Új hozzászólás Aktív témák
-
Zirowe
nagyúr
Utolsó kérdés, mert szó esett a földelésről és a villámvédelemről.
A tartó és parabolának megoldom a földelését fent a tetőn.
A koaxoknak elég egy-egy ilyen a lakáson belül a tv elé beiktatva?
Nem kell túlfeszvédő vagy földhurok leválasztó? -
Zirowe
nagyúr
Egyelőre még én is elméletben tervezek, mert csak alulról néztem fel a szellőzőben+google maps műhold képek.
Elvileg ma vagy holnap végre feljutok a tetőre is, akkor megnézem a földelési lehetőségeket is.Eredetileg az volt az elképzelés, amit fentebb is írtam, hogy a szellőző szélére hilti szalaggal erősítek két gégecső darabot amibe bevezetem a két koaxot+szilikont nyomok bele, de így, hogy képbe jött az önhordó kábel a korábbi elgondolás helyett az általad írt kapós megoldást fogom alkalmazni, köszönöm az ötletet.
Igen, nem szeretnék a kábelen spórolni, ezért szeretném kideríteni, hogy melyiknek van tiszta réz belseje.
Mert alapvetően attól félek, hogy a táv miatt a rezezett kábelen túl nagy lesz a veszteség mind jelben, mind az lnb számára feszültségben.
A két koaxból az egyik az lnb-ből töretlenül menne az egyik tv-be, de a másiknál szükséges egy toldás lakáson belül, mert az alap koax a tv-ig tavaly már kiépítésre került.Az a baj, hogy nem találok rendes adatokat arra vonatkozóan, hogy ha egy 60db conversion gain-es lnb-t használok egy túlméretezett mesh parabolával (100cm-es hotbirdhöz, amihez elvileg elég lenne a 80-as is), akkor 45 méteres távon van-e olyan jelentős a táp és jel veszteség rezezett acél kábelen, ami miatt az egész használhatatlan lesz.
Hieronymus: igen, korábban írtam, hogy két tv-hez (mindkettő beépített dvb-s2 tuneres, egy régebbi lg lcd és egy tavalyi lg oled) lesz a parabola twin fejjel két koaxxal.
A hajlási ívvel kapcsolatban arra gondoltam, hogy a szellőző mindkét oldalára kerül kampó amire az acél huzalt erősítem és a koaxot így tudom finoman hajlítani ott.
Sajnos a tetőn az antenna közelében egyáltalán nem megoldható az erősítés. -
Zirowe
nagyúr
Igen, én is ettől félek.
Találtam amúgy olcsóbban is, de se annál, se az általad linkeltnél nem írja, hogy a belső vezeték az tiszta réz vagy rezezett acél.
De akkor az járható út, hogy ilyen önhordó koaxot (az általad vagy az általam linkeltből, ha válaszolnak a boltok, hogy milyen a belsejük) veszek, és a felső részen lévő huzalt ráerősítem az antenna tartó árbócra?
Mivel twin fejet rakok, két szál koaxot kellene raknom, mind a kettő huzalos, és mondjuk 30-50 centinként szigszalag vagy gyorskötözővel összefognám a kettőt, felül pedig az árbóchoz rögzítés?
Illetve alul, a lakásba való bevezetés előtt is kell rögzítenem vhogy a huzalt vagy elég bevezetni a gégecsőbe? -
Zirowe
nagyúr
válasz
Atomantiii #19107 üzenetére
Igen, eredetileg én is ezt a kábelt néztem ki, csak nem tudom mennyire bírná magában azt a kb 24 méternyi szabad lengést feszítő nélkül.
Meg úgy alapból is gondolkodom, hogy hogyan tudnám csökkenteni a terhelést a kábelen.
Az árbócra 2-3x rátekerem, majd ahol le kell engedni, oda hilti szalaggal rögzítek egy kis gégecsövet a tégla hajlathoz, hogy abban menjen a koax, esetleg még bele egy kis szilikont, alul pedig gégecső hajlat fogadja a kábeleket, belül pedig már csatorna. -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, jászainál lévő társasházi lakásomba szeretnék rakni egy mesh parabolát hotbirdhöz twin fejjel hd adásokhoz.
Van feljutás a tetőre, összesen 6 emeletes a ház+1 a tető, én az elsőn vagyok.
A fürdőben van egy jó széles szellőzőcsatorna, ott gondoltam lelógatni a koaxot, az egyeztetés a közös képviselővel még folyamatban van, a fürdőben a csövezést előkészítettem a kábel fogadására.
Pontos távokat nem tudok, régi épület, belmagasság kb 3,2méter, így a 6 emeletnyi távot 4 méterrel számolva kb 24 méterre teszem+15méter a lakáson belül+3méter a tetőn a paraboláig, kerekítsünk 45 méteres össztávolságra.
Az stb mindkét esetben lg tv beépített dvb-s2-es vevője (egy régebbi lcd és egy tavalyi oled).A kérdésem az, hogy ezt a távot milyen koax és twin lnb bírja ki úgy, hogy a végeredmény még nézhető legyen?
Jó lenne, ha a 3x árnyékolt tiszta réz koaxon lenne feszítő, mert a 24 méteres szellőzőben nem tudom a legfelső és legalsó ponton kívül sehol se rögzíteni, kibírja ezt a koax?
Ha nap csak felül kb 3 méteren éri a koaxot, akkor is érdemes feketét rakni vagy jó oda a fehér is?
Tudnátok kábelt ajánlani?
