Huawei Watch GT - kimerülés, nem lemerülés

Ahhoz képest, milyen jó AMOLED kijelzőt kapott, a gyönyörű Watch GT aktivitáskövetésen túl nem sokat tud. Azt viszont elég jól, és rendkívül kitartóan.

Külső, kijelző

Sose sportoltam egyesületi szinten; ifjúkori szárnypróbálgatásaim után igazából a kerékpározás, a kirándulás, a futás és némi, szigorúan hobbiszintű falmászás maradt meg harmincon fölül, szedett-vedett rendszerességgel. Tavasszal aztán megvolt a Kinizsi Százas, jövőre pedig a félmaraton lett kipécézve (aztán talán egy egész). (Bone, mi mind nagyon büszkék vagyunk rád! - Bog) Ilyen ambíciókkal és kütyümániával a karra csatolható elektronikus eszközök közül ezért a mozgásközpontúak érdekelnek leginkább – ott a mobil a zsebemben, elég azon csüngeni egész nap, számomra nem elengedhetetlen a tudását a karra is kiterjeszteni. Ezért fészkelődtem észrevehetően a Mate 20 család bemutatóján, amikor a Watch GT-ről kiderült: a(z Android) Wear OS és az okosóra rendszereket, valamint a 2-3 napos üzemidőt hátrahagyva a Huawei a több hetes működésre és a sportkövetésre ment át. Íme, az év talán legszebb kütyüje: a Firstbeat fejlett adatelemzésével megtámogatott Watch GT.


[+]

Két és fél hét használat és a magyar árcédula persze árnyalta a képet, és ellentmondásos vélemény alakult ki bennem. Azt viszont folyamatos pulzusmérés és értesítéskijelzés mellett, két GPS futással és némi nyomkodással az első hét nap után kijelentettem: ha így is csak 45%-ra csökken a 420 mAh-s telep töltöttsége, akkor a gyártó valamit tényleg nagyon eltalált, már csak célközönséget kell vadásznia. Nem lesz könnyű, mert az okospiacot az Apple Watch uralja, a Watch GT meg egyáltalán nem ilyen ketyere. Korlátozott értesítéskezeléssel, zárt és szűkös rendszerrel, zenehallgatás vagy WiFi kapcsolat nélkül legjobb fitneszórának becézgetni, és éppen innen származik a legfőbb ellentmondása.


[+]

A Watch GT ugyanis nem csak a piac egyik legszebb felszíjazható kütyüje, talán az övé a legjobb kijelzője. Csakhogy egy dolog, mire képes az AMOLED panel: tökéletes feketékre és betekintési szögekre, remek fényerőre, automatikus állításra „lukas gumi” effektus nélkül, és 1,39”-es, 454 pixeles átmérővel tűéles rajzolatra. A másik, hogy konkrétan mit jelenít meg: egy okosórához mérten nem sokat. A lehetőségek korlátját jelzi már az, nincs mindig aktív kijelzés, és bár csuklóemelésre is felvillan a panel, nem állítható az időkorlátja, túl gyorsan kikapcsol és nincs duplakoppos felébresztés. Egyedül az kérhető a kapcsolópanelen, hogy az óra öt percig világítson, egyszeri alkalommal. Hasznos az automata fényerőállítás, de nem lehet finomhangolni, este így túl világos marad. Rendelkezésre áll szinte minden konkurensnél több pixel, viszont komolyabb információmennyiség ritkán zsúfolható a panelre, és a mélyebb interakció is kimaradt.


[+]

Kicsit olyan, mintha egy sportórának egyszerűen adtak volna egy baromi menő kijelzőt – és persze miért ne? Csak ha az óralapokon és mozgásadatokon túl kevés dolog jelenik meg rajta, nem lett volna elég egy 1,2”-es panel, kisebb (és így unisex) forma, valamint kellemesebb ár? Éppen ezt tudja a Kínában már kapható Honor Watch Magic. Amit a Watch GT nyújt, az persze ellentmondást nem tűrő esztétika: bármelyik analóg és digitális, okos vagy buta darab elszégyellheti magát mellette, és a bőrpántos, amúgy kényelmes, stabilan felcsatolható variáns is hozzátesz a vizuális élményhez. Azért úszni nem érdemes ezzel a pánttal, arra ott a szilikonvariáns, de egyébként a cucc kompatibilis a tetszőleges, 22 mm-es szíjakkal. Amúgy a bőrpánt belseje is szilikonból van, úgyhogy szárazföldi edzés közben az izzadtság nem kezdi ki a finoman megmunkált anyagot.

