Új hozzászólás Aktív témák

• #6519 gbors nagyúr

  Új Válasz 2022-05-25 22:31:00 #6519

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  gbors

  nagyúr

  LOGOUT blog (1)

  Peter F Hamilton - Kalandozások a Nemzetközösségben, avagy
  The Dreaming Void / Álmodó üresség (2007)
  The Temporal Void / Mulandó üresség (2008)
  The Evolutionary Void / Fejlődő üresség (2010)
  The Abyss Beyond Dreams / (magyarul nem jelent meg) (2014)
  A Night Without Stars / (magyarul nem jelent meg) (2016)
  Miután szűk 10 év alatt megalkotott három lenyűgözően gazdag és egyedi univerzumot, Hamilton minden bizonnyal úgy gondolta, hogy egy kicsit megpihen, és inkább létező alapokra építi következő nagyszabású regényfolyamát, a Void-trilógiát. Hogy azért kihívás legyen benne, a második Commonwealth-regényfolyam 1200 évvel a Saga után játszódik, így bőven volt bemutatnivaló újdonság - ugyanakkor a Sagából fennmaradt pár ismerős 1000+ éves karakter érdekes ellenpontot biztosított. Miután a Commonwealth Saga már "csak" két 1200 oldalas kötetet tett ki (szemben a Night's Dawn három kötetével), szerzőnk mérsékelte az oldalszámot, így a Saga-hoz hasonló terjedelmű mű ismét (korántsem vékony) trilógia lett. Sajnos elég hamar kiderült, hogy a teljesen új világ építése nélkül a Hamiltontól megszokott high-end sci-fi most messze nem fogja megtölteni az oldalkeretet - a regényfolyam közel fele egy pre-technológiai civilizációban játszódik, némi mentális képességekkel megbolondítva. Úgy fest, az űropera-műfaj (vagy legalábbis űroperának titulált műfaj) szerzői valamiért vonzódnak ezekhez high-tech mindfuck nélküli világokhoz. És bár Edeard története korrekt és szórakoztató, eléggé kendőzetlenül megmutatja, hogy Hamiltonnak nem az érdekfeszítő történetek és a komplex karakterek a legnagyobb erősségei. Ezzel szemben a Nemzeközösségben játszódó események majdnem ugyanazon a színvonalon mennek, mint a Commonwealth Saga, és akad pár igazán zseniális mozzanat is. Kedvencem a deterrence fleet (meglehetősen esetlenül, bár jelentéshelyesen elrettentő flottának van fordítva), amellyel kapcsolatban Kazimir admirális annyit ködösít, hogy mindenki (beleértve az olvasót) kezd arra hajlani, hogy egy marha nagy blöff az egész - aztán amikor a flotta színrelép... no az egy igazán odab***ós science fiction pillanat.
  Szóval a Void-trilógia Hamilton mércéjével mérve egy klasszissal gyengébb a topnál, de még mindig nagyon erős és szórakoztató olvasmány. Ezek után a mester a 2010-es évek elején újabb trilógiába fogott, amiből aztán duológia lett, sőt. Az Abyss Beyond Dreams gyakorlatilag egy teljes kerek történet, ezúttal 80%-ban egy (másik) pre-tech + mentális képességek típusú világban, és őszintén szólva, bár még mindig jó, kissé kiábrándító a korábbi regények szárnyalása tükrében. Aztán utolsóként jön a Night Without Stars, ami... hát, elég meglepő, nagyobbrészt kellemesen. A világ ugyanaz, mint az első részben, viszont mivel kikerült a Voidból, a technológia fejlődésnek indult, a mentális képességek meg elvesztek. Pár tucat oldal után olyan érzésem lett, hogy nem egy Commonwealth regényt olvasok, hanem egy negyedik Greg Mandel inkarnációt, Greg nélkül. Méghozzá egy nagyon jól megírt inkarnációt, számomra sokkal élvezetesebb volt, mint az előző kötet. Szépen komótosan építgeti a karaktereket és a konfliktusokat, és már csak 100 oldal van hátra, amikor...
  ... amikor a szerző láthatóan teljesen megvadul. A következő 80 oldalon kicsúcsosodik a főkonfliktus, kirobbannak a regényben addig gondosan építgetett mellékkonfliktusok, színrelép 3 (!) idegen civilizáció (2 teljesen új), aztán egy majdnem isteni erejű beavatkozás megment mindenkit. Olyan érzésem volt, mintha a Naked God zárását olvasnám újra, ott volt ekkora káosz a végén. Az utolsó 15-20 oldal meg szépen lekerekít mindent, ahogy illik.

  Hamilton a Night's Dawn-nal és a Commonwealth Sagával annyira magasra tette a lécet, hogy a szimplán csak jó regényei gyengének tűnnek. A további 5 Nemzeközösség regény pont ebbe a kategóriába esik - érdemes temperált elvárásokkal nekikállni.
  Aztán meg kicsit szomorú vagyok, hogy nincsenek az úton előttem további Commonwealth-regények, de reménykedem benne, hogy a maestro az Arkship után újra valami nagyszabásúba vágja a fejszét.

Új hozzászólás Aktív témák