Illetve ilyen távon hotbirdhöz elég a 80as mesh parabola, vagy legyen inkább 100as?
Elvileg hely, szóval a méret mindegy, árban meg nincs nagy eltérés köztük.
Melyik twin fejet érdemes mostanság venni?
Köszi előre is! -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, pár éve nem foglalkoztam a dvb-t vétellel, mert minden rendben volt, de költözés miatt új antennát kellene betennem a lakásba.
Az erősítős megoldásokat nem preferálnám, inkább vmi külső antennát.
Félemeleten van a lakás, belső udvarra néz az ablak, udvar másik része meg a mammut 2 melletti építkezési területre/budai hegyekre.
Mindig tv oldalon lévő "merre forgassam" a címemre az irányomban a Hármashatárt és a Széchenyit ajánlja.
Elég lehet erre egy sima nagylepke?
Nem borzolnám a szomszédok kedélyét egy nagyobb yagival.. -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, nyar elejen rakattam fel a parabolat a nyaraloba hotbirdre allitva.
Sajnos ket fo csatornat most athelyeztek, de az uj helyre mind a ket tv azt irja, hogy nincs jel.
10930 H 29900 2/3 Dvb-S2Kell hivnom megint a szerelot?
Otthonit meg nem nezten meg, remelem ott rendben lesz.
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, tudnátok mondani egy csavarboltot Bp-n (Nyugati/Blaha környéke), ahol tudnék ilyen csavart venni?
Antenna árbóchoz kéne, előzőket a moszkva téri csavarboltba vettem, de azt mondták azok voltak az utolsók, mert ők ilyet nem tartanak, elvileg kocsi tetőtéri csomagtartóhoz vannak, még a pontos nevét sem találtam meg, mert van ahol kengyelcsavar, van ahol u csavarként vannak feltüntetve.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Mike88 #14909 üzenetére
Fejet elforgatva a jo pozicioban semmi vetel, szoval ezt most hanyagolom.
Az a baj, hogy most egy ponton van vetel mindig, de ha lerakom, akkor bukta az egesz.
Lassan feladom.
Tudnatok ajanlani vmi olcso es megbizhato szerelot, aki megcsinalja a parabola beallitasat?
Minden mas megvan mar csinalva, a kabelezes, a falitarto, a parabola is fel van szerelve az arbocra, csak ugye nincs belove.
Bp, 2. kerulet. -
Zirowe
nagyúr
válasz
Zirowe #14907 üzenetére
Az ablakban tartva egy bizonyos ponton 100/72es ertekkel van kep.
Azon a ponton tok egyenesen es normalisan van.
Ugyanigy kijebb rakom a fix helye fele, es ugrik minden.Az lnb 5.5 fokos elforgatasat hogy tudnam lemerni?
A kozepet egy nyil jelzi, gondolom az az origo, azta onnan 3 csik.
Az 3 fok lenne? -
Zirowe
nagyúr
válasz
azbest #14905 üzenetére
Magaba a csatlakozoba biztos nem er, most tekertem rajuk ujakat+eddig jok voltak a kabelek.
Leazedtem a muanyagot, az arnyekolast lehajtottam, belsot levagtam, f csati rahuz es ennyi.De az is aggaszto, hogy most a sat finder be se kapcsol.
Egyebkent az uj parabola merreter biztos jo, mertr mar ertem el veler 100/100as ertekrt.
Elo 117cm volt 0.7db-s fejjel. -
Zirowe
nagyúr
válasz
azbest #14903 üzenetére
Azt a tanacsot kaptam, hogy a fej legyen a legtavolabbi pozicioba.
A parabola dolesszoge az a rajta levo skala szerinti 35 fokon van.
Az elobb alapallasban volt kep, visszaraltam az arbocot a helyere nagy nehezen, de most semmi sincs.Meg most mar a sat finder nem is vilagot. :S
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Mike88 #14898 üzenetére
Megneztem neten, 35.1 fok lenne a cimemre megfelelo, 188.2 fokos azimuth es a fejet 5.5 fokkal kell elforgatni.
Na most a parabola beallitva 35 fokra, a fejet meg nem forgattam el, fuggoleges poznara kiraktam kb 180 fokon, ahogy az elozo is volt, es az forgatgatom most, csak kicsit nehez meg a hely sem a legmwgfelelobb (2. emeleti ablakbol logatom ki).
Mig az elejen csak csak felvillant a kep, kost egyaltalan semmi.
-
Zirowe
nagyúr
Na, ma vegre leszereltem a regi parabolat, am az ujat nem sikerul rendesen belonom.
Direkt idehoztam az ablakhoz a tvt es a satfindert, de nem nagyon akarnak segiteni.
Eddig ketszer, haromszor sikerult kepet varazsolnom, de az is csak 100/60as volt.A parabolara mondot 10fokos dolesszog egyaltalan nem jo, olyan 30 es 40 kozott hoz eredmenyt, de tovabbra sem stabil.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
wassermann #14855 üzenetére
Lelki szemeimmel latom mar, ahogy a upc hirdeti nagy csinadrattaval a 4k digitalis adasokat es csak scartos boxot ad alapkent.
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, végre beszereztem a parabolát és a twin fejet, kezdődhet a tesztelés, viszont lenne két problémám.
1. Mindenhol azt írják, hogy a beállítás elkezdéséhez a parabolát 7fokos döntésre kell beállítani.
Ezen vannak oldalt szögjelölések, viszont a 7 fok túl lefelé tenné.2. Az lnb kicsit vastagabb, mint a tartó.
Akitől vettem az lnb-t azt mondta, hogy nem para.
Hosszútávon nem lesz ebből probléma, hogy max így lehet rögzíteni? -
Zirowe
nagyúr
válasz
Caldera #14761 üzenetére
Aranyozott rez?
Ezen filozok, hogy akkor erdemes-e tenyleg a tiszta rez belsejure beruhazni.
A nyaraloban a legolcsobb koax van a dvb-t antennara rakva, az antennabol 4-5 meter, onnan egy 2es splitter, a ket szalon kb 15 es 20 meter koax, antenna a szechenyi adora iranyitva (Velencefurdo), a kep tokeletes, rossz idoben se megy el.
Bp-n a 20eves lnb fejbol jon ki kb 7meternyi regi koax kabel, ebbol is a legolcsobb, ez van most elosztva megint egy kettes splitterrel, ahol a hosszabb ag kb 20meter, a jel tokeletes hd csatornakkal is (nem 100/100as ertek, hanem olyan 70/85 korul lehet), aztan ezen nemreg meg csavartam egyet egy teszt vegett es a masodik ag 20 meterenek vegebe raktam meg egy kettes splittert, amire raktam meg 15 metert es tovabbra is jo volt a kep.
Na most nekem ebbol kb az jon le, hogy akkor nekem eleg lenne boven a rezezett vagy az otvozet kabel, a rez meg felesleges lenne.
-
Zirowe
nagyúr
-
Zirowe
nagyúr
Ez mennyire lehet kamu?
Réz belső érrel 46ft/m, írtam nekik, de nem még nem válaszoltak. -
Zirowe
nagyúr
Mondjuk hálósból 60asnak ezt néztem ki, elvileg új és több is van belőle.
Megveszem egyet a nyaralónak, de kipróbálom Bp-n is, aztán ha jó, akkor ide is ilyen kicsi jönne, ha nem, akkor jön a 90es hálós.Mondjuk az lnb-t még nem vettem meg, lehet a végén az általad linkelt amiko lesz, ha gyakorlatban ugyanazt tudja, mint az opticum.
Mondjuk miért nincs "lelógó" része, vagy az mindegy?Még amiben bizonytalan vagyok, az a kábel: trishield rezezett acél belső kb 45ft/m vagy trishield réz belsővel 80-100ft/m.
A távolságok 8-12 és 20méter közé esnek, 99%-ban beltér. -
Zirowe
nagyúr
Tivusat csomag, olasz csatornák.
Budapestre, a Mechwart liget környékére jönne a 90cm-es hálós a régi nagy helyére, Velencefürdőre pedig egy 60cm-es hálós. Ott még nem volt sose parabola, egy árbóc van a tetőn tv antennával a széchenyi adó felé irányítva, arra menne rá elvileg, ahogy néztem kb átellenesen van a hotbird, satfinder már be van szerezve, még barátkozok vele.Az lnb színe számomra közömbös
, a lényeg a tartósság, a jelenlegi cucc majdnem 20éves és sosem kellett hozzányúlni, ennek is legalább ennyit kéne bírnia.
Egyébként majdnem mindenki az opticum redet ajánlotta twin fejből, a legolcsóbb helyen 4100ft, így a külömbség 2x1310ft, ami nem annyira számottevő.
Elvileg ez "prémium" fejként van árulva, bár amikor rákérdeztem mi a prémium benne, akkor nem tudtak válaszolni.
Számomra a tartósság a fontos meg, hogy viharban ne essen szét (most ez nincs). -
Zirowe
nagyúr
Korábban linkelt nagyon régi parabolát cserélném le vele.
Azért szokott itt lenni néha erős széllökés, volt már olyan, hogy az egész parabola mozgott/lengett, aztán meg itt parázok, hogy leesik a másodikról.Igazából árban nem olyan vészes a különbség, sőt, kb majdnem ugyanannyi, 6k körül van, meg akkor már azt a nagyot egy 80-90cm-esre cserélném, meg gondolom súlyra is könnyebb egy hálós.
A régi noname több tíz éves lnb helyére ez kerülne, gondolom így a vétel veszteséggel se lenne probléma, hiszen elvileg ez érzékenyebb, mint ami most van, a mostanival meg minden jön majdnem 100%-os jelerősséggel.
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, hálós és "normál" parabola között azonos méretnél van különbség a vételben?
hotbird -
Zirowe
nagyúr
válasz
wassermann #14552 üzenetére
Az a baj, hogy nem nagyon oldható meg szerintem, hogy ne hagyja el a tartót.
Még ki kell fundálnom, hogy hogyan szereljem le úgy, hogy lehetőleg működőképesen kerüljön vissza (egyedül hátulról, az erkélyről, ahonnan a hátsó képek készültek, közelíthető meg normálisan szerintem).
A fali tartó csavarokat nem nagyon csavaroznám ki, inkább a bilincset próbálnám meg kicsavarozni és úgy. -
Zirowe
nagyúr
Szóval akkor elméletileg ha marad a tányér, de kap új lnb-t, akkor sokkalta jobb lesz a vétel?
Vagy ha esetleg lecserélném a tányért, akkor az új lehetne kisebb is?
Ekkora tányér és új lnb-vel akár én is lecserélhetem, nem tudom elrontani (a tartó fix állásban van, szóval szerintem nem lehet elfordítani)?