Egy 22 mm-es szabványú szíj a Watch GT-n
Egy 22 mm-es szabványú szíj a Watch GT-n [+]

A Watch GT elsődleges funkciója a mozgáskövetés, és mivel a karcálló védőüveg mellett az 5 ATM / 50 m vízálló minősítés is adott, akár az óceánban is meg lehet fürdetni egy úszás erejéig. 46,5 x 56,5 x 10,6 milliméterével, és pántok nélkül 46 grammjával viszont kifejezetten férficsuklóra lett igazítva, úgyhogy túl nagy a hölgy érdeklődőknek. Aki viszont méretesebb órákhoz hozzászokott, és megtanulta kikerülni, hogy ne akadjanak meg az ingujjban, a zakóban vagy a táska pántjában, kényelmesen viselheti a Huawei üdvöskéjét. A készülékváz rozsdamentes acélból van, a fémkeretet kerámiaréteg borítja, a hátlapot pedig a műanyag fedi, ami könnyedén csúszik a karon, úgyhogy kényelemből és szívósságból is ott van a cucc a szeren.

Hirdetés

Szenzorok, hardver, beüzemelés

A hátlap leplezi le a Watch GT aktivitáskövető mivoltát: négyes elrendezésben, jó pár LED és szenzor biztosítja a folyamatos vagy csak az aktivitás közbeni pulzusmérést, a gyártó TruSeen 3.0 névvel látta el a rendszert. A két rézszínű pötty mellette azt jelzi, hogy Qi töltés helyett hagyományos, érintkezős csatlakozás jár, mágneses bölcső segítségével. Mekkora kihagyott ziccer, hogy a Mate 20 Próval egy időben bemutatott órát (amit sokan ingyen megkaptak előrendelésben) nem lehet arról a mobilról etetni, ami bevezette a vezetékmentes visszatöltést. Marad tehát a bölcső Type-C bemenettel, amihez a méretes, fekete doboz kábelt is biztosít, adapter viszont nem. Emellett némi leírásra lehet a külső fedélre kegyetlenül szorosan tapadó csomagolásban rábukkanni, alternatív szíjra nem – az órán lévő 14-21 cm-es csuklómérethez igazodik. A Watch GT nem kommunikál vezetékesen (ha a bölcsőre dugott USB kábel másik végét PC-re csatlakoztatnánk), de miért is tenné: 16 MB RAM és 128 MB tárhely mellett nincs oka hozzáférést biztosítani a fájlrendszerhez, és a Cortex-M4 magok is az alacsony fogyasztásról szólnak, korlátozott teljesítménnyel.


[+]

Ezzel sajnos az önálló zenehallgatás is ugrik, ami az óra egyik legfőbb hiányossága, de kimaradt a WiFi is, így a frissítőcsomagok Bluetooth 4.2 LE protokollon, rendkívül lomhán vándorolnak át. A szenzorok oldalról már komplettebb a kép: van gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű, optikai pulzusmérő, légnyomásmérő, magasságmérő, fénymérő és villámgyorsan pozicionáló, műholdas modul (GPS, GLONASS, Galileo). Hangszóró vagy mikrofon nincs, hívást fogadni vagy hanggal jelezni tehát nem lehet, a rezgés viszont elég határozott. Sőt: talán túlzottan is, ha fél percenként érkező chat értesítésekről van szó – jó lett volna, ha az erőssége állítható. De legalább felrázza az embert az álmából, és jó hír, hogy az óra rendben összedolgozik a telefon ébresztőjével.


[+]

A szerkezet a jobb felső gombbal kapcsolható be. Vele lehet visszatérni a főoldalra, ott lenyomva ugrik fel a menü. A kijelzőt ez és az alsó, oké gomb is felvillantja. A főképernyőn az utóbbi az edzésmenübe visz, hosszan lenyomva pedig zárolja a kijelzőt. Érintőpanelről lévén szó, a widgetek között jobba-balra lehet lapozni, felülről görgethető le a kapcsolótábla, alulról felfele pedig az értesítések. Ha nem is tökéletesen fluid az átmenet az óralapok között és görgetés során, a takarékos hardverhez késedelem nélküli működés jár, nyomja meg az ember a gombokat vagy bökjön a lehetőségekre. A párosítás sem nagy kunszt: a telefonra csak le kell kapni a Huawei Egészség alkalmazást (ami a gyártó több telefonján fenn van, bár frissítést igényelhet), és utána csak néhány lépés a beüzemelés. Ne felejtsük el a nemet, az életkort, a magasságot és a testsúlyt is megadni, a mozgásadatok elemzéséhez ezek elengedhetetlenek.


[+]

Az első frissítés telepítésénél azért kiderül, mennyire lassú a Bluetooth fájlátvitel: hosszú-hosszú percekbe telt pár tíz megabájtot átmozgatni – ezt látva szinte már jó, hogy nincs 4/8 GB belső tároló, mert napokig vándorolhatnának át az mp3 és FLAC fájlok. Persze nem jó, sőt: rossz, hogy a zenehallgatás kimaradt. De legalább a frissítések gyakran jönnek, és pár korai verziós baki után úgy döntöttem, várok egy hetet (az influenza is besegített), és a jelen pillanatban legfrissebb, 1.0.3.54-es firmware alapján írom meg a tesztet. A Bluetooth kapcsolat egyébként az óra és esetemben a Mate 20 Pro között stabil maradt, egy emelettel odébb sem szakadt meg, az adatfrissítés pedig hamar megvan a Watch GT-ről a mobilra, ami legalább 4.4-es Android vagy 9.0-s iOS verziójú kell, hogy legyen.

Huawei Health, szoftverek

A Huawei Egészség inkább általános mozgáskövető, semmint dedikált sportalkalmazás, de azért lehet vele óra nélkül is futást, sétát vagy kerékpározást követni, illetve edzéseket kézzel hozzáadni, ennél persze bővebb a Watch GT mozgáslistája. A szoftver főoldala mutatja a napi aktív perceket, a legutóbbi edzés-, alvás- és testsúly adatokat, plusz a lépéseket számban és grafikonon. Beállíthatók célok és összekapcsolhatók az adatok a Google Fitnesszel, viszont a GPX exportálás nem opció, pedig ez alapvető kellene legyen, hogy a komolyabb futásra készülők fejlettebb adatbázisba mozgassák edzéseiket.


[+]

Az Egészség már csak azért is esszenciális a működéshez, mert a legtöbb órabeállítást innen kell elvégezni. Például azt, hogy mely alkalmazások értesítései menjenek át az SMS-ek és a bejövő hívások mellett (a hívófél neve vagy a száma megjelenik, de csak a sima elutasítás az opció, a Watch GT-n válaszlehetőségek nincsenek). Az első héten számtalanszor előfordult, hogy az óra egyszerűen nem jelzett bejövő értesítéskor, vagy mondjuk a telefonos ébresztést nem vette át. A frissítés után ez ritkább lett, de teljesen nem tűnt el, és puritán maradt a notifikációk kezelése. A Watch GT ugyanis legfeljebb csak tízet jegyez meg, rövid szöveggel, válaszadás nélkül, pedig nem igényelne sem komoly kódolást, sem erőforrást ezt produktívabban megoldani.


[+]

Nagyobb gond, hogy nincs csoportosítás alkalmazásonként, sőt: a mobilappok neve és ikonja sem derül ki, így a szövegből kell tippelni, melyikük küldte az adott notit. De legalább, ha az óráról vagy a telefonról eltüntetek egy értesítést, az kölcsönösen törlődik a másik eszközről is. Rá kellene gyúrni több tucat üzenet megjegyzésére és rendszerezésére, ha pedig már ekkora a kijelző, sokkal hosszabb szöveg is megjelenhetne a tartalmukból. Hasonló egyszerűség uralja amúgy az egész, teljesen zárt LiteOS operációs rendszert: az óralapon kívül mindössze három widget érhető el: egy a napi aktivitást mutatja (lépések, mozgáspercek, hányszor álltunk fel nyugalmi időszakban – a megmászott emeletek vagy megtett kilométerek hiányoznak), egy a pillanatnyi pulzust grafikonnal (ha a mérés mindig aktív), egy pedig az aktuális időjárást, napi minimummal és maximummal.

Egyik widgetre sem lehet rábökni további információért, ehhez a menőből kell elindítani a kapcsolódó appot, de ott is korlátozott mennyiségű adat jelenik meg, az edzések részletezését leszámítva. Nem kérhető időjárás előrejelzés, csak a legutóbbi alvásadatok olvashatók le, ezen kívül pedig csak néhány, bár annál hasznosabb alkalmazás akad. Kapóra jön, és az ilyesfajta órák között egész pontos a magasság- és légnyomásmérő, akad iránytű, stopper és visszaszámláló. Beállítható ébresztés külön a órán, megkereshető a telefon és a Watch GT korlátozott fényét zseblámpaként is használni lehet. A lehetőségek tárháza ennyiben ki is merül; minden más a sportról szól, és marad az emberben hiányérzet, amikor az ember a zseniális kijelzőre órákig rá sem néz, mert nincs oka.

Nemcsak az önálló testmozgáshoz esszenciális zenehallgatás hiányzik, a telefon lejátszója sem kezelhető valamiért. További alkalmazás nem telepíthető, a napi mozgás- és alvásadatokon túl a menüből nem halászhatók ki a korábbiak – közel egy okosóra árán egyszerűen kevés a kütyünek a praktikus tudása. Óralapból kereken egy tucatot mellékeltek, és akad közöttük analóg, illetve digitális, a lapokon az idő mellett pedig megjelenhet a töltöttség, a napi mozgásadatok, az időjárás, a pulzus, a pulzusgrafikon vagy mondjuk a VO2max.

A watch face-ek sajnos nem interaktívak, azaz nem érdemes az adott adatra bökni, ezek megjelenítésén se lehet variálni. A harmadik féltől származó óralapok telepítése úgyszintén nem opció, ahogy például a viselési preferencia megadása sem (a lépésszámlálást befolyásolhatja, hogy a domináns kézen csüng-e a ketyere). A kapcsolópanelen az öt percig világító óra, az ütemezhető ne zavarj üzemmód (a telefon ilyen funkciójával nem dolgozik össze), a telefonkereső, a képernyőzár és az alapszintű beállítások ikonja érhető el. Megjelenik még a kapcsolat és a töltöttség állapota, valamint a dátum. A rendszert frissíteni innen nem, csak az óráról lehet, az adatszinkronizálást úgyszintén onnan kell indítani. A hardver és a szoftver visszafogottsága nyilván tudatos, hiszen mindent az üzemidőnek rendeltek alá, és nem kizárt, hogy idővel bővül a LiteOS tárháza, elvégre a Watch GT egy új út legelején jár. Van is hova fejlődni...

Testmozgás, összefoglaló

A Watch GT napi szinten monitorozza a lépéseket, a megtett kilométereket, az aktív perceket, az alvást és igény szerint a pulzust, figyelmeztetve a túl magas tartományra vagy épp a lustaságra. Követi a benti és a villámgyorsan pozicionáló GPS-szel a kinti futást és a terepfutást, a gyaloglást, a benti és kinti kerékpározást, a medencés és a nyílt vízi úszást, emellett általános edzéskövetés is indítható. Pár edzésterv is adott, az óra pedig jelez adott pulzussáv vagy tempó átlépésekor. Futást indítva az órán megjelenik a pillanatnyi pulzus, a tempó, a távolság, az idő és az aktuális idő, a széleken pedig színskála és nyíl jelzi, melyik pulzustartományban vagyunk. A további információpanelekért lefele kell simítani: megjelenhet így a lépésszám, a lépésgyakoriság és az elégetett kalóriák; a magasság és a tempó; illetve a pulzusszám grafikonnal.

Az adatmegjelenítésen viszont nem lehet variálni, és az Amazift Stratosszal szemben (ami ott volt a teszt alatt a másik karomon) kényelmetlenség, hogy nincs mindig aktív kijelző legalább edzés idejére, adatleolvasáshoz az órát tehát az arc elé kell lendíteni. Felvillan persze a képernyő kilométerenként az előző etap adataival, plusz sporttól függően megjelenhet mondjuk a csapásszám és az edzés addigi hatása, tehát a panel jól ki van használva. Az adatelemzést a Firstbeat algoritmusa végzi mindenféle szenzor és testi adatból kalkulálva. Így az idő, az átlagos tempó, sebesség, pulzus vagy éppen a grafikonon megjelenő magasság- és pulzusadatok mellett az edzés aerob, anaerob és VO2Max hatása (training effect), a javasolt regenerálódási idő (recovery time), az elégetett kalória, az aktuális edzettség (training load), az aktuális oxigén-felvételi képesség (VO2Max fitness level), valamint a heti edzésminőség is megjelenik (fittség és edzésszám pontokkal).

Az órán jó pár korábbi edzés adatai elérhetők (odáig nem jutottam el, hogy az erre szakosodott memória betelt volna), teljes pompájában persze a mobilapp jelez ki mindent, egymásra dobható grafikonokkal vagy az útvonallal, Google Térképen. Szívesen váltottam volna a Budai-hegységet pontosabban leképező OpenStreetMaps térképre, és hiányzott a GPX data exportálása, hogy mondjuk a szintemelkedést online adatbázis alapján finomítsam. A 7,5 kilométeres, erdei nagy köröm ugyanis pontosan kimérve 255 méter szintemelkedéssel jár, a Watch GT viszont általában ez alá lő 30-40 méterrel, illetve a teljes hosszt 50-70 méterrel alákalkulálja. Ennek az egyik oka az, hogy míg a Stratos egy másfél kilométeres szakaszon, három futás átlaga alapján 108 koordinátát rögzít, a Watch GT csak 38-at (a telefon Runtasticcal 45-öt, a Galaxy Watch csak 21-et). Minél több a koordináta, annál pontosabban lejegyzi egy kütyü az éles kanyarokat, a visszafordítókat vagy a szerpentineket, ezek egy részét a Huawei óra pedig átvágta. Azért stadionfutáshoz és nem túl kacskaringós terepen elég megbízható a mérés, de előnyösebb volna a kétszer gyakoribb mintavétel.

Ami a pulzusmérést illeti, nyugalmi és esti körülmények között, illetve intenzív tempófutás esetében a két óra hasonló pillanatnyi értékeket mutat, igaz, a Watch GT egyszer-egyszer 8-13 BPM-mel a Stratos értékei fölé lő. Ez gyakoribb kifejezetten pulzusalapú kocogás esetében: érzésre (és Amazfit szerint is) egyazon tartományban futva a Huawei gyakran mutat magasabb értékeket, ami aztán a statisztikai lebontásban is látszik. Mivel azonban az átlagos pulzusszám a futások végén lényegében megegyezik, a Huawei óra látszólag ignorálja a kiugró értékeket, ami örvendetes, de ettől még nem az igazi pulzuskontroll edzésekhez. A Huawei kütyü egyébként picit intenzívebbnek értékeli a testmozgásokat, némileg hosszabb regenerálódást előirányozva, de elhanyagolható az eltérés. Nem úgy lépésszámban. Igazán aktív napok során a Watch GT csak kicsit, lustábbak esetében viszont viszont akár 30-50%-kal a Stratos fölött számol. Az utóbbi semmiképpen sem megingathatatlan preferencia, és nem is számoltam influenzásan, ágyhoz kötve a lépéseket, a Huawei kütyü által mért 600 aznap mégis soknak tűnt.


[+]

A legnagyobb szórást az alváskövetés mutatja, ebben egyébként a Stratos sem az igazi. Az első pár nap a Watch GT rendszerint azt gondolta, hogy este tízkor már lefeküdtem, pedig csak elkényelmesedtem a tévé előtt. A rákövetkező hétre (egy frissítés után) ez „elmúlt”, és valóban akkor indult az alvásstatisztikázás, amikor ágyba feküdtem, és akkor ért véget, amikor kimásztam onnan. Hiába ugyanakkor akár fél óra mobilnyomogatás az ágyból, ami belátható módon ébrenlétet igényel, egyik ketyere sem kap jelet az összekapcsolt telefonalkalmazástól, hogy Bone felébredt. Ott van aztán a szundikálás: a Huawei így hívja a délutáni alvást, és bár a tesztidőszakban egyszer sem hajtottam álomra a fejeb ebben a napszakban, az ebéd utáni emésztést vagy az edzés utáni csendes pihenőt a képernyő előtt gyakran hitte a Watch GT alvásnak, és a napi adatokhoz hozzá is számolta. Hiába büszke tehát a gyártó a TruSleep alváselemzésre mély, könnyed és REM alvásszakaszok elkülönítésével, van mit finomítani az algoritmuson. Mindez szinte zárójelbe kerül a fenomenális üzemidővel – tényleg durva, hogy majdnem két hét kijön vegyes használattal, avagy 22 óra egyfolytában aktív GPS-szel; a Kinizsi Százas utamat rögzíthettem volna fele. A töltés másfél óra alatt megvan, a mágneses bölcső aztán pedig újra fiókba kerülhet – gratulációm a Huawei-nek: ennyit kell bírnia egy nagy kijelzős sportórának.


[+]

Összefoglaló

Plecsnire redukálni egy többoldalas kütyütesztet olyan, mint egy bekezdésben összefoglalni egy tanulmánysorozatot: túlzóan leegyszerűsítő. Elismerés márpedig jár a csodálatos AMOLED kijelzőért, a fantasztikus üzemidőért és a roppant mutatós kivitelért, ami bőr- és szilikonpántos variációban egyaránt 80 ezer forintos árcédulát von maga után. Analóg óra kapható ennek sokszorosáért, ahhoz képest a Watch GT pedig fejlett aktivitáskövetést és pofonegyszerű értesítéskijelzést ad hozzá. A potenciális sikert mutatja, hogy nem egy ismerősöm érdeklődött az óra típusa irányt, aztán az árat meghallva kicsit elkedvetlenedtek. Egy szakportálon persze a tudás, és nem a kinézet súlyozza az értékelést, és a Watch GT dolgát nehezíti, hogy az áráért teljes értékű, sokkal szélesebb tudású okosórák is elérhetők, nem egy Huawei logóval. Ha nem a legújabbak, hát egy generációval régebbiek – nem fejlődött annyit a kütyüpiac, hogy ez komoly hátrányt jelentsen. Hozzájuk mérten egyszerűen alig tud valamit a zárt és korlátozott LiteOS, bár nem zárnám ki, hogy frissítésekkel majd bővül a funkciólista.

Az biztos, hogy az értesítéskijelzést a nulláról kellene újraírni, ikonokkal, a küldő app nevével, válaszadással és csoportosítással. Jelenleg maximum 10 jelenik meg ömlesztve, azt se tudni, milyen forrásból. Ami a sportolást illeti, a Fitbit Versa sokaknak kiesik, hiszen nincs benne GPS, a Watch GT pedig Galileo műholdakat is használja, és villámgyorsan pozicionál. A mintavétel ellenben ritkás, az alváskövetés jelenleg még kaotikus és a pulzus- és lépésszám oldaláról is egy picit kiegyensúlyozottabbnak érzem a Stratost. Az ráadásul GPX fájl exportálással, Bluetooth mellpánt társítással, WiFi kapcsolattal és ami sokaknak kritikus pont: önálló zenehallgatás lehetőségével licitál rá a Huawei üdvöskéjére, gyengébb, de mindig aktív kijelzővel, olcsóbban. Az Amazfit Bip ára még kellemesebb, aktivitáskövetésben pedig elég erős. Két és fél hét Watch GT használat után a legfőbb kritikám az, hogy edzéskövetésen, értesítésmegjelenítésen és az órán túl nem nagyon nyúltam hozzá, gyakran kihasználatlanul csüngött a csuklómon. Úgy érzem, ilyen tudással elég volna egy kisebb kijelző, kedvezőbb árazással, és konkrétan ez a termék a Honor Watch Magic, ami Kína után remélem hozzánk is ellátogat.

Huawei Watch GT

Bone123

Hirdetés

Azóta történt

  • Honor Watch Magic - elvarázsolt idő

    A Huawei Watch GT apróbb variánsa éppoly meggyőző kívülről, és épp annyira behatárolt a tudáslistája belülről. A Honor variációja ugyanakkor határozottan kellemesebb áron nyit.

  • Picit átszabták a Huawei Watch GT-t

    Apró dizájnváltozások mellett leginkább a szíj hoz látható különbséget az új variációkban. A remek AMOLED panel és a sok aktivitáskövető funkció maradt, érkezik a magyar rendszernyelv.

  • Folyamatosan nő a hordható okoseszközök piaca

    A tavalyi év végén is jelentős bővülést mutatott a szegmens, ami az idei első negyedévben tovább növekedett. A Huawei mondhatni extrém mértékben.

  • Teljesítménytúra okosórával

    A kellemest a hasznossal: váratott magára a Huawei Watch GT Active bemutatója, a tesztkörnyezetet pedig maga a Kinizsi Százas teljesítménytúra adta.

Előzmények

Hirdetés