat a manuál szerint, ami az én értelmezésemben nem feltétlen utal arra, hogy oda fülhallgatót lehetne dugni. A Wikipediás TRS cikken már túl vagyok, az sem állít explicite olyat, hogy a TRRS és TRS csatlakozók generálisan csereszabatosak lennének.
A maradék cikk érdekes, és bár ez sem állítja explicite amiről itt szó van, olyan szempontból biztató, hogy a csatlakozó elég sok abúzúst elvisel. Az internetes fórumokból inkább az jön le, hogy a cserebere elég sok buktatóval jár, pl. a RIM meg a samsung headsetjei nem összecserélhetők. És éppenséggel az SGS-sel kapcsolatban panaszkodtak, hogy nem igazán szabványos (pont a cikkben tárgyalt video kimenet miatt(?)).
Mindenesetre hajlok rá, hogy feláldozom a készüléket, és kipróbálom. (Bár speciel mp3 lejátszónak praktikusabbnak tűnik az iaudio: kisebb, és jobban bírja a leejtéseket az eddigi tapasztalatok szerint...)
-
válasz
kerekfej #262 üzenetére
Sajnálom, én nem vagyok annyira tapasztalt, hogy meg tudjam ítélni egy hangátviteli lánc egyes elemeinek minőségét pusztán a hallott hang alapján. Én is inkább a fülest tartom problémásnak, de felelősséggel a készülékről nem tudok mondani semmit. (Ha valakinek elsődleges fontosságú a hangminőség, azt nem szívesen vezetném félre. Bár ő remélhetőleg nem az én véleményem alapján választ...)
Fejbeszélő (headset) vs. fülhallgató (earphones). A magyar nyelvű használati útmutató hol "mikrofonos fülhallgató"-ról beszél, hol csak simán fülhallgatóról. Az angol nyelvű használati útmutató (amit nagyjából végigolvastam) szigorú következetességgel headset-et használ. (Esetleg tudnál adni konkrét oldalszámot, amit meg kellene néznem?)
Pusztán a mechanikai elrendezés okán, ha egy három osztatú jack dugót beledugok egy négy osztatú aljzatba, akkor valami(ke)t a készülékben rövidre zárok, amit vagy kibír, vagy nem. (A monó és sztereó (két ill. három osztatú) aljzatok és dugók keverését a szakirodalom ellenjavallja, sajnos a headset csatlakozók természetrajzával nem vagyok tisztában, főleg hogy jelen headset vezérel is valamit (van rajta egy gomb), meg antennaként is szolgál.)
Te már próbáltad sima sztereó fülhallgatóval? Valaki?
-
Tegnap este tettem még egy kísérletet a gyári headsettel. A headset végül is hangminőségileg nem annyira rossz, a műanyag bigyók cseréje plusz némi kísérletezgetés után zenehallgatásra is alkalmasnak tűnt. (Viszont annyira kényelmetlen, hogy a teszt után vissza is csomagoltam a dobozába: ezen biztos nem fogok többé semmit sem meghallgatni.) Alapzajt nem hallottam, de a használt (elég esetleges) zenei anyagon nehezen is lett volna hallható.
Csináltam egy primitív A-B tesztet is egy (kb. öt éves) iAudio mp3 lejátszóval (gyári fülessel). A teszt nagyjából annyiból állt, hogy feltöltöttem mindkét készülékre ugyanazokat a számokat, kikapcsoltam mindenféle feldolgozást (equalizer, extra basszus, térhatás, stb.), majd mindkettőn elindítottam a lejátszást és cserélgettem a füleseket. A samsung szépen, tisztán szólt, de a hangképe mélyekben szegény és valahogy túl steril, egyáltalán nem kellemes. Az iaudión elmosódottabbak a részletek, de az egész hangkép kiegyensúlyozottabb, kellemesebb. (Persze az iAudio hangképét az évek során már megszoktam, a samsungnak meg nem passzol a fülese a fülemhez.)
Amúgy nem kizárt, hogy egy másik fülessel a samsungot szeretném jobban, szóval az én véleményem ne tántorítson el senkit attól, hogy saját fülével kipróbálja.