Ez így a képek alapján milyen állapotban van amúgy, megérett a cserére vagy maradhat még bőven? -
Zirowe
nagyúr
válasz
Zirowe #14547 üzenetére
Csináltam pár képet a paraboláról.
Le is mértem, kb 120cm (vagy picivel nagyobb) az átmérője hátulról (csak így fértem hozzá).
Érdemes cserélni vagy még bőven jó?
Ha csere, akkor mindenképpen ekkora vagy lehet kisebb is?
Csak a hotbird érdekel, más nem.Mi a különbség az opticum red plus és az opticum ltp-06h red között, melyik a jobb?
Vagy esetleg érdemes egy inverto blackbe vagy egy goldba fektetni?Kábelből néztem két fajta drágább rg6-ot (ezt és ezt), illetve ezt az rg11et.
Ahogy nézem a mostani kábel rézbevonatú acél belsejű.Abszolút nem vágom ezt a témát.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
azbest #14546 üzenetére
Egyébként is kap új lnb-t, mert twinre lesz cseréltetve, csak ha már ez cserére kerül, akkor az alap kábelt is lecseréltetem (talán '94-'95 óta van fent, egyes csatornák pl csak reggel mennek, meg eleve toldva lett)+ kiépítésre kerül a második kábel.
Mivel azért jó lenne, ha ez is legalább 20 évig bírná, meg azért ne legyen nagy veszteség, ezért inkább a drágább kábelba fektetnék (kb 40ft/m vs 110-120ft/m), csak legyen tartós és végre erős jelű.
Olvastam, hogy az rg11 nem hajlik olyan jól, itt max egy ajtókeret köré kell felvezetni, a többi egyenes rész, szóval gondolom annyit bír.
Egyedül a csatlakozásban vagyok bizonytalan.Tükör szerintem elegendő, jó nagy (szomszéd t-sénél jóval nagyobb), csak nincs sok hely ahová lehetett rakni, meg mozgatni se nagyon lehet.
Illetve anyu mindig azzal ízél, hogy talán a tányért is cserélni kéne, mert már jó rozsdás és fél, hogy szétesik.
De szerintem kutya baja.
Amúgy hotbirdre van állítva. -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, gyenge vételű parabolához 10 és 20 méteres távolságra van értelme rg11 koax kábelt venni?
A mostani régi rg6osak nagyon trék, a vétel sem a legjobb, bőven 75% és az alatti jelszínt 8méteren nagyon magas és alacsony frekiken (biztos rosszul van elhelyezve a parabola, de azon sajnos már nem lehet javítani).Mennyivel nehezebb a vastagabb rg11et csatlakoztatni lnb, tv és stbhez?
Vagy ha mondjuk úgyis 90 fokos f csatlakozóval szeretném majd használni (leszámítva lnbnél), van abból olyan, amibe rg11 megy be és rg6 a csatlakozása? -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, adott egy közepesnél nagyobb parabola, ami a hotbirdre van beállítva (II. kerület moszkva tér környéke), de a kábel elég régi, ideje lenne lecserélni, illetve az lnb-t is le kéne cserélni egy twin fejre.
Most egy edision Argus mini 2in1-el van használva, a második egység egy 55la620s tv lesz.
Kérdés, hogy milyen twin lnb fejet érdemes venni?
inverto red twin lnb 3200ft
opticum red plus twin LNB 0,1dB 3990ft
gold twin edition lnb 4700ft
Vagy ha mást ajánlotok.Milyen koaxot vegyek, hogy a jó maradjon a jel (most két kábelből van összetákolva az egyik, és nem mindig jön az összes csatorna)?
1x15méter és 1x25méter a két távolság
Koax kábel fehér RG-6 vas belső ér 60ft/m
Koax kábel KH-3 Fehér vékony 4mm-es réz belső 85ft/m
Koax kábel RG-6 fehér réz belső 3x árnyékolt külső 100ft/m
Önhordó koax kábel RG6 fekete 125ft/mIlletve vmi jó/olcsó/megbízható szakember is kéne a fej cserére, mert az nekem nem nagyon menne+a parabola az ablak alá lett rakva egy árbocra, szóval a hozzáférés sem olyan egyszerű.
Kb mennyibe lenne és kit tudnátok ajánlani?A válaszokat előre is köszi.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Ivy.4.Ever #14184 üzenetére
Biztos, hogy nincs a monitoron jack kimenet?
Én nyáron használtam így a hdmi-s monitoromat egy wayteq cx95-el (előtte egy ebayes stb-vel), hanggal sosem volt probléma, monitor jackjére volt rádugva egy pc hangszóró.
Amúgy, ha esetleg van rajta d-sub, akkor vannak hdmi-d-sub átalakítók jack kimenettel. -
Zirowe
nagyúr
Köszönöm.
-
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Zirowe #13874 üzenetére
Vlc-vel készült felvételek ritka ocsmányok.
Mp4-be mentette le az rtl klubbot, ha megnyitom mpc-hc-vel, akkor csak hang van, kép nincs, ha vlc-vel, akkor van hang, van kép is, de az néha teljesen széteszik, néha meg megáll teljesen (közben megy a hang, illetve ha becsukom és újra kinyitom, akkor ugyanoda rakva már megy rendesen).
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Kernel #13866 üzenetére
Köszönöm.
