Külső, kijelző, tartozékok

Bárcsak úgy kezdhetném a tesztet, hogy a HTC él és virul – a Nexus One és a One M7 gyártója azonban megállíthatatlan spirálként produkálja a rosszabbnál rosszabb pénzügyi negyedéveket, mintha középen csak egy fekete lyuk tátongana. Ez nemcsak a tajvaniak mobilos sikertörténete, hanem a jól összerakott U11 és U11+ vásárlói érdektelensége miatt is sajnálatos: a tavalyi két csúcsmodell tényleg pöpec lett, mégis délibábként derengett a mobilpiac eseményhorizontján. Amikor az Apple keresztülvitte a noccsos kávamentesítést, a Samsung az Infinity Display AMOLED kijelzőt és a Huawei a tripla hátlapi kamerarendszert, míg a OnePlus és a Xiaomi pénztárcabarát zászlóshajókkal borzolta a piaci kedélyeket, a HTC a trendekre álmosan és rugalmatlanul reagált, az ár/érték harcba pedig nem tudott beleszólni.

[+]

Friss csúcskészüléke, az U12+ a tökéletes példája a lépéskényszernek, amikor egy gyártó úgy érzi: valamit tenni kell, hogy a közönséget visszaszerezze. A feltámadás helyett ilyenkor persze egy pofonba is bele lehet szaladni, és ne kerülgessük tovább a forró kását: a gyártó olyan rossz döntést hozott, hogy a fal adja a másikat. Adott egy fém-üveg házával roppant mutatós phablet, áttetsző hátlapi variációjával. Ott van aztán a fantasztikus összeszerelés, az IP68-as por- és víz elleni védelem és a jókora méretek ellenére is kényelmes fogás, már az íveknek, nem a csúszós kivitelnek köszönhetően. Nincs notch, vagyis bevágás, és simán megemészthetők a megmaradt kávák, cserébe a ház minőségi sztereó hangzást nyújt. A dupla hátlapi kamera pedig szinte kötelező kellék, és sikerült elöl is megkettőzni a lencséket.

Nem kötelező a notch: az U12+ szimmetrikus kijelzője a OnePlus 6 megszakított panelje mellett [+]

Hol itt a hiba? Sehol, a HTC-nél mégis sikerült a semmiből gyártani egyet, amikor valaki azt kiáltotta: gyerekek, mennyire ósdi már az a sok nyomógomb! Ha eltüntettük pár éve a jack portot, akkor minek billegjenek oldalt ezek a vackok? És lőn sötétség: hiába utalnak rá a képek, a jobb oldali, hüvelyujjra eső hangerő fel / le és a recézett bekapcsoló nem billentyű, hanem rideg, mereven kiálló, nyomásérzékelővel ellátott „gomb”. A hivatalos indoklás szerint ettől a vázszerkezet masszívabb és vízállóbb lett, de láttunk már nagyon masszív és roppant vízálló mobilt ilyesmi nélkül is. A dolog persze nem újkeletű: az iPhone 7 is haptikus, nyomást imitáló, passzív megoldásra cserélte a főgombot, csak ezt sokkal jobban sikerült azt kivitelezni. A sajtóbemutató első ismerkedésétől kezdve a tesztidőszak végéig nem tudtam az U12+ álbillentyűivel megbarátkozni, sőt: egy jobban idegesítettek.

Azok a gombok merevek, nyomásérzékelővel és haptikus visszajelzéssel [+]

Nem okés, hogy lenyomom a bekapcsolót, és néha semmi nem történik. Meglehetősen fura, ha véletlenül a hangerőszabályzóval villantanám fel a kijelzőt, és elmarad a haptikus visszajelzés. Amikor meg van ilyen, a gombok helyett igazából a telefon egész alsó szekciója rezeg, semmiképp sem lenyomást imitálva. Ha gyorsan, többször nyomom le a gombokat, kevesebbszer rezeg az U12+ ennél a számnál, a kameraindítás dupla lenyomással nekem pedig tízből nagyjából kétszer jött össze. Mintha a különféle gombok még eltérő nyomást is igényelnének a működtetéshez, érzésre pedig a rezgések kicsit késnek is. Úgy sikerült tehát a HTC-nek öngólt lőnie, hogy még fel sem kocogott az ellenfél a pályára. Épp a klikkelés visszacsatolása hiányzik nekem, amit ha profin megcsinálnak, most az Edge Sense szorítófunkciók pozitív kiterjesztéséről áradozhatnék, de a kettő együtt, így megvalósítva béna.

Testvérek – a HTC U12+ az U11+ mellett [+]

Az U12+ alsó harmadát persze továbbra is össze lehet szorítani az extra funkciókért, esetleg duplán megkocogtatni valamelyik oldalt az egykezes elrendezésért. Amikor viszont azért markolja jobban az ember a telefont, hogy jól meg tudja nyomni a gombjait, ehelyett pedig egy Edge Sense funkció lép életbe, jogos a kérdés: bárki tesztelte-e a mobilt kiadás előtt, illetve melyik tervezőt bántottak gyerekkorában a gombok? A szorításérzékelés erőssége persze állítható, így nyilván a vétlen bevitel is kiküszöbölhető zsebbe csúsztatáskor és kihúzáskor, ami nálam gyakran előállt. Amikor viszont keményebbre vettem a szorításérzékenységet, kényelmetlenül nehézzé vált az Edge Sense funkciók szándékos kiváltása, szóval a balansz így is, úgy is hiányzik. Nehéz elképzelni, hogy ilyen, a mindennapokban zavaró hibákból hogyan kovácsolhat az U12+ sikert. Legyen ugyanis csillagos ötös a folytatás, a használat így is, úgy is kompromittálva lett. Pedig innentől kezdve tényleg felfele kanyarodik a száj.

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A 188 grammos készülék még a Vivo Nex 90%-os képernyő-dominanciája mellett is kijelző-központúnak hat: oldalt alig maradt káva, felül amúgy is rengeteg elem igényelt hely, igazából csak alulról faraghattak volna. A 156,6 x 73,9 x 8,7-9,7 millimétes paraméterek nem vészesek a phabletek között, a fogásváltás mellett opció az egykezes elrendezés, az 1440 x 2880 pixeles Super LCD 6 megjelenítő pedig tűéles, kellően élénk színekkel. Adott a DCI-P3 és sRGB kalibrációs séma, a kézi korrekció, az olvasómód, a HDR 10 támogatás és még a 1080p-s felbontás opciója is. Pontos az érintési visszajelzés és kellően erélyes a rezgés. Nem elegendő viszont napfény alatt a maximális fényerő: árnyékba húzódva sokkal jobban látszanak a tartalmak, a fénysűrűség pedig oldalra fordítva tovább csökken. Egy új generációs OLED panel ma már meggyőzőbb a tökéletes feketéivel és remek betekintési szögeivel. Aláhúzza ezt az LCD modul alján észrevehető, recézett egyenetlenség a háttérvilágításban, amit több U12+ modell esetében is észrevettem.

[+]

Legalább nincs szenzorsziget a Gorilla Glass 5 védőüveg alatt. Nem is jutott volna neki hely: el kellett férnie a két 8 megapixeles kamerának, a beszélgetési hangszórónak, az előre figyelő mikrofonnak, a fénymérőnek, a közelségérzékelőnek és az RGB értesítési LED-nek. Alul viszont semmi nem indokolja a megmaradt kávát, hiszen a kezelősáv virtuális és elrejthető, illetve volna innen reszelni. A két nanoSIM-et, vagy egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát balra lehet behelyezni, alul-felül újabb mikrofonfurat van. Lent mehet a helyére az USB-C kábel, és itt van a sztereó BoomSound hangszórópár erélyesebb eleme is. Festett fémkereten összesen nyolc antennakivezető sávot lehet megszámlálni. Azt, hogy ezek, illetve az Edge Sense nyomásérzékelés az U11-hez hasonlóan sérülékeny vázszerkezettel járnak-e, nem próbáltam ki hajlításteszt keretében.

Jack kimenet nincs és az USB-C átalakítót is kispórolták, a USonic füles viszont eleve Type-C-s [+]

A HTC imádja a mikrofonokat (mi pedig a jó hangminőséget), mert azokhoz passzoló furatból a hátlapon is akad kettő. Felül 12 + 16 megapixeles dupla kamera, lézeres fókuszrásegítő, dupla LED villanó és ideális helyen lévő ujjlenyomat-olvasó pillantható meg. Kicsit lejjebb HTC feliratra és minősítési szövegre bukkanhat a fürkésző szem. Olvasnivaló a csomagolásban is akad, egy szögletes SIM-tű, egy kemény és a négy sarkánál bepattintható védőtok, egy QuickCharge 3.0-s tőltőfej és egy USB-C kábel társaságában. Arra azért kíváncsi volnék, hogy egy oldalakra is ráhajló védőtok mennyivel nehezítené tovább a digitális gombok kezelését, azokat mindenesetre a mellékelt védelem nem takarja. A Type-C-s, aktív zajszűrős U Sonic mikrofonos füles és a két extra pár gumiharang nem maradhatott ki, a Type-C - jack átalakító viszont igen, ami pofátlanság egy méregdrága csúcskészüléktől, ilyen döntésekkel lehet vásárlót veszíteni. Meg úgy egyébként több szuper tulajdonság mellett néhány félresikerült döntéssel, mondjuk a vezetékmentes töltés kispórolásával. Pedig juthatott volna neki hely a méretes házban, de legalább a 3420 mAh-t telep gyorsan feltölthető.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!