-
Szerintem a hozzá adott headsettel a hangminőség nagyon-nagyon harmatos - főleg egy médialejátszóként is reklámozott készüléktől. (Skype-hoz lehet hogy jó.) Mondjuk sokat nem kísérleteztem vele, mert az in-ear típusú füleseket nem nagyon csípem, az is lehet, hogy egyszerűen nem passzol a fülemhez. Viszont a legtöbb általam olvasott review is javasolja a headset cseréjét, szóval olyan nagyon jó nem lehet. Amúgy az elektronika feltehetően azonos azzal, ami a samsung mp3 lejátszókban is van (amiről nekem szintén nincs tapasztalatom, de hallottam már dicsérni. Ami persze nem garancia semmire.)
A saját jól bevált sima sztereó fül/fejhallgatóimat nem mertem beledugni, mert a készüléknek headset socket-je van (4 osztású a jack), kéne hozzá valami adapter, vagy kellene vennem valami minőségi headset-et, de erre egyelőre nem volt időm.
Egy fél regényt viszont már elolvastam rajta. Sajnos egy meglehetősen bénán formázott RTF-ről van szó, ami ePub konverzió után nem mutat valami szépen, ezért a cool readerben olvasom eredeti formátumban (az Aldiko csak ePub-ot eszik). Az ékezetes karakterek megjelennek, kivéve az ő és ű betűket, amik kalaposan ill. hullámosan jelennek meg. (Hogy ez miért van nem tudom. Van valakinek ötlete?) Amúgy mindkét olvasó gyors, kényelmes, a képernyő pedig elég nagy, hogy ne kelljen mákszemnyi betűket használni. Mindkét olvasónál a fényerő a képernyő bal szélének a simogatásával állítható, ami változó fényviszonyok mellett különösen hasznos (békávézás közben szoktam olvasni, otthon inkább könyvet, ha csak nem nagyon izgalmas a fejezet
).
Szerk:
A google maps is használható off-line (ezt próbáltam), ill. állítólag a google navigációs szoftvere is (ezt viszont nem).
-
Mymelody: Igazad van, tényleg telefon, megcsalt az emlékezetem.
(Ez a sikamlós érintőképernyőre való tollal írás nem vonzott különösképpen (a tesztelőknek sem jött be), meg általánban az új Tab-bal van párban és úgy látszik belekavarodtam.
E (számomra felesleges) extra nélkül szimpatikus készülék lenne.)
kerekfej: Ha az áfa nélküli USA árat is figyelembe vesszük ($1000), akkor én inkább 250-300 eFt közé tenném. Ez tényleg sok, de bennem valami olyasmi maradt meg a promóból, hogy ezt a Samsung felsőkategóriás üzleti mobilnak szánja, nem cél, hogy a plebs vegye mint a cukrot... (Fórumokon többen azon spekulálnak, hogy note funkció nélkül kijöhet még S3-ként. Majd meglátjuk.)
-
válasz
kerekfej #245 üzenetére
Ha van rá 715 euród (forrás: Engadget), és hajlandó vagy várni rá még néhány hónapot, akkor nyilván jobb vétel. Addigra persze felröppennek majd a hírek az 5.6 colos utódról, szóval (1) vagy megvárod, míg a hardver eléri a technikai lehetőségek határát, (2) vagy beletörődsz, hogy nincs meg a legújabb modell, (3) vagy félévente veszel egy újat.
Mymelody: Hát csúcsnak csúcs lesz, csak ez se mobil, hanem ... affenetuggya mi is ez, elektronikus jegyzetfüzet? Mindenesetre telefonálni ezzel sem lehet majd (hacsak nagyon félre nem értettem valamit).