Megcsináltam az m3u filet, úgy, hogy a 802-eseket átírtam 770-re, megnyitom a filet, el is indul a vlc és az rtl a háttérbe, de mindig ezt a hibát dobja fel:
A fájl olvasása meghiúsult:
A VLC nem tudta megnyitni a(z) „D:\======================================” fájlt. (Bad file descriptor)
A bemenet nem nyitható meg:
A VLC nem képes megnyitni a(z) „file:///D:/%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D%3D” MRL-t.
Bezárom és többet nem jön elő, csak ha megint rákattintok az m3u filera.Ez minek köszönhető?
Illetve beállítottam a felvétel mentésének helyét, de az alsó eszköztárban nem jelenik meg a rec gomb.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
hesszan #13862 üzenetére
Amúgy le lehet vhogy menteni a muxokat vlc-ben?
Hogy ne kelljen minden egyes alkalommal felvevőeszköz megnyitás--> freki bepötyögés, majd várás procedúrát végigcsinálni.Illetve néha nagyon zavaró az interlaced adás csíkossága, ezt nem lehet vmi beállítással csökkenteni?
(tudom, hogy ilyen a sugárzás, de mintha láttam volna interlace-del kapcsolatós módokat a beállításoknál) -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, adott egy viszonylag erős antenna Budapesten közepes vétellel (szar helyen vagyok sajnos).
Az antenna egyszer el van osztva 3 ágra (ebből egy tv-be, a másik stb-be), amiből a harmadik megint csak el van osztva két felé, az egyik tv-re, a másik usb-s tunerrel gépre, tehát összesen 4 eszközt szolgál ki.A két tv-n és az stb-n tökéletes a vétel, mind hd, mind sd adó szempontjából, viszont a pc-n nagyon rossz.
A pc-s ág a lehető legrövidebbre van fogva, az elosztó után kb 15 centis coax, rádugva rögtön a tuner, onnan meg inkább usb kábellel vittem a gépbe, míg a másik ág, ami a tv-be megy, van vagy 10méter, mégis a tv-n jó a kép, a pc-n meg nem.Kereskedelmi mux van amikor megy sokáig rendesen, van amikor szaggat nagyon, de azt mondanám viszonylag nézhető, míg a mux a az teljesen kész.
Vlc kiírja a csatornát, néha a műsort, de semmi kép, csak vmi hang foszlány.
Ennyire rossz lenne ez a tuner?
Realtek 2832u. -
Zirowe
nagyúr
válasz
Bloksma #13146 üzenetére
Ez most csak a nyaralóba kell gyorsba a mostani helyett monitor mellé, a tv-knek van beépített tunerük.
Otthon van pc és mediaplayer is, most csak a jelenlegi stb-t szeretném jobbítani.Számomra pl fontos a csatornák sorrendje, m1, m2, rtl k, tv2, duna.
Évek óta így van minden tv-nken beállítva. -
Zirowe
nagyúr
válasz
Zirowe #13095 üzenetére
sziasztok, tudnátok vmi olcsó stb-t ajánlani max 10k-ig?
mindigtv extra egyáltalán nem kell, viszont kell hdmi, pvr és alap filmlejátszás ( avi, mkv, mp4, 720p, 1080p, ac3, aac, mp3) megfelelő felirat kezeléssel (egyéni méret és helyzet+magyar ékezetek), csatornák egyéni sorrendje.
jelenleg van egy olcsó kínai stb-m, 6k volt, fenti teljes leírásnak megfelel, kivéve a felirat kezelést (egyedül az ékezetek okésak) és a egyéni csatorna sorrendet + elég ramaty a kinézete (scartba helyezhető, külső infra érzékelő és otg kábel), ezt szeretném most lecserélni.
most nyáron két hónapot elég sokat használnám.
-
Zirowe
nagyúr
sziasztok, tudnátok vmi olcsó stb-t ajánlani max 10k-ig?
mindigtv extra egyáltalán nem kell, viszont kell hdmi, pvr és alap filmlejátszás ( avi, mkv, mp4, 720p, 1080p, ac3, aac, mp3) megfelelő felirat kezeléssel (egyéni méret és helyzet).jelenleg van egy olcsó kínai stb-m, 6k volt, fenti teljes leírásnak megfelel, kivéve a felirat kezelést + elég ramaty a kinézete (scartba helyezhető, külső infra érzékelő és otg kábel), ezt szeretném most lecserélni.
most nyáron két hónapot elég sokat használnám. -
Zirowe
nagyúr
Sajnos nincs forrasztóm. :S
Akkor ez az erősítő felejtős?
-
Zirowe
nagyúr
válasz
azbest #11551 üzenetére
Akkor én használtam rossz szót.
Szóval egy fej, egy vevő és egy kábel van, a kábel megtört, és arra vettem vmi ilyesmit:
Ez jó pár évvel ezelőtt volt, akkor ment rendesen.
Azóta pár csatornának megváltozott a kiosztása (rai csatornák), és azóta van ez a probléma, hogy kb este van, délben nincs, csak ha birizgálom a kábelt, ezért gondoltam, hogy jelerősítővel lehetne javítani a helyzeten.
Tervbe van véve a majdani újrakábelezés, de az még legalább 1-2év, addig kéne egy átmeneti megoldás.
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, szerintetek egy ilyen erősítő mennyire tud hasznos lenni?
Az a problémám, hogy a parabola coaxa megtört, raktam rá egy közösítőt, azóta bizonyos adók nem látszódnak rendesen egész nap.
Esetleg ez megoldaná a problémámat?
-
Zirowe
nagyúr
Tegnap néztem a tökéletes trükköt rtl-en, és a film előtt volt egy felirat, miszerint digitális platformon eredeti nyelvsáv is elérhető.
Na most én dvb-t-n néztem, ami digitális platform, de akárhogyan is váltogattam a hangsávot, csak egy darab magyar volt.
Akkor most ez hogy van: rtl szerint a dvb-t nem digitális platform, vagy csak megint hülyén fogalmaztak?
(bár ha belegondolok abba, hogy a már jelenlegi nyúlfaroknyi sávszélességükből, amivel ritka ocsmány a kép, további részt foglalnak le a plusz hangsávnak..)
-
Zirowe
nagyúr
válasz
zsigus #11305 üzenetére
2008tól idén májusáig egy 42"es lg lcd tv-nk volt, aztán 2010ben lett még egy 32"es lg és idén áprilisban egy 60"as lg, a 42"es pedig le lett cserélve 47"es lg-re.
Soha semmi problémám nem volt velük, mindegyik teszi/tette a dolgát, de persze lehet előítéletesen vásárolni is.
Én pl: samsungból sosem vennék semmit, se tv-t, se telefont, se fényképezőt, se mást.A mostani ledes tv-k meg csak simán parasztvakításra vannak.
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, újraraktam a rendszert és szeretném megint használni a tsreadert finomhangoláshoz, viszont nem tudom kiválasztani a tuneremet, régebben ment.
Volt vmi leírás neten, itt a fórumban is találtam hozzá linket, de már nem él az oldal, tudnátok segíteni?
-
Zirowe
nagyúr
válasz
szabogabor10 #11170 üzenetére
-
Zirowe
nagyúr
Szechenyi adot fogjuk, Velencei tonal vagyunk, eddig 99%-os volt a jel (mas ado is bejon mellette, de a Szechenyire vagyunk iranyitva elsodlegesen), fel11ig ment is minden rendesen, megneztem egy sorozatreszt gepen, 5perce atkapcsoltam tv-re es egyik muxon sincs semmi, 0% jel mindenhol.
Vki tapasztalt vmi hasonlot?
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Murphistic #10701 üzenetére
Konkrétan az a probléma, hogy nem is láttunk kijáratot az antennához, ezért nem is tudunk egyáltalán hozzáférni, és már az árboc forgatása is nagy mutatvány volt.
Amúgy egy ugyanolyan kis antennát, mint ami itt van nekem, vittem le a nyaralóba Velencefürdőn, és ott is a Széchenyi adót fogom hibátlanul mindenféle erősítés nélkül.
Bennem is megfordult az ötlet, hogy átvigyem az antennámat és kipróbáljam, szerencsére az enyém nincs olyan eldugott helyen, hanem pont itt az erkélyen, viszont a probléma továbbra is fennáll, hogy nem tudnánk az meglévő antenna árbocára rakni, csak a kertbe vhova, ami nem jó, mert ott ugyebár domboldal van, és behatárol mindent, de azért majd egy próbát megér.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Murphistic #10699 üzenetére
Most keresem a laptop dvb-t tunerét, és az lesz a következő, hogy a padláson az antennához közel megszakítjuk a kábelt és jelerősséget mérünk.
A kis elosztó szerintem jól tartja magát, annyira, hogy szét se tudtam szedni, viszont a kábelcsere csak onnan tud indulni, mert az antennáig sehogy se tudunk kijutni.
Az ilyen nagy antennának amúgy mennyire kell pontosan az adóra néznie?
Illetve akkor a Hármashatárhegy teljesen felejtős?Bevallom őszintén én az ilyen erősítős megoldásokat mindenképpen kerülném, főleg azért mert leghamarabb csak a tv-nél tudnánk rákötni.
Közben meg bújom a netet, hogy kiderítsem miért nincs a tv-ben antenna erősítő opció.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
Murphistic #10696 üzenetére
Nem, nincs erősítő sehol, és sajnos a tv-ből is hiányzik az erősítés opció, szinte érthetetlen módon.
Ha az egészet újrakábelezem és a mostani hosszt csökkentem az említett 30-35 méterre egyetlen kábellal, megszakadás nélkül (egyedül az antenna tövében lévő elosztó marad meg, de csak egy ágon kap jelet), akkor hova és milyen erősítőt kéne raknom?
Nálam otthon ez úgy van, hogy Mechwart ligethez közel lakom, magas társasházak vesznek körbe mindenhol, második emeleti erkélyre van kirakva egy ilyen kis antenna, az antenna jele 4 fele van osztva (egy hármas splitter, annak az egyik ága pedig egy kettes splitterrel elosztva), a legtávolabbi tvhez összesen kb 40 méternyi koax vezet (úgy, hogy a kettes splitter legtávolabbi végén , és jön minden faszán mindenféle erősítés nélkül.
Ehhez képest szerintem a haverom jobb környezetben van (erősebb antenna és szabadabb tér/rálátás), és mégis rosszabb a vétel..
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, haverom most vett lapos tv-t és szeretné bekötni a szobájába a dvb-t adásokat.
A tetőn van egy nagy, hosszú, régi antennája, dvb-t kompatibilis, ez lenne az:
Ezt beforgattuk kb a Széchenyi-hegy felé, ahol az adó van (a lakás a zsigmond térhez közel van az ürömi utca alsó szakaszában), abból egy kis vízhatlan elosztóból indul egyetlen kábel a másik házba (két ház van, az első tetején van az antenna, ott lakik a nagymamája, ő a mellette lévőben van), ahol a falon keresztül le van vezetve, majd egy csatlakozóval visszavezetve a tetőre és onnan le az ő szobájába.
A kábelezés így volt adott, régi kiépítés, ahhoz nem nyúltunk, csak aktualizáltuk a csatlakozásokat.
A helyzet a következő: ha a fali levezetésnél csatlakoztatom a tv-t, akkor csak a közszolgálati mux (38) jön be (alacsony a jelszint, de a hd adások jöttek nagyon szépen és folyamatosan), az 55 és a 62-es egyáltalán nem.
Ha rákötöm a hosszabbítást és a szobájába próbálom, akkor pedig eltűnik a közszolgálati mux is.Próbáltuk egy másik kábellal is behosszabbítani, de azzal sem volt jel a szobába.
Ő a szobájában szeretné használni, mi lehetne ide a megoldás?
Esetleg újrakábelezni az egészet friss koaxxal (az antennáig nem tudunk felmenni, csak a vízhatlan doboztól tudnánk bekötni az új kábelt)?
Ha kiveszem a kacifántos falbeli levezetést és tetőre való visszavezetést, kb 30-35 méteres távolság lehet az antenna és a szoba között, annyit simán bírnia kéne.
Vagy esetleg a Hármashatár, ami közelebb van, nem lenne jobb?
Gondolom a Széchenyi-hegy takarásban van, viszont mellettük meg magasabb társasház is van.. -
Zirowe
nagyúr
válasz
bogyo74 #10504 üzenetére
Igen, mert a fő kereskedelmi csatorna szolgáltató (mediaset) jelenleg 4:3-ban sugározza a 3 fő csatornáját (rete4, canale5 és italia1), és meg lett lebegtetve, hogy a lekapcsolás után végre áttérnek ők is a 16:9-es sugárzásra (megjegyzem, a dvb-t sugárzás aránya már rendben van), illetve a hd-re való átállás is ezután fog megtörténni.
Az előző stb-vel nekem tök mindegy volt, mert magán a vevőn lehet erőltetni a 16:9-es nagyítást, és mivel minden műsor abban ment, nem volt levágás, bár a minőség nem volt szép, viszont a mostani argus a 16:9es beállítás mellett meghagyja rendesen az adást, tehát gyászkeretben adja.
Tudom, tv-n is át lehet állítani, de akkor a rendesen megjelenő csatornák lesznek rosszul megjelenítve, és lehet mindig kapcsolgatni, az stb-t pedig főleg édesanyám használja, ő meg ezekkel a dolgokkal nincsen tisztában.
A twin fejjel pedig végre nálam is lesz, bár ahhoz egy új kártyát kell majd beszereznem tivusathoz, illetve egy másik kompatibilis argus vevőt találni (ezt a mostanit se volt olyan egyszerű meglelni, főleg nem ennyiért).Tivusat alapvető célja ugyebár az lenne, hogy Olaszországban, ahol nincs dvb-t lefedettség, ott is lehessen az összes dvb-t csatornát látni műholdvevővel (lám, egyes országokban ilyenre is gondolnak), és a külföldi sugárzás korlátozását oldja fel a tivusat kártya, illetve a műholdvevős sugárzás részben javítja a dvb-t adás vételét (spéci erősítő csatornákat tartanak fel, amit földi átjátszókkal juttatnak el a cél helyekre).
-
Zirowe
nagyúr
válasz
bogyo74 #10499 üzenetére
Köszi, erre lettem volna kiváncsi.
Akkor szerintem részemről felejtős az 1n, pedig elég nagy élmény lett volna a bbc sorozatait élőben és hdben nézni.
De így marad csak a hotbird a tivusat csomaggal, az is bőven jó.
Akkor még egy olyan kérdésem lenne, hogy a dvb-s/dvb-s2 képesség csak az stb-n núlik, vagy a fej egységen is?
Mert a nyaralóba most venném a twin fejet, de ősszel szerintem a budapesti fejet is lecserélném egy twinre.
Egyelőre még csak egy stb van, de az már dvb-s2 és hd képes (tivusat miatt kell, nyáron lesz kint a nagy switch off [haha, nálunk bezzeg még mindig nincs konkrétum, csak kitérő válaszok, és még a 2015ös dátum se biztos
], és elvileg utána gyökeresen változik a jelenlegi helyzet).
Egy ilyen olcsóra gondoltam.
-
Zirowe
nagyúr
Akkor ha már itt vagyok, kérdezek egy nehezebbet.
Milyen feltételek szükségesek a hotbird és az astra 1n forgatás nélküli vételéhez két beltérin?
Tehát elég és megbízható egy monoblock twin fej, és mekkora átmérőjű antenna kell?
-
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, szeretnék parabolát rakni a nyaralóra is.
Nem tudjátok véletlenül, hogy Velence/Gárdony környékén milyen átmérőjű antennára van szükség hotbird vételhez?
-
Zirowe
nagyúr
válasz
looser #10437 üzenetére
Fúrni csak akkor kell, ha nem tudod máshol bevezetni a kábelt, külső táp nem kell neki, passzív.
Írtam, hogy nem szükséges a tetőre rakni, erkélyen bőven elvan, csak vmi rúd kell, amire rá lehet bilincselni (függőleges vagy merőleges tök mindegy, én az erkély korlátra raktam).
-
Zirowe
nagyúr
-
Zirowe
nagyúr
válasz
CoolBoy323 #10427 üzenetére
Ezt magyarázom már 3x-ra!
Május közepétől lehet majd igénybe venni a upc szolgáltatását a saját stb-jük nélkül.
Kapsz egy kártyát és egy cam readert, ami össze van párosítva, de azt aztán abba rakod, amibe akarod.Mondom, ha kíváncsi vagy a részletekre, menj a upc topicba, ott már vagy 2 hónapja erről van szó.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
CoolBoy323 #10424 üzenetére
Kb május elejétől lehet majd igénybe venni az stb nélküli előfizetést, nézz be a upc topicba.
-
Zirowe
nagyúr
válasz
zsigus #10406 üzenetére
Igen, igazad, nem megyek bele a vitába.
Főleg, mivel tv nézésre kell neki elsődlegesen, amire a plazmát nem ajánlják.
100k körül 32-40", fullhd, 2ms válaszidő és 100hz is kapható lcd-ből, az alacsonyabb fogyasztás, univerzálisabb használat és beégés mentességről nem is beszélve. -
Zirowe
nagyúr
válasz
CoolBoy323 #10401 üzenetére
Edisionnak vannak jó és megbízható készülékei (német márka), amikhez elég sok moddolft fw elérhető (német és olasz sat oldalakon elérhetőek a moddok, illetve www.ichliebe.tv a fő oldal, de az nem mindig érhető el).
Én most vettem a napokban dvb-s/dvb-t combót (mini 2in1), van benne minden, pvr, hdmi, scart, spidf, timeshift, lejátszik kb minden filmet, és még sorolhatnám.
Lehet felvenni adónként és transponder/muxonként is, 2 kártyaolvasó és két ci modul befogadóhelye van.A drágább ip verziónak lan csatlakozója is van.
Azt hiszem van dvb-c/dvb-t combójuk is, de kétlem, hogy lenne hármas eszközük.
Nem olcsó készülékek, de nagyon megbízhatóak, esetleg ha olcsóbban érdekel, nézz körbe a néme ebayen.
Upc májusban vezeti be az stb nélküli előfizetést, ott viszont majd a ci modult kell bérelni (továbbra is pofátlanság, de legalább van egy kis előrehaladás).
zsigus: 100k-ért butaság hd ready plazmát venni, annyiért már kapsz full hd lcd-t is, ami nem hulladék.
De igen, digitális adás mellé mindenképpen érdemes "lapos tv-t" venni. -
Zirowe
nagyúr
Sziasztok, végre beszereztem egy új sat/dvb-t hibrid vevőt (edision argus mini 2in1), módosított fw-t raktam fel rá, és ezzel már megoldódott a régebbi tivusat kártya kompatibilitási gondom.
Viszont előjött egy másik problémám.
Ha veszek fel usb eszközre adást, akkor nem csak az aktuális adást rögzíti, amit én szeretnék, hanem az egész transpondert.
Így egy perc kijön kb 280mb-re, és van benne kb 4-5 adónyi műsor.Ez mind szép és jó, de még nem találtam alkalmas programot, ami pikpak szétszedi a felvett ts-t csatornánkénti streamre.
Próbáltam a tsmuxert, de ott párosítgatni kell, ami időigényes dolog.
Nincs vmi egyszerű program erre, ami könnyebben végzi el ezt a feladatot?
Dvb-t része még nincs beüzemelve, de feltehetőleg az is így fog felvenni, ami nem jó nekem. :S
-
Zirowe
nagyúr
Kicsit csalódás leszek szerintem.
Azt hiszem arcsoft van a cd-n, nem tudom, nem igazán nyúltam hozzá.
Most "antennáztam be" az egész lakást, szóval a vételi képességéről sem tudok sajnos bővebben beszélni, mert egy elég jó antenna van rácsatlakoztatva, és mind a 7 adó jön rendesen, a hd-k is szakadás nélkül jönnek (mechwart liget, körbe vagyok véve háztömbökkel, 5szintes ház 2 emeletén az erkélyen van az antenna).
Sajnos a távirányítóját sem teszteltem, és linuxom sincs. -
Zirowe
nagyúr
válasz
szunyog199 #10075 üzenetére
Parabola antenna+fej (sima dvb-s vagy dvb-s2, sima vagy duplafejes, meg még lehetne sorolni) megfelelő holdra állítva, koax kábel, settopbox, tv (scart vagy hdmi csatlakozással).
Ennyi.Ha fizetős csomagokat akarsz, akkor olyan stb kell, amiben van megfelelő olvasó.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Használt gamer/ workstation laptop felvásárlás TÉNYLEG magas áron!
- Intel Core Ultra 7 265 /// Bontatlan, Teljesen Új // Üzletből, Számlával és Garanciával
- Csere-Beszámítás! Ryzen 9 9950X Processzor!
- Újszerű Gamer Asztali PC Számítógép 2026-ig Garis ASUS H510M-K R2.0 i5 11400F RTX 4060 8GB Dobozába
- Samsung Galaxy Tab A8 (2021) , 3/32 GB,
- Bomba ár! Dell Latitude 7390 2in1 - i7-8G I 16GB I 256SSD I 13,3"FHD Touch I HDMI I Cam I W11 I Gar
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i3 10105F 8/16/32GB RAM RX 6500 XT 4GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÚJ Apple Macbook Air 15,3 M4 10C CPU/10C GPU/16GB/256GB - Ezüst -(2025) - 3 év gari - MAGYAR
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 4500 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- 13-14" Új és használt laptopok , üzletitől a gamerig , kedvező áron. Garanciával !
Állásajánlatok
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest