Asus Zenfone 3 Deluxe - luxuskondenzátor

Minden benne van a legújabb Zenfone-széria legdrágább tagjában, ám a magas ár mellett a gyenge üzemidő és néhány egyéb apróság viszonylag nehezen nézhető el.

Bevezető, tartozékok

Az Asus Zenfone 3-ak után nem sokkal befutott hozzánk a Deluxe névre hallgató csúcskivitel, a phablet, amit telepakoltak minden földi jóval és a jelenlegi legdrágább okostelefonokkal próbálja felvenni a versenyt. Akinek már a phablet kifejezéstől is feláll a hátán a szőr, annak ma nincs jó hírünk: noha hivatalosan még kevés helyen említik, feltörekvőben van a superphone kifejezés mögötti termékkategória, amit egyszerűen megfogalmazva érthetünk a csúcsmodellek csúcsmodelljének, aminél nem hátrány, ha felszereltség terén nem ismer kompromisszumot, és hatalmas kijelzője van. Hatalmas tárolókapacitás és rendszermemória, kiváló kamera, bivalyerős hardver és tekintélyes méretek alapvetőek ebben a ligában, így az a felhasználó, akinek a legjobb és legnagyobb kell, egyértelmű a választás. A LG G5 helyett V20, Huawei P9 helyett P9 Plus, Apple iPhone 7 helyett pedig iPhone 7 Plus. A Samsungnak is volt hasonló terve idén, de az füstbe ment.

A tajvani cég zászlóshajója egy hatalmas phablet
A tajvani cég zászlóshajója egy hatalmas phablet [+]

Egyértelmű, hogy ezeknek a termékeknek is helyük van a piacon, azonban az egyszeri tesztelő az Asus esetén némi mögöttes szándékot is érez: örülünk, hogy van egy vérbeli csúcsmodell, de a 230 ezer forintos ár nem éppen az, amit az átlagfelhasználó szívesen kifizet akármilyen telefonért, viszont a 120-140 ezer forint körüli árkategóriáig még könnyebben elmerészkedik. Annyiért viszont az utótag nélküli Zenfone 3-ak csupán Snapdragon 625-öt kínáknak, értelmetlenül kispórolták belőlük a gombok háttérvilágítását és az NFC-t. A Deluxe kivitel piacra dobásával persze nyugodtan mondhatják, hogy íme az abszolút csúcstelefon, ebben van benne minden, csak közel dupla annyiba kerül. Csakhogy eközben bőven 200 ezer forint alatt olyan kiváló mobilok érhetők el, mint a Honor 8, a OnePlus 3, vagy akár a tavalyi Samsung Galaxy S6.

A gyári tokot külön lehet megvásárolni hozzá
A gyári tokot külön lehet megvásárolni hozzá [+]

Tesztünk mai alanyának árkategóriájában azonban már szinte bármit megvehetünk Galaxy S7 edge-ig bezárólag, akár egy HTC 10-et, egy Sony Xperia XZ-t, vagy egy BlackBerry Privet is, egyedül az almás cég legfrissebb telefonjait nem kapjuk meg azért a vaskos köteg zsetonért, ami elég egy Zenfone 3 Deluxe megvásárlására. Az elvárásaink ennek megfelelően komolyak voltak, de szerencsére a pakk is az volt, amit a gyártó hivatalos képviseletének köszönhetően tudtunk tesztelni.

Minőségi tartozékok, igényesen elrendezve
Minőségi tartozékok, igényesen elrendezve [+]

A mágnesesen záródó, nagy dobozban szinte eltörpül a mobil, és bár tartozékok szempontjából nem kiemelkedő a felhozatal, minden minőségi: a váltakozó feszültségű adapter rövid idő alatt juttatja el a minőségi USB Type-C kábelen keresztül a telefont maximális töltöttségi szintre, a SIM-tűn diszkrét gyártói logo díszeleg, a ZenEar fülhallgató pedig nagyon jól kinéző kis tokban, többféle gumiharanggal próbálja alátámasztani, hogy megérte kifizetni a vaskos összeget a mobilért. Volt lehetőségünk kipróbálni a külön megvásárolható ablakos fliptokot is, ami a unibody ház miatt értelemszerűen nem a hátlap helyére kerül, hanem 3M ragasztóval illeszkedik a mobilra. Különösen ügyeljünk a felrakásra a hátlapi érzékelők elhelyezése miatt!

Külső, kijelző

Létezik 5,5 hüvelykes kijelzővel szerelt változat is ebből a mobilból, ám mi a legnagyobbat, és egyben legjobban felszereltet tudtuk kipróbálni, a ZS570KL (5,7)-t, ami ezüst (Glacier Silver) és arany (Sand Gold) kivitelben érhető el, ezekről a különleges fantázianevekről még valószínűleg jó sokáig a Google fog eszünkbe jutni, és az, ahogy a Pixelekkel kifigurázták ezeket a megnevezéseket. Tesztalanyunk mértei tekintélyesek, a 156,4 x 77,4 x 7,5 milliméteres dimenziók ismeretében remélhetőleg senki nem fogja azt hinni, hogy egy kézzel kényelmesen kezelhető a legkomolyabb Zenfone.

Az oldalsó kávák keskenyre sikerültek
Az oldalsó kávák keskenyre sikerültek [+]

Az anyaghasználat egyébként remek, a fém, unibody tömb igyekszik kecsességre törekedni, ívelt hátlapja a legvékonyabb pontján mindössze 4,2 milliméteressé teszi az eszközt, és még a 170 grammos tömeg sem tűnik vállalhatatlannak. A Deluxe eleganciájának kvintesszenciája a letisztultság, ami mögött rengeteg mérnöki munka áll: nincsenek csúnya műanyagbetétek hátul, varázslatos módon sikerült a fém/üveg házat úgy kialakítani, hogy nem volt szükség kivezetésekre, mindezt úgy, hogy sem a Wi-Fi, sem az egyéb vezeték nélküli kapcsolatok hatásfokán nem lehet hátrányt észlelni a többi mobilhoz képest. Néhány ismerősömmel játszottunk is találd meg a műanyagot játékot, a többségnek három-négy perc kellett a megoldáshoz: a kijelző kereténél látható egy felül és kettő alul.

Kijelző-teszt
Mérés Asus Zenfone 3 Deluxe Asus Zenfone 3 5,5 Honor 8 OnePlus 3
Fehér fényerő 516 nit 625 nit 495 nit 407 / 517 nit
Fehér fényerő (min.) 2,9 nit 5,2 nit 2,2 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,43 nit 0,36 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen 1454:1 1375:1 végtelen
Színhőmérséklet 7642 K + kézi 7625 K + kézi 8432 K + kézi 7886 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Az AMOLED kijelzőket lehet túlszaturáltnak vagy életidegennek nevezni (bár aki kifárad az erdőbe, látni fog olyan színeket, amilyeneket LCD panelen biztos nem - Bone123), ám ezek a megjelenítők nem véletlenül kerülnek csúcsmodellekbe az esetek többségében, és ha már az Asus is úgy döntött, hogy Super AMOLED-et tesz a zászlóshajójába, akkor szerencsére ki is használták, hogy a feketék nem bocsátanak ki fényt, és így nem is fogyasztanak semmit: egy tetszőlegesen aktiválható always-on display funkcióval egészítették ki a szoftveres repertoárt, ami mindig tájékoztat minket az időről, a dátumról, az aktuális értesítéseinkről, és az akkumulátor töltöttségi állapotáról. Arról is hosszas vitákat lehet folytatni, hogy szükség van-e Full HD-nál nagyobb felbontású kijelzőre egy mobilban, mivel az üzemidőt jelentősen rontja és a hardvert is jobban terheli, ha QHD vagy annál nagyobb terjedelmű pixelhadsereget kell meghajtani, és ha nem próbálkoznánk mobil VR-ral, akkor tulajdonképpen fölösleges is. Az Asus esetében szó sem volt virtuális valóságról, meg is maradtak az 1080 x 1920 képpontnál, ami 5,7 hüvelykre kivetítve 386 ppi-s sűrűséget eredményez, hagyományos felhasználási mód mellett bármire elég.

Végre kaptak háttérvilágítást a kijelző alatti érintőbillentyűk
Végre kaptak háttérvilágítást a kijelző alatti érintőbillentyűk [+]

Oldalsó kávák alig vannak, az alsó-felső is visszafogott, a fényerő pedig önmagáért beszél: kézzel nem tekerhetjük ugyan 340 nit fölé, de automatikus üzemmódban akár 516 nitet is kiad magából, ami még mindig kevesebb, mint az IPS-sel dolgozó kisebb tesók, de így is bőven átlagon felüli, és jó eséllyel mindenre elég. Természetesen sehol nem látható fényszivárgás, vagy egyéb illesztési hiba, ez a mobil nem abban a ligában játszik, ahol ilyesmi rendeltetésszerűen előfordulhat. A színhőmérsékletet előre konfigurált sémák szerint, vagy akár kézzel is módosíthatjuk, a gyári beállítás enyhén kékes. A lényegi előrelépést azonban nem is a kijelzőn, hanem alatta, a kapacitív érintőgombokon láthatjuk: igen, végre háttérvilágítást is kaptak, amit kapcsolhatunk pár másodperces időzítésre, vagy akár állandóra is, persze csak bekapcsolt kijelző mellett. Felül már megszokott módon láthatjuk a másodlagos kamerát, a beszédhangszórót és a fény-és távolságérzékelő szenzorokat, színes értesítési led is jutott ide, de csak akkor mutatja meg magát, ha közlendője van.

Tokkal együtt már az asztalon is komoly területet foglal el
Tokkal együtt már az asztalon is komoly területet foglal el [+]

A mobilon található összes fizikai gomb jobb oldalra koncentrálódik, jobb kézben tartva nagyjából a hüvelykujjunk magasságában van a bekapcsológomb, a hangerőszabályzásért viszont nyújtózkodni kell. A billentyűk nyomáspontja kiváló, kattanásuk viszont gyakorlatilag nem is hallható, az Asus ilyenekben nem szokott hibázni, és ezúttal sem kellett csalódnunk. Felülre került a 3,5 milliméteres jack csatlakozó, alul kapott helyett a 3.0-s USB adatátvitelre képes Type-C, aminek szomszédságában balról a mikrofon, jobbról pedig a mono hangszóró lakik. Van zajszűrő mikrofon is a mobil bal felén, közvetlenül a SIM-tálca mellett, ami egy darab microSIM-et, illetve microSD-t vagy nanoSIM-et képes befogadni. Nem feltétlenül praktikus megoldás, de az akár 256 gigabájtos UFS 2.0 tároló meglétének ismeretében elnézhetjük ezt a kis kompromisszumot.

A hátlap különlegességét az ujjlenyomat-olvasó formája adja
A hátlap különlegességét az ujjlenyomat-olvasó formája adja [+]

A Zenfone 3-széria legegyedibb része a hátlap, hiszen élére állított téglalap alakú ujjlenyomat-olvasót eddig szinte senki nem vetett be, pedig hibátlanul teszi a dolgát, és jól is néz ki. A gyártó által büszkén hirdetett kamera kilóg ugyan a készülékházból, de a zafírüvegnek köszönhetően a karcolásokat lehetőleg nem kezdi el villámgyorsan gyűjteni. Az optika mellett jól megszokott módon láthatjuk a vakut és a fókuszálást segítő lézeres szenzort. Ezeken kívül csak egy matrica és egy Asus felirat került a minőségi, fém hátlapra, nem is lett volna szükség több trükkre, fő a letisztultság!

Hardver, szoftveres kínálat

A tavalyi Zenfone 2 egyik legkülönlegesebb tulajdonsága volt az Intel rendszerchip, ám azóta az amerikai székhelyű vállalat kiszállt az okostelefonos bizniszből, így az új Zenfone-sorozatba már Qualcomm lapkák kerültek. Konkrét tesztalanyunkban a 14 nanométeres gyártástechnológiával készülő, ARMv8 utasításkészletű Snapdragon 820 (MSM8996) dolgozik, melynek négymagos processzora két darab 2,15 GHz-es Kryo és két darab 1,6 GHz-es Kryo magból tevődik össze, grafikai egység szempontjából Adreno 530-cal büszkélkedhet, ezek mellé pedig 6 gigabájt LPDDR4-es operatív memóriát és 64 gigabájtos, UFS 2.0 belső tárolót tudhat magáénak. Itthon jelenleg csak ez a modell látható a virtuális boltok polcain, azonban érkezik egy 4 gigabájt RAM-mal szerelt, 32 gigabájtos tárolójú alapkivitel, és egy 6/256 gigabájtos, Snapdragon 821-gyel villantó csúcsmodell is, ezek pontos startját azonban még nem lehet tudni. A fizikai tároló mellé felhő is jár, minden variánshoz 100 gigabájtnyi ajándék hely tartozik a Google Drive-ban két éven keresztül.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Asus Zenfone 3 Deluxe Asus Zenfone 3 5,5" Honor 8 OnePlus 3
Rendszerchip Snapdragon 820 Snapdragon 625 HiSilicon Kirin 950 Snapdragon 820
AnTuTu Benchmark 6.x 149369 pont 62597 pont 93534 pont 142110 pont
Vellamo Browser 5668 pont 3282 pont 6135 pont 5461 pont
Vellamo Metal 3577 pont 1596 pont 2819 pont 3610 pont
Geekbench 4 (single/multi) 1740 / 4041 pont 846 / 4076 pont n/a 1678 / 3893 pont
GFXBench Man. onscreen 46 fps 9,7 fps 19 fps 30 fps
GFXBench Man. offscreen 47 fps 9,9 fps 19 fps 46 fps
GFXBench T-Rex onscreen 59 fps 22 fps 42 fps 59 fps
GFXBench T-Rex offscreen 91 fps 23 fps 40 fps 87 fps

A hardver képességeit ismerve nyilvánvaló volt, hogy a Full HD kijelzőn nem sokszor fogunk akadással találkozni, és a benchmark szoftverek eredményei is önmagukért fognak beszélni, a Snapdragon 820 rutinszerűen hozta a rekord-közeli eredményeket, mellette pedig nem mutatott komoly melegedést. Nagyon sokáig marad teljesen hűvös a készülékház, 10-15 perc masszív izzasztás után kezd érezhetővé válni a fém kiváló hővezető képessége, ami remekül közvetíti a hátlap forróságát a kezünk felé, de szobahőmérsékleten is csupán néhány percig nevezhető jelentősnek, ahogy megszűnik a komoly terhelés, szépen normalizálódnak a termikus állapotok is. És a Zenfone 3 Deluxe számára nem egy Asphalt 8 jelenti a komoly terhelést, így hacsak nem a GFXBench-féle Car Chase-t akarjuk egymás után háromszor lefuttatni, akkor ezt könnyedén elkerülhetjük.

A rendszerchip kiváló teljesítményén nem lehetünk meglepődve A rendszerchip kiváló teljesítményén nem lehetünk meglepődve
A rendszerchip kiváló teljesítményén nem lehetünk meglepődve [+]

Operációs rendszer szempontjából az Android 6.0.1-et találjuk friss biztonsági szinttel a fedélzeten, ám a témázható Zen UI 3.0 rendszerfelület szinte mindenbe belenyúl, lecseréli a gyári alkalmazások jelentős részét, amit pedig látszólag érintetlenül hagy, azt is extra funkciókkal, de minimum esztétikailag próbálja meg feldobni. Illetve nagyon sok alkalmazást telepít az első bekapcsoláskor. Rengeteget. Az alapértelmezett szetten kívül, a Google alkalmazásokat figyelembe nem véve 22 darabot láthatunk a főmenüben, és ezek nem csak ott bújnak meg, hanem erőltetik is a használatukat, rendszeresen olyan értesítéseket küldenek a felhasználónak, mint például, hogy elkészült a legújabb, automatikus MiniMovie-nk, hogy az automatikus indításkezelő ezúttal is mindent rendben talált, és hogy ideje tárhelyet tisztítani, mert már két napja nem tettük meg, ez pedig így nem állapot.

Temérdek mennyiségű extra funkciót sűrítettek szinte minden programba Temérdek mennyiségű extra funkciót sűrítettek szinte minden programba
Temérdek mennyiségű extra funkciót sűrítettek szinte minden programba [+]

A fölöslegesnek tűnő alkalmazások jelentős részét persze lehet törölni, a maradékot is legrosszabb esetben tiltással jutalmazhatjuk, de így is sokan érezhetik problémásnak, hogy egy ennyire forszírozott alkalmazásháttérrel kell dolgozniuk, még akkor is, ha tényleg akadnak remek, gyakran frissülő szoftverek a repertoárban. A menürendszer egyébiránt logikus és jó ötletekkel van tele: csíptetéssel változtathatjuk a rácsméretet, tetszőleges kóddal zárolhatjuk az alkalmazásokat, kérésünkre automatikus mappákba helyezi el a gyári és utólag letöltött programokat, van Easy Mode felület időseknek és gyengébben látóknak és Gyermek mód, hogy a család legfiatalabb tagja lehetőleg ne tudjon Angry Birds-özés helyett véletlenül megvásárolni és kifizetni egy-két veteránautót az eBay-en.

Gyermek módban a lehetséges használati idő korlátozható, illetve blokkolhatjuk a bejövő hívásokat is Gyermek módban a lehetséges használati idő korlátozható, illetve blokkolhatjuk a bejövő hívásokat is
Gyermek módban a lehetséges használati idő korlátozható, illetve blokkolhatjuk a bejövő hívásokat is [+]

Ennél a készüléknél is megvan a különlegességnek számító lomtár, amiből rendszeresen kell törölni a biztosan fölösleges fájlokat. A bőséges tárhely miatt ez nem jelent túl nagy gondot, viszont a rendszerfelületben továbbra is jobban kéne nyomatékosítani meglétét, mert okostelefonoknál korántsem alapvető ez az adottság, a fájlkezelőbe rejteni finoman szólva is kontraproduktív. A Zenfone 3 Deluxe esetén egyedinek számít az always-on display, ami alapvetően kikapcsolt kijelző esetén is mutatja az időt, a dátumot, az értesítéseket és az akkumulátor töltöttségi szintjét, és persze néhány percenként változtatja a helyét, nehogy beleégjen a gyönyörű AMOLED panelbe. Ebben a mobilban is megvan a lézeres vonalzó, ami rendkívül pontosan működik és természetesen a hátlapi érzékelőt használja. Különlegességnek számít az OptiFlex, ami tíz, tetszőlegesen választott alkalmazás elindulásának sebességét tudja növelni, bár erre sok szüksége nincs, hiszen alapból is villámgyors minden.

Jól elrejtették a lomtárat Jól elrejtették a lomtárat
Jól elrejtették a lomtárat [+]

A többi extra szoftver nem számít újdonságnak, aki részletesebben akar róluk olvasni, ide kattintva vándoroljon át a másik két Zenfone 3-ról szóló tesztbe, ezúttal csak rövid felsorolással emlékezünk meg róluk: MiniMovie (videovágó), PhotoCollage (albumkészítő), Share Link (fájlmegosztó), WebStorage (online tárhelyszolgáltatás), MyAsus Service Center (távkapcsolat), Splendid (kalibráció), Témák, Audiovarázsló (hangszínszabályzó), ZenCircle, Zenfone Karbantartás (súgó, rendszerteszt és kapcsolat), ZenTalk (Asus közösségi felület), Backup (biztonsági mentés és visszaállítás), Asus Mobile Manager (rendszererőforrás-felügyelő). Ezen kívül van kétféle böngésző (Chrome és Puffin), előre telepítésre került az Amazon Kindle alkalmazás, az Instagram, a TripAdvisor, a lomtárt magában hordozó fájlkezelő és persze a teljes Google-csomag.

Kamera, video, audio

Hardveresen mindent belepakoltak a kamerába, ami elvárható egy zászlóshajótól: az élesítést TriTech autofókusz segíti, ami a folyamatos élesítést, illetve a szenzorra került PDAF-réteg és a lézeres segédszenzor triumvirátusát takarja, állítólag 0,03 másodperces fókuszidőket lehet elérni segítségével. Segédrendszer nyújt támaszt a fehéregyensúly automatikus beállításának is, a vaku melletti RGB szenzor ügyel a természetes színekre, a négytengelyes optikai + elektronikus képstabilizálás pedig gyengébb fényviszonyok között próbálja kiküszöbölni a bemozdult képeket. Próbálkozásnak valóban nem rossz, de nagyon stabil kézzel se várjuk, hogy 1/4 másodpercnél hosszabb záridőt megtartunk kézből, ahhoz már állvány kell. A szenzor nem mellesleg a 23 megapixeles Sony IMX318, amivel ezen a néven még nem találkoztunk, viszont tudható, hogy gyakorlatilag az Xperia XZ-be is ez került, csak IMX-jelölés nélkül. A hattagú optika rekeszértéke f/2.0, a védőüveg pedig zafírból készült, hogy lehetőleg karcok se zavarják a fotók elkészülését.

Rengeteg segédszenzor segíti a 23 megapixeles szenzor munkáját
Rengeteg segédszenzor segíti a 23 megapixeles szenzor munkáját [+]

Az Asus-féle kameraszoftver remekül használható és felhasználóbarát, és nem elhanyagolható, hogy a Zenfone 3 Deluxe teljes camera2 api-támogatással rendelkezik, így ha véletlenül nem nyerné el tetszésünket a gyári megoldás, megannyi remek alternatíva áll rendelkezésünkre, akár DNG-támogatással, amivel egyébként nem rendelkezik a manuális mód. Automatikus módban az esetek többségében jó fotók készülhetnek, a baglyos jelölésű kevés fény funkció próbál nekünk segíteni, ha nagyon sötét téma áll előttünk, de van automatikus HDR, QR-olvasás, extrém nagy felbontású alkotásokat (92 megapixel) is készíthetünk, vagy akár kedvünkre effektelhetünk, készíthetünk rövid animGIF-eket, és így tovább. Kézi módba kapcsolva pedig készülhetnek a profi fotók, ilyenkor kapunk egy vízmértéket, állíthatjuk a fókuszt, a fehéregyensúlyt, a záridőt (1/50000- 32s), az érzékenységet (ISO 50-3200) és az expozíció-korrekciót is, közben pedig hisztogramon nézhetjük az élőkép színösszeállítását.


[+]

Az elkészült képekkel kapcsolatban alapvetően elégedettek lehetünk, de az RGB szenzor beállításán még lett volna mit javítani, gyakran készülnek az ideálisnál kékesebb vagy éppen sárgásabb fotók, mindenesetre a fókuszálás az esetek túlnyomó többségében villámgyors, a kéttónusú ledes vaku beltérben elegendő fényt ad a fotózandó téma megvilágításához, a vonalélesség remek, a részletességgel sincs gond, egy-két alulexponált fotón kívül csak némi zajt említhetünk hátrányként, nincsenek durva torzítások a széleken, kromatikus aberráció legfeljebb az élő HDR-képeken látszik feltűnően, és egyébiránt jó a fotók dinamikája is, szóval sok esetben nincs is szükség az egyébként automatikusra is állítható HDR-re. A szenzor elvileg képes lenne 240 fps sebességű videózásra 720p felbontás mellett, ám a mobil ezt sajnos nem támogatja, maximum 60 fps-ünk van, de az legalább 1080p-ben. Ha megelégszünk 30 fps-sel, akkor akár 4K (3840 x 2160 pixel) videókat is rögzíthetünk. Tesztvideó ide és ide kattintva nézhető meg, előbbi 1080p 60 fps-sel, utóbbi 4K 30 fps-sel került elkészítésre. A 8 megapixeles előlapi kamera is f/2.0 apertúrájú, automatikus módban ilyen képet csinál.

A tipikus gyári fülhallgatók esetén tapasztalhatónál jobb hangminőséggel találkozhat a felhasználó
A tipikus gyári fülhallgatókénál jobb hangminőséggel találkozhat a felhasználó [+]

Zenei téren teljesnek mondhatjuk a repertoárt, bár az Asus-féle zenelejátszót ezúttal kihagyták, a Play Zene, illetve az áruházban fellelhető komolyabb lejátszók ismeretében nem fájdalmas a búcsú, a jövőbeli tulajdonosoknak pedig azt ajánlom, hogy lehetőleg az Audiovarázslót is küldjék nyugdíjba. A varázsló ugyanis varázslatosan varázsolja el a zenékből a dinamikát, a részleteket, az ütős basszusokat és szinte mindent, amiért zenét szeretünk hallgatni a mobilon, pedig a haszna épp az lenne, hogy a kézi EQ-n kívül filmes, játékos és zenés csomaggal próbálja meg a felhasználás módja szerint állítgatni a hangszíneket, sajnos rosszul. Gyors deaktiválás után már meg is tapasztalhatjuk a mobil és a gyári füles képességeit, előbbiek határai nyilván jóval messzebb vannak az utóbbitól, néhány percnyi hallgatás után késztetést éreztem, hogy az asztalomon fekvő ATH-MSR7-en folytassam a Deluxe fülelését. Mindenesetre az in-ear kialakítású, felvevőgombos Asus ZenEar egyáltalán nem rossz, a tipikus gyári füleseknél neutrálisabban és több tartományban elég részletesen szólal meg, nem mellesleg nagyon kényelmes, a magasai terén azonban határozott vágást lehet érezni, ami sokaknak feltűnhet, és nem feltétlenül jó dolog.

Jobb oldalon a lehetőleg kerülendő Audiovarázsló Jobb oldalon a lehetőleg kerülendő Audiovarázsló
Jobb oldalon a lehetőleg kerülendő Audiovarázsló [+]

Nem maradt ki az FM-rádió, fülhallgató csatlakoztatása után képes állomásokat keresni és megszólaltatni, és bár rögzítési lehetőség nincs, legalább egy elalvás-időzítőt kapunk. A hangszóró viszont sajnos nem sikerült túl jól: a mono hangkeltő igyekszik komoly teljesítményt kipréselni magából, még utcai módja is van, de nem ritkán recseg be a mélyeknél, hangszíne egészen idegenszerű, dinamikát vagy részleteket pedig ne is várjunk tőle. A gyári videolejátszó teljesen fapados, DivX-támogatást ne várjunk, az AC3-hanggal nem tud semmit kezdeni, és feliratfájlokat sem kezel, szóval aki sok videót néz mobilon, az futhat még egy kört a Play Áruházban, egyébként viszont nem okoznak gondot a 4K-tartalmak sem a hardvernek.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A Zenfone 3 Deluxe adatkommunikációs képességeibe nehéz lenne belekötni, röviden és tömören az infraport és a dual active kapcsolat hiányát lehet megnevezni, aki ezek nélkül kibírja, nem fog csalódni. Tesztalanyunk elérhető legnagyobb letöltési sebessége elméletileg akár 600 Mbps is lehet Cat12/13-s LTE-n, persze ezt itthon nem mostanában fogjuk kihasználni, 3G-n marad a 42 Mbps. B20 természetesen van az itthon piacra kerülő példányokban. WiFi-ből kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac modul jár jó érzékenységű modemmel, Direct és hotspot funkciókkal, Bluetooth-ból 4.2 A2DP-vel, aptX-szel és LE-vel, USB-ből pedig 3.0-s csatlakozási lehetőséget kínáló Type-C port áll rendelkezésünkre, MTP-vel és OTG-vel kiegészítve.

Szenzoros szempontból szinte minden adott Szenzoros szempontból szinte minden adott
Szenzoros szempontból szinte minden adott [+]

A navigáláshoz a földi antennák és routerek mellett magától értetődő módon a GPS és GLONASS műholdak jeleit is fogja a mobil, a gyorsan behatárolt lokációt pedig stabilan őrzi. Végre az NFC-t sem kell hiányolnunk, hiszen ott figyel a menüben a többek közt mobilfizetéshez használható kommunikációs egység kapcsolója. A vételi minőséggel alapvetően nem volt gondunk, a hangszóró kiválóan közvetíti a partnerünk hangját, az Asus NoiseZero-val kapcsolatban viszont időnként azt lehet érezni a túloldalon, hogy túlságosan is zajszűr, és nem csak a háttérből, hanem a beszédünkből is.

Szép csomag, de sokat is kell fizetni érte
Szép csomag, de sokat is kell fizetni érte [+]

Értékelés: Asus Zenfone 3 Deluxe
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A funkciók végtelen sora és a bivalyerős hardver értelemszerűen komoly fogyasztást eredményez, akkumulátor szempontjából a Zenfone 3 Deluxe azonban sajnos egyáltalán nem kiemelkedő. A 3000 mAh kapacitású teleppel a hétköznapi használatban kicsivel 3 óra fölötti kijelzőidőket tudtam elérni, egy kártyával a hálózaton, zároláskor is aktív kijelző nélkül. Ha viszont mindent bekapcsolunk, szinkronizálunk és kihasználjuk a mobil minden előnyét, akkor a merülést jelző ablak felvillanásakor könnyedén elképzelhető, hogy még kettessel kezdődik a kijelzőidő (amibe az always-ont nyilván nem számolja bele). Vannak energiatakarékossági módok, és ha nincs szükségünk teljesítmény-centrikus működésre, akkor ezeket érdemes is aktiválni, visszafogott módban nyilvánvalóan könnyedén kibírja nap végéig a mobil. A Qualcomm-féle Quick Charge 3.0 szerencsére árnyalja a képet, a dobozban lévő adapterrel és kábellel nagyjából 80 perc alatt teljesen feltölthető a mobil.

230 ezer forint nagyon nem kevés pénz egy mobilért, ha épp nem az Apple legújabb csúcsmodelljét szeretnénk magunkénak tudni, akkor ennyiből szinte bármilyen aktuális csúcsmodellt megvehetünk, kezdve a Samsung Galaxy S7 edge-től a Sony Xperia XZ-n és a Huawei P9 Plus-on át az LG G5-ig, vagy a BlackBerry Privig, közben pedig ezekből a magasságokból nézve annyira olcsó zászlóshajók is vannak a piacon, mint a Deluxe-ra hardveresen rendkívül hasonlító OnePlus 3 vagy a Honor 8. Ezért az összegért tehát értelemszerűen nem elég az, hogy remekül összerakott, gyönyörű kijelzővel, bivalyerős hardverrel, rengeteg memóriával és nagyon jó kamerával lehet dolgunk, a kérdés tehát főleg az, hogy az Asus mit tud extraként nyújtani azoknak, akik a legdrágább mobilt választják a kínálatukból. Először is ott van a Zen UI, amit ugyan lehet ekézni a rengeteg fölöslegesnek tűnő alkalmazás miatt, miközben egy korrekt videolejátszót nem tudtak hozzá társítani, viszont mint kezelőfelület nagyon barátságos, szép és remekül testreszabható. A megjelenése még avatatlan szem számára is különleges, a műanyagbetétek nélküli unibody fémház első blikkre tényleg lenyűgöző. Nem hagyták ki belőle az USB 3.0-s adatsebességet, és adatkommunikációs téren gyakorlatilag az infrán kívül semmi mást sem. A VR-támogatás hiánya és az akkumulátor visszafogott kapacitása teszi kevésbé vonzóvá a Zenfone 3 Deluxe-ot, és valószínűleg nem jelentős az a vásárlói réteg, amelyik az alap Zenfone 3-hoz képest százezer forintos felárat hajlandó kifizetni. Mindenesetre remek mobilt ismerhettünk meg benne, aminek mindenképpen jár egy plecsni.

Asus Zenfone 3 Deluxe

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Asus Zenfone 3 Deluxe
Asus Zenfone 3 Deluxe Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 156,4 x 77,4 x 7,5 milliméter
Tömeg 170 gramm
Színvariációk arany, ezüst, szürke
SIM-foglalat microSIM + nanoSIM vagy microSD
Kijelző
Kijelző átlója 5,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (386 ppi)
Kijelző típusa Super AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 820 (MSM8996)
Processzor típusa 2,15 GHz-es, kétmagos Kryo és 1,6 GHz-es, kétmagos Kryo
Processzor csíkszélessége 14 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 530
RAM mérete 6 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64, 128 vagy 256 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 600 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (A2DP, LE, apt-x)
WiFi kétcsatornás, 802.11 a/b/g/n/ac, WiFi hotspot, WiFi direct, DLNA
USB USB-Type C (USB 3.0, MTP, OTG)
USB OTG van
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 6.0 (Marshmallow)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Do It Later, ShareLink, Splendid, Fájlkezelő, Zseblámpa, PhotoCollage, WebStorage, MiniMovie, Témák, Asus Mobile Manager, ZenTalk, Zenfone Karbantartás, ZenCircle, Audiovarázsló, Puffin, MyAsus Service Center
Multimédia
Fő kamera 23 megapixel, f/2.0, PDAF/lézer autofókusz, kéttónusú, dupla ledes segédfény, OIS
Másodlagos kamera 8 megapixel
Videófelvétel 2160p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő (3G) ismeretlen
Beszélgetési idő (3G) ismeretlen
Zenelejátszási idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • Asus Zenfone 3 - kiPCzte magának a mobilpiacot

    A legmezeibb, 5,2 és 5,5 hüvelykes Asus Zenfone 3-at vesszük górcső alá. A duó hardverszinten necceset, kamerában erőset, szoftverben pedig számítógépes eklektikát nyújt.

Hirdetés