-
válasz
Mymelody #191 üzenetére
A mobiltelefóniában jelenleg az érintőképernyős, masszív számítási teljesítményt nyújtó, internetezésre alkalmas mobilkészülék (iPhone, Galaxy S, Desiré, stb.) az aranytojást tojó tyúk - értsd: sokkal többért lehet eladni, mint amibe az előállításuk kerül. Persze az olcsó hardvert kisebb nyereséggel is megéri eladni azoknak a tömegeknek, akik nem hajlandók megfizetni a csúcsmobilok árát, így születnek a "médialejátszók" meg a "mobil internetes eszközök" (MID) mint pl. az iPod, meg az e topikban tárgyalt eszköz. Persze ilyenkor gondosan vigyázni kell arra, hogy valamilyen lényeges szempontból különbözzön a csúcsmobiltól, és ez esetünkben éppen a mobil internet hiánya (ami egy mobil internetes eszköznél némileg önellentmondásnak hat...)
És ezzel el is jutottunk kiinduló problémánkhoz, nevezetesen hogy kezünkben egy eszköz, amiben alapból benne van a dial up internet, csak éppen nem tudunk hozzáférni, mert a gyártó úgy döntött, hogy ennyi pénzért ez nem jár.
És értem én, hogy az a megoldás, ha veszek újabb 40 ezerért egy androidos mobilt vagy egy mifi-t, de azért had ne kelljen ehhez még jó képet is vágnom.
(A fent vázolt gyakorlat nem kivételes, különlegesen szép példája pl. az Intel Upgrade Service.)
-
Azt, hogy neked érdemes-e megvenni, azt csak Te tudod eldönteni (mert te ismered a saját szempontjaidat, anyagi lehetőségeidet, stb.) Mi abban tudunk segíteni, hogy ha van kérdésed, megválaszoljuk (ha tudjuk). Én tervezem, hogy írok pár tapasztalatot általánosságban, de egyelőre még csak az ismerkedésnél tartok.
Na jó, pár dolog előzetesnek. Én hurcolászásra (is) vettem, arra szerintem pont jó. Álló helyzetben még éppen elfér az ember tenyerében, és még néhány egyszerűbb művelet (lapozás, görgetés) el is végezhető vele. A fekvő használat már kétkezes. A relatíve nagy kijelző bizonyos alkalmazásoknál kimondottan hasznos (böngészés, ebook, térkép, játékok, stb.), máshol kevésbé, és sajnos vannak alkalmazások, ahol hasznos lehetne, de vagy az alkalmazás vagy maga az android nem él vele (pl. felugró menük másfél centis betűkkel?) Talán majd a 2.3.
Maga a készülék egy masszív, relatíve súlyos darab. Az aksiidő (nagyrészt offline használat mellett) bőséges (és a töltési idő is annak tűnik
). GPS-t párszor próbáltam, van ahol szinte azonnal talált jelet és pár méteres pontosságúnak tűnt, van ahol 10 perc alatt sem (TV torony mellett, lehet, hogy azt nem szerette). A google maps-szal offline is használható.
A "lapozás" funkció egyelőre nagyon hiányzik, gépelni nehézkes rajta, és az összetaperolt képernyőt továbbra is undorító látványnak találom...
-
válasz
Mymelody #182 üzenetére
Amennyire én tudom, a BT kapcsolat diszkrétebb mint egy WiFi (van ahol ez szempont) és kevésbé zabálja az aksit. Emellett a BT a mobiltelefonokban manapság tényleg elég általános (autós kihangosítás meg headset miatt gondolom), a WiFi hotspotként üzemeltethető telefon viszont ritkaság. És egy SGS mellé beszerezni egy SGS Wifi 5.0-t általában nincs értelme. Fordítva meg pláne...
(BTW, érdekelne, hogy melyik a legolcsóbb telefon, ami tud WiFi hotspotként üzemelni. Nem kell okostelefonnak lennie.)
-
Android: 2.2.2, kernel: 2.6.32.9, build: FROYO.XXKD6 (persze lehet, hogy ez gyártási sorozattól is függ.) Állítólag lesz rá 2.3-as android, de mivel egy már eladott készüléket támogatni nem nagy biznisz, ezért a legtöbb gyártó megmarad az ígéretek szintjén... (És persze kérdés, hogy mennyire macerás, pl. csak szervízben végezhető el.)
-
válasz
hitman77 #176 üzenetére
Nekem az android eddig kimaradt az életemből, de jelenlegi csekély ismereteim alapján úgy tűnik, hogy ez egyszerűen nem megoldható. Ami megoldást eddig találtam az linux szintű és így root-olt eszközt igényel. (És ez a megoldás sem száz százalékos, mert az android (réteg) a linux szinten összehozott kapcsolatot nem veszi tudomásul, tehát minden olyan alkalmazás, ami megkérdezi, hogy van-e net, nem fog működni (pl. a market). Ami nem kérdezi meg, az tud...)
Úgy néz ki, a közeljövőben nem is lesz meglodás. Gyanítom, a google úgy véli, hogy könnyebben tud vállalati körből (kütyügyártóktól, mobil szolgáltatóktól) támogatást szerezni a platform mögé, ha netmegosztást és a meglévő eszközök újrahasznosítását nem támogatja...
Kérem, ha valaki tud, cáfoljon meg!
(És ezt most kivételesen tényleg őszintén szeretném.
)
-
edigital árak: Galaxy S Wifi 5.0: 50 ezer, Galaxy S telefon (4.0): 90 ezer, Galaxy S plus telefon (4.0): 100 ezer, Galaxy S II telefon (4.3): 160 ezer.
Ha árulnák a Galaxy S Wifi 5.0-t GSM/3G modullal 60-65 ezerért, valószínűleg én is azt venném.
Ha pedig elég a 4.0-s kijelző, akkor elvileg van Galaxy S wifi 4.0 is, gondolom az 50 alatt lenne, bár Mo-n még nem láttam.
-
Tegnapi mérettel kapcsolatos fejtegetésemből kimaradt az "egérmozi" kérdésköre: tehát puszta matek alapján a 40 centire tartott 5 colos eszköz kb. ugyanakkora szög alatt látszik, mint egy 32 colos 2.5 méterről, vagy egy 40 colos 3.5 méterről. Valószínűleg ennek ellenére nem ugyanaz az élmény, mint egy HD plazmatévé
, de nyilván nem is az a cél. (Hasonlóképpen játszani nyilván jobb konzolon, überbrutál PC-n vagy PSP-n, a DSLR jobb képeket csinál és jobban kézreáll, egy navigációs kütyű sokkal praktikusabb az autóban, a Csendes Don-t inkább papíron vagy ebook readeren kellene elolvasni, stb.).
"Nem lehet zsebrevágni". Hát, aki mindenáron zsebben akarja hordani, az nyilván nem vesz ilyet. De egy női táskába pl. belefér, a laptoptáska zsebébe is, egy aktatáskába, iskolatáskába vagy hátizsákba meg pláne. BTW, egy PSP-t se lehet zsebrevágni...
"Kényelmesen 1 kézben?" Nem azt állítottam (vagy legalábbis nem azt akartam), hogy egy kézzel kezelni kényelmes, hanem hogy tartani. Azt remélem, hogy pl. ebook olvasóként akkor is használható, ha az ember fél kézzel kapaszkodik a buszon. Vagy nem?
"Ki vesz ilyet?" Pl.
* aki reggel szeretné megnézni, hogy milyen lesz az idő, vagy átfutni a híreket,
* aki napközben néha megnézne valamit a wikipédián,
* aki a buszon elolvasna pár internetről letöltött doksit/cikket,
* akinek nyaraláskor vagy hétvégi városnéző túrához jól jönne egy GPS,
* aki gyakran használ (pl. angol) szótárt,
* aki a munkahelyen hallgatna néha egy kis zenét,
* aki miközben vonatozik, megnézne egy kihagyott sorozat epizódot,
* aki néha elütné az időt valami egyszerűbb játékkal,
* stb.
Fenti célokra remélhetőleg ez az eszköz alkalmas, és mint egy másik thread-ben már írtam, a nagyobb kijelző és a nagyobb aksi miatt akár alkalmasabb is, mint egy okostelefon, nem beszélve arról, hogy fele vagy harmadannyiba kerül (l. Galaxy telefonok). És így nem kell kidobni a régi telefont sem, ami ugyan buta, mint a föld, de megbízható, kicsi, a hangminőségével semmi baj, és több napig bírja töltés nélkül.A végére azért én is írok pár negatívumot (hogy szó ne érje a ház elejét), szerintem nagy kár, hogy az automatikus fényerőszabályzást kispórolták, a tükröződő kijelző tényleg elég szerencsétlen, a fejhallgató kimenetet a hordszíj mellé kellett volna rakni (hogy lehet így tokba tenni?), az akkumlátora nem cserélhető(?), és a csillogó műanyagok meg a króm díszlécek nekem általában nem nagyon jönnek be.
Mymelody: Kösz, igyekszem.
-
Az iPod pixelsűrűsége tényleg elképesztő (326 ppi), azaz pl. simán meg lehet vele jeleníteni fél milliméter magas betűket. Csak persze olyan szem kell hozzá, ami ezt képes elolvasni... De pl. az iPad2 csak 136 ppi, és arra sincs különösebb panasz, ha jól tudom.
Az 5 colos Samsung kb. 186 ppi (ha jól számolom) viszont a kijelző területe nagyjából kétszerese az iPod-énak, ami szerintem optimálisabb pixel kihasználást jelent. (Minél több pixel, annál nagyobb számítási teljesítmény, és annál rövidebb üzemidő.)
Ha már itt tartunk az öt colos képernyő kb. 50%-kal nagyobb mint egy 4 colos és kb. 35%-kal nagyobb, mint egy 4.3-as, ami máris egyfajta pluszt jelent az okostelefonokkal szemben. A másik plusz a hosszabb üzemidő (mint azt már mások is írták), főleg, hogy a telefon töltésének nagy részét általában kénytelen az ember az esetleges hívásokra tartalékolni.
Az általam olvasott tesztek szerint az öt colos méret olyan szempontból ideális, hogy már használható egyfajta tabletként, ugyanakkor még éppen hordozható (ha nem is feltétlen zsebben, de egy táskába bedobható), kényelmesen lehet egy kézben tartani és még kezelni is lehet egy kézzel valamennyire. (Egy 7 colos tablet már kétszer akkora és általában kétszer olyan nehéz is, egy 10 colos meg már négyszeres méret és bőven fél kiló felett van.)
A 3G kétségkívül hasznos lenne, kérdés persze, hogy hányan fizetnék ki érte a pluszt (drágább készülék, plusz előfizetés). De egy wifi hotspotként használható telefon, vagy egy hordozható wifi hotspot (mifi) segítségével szükség esetén a mobil web is megoldható. (Kár, hogy a BT kapcsolat mobil netezésre csak kevéssé használható androidon (ahogy néztem.))
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Milyen cserélhető objektíves gépet?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- A Windows 11 lett az úr az asztali PC-k piacán
- Napelem
- Nintendo Switch 2
- Xiaomi 14 - párátlanul jó lehetne
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Formula-1
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- BMW topik
- További aktív témák...
- Valve Index VR Kit
- Uhh Lenovo ThinkPad P15 G2 Tervező Vágó Laptop -75% 15,6" i5-11500H 16/1TB RTX A2000 4GB /1 Millió/
- Esport PC - i5 13400F, GTX 1080ti és 16gb DDR5
- Ohh Lenovo ThinkPad P15 G2 Tervező Vágó Laptop -75% 15,6" i5-11500H 32/1TB RTX A2000 4GB /1 Millió/
- AZTA! HP EliteBook 840 G8 Fémházas Laptop Ultrabook 14" -60% i7-1185G7 16/512 FHD IPS Iris Xe
- Tablet felvásárlás! Samsung Galaxy Tab S10+, Samsung Galaxy Tab S10 Ultra, Samsung Galaxy Tab S10 FE
- OLCSÓBB!!! Apple Ipad Pro 2 gen2 10,5" 2K retina A1709 64GB
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A20e/Samsung Galaxy A40/Samsung Galaxy A04s/Samsung Galaxy A03s
- LG 77G4 - 77" OLED evo - 4K 144Hz 0.1ms - MLA - 3000 Nits - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDMI 2.1
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest